Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)

1983-01-11 / 2. szám

••• e f ‘l '■íii M KULCSÁR TIBOR ROVATA ji. nyám hangját vélem hallani még most is, pedig már gon- ^ ^ dőlni sem akarok rá. Olyan erősen kívánom már a sza­badságot, pedig most már csupán né­hány nap kérdése, mégis egyre türel­metlenebb leszek. Úgy érzem, hogy most már ezt a pár napot se bírom ki, most azonnal meg kell szöknöm börtönömből. A karácsonyfa alatt neikem Is volt ajándék, egy szép pulóver meg egy karóra. Soha életemben nem volt még ilyen gazdag karácsonyom. A pulóve­rért nagyon fáj a szívem, lebet, hogy azt elviszem magammal, de a karóra már, úgy érzem, nem illet meg en­gem. Most pedig itt kuporgok a fal tövé­ben, a fekete sötétségben. Hallom, ahogy az ajtók nyitódnak és csukód­nak. Odabent engem keresnek. Nem akaróik visszamenni. Olyan modulatlan vagyok, hogy szinte még a lélegzetem is visszatar­tom. Aztán csak hirtelen egész testem­ben remegni kezdek, pedig most nem Is gondolok semmire. Enyhe szellő fúj, fanyarkás illa­tot hoz valahonnan. Egyszeriben nagy- nagy békesség töitl be az éjszakát. Az idő elcsendeeedik, mintha megállt volna. Végül Is rám nehezedik a langyos, álmos sötétség, Akár már meg is. mozdulhatnék, de az az érzésem, hogy, megbénultak a végtagjaim, de még­sem teszem magam próbára, csak ott kuporgok tovább, és fülelek a sem­mibe. Lökésszerűen, gyors hullámokban borít el a fáradtság. A szemem még akkor Is lecsukódik, há nem akarom, Nem szeretnék ebben a pózban itt maradni egész éjszakára. A tejem is zúg már az éjszaka der-“ mesztő csendjétől. Mi lehet ilyen na­gyon hangos? Egyettül a némaság; A mozdulatlan csend, amelyben szétpat­tan az ember, akár a légüres térben. A csupasz fák, mint a halálra der­medt kezek nyú'lnak 'ki az aszfaltból. Árnyak suhannak el mellettem, majd meghúzódnak a túlsó sarokban. Én csak - várakotók ■ a csHlagtalan, Idegen éjszakák csepergő magányá-i ban. Már magam sem tudom, hogy mire várok ilyen .eszeveszetten.. Hangokat hallok, amelyek hozzáni Érkeznek, mégis úgy érzem, értelmük nem jut 'el elmémig. Ezek a .hangok olyanok,- mint a’ kutyák üvöltése, olyan f.ájdalmasak és konokak. Most úgy érzem, visítanom-’kell, ha meg akaróm őrizni elmém tisztaságát, de a hangok csak nagy nehezen bír­nak feltörni a torkomból. Nem tu­dom, milyen ■ hangoknak- sikerült fel-! jutniuk, csak arra emlékszem, hogy anyám ott állt előttem, és összetett kézzel könyörgött, bizonyára arr,i kért, hogy ne csapjak akkora lármát, és menjek már be a lakásba. Bennem csak a saját hangom tombolt, csak az, állandóan az, hogy „vissza akarok menni az apámhoz“. Ott találtam apámnál a szeretőjét Is. Nem lakott nálunk, de gyakran ott tartózkodott. Vele valahogf, más volt minden, volt olyan ídőszalq-ami- kor egészen jól kijöttünk egymással; Alig néhány évvel volt csak Bélám idősebb. Szeretni azonban , őt' , sem szerettem. Most, hogy. megérkeztem, meglepő­dött, mivel egyáltalán nem számított a jövetelemre. Még Is kérdezte; — Ml az,, nem bírtad tovább az anyádnál? Nem bírlak megérteni, amiért még az anyádhoz sem ragasz­kodsz Igazán. Tizenhárom éves , vágy, s jóformán anya nélkül-r nőttél' fel. Mondd csak, miért éppen az. apádat választottad?. Ez már valóban kérdés volt, de »nem volt rá kedvem vála'szolhl, meg aztán az az igazság, hogy nem ts na­gyon tudtam volna mit. Azt hiszem, apámat csak merő vé­letlen folytán választottam, mivel egyiküket sem szerettem jobban , a másiknál. Valahogy éppen akkor, amikor választanom kellett, apám úgy nézett rám,, mintha azt akarta volna, hogy öt válasszam. Legalább­is én úgy éreztem. Apa nem nagyon szoikta megkér­dezni, hogy mit miért teszek, s ezért nagyon hálás is voltam. Nem szeret­tem, ha túl sokat törődnek velem. Estére egyedül maradtam otthon. VARGA GABRIELLA: Már anyám nővére Is ott állt mel­lettem, de' én élvágódtam a kövön, és még jobban visítottam. Azt hiszem, anyám ezekben a per­cekben nagyon gyűlölhetett. Nagy nehezen becipeltek az ágyba Nem tudom, mitől, de végül Is el­aludtam. 