Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)

1982-07-27 / 30. szám

EMBERI SZŐ Az Ügyintéző, aki már hetek óta betegen nyomja az ágyat, hiába várja, hogy a munkahelyéről valaki érdeklődjék hogyléte iránt. Pedig manapság már jó­szerével tudományosan bizonyított, hogy a meleg emberi szónak ilyenkor va­lóságos gyógyhatása van. Mígnem végre megcsendül a telefon, amelyet a feleség vesz fel. s— A férjemnél éppen kint van az orvos, mit tetszik üzenni? — kérdezi az asszonyka a vonal túlsó végén „kapcsolásra“ váró csoportvezetőtől. >— Hívjon már vissza, ha elment a doki — hangzik a válasz. — Ne ijedjen meg, nincs Idebent semmi ipaj. Csak nekem adták ki, hogy érdeklődjem a kol­léga állapota iránt. XXX. évfolvam 1982. fúlius 27. Ara: 1,— RCa A RYSY VARJA A FIATALOKAT NYÁR ’82 Szerkesztőségünkben már hagyománynak számít, bogy nyaranta végigiárjuk a dél- -szlovákiai strandok egyné- melyikét. megkérdezve; ki- elégitö-e az ellátás; van-e elegendő étel. ital; tiszta-e a víz, jól érzik-e magokat az emberek. Visszaemlékez­ve tavalyi puhatolázásaink végeredményére, bizony nem mindenütt volt egyér- tolműen ..felbőtlen a nyár“, színvonalas az ellátás, a ki­szolgálás. Idén lényegesen változott a helyzet, bár a még mindig kirlvő kiilünb- ségeket ma sem értjük: az egyik strandon miért van mindig sör és tizenkétféle üdítőital, a másikon miért akadozik a sörellátás és Dsak 4—8 télé üdítő kapha­tó...? 30-'..í­Augusztus 8—8-a között kerül sor — immár huszonhatodszor — a Ma- gas-Tátrában az ifjúság Rysy-túrájá- ra. A SZISZ-nek ez az egyik legnép­szerűbb és legnagyobb megmozdulá­sa az elmúlt negyed évszázad alatt sok fiatalt vonzott öriáshegységünk ormai alá. Az eddigi résztvevők szá­ma meghaladja a százezret: ennyien kapaszkodtak tel a 2499 méter ma­gas csúcsra, ahol 1913-ban V. I. Le­nin is gyönyörködött az elé táruló látványban, a lenyűgöző tájban. Persze a fiatalok tátrai találkozá­sa nemcsak abból áll, hogy megmász- szák a csúcsot. Játékok, sportvetél­kedők ős kulturális műsorok egész sora tarkítja a táborozők szóra­kozását. Közhasznú ,,A SZISZ a Tát­rának“ elnevezésű megmozdulás, amikor a fiatalok takarítják, tiszto­gatják a tátrai környezetet, részt vesznek a turlstaösvények karbantar­íásában, a turistajelzések felújításá­ban. Mindez elősegíti a természetvé­delmi célok megvalósítását. Az idei találkozó politikai töltetét • a SZISZ- közelgő Ili. kongresszusa és a NOSZF 65. évfordulója adja, mert e két fontos esemény jegyében zaj­lik le az egész találkozó. Mint minden évben, idén is lesznek külföldi résztvevői a Rysy-túrának. Hat szocialista ország ifjúsági szer­vezetének küldöttsége jön el, ezenkí­vül a SZÍSZ vendégül látja három haladó szervezet képviselőit az NSZK-ból. Remélhetőleg az időjárás is ked­vezni fog, és a több ezernyi tábo­rozó Ismét felejthetetlen élmények­kel távozik majd a szépséges Magas- -Tátrából. —hr— i I í i I «mf AKI VÁLASZOL? HORNYÄK ISTVÁI^, A CSEMADOK KB SZAKELŐADÓI^ — Ha nyár, akkor művelődési tá­bor. Idén immár hatodszor szervezi meg a CSEMADOK Központi Bizottsá­ga az ifjúság nyári találkozóját. Hol vernek most sátrat a fiatalok, és mi­kor? — Az Idei művelődési tábornak Örsújfalu (Nova StráZ] és Somod! (Drienovec) után új színtere lesz, mégpedig az Ipolysági (Sahy) aulo- kemptng; az időpontja pedig 1982. au gusztus 8—14, — A CSEMADOK