Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-01 / 9. szám
A KlMVíei (SAIKOS) iM lillEKEDNEK A kcinyvesbolt előtt nem tülekednek úgy az emberek, mint a divatáruház vagy a zöldségesbolt előtt ■— állapítjuk meg Michalák Júliával (a képen), a ki- rályhelmeci (Král. Chlmec) könyvesbolt vezetőjével. Szép, tágas ez a bolt, jól el van látva. Kintről is jól lehet látni a könyvektől roskadozó polcokat. Ha jól kimereszti valaki a szemét, még a könyvek címét is kisilabizálhatja a kirakatüvegen keresztül. Szinte hívják az embert: lépj be, nézz körül, nyilván találsz kedvedre való, szivet-lelket vidító olvasmányt. Vásárló azonban csak elvétve nyit be. — Nyáron volt olyan nap, hogy akár be is zárhattuk volna a boltot, mert egy fia lélek nem jött be — közli keserűen az üzletvezetőnő. — Mondtam is, hogy a hosszú forró nyár nem kedves a könyvkereskedelemnek. Sajnos, a könyv egyre inkább luxuscikké válik, amely az utolsó helyen szerepel a megvételre kiszemelt dolgok között a családi vagy a személyi költségvetésben. Nem értem, mert fejlődik az életszínvonal, növekszik a lakosság jövedelme, de könyvre a legtöbb ember sajnálja a pénzt. Paloták épülnek a legnagyobb kényelemmel berendezve, de a pompás könyvszekrény polcain legfeljebb csak poharak vagy giccses porcelánszobrocskák éktelenkednek. Két évtizede dolgozom a szakmában, mindig teljesítettem a tervet, tavaly első ízben nem sikerült. Az anyagi hátránynál még sokkal elszomorítóbb az a tény, hogy egyre kevesebben érdeklődnek a könyvek iránt, egyre kevesebb a betűre, szellemi táplálékra éhes ember. Évek hosszú során át kiismertem a vásárlókat, az olvasók igényét. Ha valaki belépett az ajtón, mindjárt tudtam, milyen könyvet ajánljak neki. Aztán annak örültem a legjobban, ha valaki idővel azzal jött vissza, hogy valóban szép könyvet ajánlottam neki, és nagyszerű élményben volt része. Valójában csak az tudta a kedvemet szegni, ha bárkit azzal kellett visszautasítanom, hogy a kért könyv elfogyott, vagy meg sem jött. Ma már annak is örülnék, ha ezt mondhatnám, de lassan nem lesz kinek. Kávét szürcsölgetve latolgatjuk, mi az oka, hogy ennyire megcsappant a könyv iránti érdeklődés. Két-három évtizeddel ezelőtt még az olvasás volt az egyik legnemesebb, leghasznosabb és leghoz- záférhetőbb időtöltés. keztek minket beavatni az olvasás titkaiba. Ogy hiszem, most is nagyobb szülői és pedagógusösszefogásra van szükség, hogy az olvasás szeretetére neveljük az ifjúságot. Mert változatlanul érvényes, hogy a könyv minden tudás és rengeteg gyönyörűség forrása. Korábban a királyhelmeci könyvesbolt a legjobbak közé tartozott akár szlovákiai méretben is. Nagy forgalmat bonyolított le, sok hívet szerzett a rendszeres olvasásnak. Michalák Júlia értett az emberek nyelvén, és szinte megszállottként végezte nemes munkáját. 1976-ban meg is kapta a minisztérium kiváló dolgozója címet. — Nagyot változott a világ. A fiatalok ma már annyi sok más szórakozási lehetőség között válogathatnak. Diszkó, sport, szakköri munka és egyebek. Az egyik hasznos, a másik kevésbé vagy -— Korábban az volt a szokásom, egyenesen haszontalan. Régebben a hogy közvetlen kapcsolatot tartottam könyv volt a legszebb ajándék, amely fenn a helyi népkönyvtárakkal, az is- megfelelt a legnagyobb Ünnepre is. Ma kólákkal, a nagyobb üzemek igazgatósá- lenézik azt az embert, aki csupán egy gaival. Felmértem az olvasói igényt, és a szükségnek megfelelően szerveztem a terjesztőmunkát. Meggyőztem az embereket az olvasás fontosságáról és hasznáról. Ma már ezzel sem megyek semmire. A harmincnyolc népkönyvtár költségvetését a járási nemzeti bizottság — a takarékossági Intézkedésekre hivatkozva — megrövidítette, és az iskolákkal ugyanez a helyzet. A városban és. környékén ezenkívül egyetlen valamirevaló üzemnek sincs