Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)

1983-04-05 / 14. szám

IPI JUHÁSZ GYULA VERSEI: Esti fények A tavaszesti égen főiragyognak a barna felhők közt víg csillagok: Zord életem estéjén fölcstllan ma A vágyam még, A vágyam, mely már rég elhamvadott. A tavaszesti rónán messze égnek, - ■ A barna árnyban víg pásztortüzek: Bús álmaim estéjén szőkeséged Föltündökölt. Föltündökölt, s jó éjszakát 'üzent. Este az Alföldön Sz alkony kéken hamvadó kődében Most térnek nyugovóra mind a házak, !A csöndbe bámulnak komoly fehéren, S tetőiket lehúzza az alázat. 'Az ablakok kis, vaksi fénnyel égnek, öreg parasztok néznek így az éjbe. És lecsukódnak jó korán e fények, S virraszt tovább az udvar jegenyéje. Mint régi csősz, 'dúdolgat egymagában, S a csillagokba nyújtózik didergőn, Alatta boldogabb a tyúkok álma, S ha elszundít, hát ő is egy az erdőn. 'Az országút elindul barídukolva Az éjszakában, tornyokat keresve. Fáradt utast és aranypénzt a porba, S egyszer csak eltűnik a végtelenbe. Már sejtem őt, ha a lágy álkonyatban A felhőt nézem, mely violaszínben Valami távol muzsikára ballag Egy ismeretlen rétre, messze innen. Tavasz előtt Már sejtem őt, a kedves, ifjú szépet. Ki eljövendő, de még szunnyad egyet. Most készül bársony és smaragd zekéje, s a barna föld Síén dús haja serked. Már néha sóhajtása száll, s nyomába Fölneszei avar ágyáról az erdő, S a jegenye, a komoly, ősi strázsa Már tiszteleg felé, ki eljövendő. Nyolcvan éve Mlgatoít el Száz éve, 1883. április 4-én született Juhász Gyula. .. Az ég csillagaitól á mezők füvéig övé volt az egész világ, de ami közbeesik, ebből nem jutott neki..." — írta róla Móra Ferenc. Hol született? Maga Dankó ezt írja „... ott, ahol a szív nem te­rem ...“ Életrajza máig megírás­ra vár. Meglehet, hogy a kutatá­sok során napvilágot lát ez is. Idáig csak Gárdonyi Géza fia, Jó­zsef fűzte róla össze az apja által hátrahagyott feljegyzéseket. Nem életrajz ez, csupán útmutató a Dankó-kutatók számára. Ä szegedi cigánynegyed Han­gász utcájából egy sovány kis ci- gánypurdét jelentettek be a Sze­ged-felsővárosi anyakönyv hivata­lában, szokás szerint még születé­se napján. Gyermekéveit a „Cigánytó“ mel­letti vályogházban töltötte, ahol elsőként a közeli nádas madárcsi­csergésére figyelt fel, majd a ci­gánynegyed jegenyefáinak suho­gása, akácainak és eperfáinak lombjai továbbították felé a hang­foszlányokat. A kölcsönkapott ro­zoga kis hegedűn vonójával kí­sérelte meg a fülében csengő han­gokat előcsalogatni. A tüdőbajt öröklött vézna cigánygyerek vele­született tulajdonságai művészi hajlammá fejlődtek. Rendkívül so­kat olvasott, kölcsönkért és saját könyveket. Apja barátjánál. Erdé­lyi Náci hegedűklrálynál csupán két hónapig tanult hegedülni. Er­délyi nem ismerte fel a fiúcska adottságait, s vályogvetésre be­szélte rá. Miután nyomorúságos helyzetben, pénz nélkül volt, ím- mel-ámmal beállt taposni a sarat. Gondolatban inkább dalokat for­mált, „összhangba“ hozta a fülé­ben csengő hangokat, tudat alatt közeledve művészi ö^tönének leg­elemibb megnyilvánulásához. Vá­lyogvető társaiból „malacbandát“ szervezett, amelynek ő lett a „ku­tyaprímása“. Kezdtek tanyáról ta­nyára járni, esküvőkön muzsikál­ni, majd a csárdabeli cimbalom, pásztorfurulya betársulásával élet­re keltek az egyre fülbemászóbb dalok. Később egy-egy szerzemé­nye napok alatt ismertté vált, a nép ajkára vette dalait. Akkor még nem sejtette, hogy mekkora része lesz a magyar dallamklncs gazda­gításában. Szeged vidékén duhaj mulato­zások jártak. Az úri fortélyok sok­szor megkívánták, hogy a prímás az eperfára felmászva, avagy ve­derben leeresztve a kútban muzsi­adtál nékem egy vesztett vllágöf.