Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-26 / 17. szám
7 iBmtsa! KULCSÁR TIBOR ROVATA f .gész éflel langyos esS esett. Fél négy tájt Járhat az idő, amikor elhagyom a falut. Golyóspuskával a vállamon, csendesen lépkedek a határi utakon. Sokat eshetett az éjjel, mert gumicsizmám talpához vastag rétegben tapad a sár. Mikor az útelágazáshoz érek, az út menti alacsony fűben folytatom utamat. Még tiszta sötét van, de már lassan kezdik lehunyni szemüket a csillagok. Az ég tiszta. Semmi jele annak, hogy még esni fog. Egy vastag fűzfa mellett haladok el, amikor a lombok közt szárnyra kap egy fülesbagoly. Jelzi, hogy hamarosan felébred a határ, de ö már aludni készül, hogy késő este újra friss erővel nézhessen zsákmány után. ma és mozdulatlan. Csak a nyúl, melyet az imént felriasztottam, mosakszik hetykén a tábla szélén, gondolván, ha már úgyis felébresztették, legalább a csipát kimossa a szeméből. Jobbra mellettem a nyúl irányában a nap már kezdi áttörni sugaraival a kék eget. Hallgatok. Csendben felállítom háromlábú vadászszékem. Ülve sokkal kellemesebben telik az idő. Nem messze tőlem megmozdul egy bokor. Odakapom a fejem. Egy rigó nyújtózott a fán, de észrevett és továbbrepült. A tábla túlsó szélén, a laposban egy fácánkakas eszeveszett kiabálása csapja meg a fülem. • Szinte érteni, ahogy a többieket buzdítja munkára. Szememhez emeZSIGÄRCSIK GYULA; AZ UTOLSÖ PASZTORÖRA Az ég sötétszürke, de a csillagoknak már semmi nyoma. Egyre jobban világosodik. A határ még csendes, de hamarosan frissen csengő madárének tölti be a fák lombjait és a réteket. Az eső nyomai jól észlelhetők. Az úton több helyen is tócsában áll a víz. Vizes az egész határ. Ez jó idő az őzvadászatra. Ilyenkor az őz nem szeret egy helyben maradni. Kérést a tisztásokat, ahol megszáríthatja rozsdavörös bundáját. Régi tapasztalatból mondom: ha eső után kimentem a határba kószálni, majdnem minden alkalommal találkoztam őzzel. Négy óra is elmúlt már, mikor célhoz érek. Széltében-hosszában terül el előttem a tarló. Tegnap fejezték be az aratást ezen a táblán, és mondták a munkások, hogy három bakot is láttak a búzában. Az ég még mindig piszkoskék, de egyre 'jobban tűnnek el az éjszaka jelei. Nem vagyok elég óvatos, mert felriasztok egy nyalat a tarló szélén. Először megugrik, de pár /C lépéssel odább már el is felejtett. Lejjebb húzódok a vakárokban, mely körben átöleli a tarlót. Távcsővel próbálom keresztül-kasul átvizsgálni a terepet, de, a határ még nélem a távcsövet. A túlsó oldalon már javában folyik az élet. A fácánok ellepik a tarló szélét. Mohón csipegetik a kombájn után elmaradt kalászokat. A nyulak is ébredeznek. Egyre többet látni belőlük a táblán. Jobbra tőlem újra megmozdul a bokor. Ref- lexszerűen kapom oda a fejem, ahol az imént még rigó volt. Tőlem: alig tíz lépésre két őzgida lép ki az árokból. Ilyenkor párzás idején az anyjuk elhagyja őket, majd párzás után újra visszatér hozzájuk. Teljes szélcsend van, szagot nem kaphatnak. Távcső nélkül is tisztán látom, hogy korai kölykek lehetnek, mert már szinte anyányiak. Mit sem sejtve, hogy a közelükben vagyok, nyugodtan harapják az árokparti kövér vizes füvet. Egyszer csak az egyik megugrik és egyenesen felém tart. Lélegzet-vlsszafojtva ülök, hogy észre ne vegyen. Elfut előttem, és néhány lépéssel odább megáll. Figyel. Talán szagot fogott. Nagyon közel vagyunk egymáshoz. A másik is lassan elindul a testvére után. Közben nagyokat harap a vizes fűből. Észre fog venni. A szemem sem mozdítom, mégis így van. Egy ugrás, és már el is tűnt a bokrok között. 