Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)
1982-12-14 / 50. szám
i |mg 9 — Az, akinek van bátorsága dönteni! — Akinek fegyvere van, nem? — Aki meri használni a pisztolyát. — Maga ugyebár meri, Angliáért, az emberiségért, mit tudom, miért. — Maradjon állva, Sebastian. Tojnmy Mansell halott. Nem repe- sek az örömtől. Szerettem Tom myt, de halálával többet tett országunkért, mint egész életében a munkájával. Tommy halott, és maga ölte meg... Szóval így állunk. Itt hagynak véresen, eszméletlenül, kezemben a gyilkos fegyverrel. A bírósági bizonyításnál nem követnek el majd semmilyen hibát. Néztem a pisztolyt sir James kezében, és az esélyeimet latolgattam. Az asztalon mellettem egy levélnyitó kés feküdt. Lassan úgy fordultam, hogy jobb kezemmel e,l tudjam érni. Sir James közben magyarázott: — Nézze, maga most szabadon választhat: vagy egy golyót a homlokába, vagy életfogytiglani börtönt. — Szóval maga meg akar most ölni — mondtam, közben az asztalnak támaszkodtam, mintha megszédültem volna. A kés a kezem ügyébe került. — Sebastian, maga elárulta az ügyünket és az országunkat. Szeretem magát, ezt tudja jól, azon- bap rossz utakon jár. Ez az út veázélyezteti a törekvéseinket. Természetesen megölöm, ugyanúgy, mint a háborúban megöltem országom ellenségeit. Két lépést tettem eléje, jobb kezemmel testem mellé szorítva a kést. — Szóval el van tökélve, hogy megöl engem? — Menjen a pokolba, Sebastlanl Testsúlyomat az ép bal lábamra helyeztem, meghajlítottam a térdemet, és elrugaszkodtam. Arra sem maradt Ideje, hogy lenyomja a ravaszt, amikor a kés a mellébe fúródott. A lábaimhoz omlott. Kikaptam a kezéből a pisztolyt, és amilyen gyorsan csak tudtam, elhagytam a szobát. — Heron, te disznó, mássz elő — ordítottam. Semmi válasz. Benyitottam az egyik ajtón. Elállt a lélegzetem. Az asztal körül három személy ült, fejük az asztallapon. Mansell, felesége és lánya. Heron tiszta munkát végzett. A telefonhoz rohantam, és felhívtam Jack Drake-te a szerkesztőségben. Catkin elküldte neki leiratom egyik példányát. — Jack? — Sebastian, az Istenért, hol vagy? — Mansell házában. Sajnos, későn jöttem, már halott. — Ez biztos? — Egészen biztos. Nálad van az írásom? — Igen. Fantasztikus dolog. Éppen most ülésezik a szerkesztőségi tanács. — Az eredetit adtad nekik? — Nem vagyok gyerekl Azonnal csináltam belőle másolatot. — Valahogyan meg kellene gátolni, hogy a Mansell haláláról értesüljenek az esti hírekből. — Hát ez nehezen fog menni. — A rendőrség még pillanatnyilag nem tud a dologról, nekem azonban innen tűnni kell. — Úgy fél öt felé hívjál fel valahonnan. — Rendben van. Nagy nehezen kivánszorogtam a házból. A robogó a fal mellett állt. Indítottam és nekilendültem. Örült tempóban száguldottam ki a nyitott kapun. Az őrségnek már nyoma sem volt. MARK DANIEL: L. A ház feletti dombra hajtottam. A magas fűvel benőtt, lankás domb tetejére csak egy szűk ösvény vezetett. Senki sem juthatott fel anélkül, hogy ne lássam. A robogót a bokrok közé toltam, és letelepedtem a fűbe. A sebesült lábam sajgott. összehúzódtam, és a testi-lelki gyötrelmek álomba ringattak. Tiszta fejjel és elgémberedett lábbal ébredtem. Tizenöt percig tartott, amíg végre képes voltam feltápászkodni. A nap állása szerint öt és hat óra között lehetett. Felállítottam a robogót, sikerült beindítani, és a legközelebbi telefonfülke felé tartottam. Vagy húsz perc múlva találtam egyet. — Jack? — Testvér, minden a kutyáknál van — a hangja olyan volt, mint egy repedi dobé. — Micsoda? — Egyszerűen nem Ismerünk téged. Sosem hallottunk rólad, sem Heronról. — Miről beszélsz? — Ügy fest a helyzet, hogy valaki a hasát fogva röhög rajtunk. Naiv hülyék vagyunk. Azt hittük, a jelentésedet közölhetjük. Hát tévedtünk. Van egy törvény a titoktartásról, ismered? — De hiszen az a törvény csak a fegyházra érvényes, márpedig itt