Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)

1982-07-20 / 29. szám

zá az anyagi javakhoz. És miután megvan a korszerű orvQßi rendelő, a hangula­tosan berendezett lakás és kosárszámra hordják a ház­hoz a tojást és a friss gyü­mölcsöt, a feleség addigra megunja a vidéki életet, hi­szen félbehagyott testneve­lési főiskolájával nem tud mit kezdeni. Hiába bíztatja férjét, hogy költözzenek vissza a fővárosba, az nem sietteti az álláscserét. Ha nem, hát nem, gondolja a feleség, és egy napon tsa- pot-papot otthagyva búcsút mond a falusi Idlllnek.-szabó­(Markovics Ferenc felv.) nát és Pollyt, a két kirob­b anó színházi sikert egy szép filmszerep követte. Sándor Pál Ripacsok című alkotásának Bogárkája, a konfliktust okozó har, L-élk, aki pimaszul betolakodik Kern és Garas légnadrágjá­ba. Udvaros Dorottyát legkö­z elebb Böszörményi Géza Szívzűr című szatirikus hangvételű komédiájában láthatjuk, amelyben színészi játékának eddig ismeretlen színeit mutatja fel. Egy fia­tal orvosfeleséget játszik a filmben, aki nemcsak friss diplomás férje kedvéért köl­tözik le vidékre, hanem az­ért is, hogy ott könnyebben és gyorsabban jussanak hoz­Moszkvától Budapestig, M ünchentől Firenzéig keve­sen mondhatják el maguk­ról, hogy Jurij Petrovlcs Ljubimov felfedezettjei. A nemrég elhunyt, zseniális tehetségű Vlagyimir Viszoc- kij óta talán csak Udvaros Dorottya büszkélkedhet ez­zel, hiszen a világhírű «^nv- jet rendező nemegyszer állí­totta róla, hogy napjaink egyik legtehetségesebb fiatal színésznője, aki sosem a szerepét mondja, hanem a „saját szövegét“. És Ljubl- movnak már csak hihetünk. Első közös munkájuk Jurij Trifonov darabja, A csere volt, ezután pedig Bertold Brecht Hároingarasos operá­jában dolgoztak együtt. Lé­; Ai ■-L. SIIJ '■ zsAkbamacska Színes plakátot nyertek: Filakovszky Éva kassai ^Koélce], Ferenczi T ibor Ipolysági (Sahy), Fukri József színál [Seöa), Belány Gyöngyi komáromi (Komár- no]. Mázán Magdolna bajcsi (Bajő) sláger­lista beküldők. AZ OLVASO KÉRDEZ Berecz Kinga érsekújvári (Nővé Zámkyj l evélírónk kérdezi, mikor jelenik meg a rock évkönyv? A magyarországi Zenemű­kiadó Vállalat Rockévkönyv 1981 címmel jelentette meg az első ilyen jellegű kiad­ványát. A több Izgalmas témát tartalmazó könyv az év májusában került az üzletek­be. Olvashatunk benne a stílusok változá­sairól, az együttesek átalakulásáról, a Pi­ramis együttesről, a világsztárok születésé­ről, az Omega rockvállalatról, az űjhullá- mos zenekarokról stb. Fiatal kritikusok és újságírók vállalkoztak arra, hogy a pop­műfaj történetében először egy kiadvány­ban foglalják össze a magyar rockzene legfontosabb jelenségeit. Megismerkedhe­tünk látványos sikerekkel és szomorú bu­kásokkal, bepillanthatunk a műfaj hétköz­napjaiba, kulisszatitkokba, egészen az apró részletekig. A kiadványt gazdag képanyag illusztrálja. Lívia - jeligére: Eszményi Viktória címe: 1 116 Budapest, Fehérvári út 203. 9. emelet 100. Pálossi Jenő kérésére közöljük a V’ Moto R ock együttes címét: Budapest 13B4, Posta­fiók 2B. Több olvasónk kívánságára követ­kezzen A gömb című dal, Demjén Ferenc szerzeménye: Kezdetben volt egy nagy korong len t a Föld lapos, jent a csillagok Alattunk lent az ördögök, jelettünk jent az angyalok. Így játszadoztak az emberek É ltek és álmodtak, mi mást lehet De néhány kíváncsi ezek jeleit Valami újat keresgetett, mert nem hitte el, hogy nem lehet, A korong széléig merészkedett. Hátukon egy-egy nagy hátizsák, S csak gyűlt bele l<űsan az igazság M ely súly alatt a korong szélei elkezdtek lassan gömbbé hajlani így egy helyre került a sok kiváncsi Most együtt kell valami jót csinálni S mert az angyalok jáztak az űrben jent Az ördögög unták a pokolban lent Hát összegyűltünk a jelszínen És békésen eljérhetnénk ennyien-..