'A másik közben még mindig figyel. Nem lát, de érez. Bizonytalanul bámul a párja után, majd egyet ugrik, majdhogynem feldönt, úgy tűnik el 6 is. Közben míg én az őzgidákban gyönyörködtem, a nap már feltornázta magát a látóhatárra. A tarlón hullámzik a pára, ebből is érezni, hogy a nagy égitest már kibontotta sugarait az éjszaka öleléséből. Szivarzsebemből előveszem a sípot. Háromszor egymásután megfújom a suta hívó hangján, majd visszateszem a helyére. Most már nagyon résen kell lennem, mert a bak, ha közelben van, egy ugrással itt teremhet. Ki- biztosítom a puskát is. Figyelem az erdő szélét, de hiába. Baknak semmi nyoma. Eltelik vagy öt perc. Ojra hívok. Alig fújok bele a sípba, a tarló túlsó szélén kilép egy őz az erdőből. Szabad szemmel látom, de nem tudom megállapítani, hogy mi. Még egyszer sípolok. Az őz nyújtott nyakkal figyel. Nagyon óvatosan szememhez emelem a távcsövet.' Tisztán látom, hogy egy gyönyörű hatos bak. Nagyon Óvatos. Szinte mozdulatlanul bámul felém. Tekintetével keresi a menyasszonyt. Újra hívok. Megugrik. Fut húsz lépést felém, majd megtorpan. Egy pillanatot kivár, majd gőgösen kilép. Ügy rakja egymás elé a lábait, mintha könnyű libegő pillangóvá válnának a csülkei, amint a földet érik. Sok vihart átvészelt vén bak lehet. Nagyon óvatos. A feje tiszta fehér. A távolság kettőnk közt egyre fogy. Kétszáz-kétszázötven méter lehet még. Jön. Egyre csak jön felém. Meg-megáll, újra elindul. Most már a puskámra erősített távcsövön figyelem. Száz lépésre lehet mégi Megtorpan. Nem mozdulok. Észrevett volna? Büszkén áll előttem. Világos, fehér fejét gyönyörű, sötétbarna, tövénél gazdagon gyöngyözött agancs ékesíti. Nem amolyan minden bokorban fellelhető ékszer ez. Megcélzóm, de a kezem úgy remeg, hogy néha az egész őz kicsúszik a távcsőből. Próbálok megnyugodni. Nyakon kell lőnöm, mert ha lejjebb megy a golyó, akkor végighasítja az egész testét. Titkon abban reménykedem, hogy oldalt fordul, de nemi Vár valamire. Várja a suta hívó hangjáti Szemmel láthatóan Ideges. Ttpródik. Egyik lábáról a másikra vált. Nem merek mozdulni, a síp pedig a szivarzsebemben van. Elhatározom, liogy ezentúl a nyakamba akasztva fogom hordani. De ahogy a saját hibámat akarom korrigálni, egyszer csak a kapitális bak futni kezd, egyenesen felém. Már csak ötven méter, negyven, harminc..-. Megijedek, hogy összegyúr. Rá sem tudok lőni. Húsz lépésre lehet tőlem, mikor ráfütyülök. Megtorpan. Abban a pillanatban dörren a golyós. A bak nagy zuhanással esik a földre. Mohón kezdem szedni a levegőt, mert igencsak kevés jutott belőle az utóbbi fél órában. De a harcnak vége. A győztes én vagyok. Rápillantok az órám- rá. Háromnegyed hat. Megíörlöm a homlokomat, melyről közben gyöngypatakban folyik le a veríték. Kilépek az árokból. Ahogy közeledek az őz felé, agyamon átoson a gondolat: Milyen gálád módon lőttem meg ezt a szegény állatot. Becsaptam. Amikor élete legszebb perceit remélte, sietett a pásztorórára, de szerelem helyett csak egy golyót kapott. A nyakába. A téren tetőzött a csúcsforgalom, a sugárirányban összefutó utcák öntötték magukból a hömpölygő emberáradatot. Egy-egy villamos is to- vazötyögött szüntelenül csengetve. Az áradat engedelmesen szétnyílt, majd ahogy a jármű elhaladt, a rés bezárult, és a tömeg folytatta időtlennek tűnő hömpölygését. Ott ült a tér közepén sorakozó padok egyikén, lábát kényelmesen kinyújtotta, és élvezte a nyár eleji napsütést. A' padokon üldögélők fagylaltot nyalogattak, beszélgettek, vagy éppen csak nézelődtek. A szökőkút előtti kockaköves térségen rengeteg galamb sürgölődött a fagylaltozók kezét lesve fél szemmel, várva, hogy mikor kezdik elmorzsálnl á klfrült ostyatölcséreket. A galambok között ugrándozó verebek ügyesen csenték el a lehulló falatokat, egy-egy bambán sipákoló, repülni alig megtanult csetlő-botló galambfióka elől. Szerette nézni a madarak nyüzsgését. Néhányszor megpróbálta leköpni a lábához közel merészkedő szürke galambot, 'de sehogysem ment a dolog. A nyála elfogyott, megszomjazott. A torka teljesen kiszáradt, amikor a sörre gondolt, de valahogy nem akaródzott íel- szedelőzködnie. Körülnézett, és szeme megakadt a szemközti ház homlokzatát tartó izmos Herkules-szobrokon. A szobrok meztelenek voltak, csak ágyékukat takarta valami lepedöféle, és a rég halott szobrász mindegyiküknek más és más arckifejezést adott. 'Az egyik alak lefelé görbülő szája széle, arcán a mély ráncok, kidülledt szeme kétségbeesett, végső erőfeszítésről árulkodott. Mellette álló társa vonásait konok dac hatotta át, s mintha 6 kevésbé görnyedt volna a rettenetes súly alatt A harmadik izomkolosszus arcán a nehezen féken tartott düh, a kitörni készülő lázadás baljós fénye tükröződött. A negyedik alak pillantása a végtelenbe révedt, nyugodt arcán nem gyűrődött ráncba az erőlködés keserve. Csak görnyedt háta és feszülő Izmai mutatták a kőtömeg Iszonyatos nyomását. Tekintetét elfordította a fal homlokzatáról, elgondolkozva szemlélte kinyújtott lábán éktelenkedő rongyos tornacipőjét. Amióta tanárai piszkálódásal miatt otthagyta az iskolát, csak néha mutatkozott szülei lakásán, ök úgy tudták, munkásszálláson lakik, és segédmunkásként nap mint nap téglát cipel, maltert talicskázik építkezéseken. Eladta az óráját, bőrkabátját, éjszakára belógott régi kollégiumába, vagy annáT az elvált nőnél aludt, akivel még télen Ismerkedett meg az uszodában. Kínos volt számára, hogy mások segítségére szorul, nem szeretett terhére lenni senkinek, bár barátai mindig számíthattak a segítségére, ha a szükség úgy kívánta. Fél éjszakákat kóborolt egyedül a városban, belekötöttek, megverték, összerugdosták. Amikor összedagadt arccal, felrepedt, lüktető ajakkal betámolygott barátnőjéhez, úgy érezte, mégiscsak szüksége van valakire. Másnap reggel, mikor Renáta álmosan, sóhajtozva munkába készülődött, ő is kimászott az ágyból, megmosdott. Szia — mondta és kifelé indult. ■— Hová mégy, az Istenért? kérdezte a nő. — Hiszen a szemedre is alig látsz ... Akkor visszafordult, tönkrevert szájával ferdén elmosolyodott, és kölcsönkért egy napszemüveget. Most már ott tartott, hogy ezt a céltalan lézengést sem lehet tovább folytatni, de nem volt ereje belevágni az átlagemberek hétköznapi életébe. Felsőhajtott, és ismét eszébe jutott, hogy szomjas. A tornacipőktől fél méterre két pár barna félcipő állt meg. « Jó napot •— mondta a nagydarab rendőr. Kérem a személyazonossági igazolványát. A sörnek fuccs — gondolta, és lassan előhalászta farmerzekéje zsebéből a nevezetes okmányt. Az alacsonyabbik rendőr érüeklődvg fordult egy csinos fekete nő után. A másik figyelmesen szemlélte a személyi egyik lapját. e- Két hónapja befejezte az Iskolát. Hol dolgozik? Sehol. Hát akkor most szépen velünk jössz! ■— kezdte a tegezést. Az alacsonyabbik még mindig a csinos fekete nő után bámult. Felállt a pádról, és tarisznyáját vállára akasztva elindult a két rendőrrel. Még egyszer^felnézett a szemközti ház homlokzatára. >—i Kitartás, Herkulesek! m.oniltä halkan. >— Mit motyogsz? — kérdezte szórakozottan a nagydarab. A