KB inűveloiiési klnblanács,-) milyen programot készi lett a táborozók részére? — Már tavaly Igyekeztünk ú] mű­sorkoncepciót kialakítani azzal, hogy egy központi téma köré csoportosítot­tuk az előadásokat (mint ismeretes, akkor ez a természettudomány volt), ami konkrét jelleget kölcsönzött a tábornak. Az Idén szintén ezt az el­képzelésünket visszük tovább. Ezúttal a néprajz dominál, amelyet olyan elő­adások reprezentálnak, mint „A CSE­MADOK néprajzgyüjtö tevékenységé­nek eredményei“, .,Kontinuitás a szlo­vák és magyar népdalokban“, ,,A népi építészet interetnikat összefüggései“, ,,Dél-Szlovákla népzenéje“, „Zoboraljl lakodalmi szokások“, „Dél-Szlovákla népi építészete“ stb. Természetesen más témájú előadások is elhangzanak majd a műsorban, de ezek Is vala­miképpen kapcsolatba hozhatók a néprajzzal, népélettel. „Csillagképek a nép hiedelemvilágában“, „Népi gyógymódok és hiedelmek“, „A népi írók mozgalma“, „A szociográfia a csehszlovákiai magyar irodalomban“, „A népmese mint műfaj", hogy csak néhány címet említsek. Ugyancsak fontosnak tartjuk azokat az előadáso­kat, amelyekben aktuális politikai, társadalmi és művelődéstörténeti év­fordulókról, eseményekről lesz szó Í..A Nagy Októberi Szocialista For­radalom 65. évfordulőja“, „Kodály Zoltán születésének 100. évfordulója“, „A CSEMADOK feladatai a XIII. or­szágos közgyűlés után“, „A Szocialis­ta Ifjúsági Szövetség előkészületei’ a III. kongresszusra“ stb.). Végezetül megemlítem a szabad Időt kitöltő, szőrakoztatő műsorokat: lesz költé­szet, folklőrcsoportok fellépése és természetesen táncház is. — Milyen változásokat eszközölte­tek az előző táborozásokhoz viszo­nyítva? — Itt említek meg egy olyan dol­got, amely az idei tábor megvalósítá­sában és minden bizonnyal a Jövő­ben is előrelépést Jelent; azt, hogy a SZISZ bekapcsolódott a szervezés­be. Ez az együttműködés része an­nak a közös munkát elősegítő szer­ződésnek, amelyet az Idén kötött a Szocialista Ifjúsági Szövetség és a CSEMADOK. Ennek gyakorlati alkal­mazása nyilvánul meg abban is, hogy a művelődési tábort egy csoport kép­viseli majd a SZISZ hagyományos tu­risztikai rendezvényén, a Rysy-túrán. — Van azonban még egy nagyon fontos változás. Mivel a művelődési tábor a CSEMADOK-ban folyó klub­tevékenység központi szintű rendez­vénye, célunk, hogy elsősorban azok vegyenek rajta részt, akik a műve­lődési klubokban vezetőkként vagy aktivistákként dolgoznak, vagypedig a táborban látottak hatására a Jövő­ben kezdenek majd dolgozni. Éppen ezért Időn csak azok vehetnek részt a táborozáson, akiket a klubok vagy a CSEMADOK helyi szervezetei Java­solnak. s ezt Igazolják is. Részt lehet még venni a SZISZ alapszervezetei­nek képviseletében is. — Végezetül rövid útbaigazítást kér­nénk azok számára, akik részt kí­vánnak venni a nyári találkozön. — Ipolyság a lévai járásban talál­ható kisváros, közvetlenül az ország­határ mellett, és autóbusszal, vonat­tal egyaránt elérhető. Mivel határát­kelőhely van a városban, főútvonal mentén fekszik, tehát a motoros Jár­művel, kerékpárral érkezők Is köny- nyűszerrel megtalálják. A kemping pedig a városnak az országhatárhoz közelebb eső szélén van, ahol 1982. augusztus 8-án, vasárnap a délutáni örákban üdvözöljük a megnyitón a VI. nyári művelődési tábor résztve­vőit. A beszélgetést küszöni; CSIKMAK IMRE

Next

/
Thumbnails
Contents