önálló igazgatósága. A terjesztés ügyében nincs kivel tárgyalni. Ráadásul három éve Agcser- nőben {Clerna nad Tisou) is könyvesboltot nyitottak. Eredetileg úgy volt, hogy hozzánk fog tartozni. A könyvkereskedelem igazgatósága azonban érthetetlen okból önálló üzemegységként kezeli. Azóta konkurrálunk egymásnak, ami ugyan nem baj, de a tervünket meghagyták eredeti nagyságban. Politikai irodalomból még így is 111,5 százalékra teljesítettem a tervet, 180 ezer helyett 201 ezer korona forgalmat bonyolítottam le. Hát legalább ez vigasztal. Lehangoltan távoztam a könyvesboltkönyvet ajándékoz név- vagy születés- üól. Azóta is marcangol a kérdés: valónapra. A szülők drága HlFI-tornyot, ke- ban idáig jutottunk volna, hogy a könyvrékpárt, lemezjátszót, motorkerékpárt nél minden fontosabb és becsesebb, és vesznek a csemetéiknek. Gyakran nem csak a könyvön lehet spórolni? is tudják, milyen haszontalanságra késztetik ezzel. Az én gyermekkoromban a szülők, tanítók valahogy jobban igyePALÄGYI LAJOS A szerző felvétele Ogy tűnik, hogy egyes emberek képzeletét, érzelmi életét a dulogiasság keríti mindinkább hatalmába. Hogy miért? A hagyományőrzéssel szemben az elgyökértelenedés, a kapkodó életmód és a gyakran felületes nevelés egyre szélsőségesebben befolyásolja életvitelünket; legfeljebb csak sejtjük nyugtalanságunk okát, körülményeink (át)alakulásának különböző formált, emberi viszonyulásainknak gyakran szeszélyes megnyilvánulásait. Es ha igaz, hogy a szerzők kötelessége az őszinteség, az igazságkeresés, akkor a nézőnek is jogában áll odafigyelni, elfogadni vagy éppen éppen mellőzni a bemutatott színdarab tartalmi-formai tényét, a mondanivaló reá is vonatkozó sarkalatos tételeit, amikor ismét a családról szól a kassai (Koáice) Thália Színpad soron következő bemutatója, amelyet Daniela Kapitáöová rendezésében, március 17-én, csütörtökön 19 órakor tekinthet meg a közönség. Mint ismeretes, Andrej Nemlaha „Pityu- ka“ című vígjátékénak zenés változata keJUBILEUM MATES rül a közönség elé sokat ígérő szereposztásban. A szerző ugyanis énekbetétekkel bővítette játékát, hogy ezzel is újabb biztosítékot teremtsen a sikernek. Andrej Nemlaha a Szlovák Színházi Intézet igazgatója. Ezt a vígjátékét eleinte rádiójátéknak irta, sugározta is a rádió 1974-ben, majd Pifulik címmel színdarab lett belőle, amelynek ősbemutatója Martinban volt, 1976-ban. Nemlaha nagyvonalú írónak tűnik. Ismeri a színpadot és kellő tartalommal adja a rendezőnek, a színésznek időszerű mondanivalóját. Célja a megvesztegetés leleplezése. A protekció, a lefizetés, a karrierizmus, az emberi butaság, a kispolgári életmódot majmolók kifigurázása. Jeleneteinek művészi-emberi sugárzása van, és ha ezzel a társulat szakmai jártassága és a rendező élénk képzelőereje párosul — a siker eleve biztosítva látszik. Színészeink alakítását az időszerű mondanivaló teszi érdekessé. Takáts Ernőd docens fordítását tolmácsolva bizonyára otthonosan mozognak majd a színpadon. Ez a kedvesnek tűnő családi együttes — a dédelgetett Pityuka kivételével — azon „fáradozik“ ugyanis, hogy leérettségizni is alig képes tunya csemetéjüket, ha törik, ha szakad, bejuttatják valamelyik főiskolára. S ahogy ez ilyenkor lenni szokott, hogy céljukat elérjék mindent elkövetnek a hálapénz dugdosásától egészen az alapvető emberi erények elvesztéséig. A szereposztás a következő: Nagymama — Gombos Ilona, Nagyapa — Várady Béla, Málcsi — Kövesdi Szabó Mária, Tibor — Hizsnyai Zoltán, Héjasi — Pólós Árpád, Vera — Mihályi Mária, Zsuzsi — Kiss Agnes. Meggyőződésem, hogy a Thália színészeitől tanulságos és valóban szórakoztató előadást láthatunk Platzner Tibor jelmezei és díszletei pedig szintén a darab sikerét szolgálják majd. (suchy) ■ Jő közösségben él a színház és a képzőművészet — állapíthatjuk