Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-03 / 18. szám
IM 3 ^>ws<^^'^SS:^iSv:%y:WSí??.íSí.<$cSSííí>»:::-:v: ••••»ic^^ '•■*hÍÍ;-wí<:-S•>•;-:••••■ ........ Mill#SKiiCSI8i<S^sSii& Sx , lovákia fővárosában 1977 óta épül a harmadik dunai híd, Európa egyik legnagyobb híd- építkezése napjainkban. A szakemberek közúti és vasúti hídnak nevezik, ami azt Is jelenti, hogy akár két hídról Is beszélhenténk. f— Valóban? '— kérdezi az olvasó, és ezt kérdezi a riporter Is. De amikor felballagunk a Dunát átívelő vaskonstrukció tetejére, és akár a bal, akár a Jobb oldalon visszapillantunk, semmi kétség, a megállapítás igaz. Az építkezés több mint két és fél kilométer hosszan elnyúlva mélyen beleszalad nemcsak a Duna Jobb partján épülő százötvenezer ember számára tervezett ligetfalul lakótelepbe, hanem a bal parton is benyúlik egészen a Bajkál utcai kereszteződésbe, ahol nem is két-, hanem háromszintes útkereszteződésben ér véget. Mindenekelőtt nézzük meg az építővállalat egyes számú részlegének a tanácstermében kiállított makettet, mert ugyanúgy, mint a riporter, az olvasó is nehezen tudja elképzelni az egészet. Igaz, a Duna egyik partját a másikkal összekötő hídtest összesen csak négyszáz valahány méter, de a hozzá tartozó feljárók, útkereszteződések kilométernyi hosszúak, ráadásul több szintesek, fönn az autópálya, lenn pedig a duplavágányú vasúti pálya. A több mint egymilllárd korona értékű létesítménybe 13 200 tonna acélkonstrukclőt, 91300 köbméter betont, temérdek betonvasat és más szükséges anyagot építenek bele, és így nemcsak az alattam vagy 35— 40 méter mélyben sebesen futó Dunától szédül a fejem, hanem a hatalmas méretű híd alkotóelemeitől is. egy is elég ... Kezdetben két műszakban dolgoztak az emberek, ma viszont már csak egyben. Jobb ez így nekünk is és az embereknek is, mert amint látják, elég magasan mozognak, és bárhogy megvilágítjuk is a munkahelyet, azért éjszaka nehezebb a tájékozódás. Elég szigorú és alapos orvosi kivizsgálás után kerültek ide a dolgozók. Nemegyszer előfordult, hogy az llletőnék el kellett hagynia az építkezést. Itt ugyanis még olyankor is fúj a szél, amikor a városban szélcsend van. Gyors, biztos reakciókészségre, nyugodt természetre van szükség. A munkásaink legtöbbje vidéki, ezért munkásszállóban laknak, s csak a hét végén járnak haza — mondja az igazgató, s hogy ez így van, magam is tapasztalom. Az'első ember, akit megszólítok, MéHabár nem tudom, helyes-e, mégis ez a megállapítás, hiszen az építkezés egészen 1990-ig, sőt talán tovább is eltart majd. A közúti és vasúti híd befejezése után vagy talán már korábban megkezdik a fővárosban, a Lafrankonl tájékán egy újabb közúti híd építését, majd utána a gyorsvasút következik, és csak ha e létesítmények elkészülnek, lesz teljes az á mű, amelyet az SZNF-híd építésével kezdtek meg a városban. Ä hidat az A'utőpályaépitő Vállalat fővárosi igazgatósága megrendelésére a Dopravoprojekt úttervező vállalat tervezte, és a főváros, de az ország egyik legnagyobb épitővállalata, a Doprastav építi számtalan alvállalkozó részvételével. Ennyit bevezetőképpen, mert a hidat mint minden más létesítményt, nemcsak vállalatok, hanem elsősorban emberek építik, és ezért mi nemcsak számokról, magukról az emberekről is szólni akarunk. w Hányán építik a hidat? >— kérdem Pavol Smékál mérnöktől, a Doprastav n. V. egyes számú részlegének az Igazgatójától. 1=— Hatszázötvenen « mondja nem kis meglepetésemre, és a munkahelyi séta folyamán magam is látom, hogy itt, elsősorban nem a tömegre, hanem az emberek eszére. Ügyességére, tapasztalataira van szükség. Pavol Smékal mérnökről messziről le- rl, hogy vérbeli építő. Az arca cserzett, az ajkát repedősre szárította a szél, és egész lényével különbözik az irodákban ülő pergamenarcú vezetőktől. Eddig számtalan nagy építkezést vezetett már, utoljára többek között az autópálya ma- lackyi szakaszának az építését, ahol több felüljáró, útkereszteződés, feljáró és lejáró készült az ő felügyeletével. Sétánk alatt előszeretettel beszél a korszerű technikáról, az emberek ügyességéről és a távlati