-jp Hogyne szeretnélek, hogyne éltet,- nélek...“ Népszínműveket is Irt< amelyekben későbbi felesége, Joó Ilonka is szerepelt. Vele Szatyma- zon ismerkedett meg egy szüreti mulatságon 1876-ban. A festőmű­vész apa útját állta közeledésük­nek. Végül Is Dankó megszöktette Ilonkát, összeházasodtak, s ha szűkösen is, de megértésben, hűen kitartottak egymás mellett. Szülővárosa, Szeged 1886-ban Dankó tiszteletére nagy lakomát rendezett, amikor elismerte nagy fiát. 1890-ben társulatával külföldön DANKÖ PISTA HEGEDOJE káljon, hogy szebben hangozhas­sák a hegedű víg vagy mélabús hangja. Dankó ezt is vállalta. Gárdonyi, Tömörkény, Móra Fe­renc és még többen sokat foglal­koztak vele, jó barátai lettek, Pó- sa Lajos verseiből sokat megzené­sített Dankó. El is nyerte a Pósa Balatoni nótáinak megzenésítésé­re hirdetett 300 koronás pályadí­jat. Ady így írt hozzá. „... Vissza­Is nagy sikert aratott. Feleségét elvitte magával Moszkvába Is. Kül­földön, ha előre meghirdetett dal­estélye volt, a nézőtéren nem ma­radt üres hely. Szívből jövő játé­kával, rögtönzéseivel gyönyörköd­tette hallgatóit. 1897-ben Budapestre költöztek, ahol nagy érdeklődéssel várták, s író és költő barátai gyakran fel­keresték. Anyagi helyzete is nagy­ban javult, csak egészsége nem engedte, hogy „nótafájáról“ gyak­rabban hullathasson kedves dalai­ból. Utoljára 1902-ben lépett fel Sze­geden. Több híres nótája közt < mintha csak megérezte volna —* búcsúzóul eljátszotta: „Hallgasson el a hegedű, madár se daloljon..!“ El is hallgatott 1903. március 29-én Budapesten. A „nótafa vi­rágzása legszebb pompájában sor­vadni kezdett, s itt érte a végzet. Innen vitték Szegedre, ahol dísz­sírhely várta. A Népszínház kara énekelt, számos cigányzenekar kí­sérte utolsó útjára, majd amikor örök nyugovóra heylezték, utoljá­ra játszották el dalát: „Most van a nap lemenőben“. Rózsaszín márványszobra Szege­den a dalköltőt egy fatönkre tá­maszkodva ábrázolja, mintha csak dallamot csalogatna ki hegedűjé­ből. Petrás Gizella Ez az írás egy kicsit adósságtörlesztés Is. Két évvel ezelőtt egy csodálatos estét, sőt egész éjszakát töltöttem a kassal (KoSlce) Plnceszlnpad tagjainak társaságában, de ak­kor bizonyos nézeteltérések miatt nem írtam róluk. Teszem ezt most, mert változatlanul az a véleményem, megérdemlik, hogy még inkább kilépjenek a reflektorfénybe, önzet­lenül és fáradhatatlanul, elég magas művé­szi színvonalon ápolják a klsszlnpadl kultú­rát, amiről több díj és elismerés is tanús­kodik. Időközben kicserélődött az egész társa­ság, Ilyen a műkedvelő színjátszás rendje. Emberek jönnek, és emberek mennek, kü­lönösen elkerülhetetlen ez a jelenség ha­sonló esetben, amikor a gárda jó kilencven százaléka diák. Aki egész idő alatt maradt, az Havasi Péter, a Pinceszínpad értelmi szer­zője, alapítója, és azóta Is vezetője, rende­zője, lelke. Korábban a rádió munkatársa volt. Időnként együtt jártuk az országot tol­lal, mikrofonnal, már akkor Is tudtam, hogy a színházkultúra a vesszőparipája. Aztán családi okokból Kassára került, és nyugta­lan, alkotni vágyó természete nem hagyta békén, amíg össze nem gyűjtött maga körül egy kis társaságot, amely a klsszlnpadl for­mák ápolását tűzte ki céljául. A Pinceszínpadot a CSEMADOK délvárosi szervezete vette védőszárnyai alá. A mint­egy 40 férőhelyes meghitt, boltíves „szín­ház“ fenntartásán kívül nem sokat juttathat nekik, de nem Is Igen Igénylik az anyagia­kat, bár jó ellátás mellett még színvonala­sabb munkát végezhetnének. Ami a Pince- színpadot együtt tartja az a