tér közepén a szökőkút mellett egy nénike egész kilő rizst szórt szét a galamboknak. SZ. K.: Nehezen elvashaté kézírásos levelében mind a két verse érdekes. Az első tetszett jobban, de a másikban is akad egy- -két eredeti, szép sor. Nagyon zavaróak viszont az egyre ismétlődő ragrímek. Küldjön — lehetőleg géppel írott levélben újabb verseket! V. M.: Hosszú hallgatása után örOKMf újabb jelentkezésének. Anyám című verse őszinte érzéseket tartalmaz, de hangvételében, megfogalmazásában vajmi kevés az ÚJ, az eredeti; nem több az ismert anyaversek utánérzésénél. Emellett főleg a második versszaka szentimentális. Balaton 79: írása sikeres pröbálkozás, kisebb módosításokkal a közölhetők közé sorolhatjuk. Mint azt már üzeneteinkben néhány alkalommal hangsúlyoztuk, név nélküli írásokat rovatunkban nem közlünk. Az ellen viszont nincs kifogásunk, amit la- velében javasol. _ B. P.: Novellája meglepően sikeres próbálkozás. Várjuk további jelentkezését. V. B.: Négy verspróbálkozása kőéül a Nem akarok emlékezni rád című teteaett, annak ellenére, hogy a vers címe nagyon hasonlít a sekélyes, felszínes táncdaloké- ra, Szerencsére maga a vers nem ttyen. Igyekezzen elkerülni a szentlmentallzrans kísértő veszélyét, a többi három versben ugyanis ez érezhető. Idővel Jelentkezzen! it. I.: Egy szombati kirándulás című kis karcolaté Jó megfigyelőkészségről tanúskodik, de egyben arról Is, hogy még sok a pótolnivalója. Ha valóbaji szereti az Irodalmat, csiszolja írásai nyelvezetét és stílusát, tökéletesítse helyesírási Ismereteit, olvasstm, művelődjön, s Idővel űjra megpróbálkozhat az írással. „Van bennem akarat és kitartás“ — írja levelében továbbtanulási céljaival kapcsolatban. Az íráshoz —• a tehetség mellett — ugyancsak nélkülözhetetlenek a fenti jellemvonások. ]. A.; „Én is pengetem az Irodalom, a versek írásának húrjait. Szeretném, ha az ön rovatán belül lekrltizálná a beküldött verseket“ — írja. Kísérőleveléből a körmönfont, mesterkélt kifejezésre való törekvés, s az ebből következő képzavar bemutatására Idéztük az iménti sorokat. Verseiben Is találunk ehhez hasonlókat, s így azok sorsa valóban csak a „lekritlzálás“ lehet: kezdetlegesek, gyengék. A rímek között egy valamirevalót sem találunk: szeretetét-be- csületét, fények — gépek, ábrándozók — gondolok, téltől — ellenségtől stb. Csupa sikerületlen ragrfml B. A. Tizenhat éves kora nem indokolja Jóslás című versének pesszimista alaphangulatát. Egy-két jó sor kivételével verstani szempontból mindhárom verse gyenge, kézírása is nehezen olvasható. írjon szebben és — jobbat! 100 év magány: Nem osztjuk a barátja véleményét. írása egy gyakori, szokványos történet mégverselése, rímekbe szedése. A vers máshol kezdődik. Vonaton: Minden rovatunkhoz érkezett levélre válaszolunk, kivétel nélkül. Az említett küldeményt nem kaptuk meg. Hosasú hallgatásával kár volt megszakítania a korábbi folyamatosságot. Prózai írása jobban tetszett, de verseit is közöljük. A Tél című írása az eddigiek közül a legjobb. Névtelen csillag: Ojabb írásában nehezebb fába vágta a fejszéjét. A belső cselekvést, gondolati történést sokkal nehezebb hitelesen megragadni. írását valamelyik következő számunkban közöljük. Javaslatait továbbra Is számon tartjuk, de egyelőre — szervezési és egyéb okok miatt — megvalósításuk még nem Időszerű. Többeknek: Rovatunk több munkatársának szíves elnézését kérjük, hogy levelükre, illetve beküldött írásaikra anyagtorié- dás miatt csak következő számunkban válaszolhatunk. NA'SY ZOLTÁN TU$RAIZA Mit motyogsz? BODNÁR PÁL