2. Másnap reggel gyorsan a vonatrí ültettek, s nagyon megkönnyebbültek, hogy végre megszabadultak tőlem. Nem vl.ttem el sem a pulóvert, sem a karórád Még három napom volt a szünidő­ből, így apám eléggé csodálkozott, amikor meglátott az ajtóban, de nem kérd'ekét'fsémrnlt. Apámat sem ' szerettem igazán, mé­gis megnyugodtam, hogy végre nála vagyok. Azt hiszem, senki sem rajongott értem túlságosan ezen a földön. De valahogy megszoktam már. lómagam sem szerettem senkit őszintén. Apám otthonát mégis jobban a magaménak hittem. ■ ö kevesebbet törődött ve­lem, s így szabadabb is voltam, én pedig mindennél jobban szerettem a szabadságot. mint megannyiszor. Szerettem egye­dül lenni, de most mégis azt szeret­tem volna,: ha valaki mellettem ma-j rád, s beszélget, törődik velem. Hogy ki legyen az a valaki, nem nagyon tudnám megmondani, mivel sem anyám, sem apám társaságát nem ki- ' váltam most.' Feküdtem a szoba szőnyegén, s na­gyon vágytam arra, hogy- ne legyek ennyire egyedül. Anyámtól elmene­kültem, de az apámtól, sem várhatok vigaszt. Egyedül vagyok, s menekülhetnék bárhová, úgyis csaik egyedül marad­nék. A nappali fülledt levegő még sú­lyosan üli meg a szobákat. Odakint ömlik' az - eső; Már'sötét van a szo­bában, de nem gyújtok villanyt. Az utcáról hideg, fehér fénnyel bevilá­gít a lámpa. A szomszéd szobában cseng a tele­fon, bele a sivár éjszakába. Meg se mozdúldk, pedig jó .darabig, cseng, még. • , ' Az eső az ablakon keresztül 6n- szürké' függönnyé sűrűsödik. Szá­momra' mán csak az éjszaka létezik,' ' az is'csak egyre hullatja esőjét a csillagakból. R. G.: Két beküldött-verse közül a Búcsú a falumtól a jobb. Arra a kérdésére, hogy „melyik középiskblában folytathatná a költészetet“ a gimnáziumon kívül, any- nylt válaszolhatunk: a költészetet mint tantárgyat a középiskolában nem tanítják. A verstant (mint az iro­dalomelmélet részét] azonban Igen, az irodalom kere­tén belül. A magyar nyelv és 'irodalom heti óraszáma a gimnáziumban három, a többi magyar tanítási nyelvű II. ciklusú Iskolában általában két óra. Micsoda komédia: „Egy-egy versen órákig el tudok gondolkozni, mégis akkor vagyok a legboldogabb, ha sikerül rájönnöm a vers egyetlen és igazi értelmére — írja. Ha valóban Ilyen figyelmesen és türelmesen elolvassa saját verseit Is, bizonyára rájön, hoigy szinte mindegyik tele van képzavarokkal. Pl.: „Börtönbe zár­tak, / kebled börtönébe / s ott az elhagyott vágyak / szemeid vérző féllegébe/“, vagy: „Bölcseik hajóján nem utaztam, / ész osztásnál / egyszer voltam./“ 1981. február 13.: Ugyanerre a versre már néhány hónappal ezelőtt válaszoltunk. Minthogy azóta a vers sem változott, válaszunk is ugyanaz. Névtelen csillag: Két próbálkozása közül az Egye­düllét című versében akad egy-két jól sikerült sor, de egészében kidolgozatlan, verstani szempontból általá­ban gyenge. Prózai írása jóval biztatóbb. Próbálkozzon meg az elbeszélés második részének átdolgozásával, jobban ügyelve a monológ és , a párbeszéd megszerkesz­tésére. Másik hiányossága, hogy ebben a formájában befejezetlen. Az átdolgozott írással együtt teljes címét is küldje el. Ködfátyol: Ha „nem Ilyen krltlikát“ várt írásaira, azt ne abban keresse, hogy „tán a sokrétű munkája által nem telik többre, vagy a lap szűkösködése által“. Vizs­gálja meg inkább önkritikusabban írásaitl (Figyelje meg pl. az előbb Idézett néhány sorban, mennyire suta és nem oda ülő a két „által“!] Mindez természeteden „nem zárja ki, hogy az ember minduntalan próbálko­zásokba vesse magát. így hát én sem adom fel egyen lőre! (helyesen: egyelörel — K. T.) Hajt egy ösztön mely írásra késztet és ezt senikí nem tudja elvenni ,16, lem“ — Írja. Nem Is akarjuk, ehhez továbbra Is joga van. Várjuk újabb levelét és próbálkozásait. K. L.: A két „szókertészeti gyümölcs“ apró és éret­len. Az Alomfantázlából egy-két kiragadott képzavar: ,,éjkék szemének narancsa“, „ajkának mosolya hajnal­ként gombázott“. T. L.: Ítélet előtt című prózai írása gyengébben síké rült. Meseszövése valószínűtlen, , jellemábrázojása Is gyenge, felületes.. S. M. Perel az osztály című írásában a megtörtént eset minden valőszinűsége mellett sem volt elég, ahhoz, hogy Irodalmi alkotás legyen belőle. T. H.: Fanny című írásában erejét meghaladó feladat­ra válalkozott. A történet családregénynek is beillő, de mindezt negyven oldalon megírni szinte lehetetlen. így pröbálkozása is voltaképpen nem más, mint egy ese­ményekben gazdag élet puszta lényeinek - a leírása; A választott keretek között nem marad Idő és hely más­ra, mint az események rögzítésére. Hiányzik az írásból a szereplők jellemének ábrázolása, az eseményeik belső összefüggéseinek logikája. Az Itt-ott előforduló pár­beszédekben kevés az- életszerűség, több a sablonosság, A történet vége valószerűtlenül kiagyalt és szentimen­tális. Próbálkozzon ' röyidebb prózai .műfajokkal,] s idő­vel újra jelentkezzen. - - ^ Technikus: Amellett, hogy versét későn kaptuk kéz­hez, nem Is mond sok újat, az újévi versek megszokott. Ismert anyagából építkezik. Várjuk prózai írásaitl JÖBA ALAJOS VERSEI: FéhiőU^i Felnőttél immár. Fefed-körül felhő: halígatásod füstje. Talpad piskóta-szaggató, nyomában tengerszemek. > A föld — se keze, se lába elpörög veled. a njgrról ma korán kelt a reggel és aranygolyót talált zöld hitükben megmártóztak s erősebbek lettek a fák a szerethetnék ily erős ha izzik a szemközti ablak ha elvitatod a tested gombjaid belehalnak . I- oífahasvott föld Hogyan adunk enni a fogva tartott madaraknak?. Hogyan csinálunk kerek‘ örömet a szertehullott féltekékből? Hogyan találunk vissza a ködvígyázta völgybe, ha a hívogató harangot az idő összetörte? a párhuzamok vizek nyelvén szólnak illatuk mögött bezárkóznak a virágok kémények ormán káin istene HAGA ANNA VERSEI: Szerelem Hideg van. Fázom. Add a kezed és gondolfunk a nyárral Már melegebb van. Add CL szád! Most gondoljunk a tavaszra, a színes álmokból ébredő világra. Melegem van. Gyere még közelebb, és nézz rámi Szememben, látod, lángra gyűlt a mindent elemésztő vágy. Kínt tombolhat d testet-lelket fagyasztó vihar, ■ itt benn hévül, izzik az élet. Lángod éget és élteti Ha túl vagy már az első szerelmeken, túl az első nagy csalódásokon, ha vágyaid csupán zátonyra futott hajók már, értsd meg, akkor is menned kell, . hétköznapok poros útjain, bandukolni tovább, a puszta létezés szürke ködében. Nyár volt. Meztelen kívánt lenni a test. Gyönyörök után kapkodott a lélek. Ó, miért nem fulladtam meg az élet kiáradt, örvénylő tengeréberi?, . Í-] í­Vajon elmúlt már az az idő, amikor langyos tavaszt éjszakán elég volt egy lélegzet a részeg levegőből, és egy pillantás rád, csillagoktól fényesen ragyogó ég, hogy elmosódjanak előttem határaid, Kezdet és Vég, s hogy benned dobbanjon meg a szivem, örök Végtelenség? ..i'T $/ Csótő László: Zsákoló

Next

/
Thumbnails
Contents