tervekről is. ^ Tudják, arra törekszünk, hogy az emberek érezzék és tudják, nemcsak ezerkilencszázkilencvenig, kétezerig és később is számolunk velük, a tapasztalt szakemberekkel — mondja a Duna bal partján állva. — Ezért aztán nem ritka az olyan eset, amikor az apa idehozza a fiát vagy az unokáját is. Es nekünk erre van szükségünk. Nem mindegy, hogy három vagy egy hónap alatt készül el egy pillér. Márpedig kezdetben három hónap is beletelt, míg egy- -egy •pillérrel elkészültünk. Most viszont száras János. Bősről (Gaböíkovo) való, huszonhárom éve a Doprastavnál dolgozik. Eredeti foglalkozása ács, de itt a hídépítők között, mint mondja, mindenhez érteni kell, így aztán most is a va- sazók között találok rá. Magas, termetes alakját még inkább felnagyítja a pufaj- kára, nadrágra öltött sárga úszózeke, amelynek a viselése itt kötelező. Bár nyárias tavastídő van, most is usankát visel, bakancsának mindkét orra lyukas a sok-sok vas- és betonkoptatástól. — Sokan vannak itt a Csallóközből? — kérdem Bős nevének hallatán. — Tizenhatból már csak ketten maradtunk — mondja, és a mellette dolgozó Szabó Géza felé bök. Szabó Géza bácsi egyébként ekecsl, és szintén nagyon régen dolgozik már a fővárosban. A munkájuk nem könnyű. Kérdem is, nem fáj-e a derekuk a sok hajlongástól. — Estére bizony már érzi az ember — mondja Szabó Géza bácsi —, de reggel aztán megint minden rendben van... — Bős, Ekecs nincs is olyan messze, nem járnak haza? — Néha, ha valamit el kell intézni, hazaugrunk a hét közepén is, de csak ritkán, mert itt általában mindig hajtani kell. Túlórázunk ... — Sokat? —' Mikor hogyan. Ha szükség van rá, dolgozunk tovább. Néha, mint a múlt héten lse, a hét végére is itt maradtunk. Hogy csak ketten lennének a Csallóközből? — tűnődöm később, de aztán rájövök, hogy Mészáros János csak a maga brigádjára gondolt. Egy másik brigádban, ott, ahol a zsaludeszkákat helyettesítő, saját maguk készítette panelokat rakják a hídtestre, hogy utána ezekre fektessék az összefüggő, tizenöt centiméter vastag úttesttartó betonréteget, Menyhárt Rezső magyarul köszön vissza, ö is csallóközi. Ögellel [Holice], és már harminc éve, 1953-tól jár el hazulról munkába. Ma már a két fia, József és Attila is a fővárosban dolgozik. Korábban a repülőteret építette, később az a'atópályát. Szédülni, mint mondja, nem szédül. Egyébként aligha dolgozhatna a hídon. Most ugyanis épp a szögekkel „kivert“ vasgerendákon csúsznak végig, és ragasztó cementhabarccsal kenik be a gerendákat, és erre helyezik a vasbeton panelt. A ragasztóra nem azért van szükség, hogy a panelt rögzít.sók, hanem hogy a híg, lassan kötő beton ne csurogjon ki a réseken. Munkájuk nem nehéz, de annál veszélyesebb. Alattuk több tíz méter mélyen a Duna Jéghideg vize hömpölyög. Egyszer az egyik társuk le is esett, de szerencsére közel a félszigethez, így meg tudott kapaszkodni. >—■ Nem fél? — kérdem a mélységbe pillantva. — Megszoktuk válaszolja —, meg különben is, ma egészen csendes az idő, ez nem is szél. Volt már úgy, hogy hason csúszva kellett visszamásznom, vagy fél óráig Is megtartott az a néhány méteres szakasz. Utána egy darabig nem nagyon mertem legényked- ni, de aztán elfelejti az ember... Meg különben is, nem tartozom a félősek közé. — Közben» hogy meg ne száradjon q vasgerendákra kent ragasztó, fejem fölött a daru átemeli a panelt, és ők a helyére illesztik. Menyhárt Rezső is ott egyensúlyoz a többiekkel, irányítja a méter hatvanszor két és fél méteres betonlapot, majd fogja a vödröt, hogy újabb adag ragasztót készítsen, és folytassa a munkát. A híd egyik pályáját az év végére, december 19-re szeretnék átadni. Elkészül vagy nem? Könnyű lesz-e vagy nehéz? Egy biztos: előtte legalább egy hónappal megkezdik a híd teher- próbáját, összesen kilencvennyolc színültig töltött nagy teherautó vonul Jel egyszerre a hídra, hogy utána tehervonatok és autók százai biztonságosan száguldhassanak át napról napra az egyik partról a másikra. Kép és szöveg: NÉMETH IST.VÄN Felvételeink az épülő híd munkahelyein készültek. Fenti képünkön a híd makettje látható. A HARMADIK