-. P. S, Ha az e heti li.stákra pillantotok, kitűnik, hogy nagy változásokra most sem került sor. Az összehasonlítás csak több hónapos listán mutat változást. Fokozatosan eltűn­nek a nagy sikerek, például az EDDA együttes Hűtlen című dala, már fel sem jutott a legjobb 13 közé. (Egyébként a 16. helyen áll.) A K'”THAGO együttes Requiem c.iniü slágere is kiesett. A HAZAI LISTA 1. Olympic: Já 2. Katapult: Kazdé ráno 3. Marika Gombitovó: Pleseö na tisic a jednu noc 4. Gravis: Talán 5. Modus: Zrkadlo rokov 6. Miroslav Zbirka: Atlantída 7. Kamélie: Robinson 8. Marika Gombitovó: Pomátená 9. Pavol Hammel: Ones u2 viem 10. Michal David: Líbezná magyarorszAgi lista 1. V’ Moto Rock: Jégszív 2. Omega: Kemény játék 3. Dinamit: Te mondd meg 4. Hungária: Csao Marina 5. P. Mobil: Mobillzmo 6. Soltész Rezső: A boldogsából sosem elég 7. Kovács Kati—Sztevanovity Zorán; Játssz mégl 8. V Moto Rock: Gyertyák 9. Hungária: Isztambul 10. Piramis; Küszöbön ülve 11. Illés: Little Richard 12. HBB: Bunkó vagyok i 13. Katona Klári; Gömbölyű dal KÜLFÖLDI LISTA 1. AC/DC: Országút a pokolba 2. 6. 6. Adersson: Cherio 3. Aneka: Kis hölgy 4. Ottawán: Subi-dubl szerelem 5. Peter Griffin: Belül-kívül 6. Aneka; Japán fiú 7. John Lennon: Ez a kezdet 8. Police: Roxana 9. Amanda Lear; Berlin lady 10. Goombay Dance Band: Az én Bonym M egfejtés az előző számból: A MEGHATÄROZÄSOK: I. Minden négyszögnek kettő van belő­le. 2. KV! 3. Nyíró szerszám. 4. Salátasavanyitó. 5. E gyümölcsből sajt IS készül. 6. Ezeknek a tengeri emlősöknek a védangyalává szegődött Brigitte Bardot. 7. Automata, de kabát tartozéka is 8. Mama. 9. Ady Lédájának valódi neve. 10. Filmszínház. 11. Magyar napszak vagy olasz fejedelmi család. 12. Kerek szám. amely eggyel megtoldva mesés szám. Elkészült a kitöltéssel? Akkor a vastagon keretezett sor betűit ossza 1-től kezdve hármas csoportokra! Ha az így kapott három­három betű elé az ugyancsak hárombetűs „por” szót teszi (azaz porosít), négy értelmes szó alakul ki. í* ! ® B. Az író; syte Saga e , C­c # • • • c j • ® 0 • •• • » • •• • • • « • • « • 1 fi • <..» c 1 la • • • » • • • j d á* • •• • • i • • 0 • {« t, • • • • • • • » tlc- 0 • • • % • • > .J.t 1, • • « • • t • • & •( V »•0 !••• • • « ; • « I» r # í» • • i * ■ 1 » i t •í' s e • • •­' « e • • • Rejtvényünkben Kolozsvári Grandpierre Emil szellemes aforizmáját fejthetitek meg. A lapunk 27. számában meg­jelent rejtvény helyes megfej­tése: Az ész a hatodik érzék, nélküle a másik öt alig használ­ható. SV. ffi Kz aforiz« A« l.r^zz* 5évelQ megsz^tet Bevezetés Verne kapitánya Súlyos fejsze r “Bált,aeg­Ä_-f: Babaágbol kiengedik S 'nap' ^ Pérfinév k szabad« ba ígéretet nen tart . Kén tfjság egy része Szola* híU3g Drágakő tartalsú telérgde bet sgség le Tioúr«.* oongol ^ uralkodó volt Verdat Bolland francia , iro szén« As aforiz­ma 2» részi Csetepaté■ Prancia város Mount«•• a világ ' legfflaga^ •• sabb hegye ÜSecunltte­••Ivo Háziállat i^N osecse* 00 Szovjet félsziget A keoénp ntét JáTott Pejsze Paul •.• effl táaodal— _ énekes Szimat gzenanya- got vess fel Szovjet to Tészta jelzője 1 Ízesítő Házastár­sunk fi- vére Garázda ^ csirkefogó Kiütés a ringben Srszéno'es aedve északi férfinév Nyugt alaoí' érzés VisszarágI Osztrák gk.jel Kettős 04» saLbaogzo éneklő szócska Tor betűi Pobása Libahaog Idláa ár«* nyalatú kék Névelő SlAa fei^ letu ^pagdj- név * X^tosso Nitrogén Sleat Szov» rep» típus Aa8Z9oynév< végződét Poszfor m Művészeti álkotát

Next

/
Thumbnails
Contents