meg mindjárt elöljáróban, amikor szóba hoztuk a Magyar Területi Színház scénográfikai munkáját bemutató kiállítást, amelyet a Dunamentí Múzeum rendezett. Ez természetesen nem új megállapítás, hanem egy régen felismert állapotnak a végső értékelése, elismerése. Általában bármiképpén vélekednek is a szakemberek, a lapok a bemutatókról, a díszleteket, kosztümöket, a darab vizuális megjelenését a legtöbbször dicsérik, sőt elismerik. Hogy miért van ez így, több okot is fölsorakoztathatunk. Egyebek között azt, hogy két különös, jó adottságokkal megáldott, ezernyi készséggel rendelkező művész, dr. Platzner Tibor és Kopócs Tibor lett a színház díszlet- és kosztümtervezője. Maga a színház Is megteremtette a légkört, a szellemi és anyagi, illetve technikai feltételeket ahhoz, hogy a színpadra vitt darabok kellő formát öltsenek. Elegendő idő áll az alkotók rendelkezésére, és nem kell, hogy vázlatokkal, ki nem érlelt munkákkal lépjenek a közönség elé. Erre nyilván szükség is van: tájoló színház nem kockáztathat. Ebből sajnos nem sokat láthatunk a kiállításom és ez egy kicsit meglepett. Két- három darab színpadkép, néhány építmény, egy-egy ki tudja honnan fennmaradt szék, oszlop még nem mutatja meg a valódi képet, a kiállítás látogatója pedig csalódottan távozik a múzeumból. Hogy miért alakult ez így, nehéz megmondani, esetleg gyaníthatEz a kevés valóban kevés juk. A régi már nincs meg, összetört, tönkrement, elkallódott, eldobták, és ezen nincs Is mit csodálkozni. Aligha volt vagy van a MATESZ-nak raktárhelyisége, olyan épületegyüttese, ahol mindazt megőrizhették volna, amivel az Idők folyamán a színház néző elé léptek. De hogy a terveket, a tervek egy részét sem őrizték, mutatták be, azon már csodálkozunk. Sőt abból Is jó lett volna többet látni, amit bemutattak. Nyilván nem egyetlen aprólékos, az utolsó ■ szögig elképzelt terv készül a darabokhoz. Az alkotók ötletekkel, variánsokkal próbálkoznak. Érdekes lett volna látni, hogyan hat az alkotókra a színház közössége; hogy a könnyebb, az egyszerűbb, a hagyományosabb megoldásokat választják-e, vagy ellenkezőleg, a korszerű, az előremutató mellett döntenek akkor, amikor még csak az asztalon van a tervezet? Nemrég Bratislavában is volt egy Ilyen kiállítás. Lehet, éppen ez ösztönözte, adta a gondolatot, hogy Komáromban is rendez zenek hasonlót. A fővárosi rendezvény teli volt Izgalmas megoldásokkal, mintha csak nagy gyerekek játékát, csínytevéseit láttuk volna az egyik darabhoz készült díszletekben, a másikban pedig valami már-már kozmikus miliőt. Ha summázni akarnám, azt mondhatnám, hogy korszerű, napjaink gondolatvilágát visszatükröző képzőművészeti látásmód uralkodott és uralkodik a fővárosi színpadképek alkotóinak a műhelyében. Ugyanezt azért nem egészen várhatjuk a Magyar Területi Színház munkatársaitól, de ettől eltekintve létezik, jelen van a színház, és hat közönségére. Ez pedig, sajnos, nem tükröződött a kiállításon. Mintha kevesebbet mutattak volna meg abból is, ami megvan, ami létezik. Mutattak viszont mást — színészportré- kat, néhány vázlatot, karikatúrát —, ami szintén hozzátartozik ehhez a munkához, és amit jó is volt látni. Csak ebből is lehetett volna több ... Az a benyomásunk, hogy épp csak felvillantottak valamit, így a látogató nem kapott egy egységes, jól átgondolt kiállítás- anyagot. A rendezők nem egészen használták ki azokat a lehetöségekat, amelyeket a múzeum nagyterme és az előtte ásítozó hosszú nagy folyosó kínált. Ilyen alkalmakkor néha azt szoktuk mondani, hogy a ke- veselib több lett volna, most azonban a fordítottja állt elő. Ez a kevés nem sok, és ráadásul összefüggéstelen, nem érződik belőle a teljes szemlélet, az, ami pedig az előadások alkalmával megragadja és jó értelemben befolyásolja, meghatározó érzésekkel