lelkesedés. En­nek kö.szönhetö, hogy a múltban olyan szín­vonalas produkciókat vittek színre saját egyéni feldolgozásban, mint Federico García Lorca Bernarda Álba háza című drámája Elég, Bernarda címmel, egy összeállítást Francois Villon műveiből Szegény Francois címmel, amellyel a Jókal-napokon tizenkét évvel ezelőtt elnyerték a legjobb összeállí­tás díját, egy Latinovits-összeállítást stb. Az utóbbi hónapokban mintha elhallgattak vol­na ... — A Pinceszinpadon nemzedékváltásra ke­rült sor — magyarázza a hallgatás okát Ha­vasi Péter. — Ügyszólván a teljes gárda ki­THÄÜA PINCÉBEN ÉS EKHÖS SZEKÉREN cserélődött, minden korábbi összeállítást le kellett venni a műsorról. De ne gondolja senki, hogy tétlenkedtünk. Peter Shaffer Equ'us című darabjának bemutatójára ké­szülünk, csak hát Időbe telik, míg a meg­fiatalított gárda, amelyből néhányan azelőtt soha sem játszottak színházat, belejön a munkába. Úgyszintén szeretnénk felújítani a Vlllon-összeállítást. A Ptnceszínpad tehát él, és hamarosan hallat magáról. Aki csak egy kicsit Is szívén viseli a ha­zai magyar műkedvelő színjátszás ügyét. örül a Plnceszlnpad feltámadásának, bár az együttes — mint Havasi Péter szaval bi­zonyítják — sohasem szűnt meg létezni. Változatlanul diákok alkotják a csoport ge­rincét, akik amellett, hogy hasznos kedvte­léssel töltik el a szabad idejüket, sok szép percet szereznek a kultúra fogyasztót kö­zönségének. KI tudja, lehetséges, hogy ha­marosan olyan produkciókkal állnak elő, amelyek az egész ország-világ előtt Ismertté teszik őket, vagy mint amilyen a Kocsonya A Pinceszliipcid tár.snlata az Equo- próblján Mihály házassága volt, amelyre még ma Is szívesen emlékeznek vissza. — Hát azt valóban nem lehet elfelejteni — mondja Havasi Péter. — Egy Időre a színház ős- vagy hős(?)-korára emlékezte­tő komédiásokká vedlettünk. Három évvel ezelőtt tanultuk be a Kocsonya Mihály há­zasságát, amely egy ízig-vérig vásári ko­média. Ügy Is adtuk elő, mint az egykori komédiások. A bodollói (Budulov) szövet­kezettől kaptunk két lovat és egy kocsist, a buzital (Buzica) szövetkezettől pedig egy szekeret. Aztán felkerekedtünk, és faluztunk Kelet-Szlováklában. Eleve nem jelentettük be sehol sem, hogy érkezünk, nem hirdet­tük az előadást plakáttal. Egyszerűen meg­érkeztünk valamelyik faluba, hangos dobo­lással kikiáltottuk, hogy komédiások érkez­tek, és aki szerelmet, könnyet, tréfás gúnyt, egyszerűen teátrumot akar látni, jöjjön csak bátran, nem bánja meg. És jöttek Is az em­berek, jóllehet nyáridő volt — bár úgy In­téztük, hogy már aratás után legyen —, minden faluban 150—20j0 ember is össze­gyűlt az ekhós szekerünk körül. Csodála­tos érzés volt vándorkomédiásként szóra­koztatni az alkalmi nézőket, képtelen len­nék leírni a faluzással szerzett élményeket. A Pinceszínpad küldetése az eredeti el­képzelések szernt nem Is a vándorkomédia felújítása. Milyen — ha úgy tetszik — mű­vészi elképzelések vezérlik őket; végezetül erről faggattam Havasi Péter „színigazga­tót“. — Ez egy Intim, szövegközpontú színház, ahol a szónak nagy súlya, ugyanakkor a színész arclzma minden rándulásának Is funkciója van. Jóformán testközelbe kerü­lünk a közönséggel, ezért Igyekszünk vele közvetlen kapcsolatot teremteni, s az az ér­zésem, hogy az esetek többségében ez sike­rül Is. A közelmúltban ígéretet kaptunk a CSEMADOK Központi Bizottságától, hogy meghívnak bennünket az idei Jókal-napok- ra. Ez szárnyakat adott a csoportnak, s re­mélem, hogy addig annyira belejönnek a gyerekek, hogy nem vallunk szégyent. PAIÄGY! LAJOS Ján Kozák felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents