Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)
1982-12-21 / 51-52. szám
IM 2’ E gyedül vagyunk-e a világegyetemben? — ez a kérdés régóta foglalkoztatja a tudósokat, de nemcsak Aket. Több mint 200 szovjet, amerikai, francia, japán, lengyel és más országbeli tudós részvételével az Értelmes élet keresése a világegyetemben címmel tanácskozást rendeztek Xallinnban. ★ Lehetséges-e, hogy „egészen közel“, mindössze tíz-húsz fényévnyi körzetben, galaktikánk csillagmilliárdjai között láthatatlan kozmikus virágokként pompáznak a lakott bolygók, ahol magas szintű civilizációk alakultak ki? Lehetséges-e, hogy az értelmes életet a mindenségben már réges-régen megszervezték, hogy csillagközi egyezményeket kötöttek, közös erővel kutatják a kozmikus titkokat, az anyagot, az időt, a teret? És csupán a ml túlontúl fiatal civilizációnk szorult ki ebből a „galaklikaklubböl“? Huszonegy esztendeje egy amerikai tudós, Francis Drake olyan képletet dolgozott ki, amely feltételezte a számos lakott viliről szöló elképzelést. Am ha ez így van, akkor ml az oka annak, hogy a világ számos nagy csillagvizsgálójának a megszakítás nélkül tartó húszéves megfigyelés ellenére sem sikerült kiszűrnie a Galaktika hangjaiból a „másik értelem“ szavát, a mesterséges eredetű rá- ' dfójeleket? A kozmosz mélységeiben nem tudjuk felfedezni az értelmes lények civilizációinak semmiféle nyomát. A kozmosz hallgat. Talán nincs is értelme a kutatásnak? PRO ES KONTRA Van>e legalább egy megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy a világmindenségben az emberi értelem az anyag legmagasabb rendű megnyilvánulása? A természet végtelen kombinációs lehetőséget közül a földi értelmes lény tálán csak egy véletlen változat, csupán egy a sok millió közül, melyet az evolúoió már kipróbált és elvetett. És ha ez így van, akkor az ember hasztalanul igyekszik a végtelen kozmikus éjszakában megtalálni a maga hasonmását. Ha léteznek is civilizációk, olyan hatalmas távolságban helyezkednek el egymástól, hogy a velük való találkozás úgyszólván lehetetlen. Nagyjából így fogalmazta meg álláspontját joszif Sklovszkij, a Szovjet Tudományos Akadémia levelező tagja a talllnnl eszmecserén. (A tanácskozás angol nevének nemzetközileg használt rövidítése: SETl: Search «t Extraterrestrial Intelligence). Valóban, ha létezik Földön kívüli értelmes élet, miért nem látjuk-halljuk azt? Hiszen saját civilizációnk példája az ellenkezőt bizonyítja. Még a kozmikus méretekben olyan mikroszkopikusnak számító idő, mint alig száz esztendő alatt Is a technika fejlődése eljutott a rádió megjelenésétől az atomenergiáig, és a távolbalátás 30—40 esztendős intenzív fejlődése mllliószorosra fokozta az elektromágneses sugarakkal való hírközlést a Földön, és ma is évről évre növekszik. Egy ilyen „robbanás“ talán nem maradhatott teljesen észrevétlen a kozmosz mélységeiben esetleg élő értelmes lények számára. Az érv meggyőzőnek tűnik, és mégis, bár nincs objektív bizonyíték arra, hogy a Földön kívül is létezik élet és értelem, a SETI programja keretében dolgozó tudósok többsége bizakodik. Már Konsztantyin Ciolkovszkl], az űrkutatás tudományának megalapítója A vllág- minüósség monizmusa című munkájában foglalkozott a kérdéssel: lehetséges-e a kozmoszban az élet megjelenése és létezése? A tudós arra a következtetésre jutott, hogy „különböző naprendszerek.., bolygóinak többsége lakva volt, van, illetve lesz.“ Véleménye szerint a kozmosz „önmaga hozza létre azt az erőt, amely őt irányítja.“ A Földön kívüli civilizációk létezését Jelenleg a modern természettudomány különböző oldalról támasztja alá. Álljon itt az egyik ilyen elmélet. Gustav Haan, az Észt Tudományos Akadémia tagja; — A csillagászat és a biológia tapasztalatai arra tanítanak: kételkedjünk abban, hogy bolygónk és mi magunk valamiféle kivételezett helyzetben vagyunk. Sokkal természetesebbnek látszik az ellentétes álláspont: ha az egyik csillagnak, nevezetesen a Napnak, van bolyórendszere, akkor számos más csillagnak is rendelkeznie kell hasonlóval. Ha egy bolygón, a Földön, létrejött az élet, akkor természetes azt feltételezni, hogy más csillagok, más bolygóin Is létre kellett jönnie. S ha egy planétán kialakult az értelmes lény, nincs különösebb okunk kételkedni abban, hogy ez máshol is megtörténhetett. Valóban, az asztrofizikusok által begyűjtött hatalmas mennyiségű adat arról tanúskodik, hogy a világmindenségben mindenütt ugyanazok a törvényszerűségek uralkodnak; hogy több milliárd fényévnyi távolságokban ugyanazok az anyagi formák léteznek évmilliárdokon át. Ezek a megfigyelések több milliárd galaktikára érvényesek, melyek egyenként százmilliárdnál több csillagot foglalnak magukba. Es nincs rá semmi okunk, hogy úgy véljük: a Nap, amely valahol az egyik galaktika perifériáján található, egyedülálló objektum. A Napnak ugyanis egyetlen Ismert jellemző adata sem különbözik lényegesen a sok milliárd csillagétól, amelyekről tudomásunk van. Sőt ismerünk olyan adatokat, amelyek arra utalnak, hogy talán az Epszilon Erldani, a Hattyú A 61, a Barnard-féle csillag, a Kocsihajtó csillagkép Epszilonja jelű csillagoknak Is van egy vagy több bolygója. Tehát lehetséges-e planétánkon kívül is élet, érielem? A Földön kívüli civilizációk létezése elméletének hívei és ellenfelei egy dologban egyetértenek: ez a kérdés elválaszthatatlan az élet keletkezésének problémájától, attól a kutatástól, amely az élő anyag létrejöttének pontos fizikai és fizikai-kémiai mechanizmusait tárja fel. AZ Elet nem véletlen jelensEg Az utóbbi Időben a csillagok közötti tér- j ben a tudósok számos óriásmolekulájú anyagot és más szerves vegyületet fedeztek fél. Közöttük alkoholokat, aminosavakat, nukleinsavak bázisait. Vagyis olyan anyagokat, amelyek az élő anyag kialakulását megelőzik; mégis a Föld az életnek egyetlen számunkra ismert oázisa. HOL A Idő nem elegendő ahhoz, hogy egy fejlettebb civilizáció észrevehető mértékben meg tudjon hódítani egy galaktikát. A csillagászok hosszú évek óta keresik azt az erőteljes jelet, amelyet rádióval, vagy más eszközzel Irányítottak felénk. Ennek hiánya jelentős mértékben megnövelte a kételkedők táborát. Való igaz, ha létezik egy magas fejlettségi szintű civilizáció, amely elkezdte a galaktika meghódítását (most csak a saját Tejútrendszerünkről beszélünk], akkor az informálhatja létezéséről „értelemtestvéreit“. Létrehozhat például egy „mesterséges pulzárt“, amelynek rádiósugárzása valamilyen „nem természeti“ törvény alapján lüktet, hogy ezáltal magára vonja a figyelmet. Vszevolod Trocklj véleménye szerint még egy igen fejlett civilizáció sem engedhet meg magának ekkora fényűzést. — Ahhoz, hogy létrehozzunk egy olyan „kozmikus világítótornyot“, amelyet akárcsak a galaktika egy századrészéből, egy ezer fényévnyi sugarú térben látni lehet, IQi* watt teljesítmény szükséges — állítja a tudós. — összehasonlításul: Földünk mindössze tízszer ennyi — 1Q12 watt — energiát kap a Naptól. Azonkívül egy ilyen világítótoronynak, ha mi létesítenénk, valahol a Naprendszer szélén, legalább a Jupiter távolságában kellene elhelyezkednie, nehogy sugárzás károsítsa a Földet. Egy Ilyen terv megvalósítása nagyjából egy új bolygó lé- • tesltésével egyenértékű. Fizikailag egy ilyen terv megvalósítása nem lehetetlen, de any- nyi energia szükséges hozzá, amennyinek veszélytelen előállítása csak több százezer év alatt volna lehetséges. Egy értelmes civilizáció, amely tisztában van a célok és eszközök közötti arányokkal, más módokat keres, hogy hírt adjon magáról. Olyanokat, amelyek nem veszélyeztetik saját környezetét. Így a gyenge jeleket, amelyek kis átMÁSIK ÉRTELEM“? S bár a bioszféra teljes gazdagsága és változatossága a kutatók rendelkezésére áll, s a vegyészek laboratóriumaikban több ezer olyan anyagot szintetizálnak, amelyek azelőtt sohasem léteztek a természetben — az a titok, hogyan lesz az élettelen anyagból élő, mindeddig nincs megfejtve. Ebben az összefüggésben érdekes az úgynevezett antrópiaelv.- Ez á- feltételezés- a kozmikus biológia légjelénfősebb eszméje az utóbbi években. Azelőtt a világmindenséget semleges edénynek tekintették, amelyben véletlen események eredőjeként jött létre az élet, és egyik legmagasabb rendű megjelenési formája, az ember. Jelenleg az antrópiaelv alapján az az álláspont alakult ki, hogy éppenséggel a világmindenség jellemző tulajdonságai s e paraméterek változatlansága jelentik az élet alapfeltételét. Ha viszont az élet olyan jelenség, amely magának a mindenségnek a jellemző tulajdonságaiból vezethető le, akkor megszülethet a kozmosz bármely sarkában. Haan akadémikus szerint elvben csupán egy erőteljes energiaáramlásra van szükség egy csillagról, s kell még egy bizonyos „vevőállomás“ —• működőképes. A bolygók az ilyen jellegű „vevőállomás“ legmegfelelőbb formáját jelentik. A következő kérdés: az élet csupán egyszer jött létre a világegyetemben, vagy pedig állandóan keletkezik a mlndenség mélységeiben? Nem lehetséges-e, hogy az élő anyag konkrét megjelenési formái élesen különböznek a földiektől, és alapvetően más tulajdonságokkal rendelkeznek? — Véleményem szerint az élet tüze a mlndenség több pontján egyszerre Ipbbant. fel, amikor létrejöttek e folyamatok fizikai feltételei — állítja Vszevolod Trockij. — Ha a fizikai törvényszerűségek mindenütt azonosak, akkor a biológiai törvényszerűségeknek Is azonosaknak kell lenniük, S. ha van még valahol élet, annak a szénen és a vízen kell alapulnia, mint ahogy ezt a Földön tapasztaljuk. Mint már említettük, Joszif Szklovszkij egyik fő érve, amely azt bizonyltja, hogy egyedül vagyunk a világmindenségben, az, hogy a kozmosz általunk megfigyelt részében nem tapasztalhatók az értelem tevékenységének nyomai. Trocklj szerint egy Ilyen „kozmikus csoda“ hiánya semmit sem bizonyít. Az élet ugyanis megjelenhetett galaktikánk több részén egyidejűleg, az evolúció (nevezetesen a biológiai fejlődés) sebessége azonban különböző lehetett. Az egyik civilizáció például létrejöhetett három és fél milliárd, a másik négymllllárd év alatt. Abszolút koruk között jelentéktelen a különbség, technológiai fejlettségük között félmllllárd év alatt ezzel szemben hatalmas fejlődési eltérés lehetséges. Ez az mérőjü antennákkal és csekély teljesítményű adókkal sugározhatók. Trocklj második érve: azért nem. tapasztalunk „kozmikus csodákat“, mert azok még egy nem fejlett civilizáció számára is lehetetlenek. KERESSÜK A KOZMIKUS CSODÁT A SETI-program• két évtized alatt, nem hozott öredményt, bár több száz csillagot vizsgáltak meg. ■ Ok-e *ez a pesszimizmusra? A programban részt vevő tudósok többsége szerint egyáltalán nem. A néhány száz a sok mil- llárdból aiinyl, mint egy homokszem a hatalmas sivatagban. Egy-egy csillag meghallgatására egy percnél is kevesebb idő állt rendelkezésre. Annak valószínűsége, hogy a lakott égitestről éppen az adott pillanatban, éppen a Föld irányában küldenek jeleket, igen csekély. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ilyen jelek egyáltalán nincsenek. Van például olyan vélemény, hogy felénk irányított jeleket már sikerült is fognunk, csupán Ismereteink jelenlegi színvonalán ezeket nem tekintjük mesterségeseknek. De Igaz-e valóban, hogy a kozmoszban a tudatos tevékenység semmiféle jelét nem lehet felfedezni? És milyen „kozmikus csodát“ keresünk a jeleken kívül? Például a csillagközi űrhajót. Egy ilyet aligha téveszthetnénk össze természetes eredetű képződménnyel. Vagy a csillagászati építőtevékenységet. Ml is az valójában? Minden létező technikai clvilizáclő szükségszerűen eljut addig, hogy érzékeli a természeti erőforrások korlátozott volta és a további fejlődés közötti ellentmondást. Ez a ' dilemma arra kényszeríti a civilizációt, hogy meghódítsa galaktikáját, és csillagászati építőtevékenységgel foglalkozzék. Így mesterséges bioszférát hozzon létre egy arra alkalmas csillag körül. Az „ürvárosok“ eszméjét még Clolkovsz- klj vetette fel annak Idején. Ma már léteznek Ilyen jellegű, tervek. Talán a legérdekesebb (és a legreálisabb) közülük az amerikai fizikusok és mérnökök O’Neil vezette csoportja által kidolgozott tervezet. Ez egy 30—40 kilométer hosszú, 8—7 kilométer átmérőjű henger alakú építmény lenne, amely zárt ökológiai rendszerként működik, és teljes mértékben ellátja magát energiával,. s csaknem teljesen technológiai és mezőgazdasági anyagokkal. Egy Ilyen űr- városban a tervezet alkotói szerint húszmillió ember la ellakhat. Ha Ilyen csillagászati építőtevékenység elvben már a ml civilizációnk számára is lehetséges, akkor azoknak a szupercivilizációknak nevezett társadalmaknak a számára, amelyek energiaszükségleteiket a titokzatos kvazárok és galaktíkamagok energiájából tudják fedezni, az ilyesmi természetes kell hogy legyen. Nylkolaj Kardasev, a SZUTA levelező tagja meg van győződve róla; az a feladatunk, hogy a szuperclvlllzáclók által kibocsátott jeleket és az e társadalmak által végzett CSlllagászatt építőtevékenység jeleit keressük. Igen ám, de hol? Kardasev Tejútrendszerünk központjára, más galaktikák középpontjára és a kvazárokra utal. A Tejútrendszer magját számos adat jellemzi. A legfontosabb az, hogy itt van az anyag leggazdagabb lelőhelye. Itt találhatö ugyanis legnagyobb mennyiségben az a por- és gáztömeg, amelyből a bolygók keletkeznek, valamint ez a leghatalmasabb energiaforrás. Minden jel szerint itt kezdődött meg a Galaktikában a csillagok keletkezésének folyamata. E központban, melynek térfogata kisebb, mint a Tejútrendszer köbtartalmának egymllllomoda, megközelítően egymilllárd csillag található. És nyilvánvaló, ha szuperclvillzáclóra akarunk bukkanni, e területnek kell a legnagyobb figyelmet szentelnünk. A számítások szerint a csillagászati építőtevékenységnek, a mesterséges bioszféra létesítésének feltétlenül intenzív vörösön inneni kisugárzással kell járnia. Az ilyen kozmikus konstrukciók sugárzásai hőjének 300 Kelvin-fok körül kell lennie, amely nagyjából a szobahőmérsékletnek felel meg. Az Is kiderülhet persze, hogy az ilyen kisugárzás forrása természetes égitest. Ám mégis tény, hogy Tejútrendszerünk és a többi galaktika központjában nagy mennyiségben találhatók vörösön inneni sugárzást kibocsátó objektumok. És ez a siker reményével kecsegtet. Ebben a tekintetben nagy érdeklődésre tarthat számot az a pontszerű sugárforrás, amely kisebb a mi naprendszerünknél. Ez az objektum galaktikánk centrumának közelében található. Ezenkívül „gyanús“ néhány vörösön inneni sugárzást kibocsátó forrás, amelynek hőfoka 300 Kelvin-fok körül mozog. MILLIMÉTEREK ES A LEGRÖVIDEBB HOSSZÚ ÚT Mégis, jelenleg a kutatások zöme a rádió- és fényjelekre irányul. De milyen jelet keressünk és milyen hullámhosszon? A kérdés első felére a válasz egyszerű: azokat a jeleket kell „elcsípni“, amelyeket valamely civilizáció a saját belső szükségletei kielégítésére bocsát ki vagy pedig szándékoltan „kifelé“ irányít. A kifelé Irányított sugárzás számára az a hullámhossztartomány látszik legalkalmasabbnak,’ melyet a természet valamilyen módon „megjelölt.“ Hosszú évekig a földön kívüli értelem jelelt a 21 centiméteres hullámok keresték. Ez a csillagközi térben található hidrogén sugáfzásl hullámhossza. Ez utóbbi elem mindenütt jelen van a világegyetemben. Ma, amikor már világos, hogy a természet még számos más hullámot is megjelölt, a mérleg serpenyője a milliméteres hullámhosszak felé billent. Ilyen rádióadás sokkal gazdaságosabb, mivel kibocsátásánál a sugár összpontosítható, és így teljes energiája a megcélzott objektumra irányul. S ami a legfontosabb: elegendő hozzá néhány száz wattnyl teljesítmény. Rövidesen ilyen jeleket fognak küldeni a közeli csillagok felé abból az obszervatóriumból, melyet Vszevolod Trocklj vezet. És ml lesz a vétellel? A szovjet tudósok azt tervezik, hogy az egész égboltot egyidejűleg fogják vizsgálni egy most épülő „minden irányba figyelő“ teleszkóppal. Ez a távcső lényegében nagyobb érzékelőképességű a jelenleg használtnál. Az amerikai csillagászok viszont sorra akarják vizsgálni távcsöveikkel az általuk kijelölt csillagokat. A tudósok előtt hatalmas feladat áll: ezer fényévnyi sugarú térben mintegy tízmillió, a mi Napunkhoz hasonló csillagot „hallgatnak ki“. És még valami. Vajon a kozmikus civilizációkkal való kapcsolat lehetősége csupán rádlóüzenetek váltására korlátozódik-e? Lehet-e például számítani arra, hogy a közeljövőben megkezdődnek a szupersebességű csillagközi űrrepülések? Természetesen rengeteg fantasztikus terv létezik. Számos ötlet hangzik el, de egyelőre csak „lassú“ űrhajókra számíthatunk. A modern tudomány semmi mást nem tud az űrutazás megvalósítására felajánlani, mint a rakétaelvet és a nukleáris üzemanyag felhasználását. És mégis megvan a siker reménye. Hangsúlyozzuk: konkrét tervekről van szó. A szovjet tudósok ez Irányú elképzelése egy szondaűrhajó, amely nukleáris üzemanyaggal működik, s amely ötven év alatt tíz-húsz fényévnyi távolságot képes megtenni, s ezalatt elérhet valamely csillagot. Az angol tudósok tervezetében egy Daedalus nevű hatalmas űrszerkezet szerepel, amelyet a Barnard-féle csillag felé irányítanának. Ez az égitest a Földtől 6 fényévnyire találhatö. Lehet, hogy ez a hosszú út bizonyul majd a legrövidebbnek.