bocsátja útjára a nézőt. NÉMETH ISTVÁN Teri néni, a lemezlovas Vasárnap délután sugározta a Csehszlovák Rádió magyar nyelvi adása Fü- löp Imre „Teri néni, a lemezlovas“ című rádlójátékát. A cím egyben ki is fejezi a cselekményt, amely olyan egyszerű és olyan összetett is, akár maga az élet. Nemzedéki ellentétek láncolata vonul végig rajta, de ezek az ellentétek nem kibékíthetetlenek, s a végén meg is oldódnak kedvesen, békésen. Ez a történet lejátszódhatott volna bármelyik városban, helységben, hiszen mindenütt élnek tizenéves Olgák, Zsuzsák, Livik, valamint Teri néni típusok, akt a történet elején még egyáltalán nem lemezlovas. .4 Teri néni, a lemezlovas celekménye azonban olyan városkában játszódik, ahol óvónőképzőbe járnak az említett nevek ifjú viselői, s Teri néni a házinénijük, nála laknak albérletben. Ahol pedig házinéni és albérlők élnek egy fedél alatt, örökösek az ellentétek. Ezzel is kezdődik a cselekmény: a három óvónőjelölt egyezkedik a nénivel a szoba áráról s egyéb szolgáltatásokról. Aztán folytatódik a berendezkedés apró- -cseprő gondjaival, a lányok egymás közti eleven, virgonc heccelődésével karrierjükről, öltözködésükről, otthoni viszonyaikról, pénzügyi helyzetükről. Ilyen elevenen, fiatalosan, kotnyelesen beszélgetnek azonban Teri néni pénzügyi helyzetéről, takarékossági mániájáról, zsugoriságáról is, vitázva egymás között, mennyi pénze is lehet a gyermektelen, egyedül élő, idős asszonynak. Mígnem egyszer Olga bogarat ültet az öregasszony fülébe azzal, hogy hallotta, pénzbeváltás lesz, a bankba tett pénz is elveszhet. Aztán a három lány azon tanakodik^ hogyan szedjék őt rá, mit vegyen a pénzén. Barátságos évődés következik, mert Teri néni a lányokat a dohányzásról, a Sparta szívásáról akarja mindenáron lebeszélni, arra apellálva, hogy tönkremegy az arcbőrük, idő előtt megráncosodik, a foguk megsárgul, a lányok pedig Teri nénit akarják rábeszélni a telefon bevezetésére, meg hogy új rádiót, színes tévét vegyen. Az idős asszony hajlik a szóra, hamarosan felcseng nála a telefon, elindul megvásárolni az új sztereórádiót, a lányok pedig látványosan darabokra szaggatják cigijüket, megígérik, soha többet nem dohányoznak. Délután már hatalmas hangerővel szól a sztereórádió, a lányok táncra perdülnek, riszál- ják magukat. A szomszéd szobában titokban táncra perdül a házinéni is. Amikor a lányok észreveszik, megpróbálják öt rávenni, legközelebb menjen el velük diszkóba. S ekkor áll elő Livi azzal az első hallásra képtelen ötlettel, hogy Teri néni csapjon fel lemezlovasnak, „világszenzáció lenne, az biztos“. Száz szónak is egy a vége, az öregasszony rááll, megtanulja a lemezek kezelését, s olyan szöveget rögtönöz, hogy a fiatalok azt sem tudják, mondanivalójára vagy a zenére figyeljenek-e. Teri néni persze okos „propagandista“, a dohányzás elleni harcot itt is folytatja. A következő hetekben mindenki róla, az örökifjú öregasszonyról beszél, akivel a , lányok, az albérlői úgy megszerettették a diszkózenét, hogy vállalta a lemezbemutató szerepét. Ml, hallgatók is jókedvre derültünk a rokonszenves történet hallatán. A szerző a rádiójáték sajátos műfaján belül jól érzékeltette a helyszíneket, a jeleneteket, a jellemeket, a kassai (KoSicej Thália Színpad művészei pedig kiválóan alakították szerepüket. Teri nénit Gombos Ilona szólaltatta meg; Lívia, Olga, Zsuzsa szerepében pedig Kövesdi Szabó Marikát, Kiss Ágit és Krausz Marikát hallhattuk. Krizsan Mariéne válogatta * az eseményeket jól aláfestő és kiegészítő zenét. Boldogi Kató rendezése pedig szinte láthatóvá tette a cselekményt. A A valós problémákat megelevenítő, napjaink, a fiatalok életének egy darabját bemutató hangjáték, reméljük, nem lesz egyedülálló a rádió műsorában, s minél több hasonló színvonalú követi majd. Benyák Mária