másrói van szó ...! — Abban igazad van, hogy nem a fegyházról van itt szó. Heron be- rezeit, és eifutott a befolyásos barátaihoz. A csoportja továbbra is létezni fog, azzal a különbséggel, hogy hatósági engedélyt kapott. — Micsoda? — Szedd össze magadat. Sebas- tianl Ki vásárolja a szavazatokat a választásokra? Ki pénzeli ezt? Ki fizeti Heront? Gondolkodjl Hányingerem van, de nent tehetünk semmit. Sőt olyan pimaszok, hogy a közeljövőben sajtóértekezletet akarnak tartani. Ott majd megmagyarázzák a bizonyítványukat. — Nem adom fel a harcot! Kinyírom őket az utolsó száligl — ordítottam. — Ezt gondoltam. De hogy még egy kicsit javítsak a hangulatodon, még egy hír: Catkin kórházban van. Ma reggel meglátogatták, azt akarták tudni, nem hagytál-e nála valamilyen iratokat. Néhány percig ütlegelték, de már jobban van, beszéltem vele. Meggpzőilés — Azt a szentségit, ezek a disznók. Add át neki üdvözletemet. — Átadom. Néhány hétre Ausztráliába utazom, a jelentésedet elviszem, lehet, hogy ott tudok vele valamit kezdeni. — Jó utat, fiú! További tervemet arra építettem, hogy ők nyilván nem tudják, hogy én már tudom, mi történt Catkinnal. Ezért felügyelet alatt tartják továbbra is a lakását és a munkahelyét. Küldtem hát neki egy táviratot, amelyben találkára hívtam másnap délutánra a Woo- key Hole-1 múzeumhoz és barlangokhoz. Másnap fél négykor érkeztem Wookey Hole-ba. A robogót elrejtettem az erdőben, és vártam negyed hatig. Pontos akartam lenni. Negyed hatkor bementem a múzeumba. Jól számítottam. Heron már ott volt. Megtisztelt azzal, hogy személyesen jött el. Ha He- ronnak volt valamilyen gyengé je, akkor ez az volt, hogy gent- lemannak képzelte magát. Elmosolyogta magát, és kezet nyújtott. — Sebastian, üdvözlöm! — Köszönöm, Heron úr — hajoltam meg. — Számított vele, hogy én jövök? — Természeesen. — El kell ismernem, eddig nagyon jól intézte a dolgokat. Tekintettel arra, hogy amatőr, ez kiváló teljesítmény. Bár nekem lennének, Ilyen embereim! De, sajnos, valakinek mindig veszítenie kell. — Köszönöm az elismerést. Heron úr. Most ml lesz, kapok valamilyen kitüntetést, vagy meghalok Angliáért? — No jöjjön, Sebastian, sétálunk egy kicsit. Még nagyon sok a mondanivalóm, és nem ismerem az Itteni barlangokat sem. bizonyára érdekes és tanulságos séta lesz. Elindultunk a termeken. Heron vagy nyolc centiméterrel lehetett magasabb nálam, de most úgy éreztem, egy óriás lépked mellettem. — Nyilván már tudja, hogy legalizáltak minket. — Igen, és gratulálok. Kíváncsi voltam, mikor veti rám magát, és mulatságosnak tartottam, hogy ő is ugyanerre gondolhat. Nem volt semmilyen tér vem, csak egyszerűen le akartam zárni ezt az ügyet, legyen kimenetele akármilyen. Nem voltam hajlandó visszamenni a fegy- házba, és majd ott várni, mikor végez velem Heron valamelyik pribékje. — Már meggyőződött arról, hogy szükség van a szervezetünkre? — Szükség van, mért létézik, ha nem lenne, nem találnám szűk ségesnek. — Menjen, menjen, Sebastian! Egész életét olyan országban élte le, amelynek biztonságát a titkosszolgálat védi. Csak nem akarja azt mondani, hogy magának tetszenek a Szolgálat módszerei? — Azt nem, de ez a szervezel a törvényeken belül létezik, tevékenységét tehát a törvény szabja meg. Ez azt jelenti, hogy ezt a tevékenységet nem folytathatja minden polgár szabadon, hanem csak az, akit ezzel megbíznak. Beléptünk a következő helyiségbe. A végén a barlangokba vezető alagút' sötétlett. jobboldalt különböző tárgyak voltak kiállítva. Megpillantottam egy jókora golfütőt. Már nem figyeltem oda, szélesen gesztikulálva mit magyaráz Heron. Az ütő mellé értünk Életemben nem hajoltam le ilyen villámgyorsan, jobb kezemmel felragadtam a golfütőt, bal lábba' megkíséreltem kirúgni alóla a lábát. Heron megtántorodott. Nem volt már ideje felemelni a kezét, nem tudott elugrani. Egy lehetősége maradt: a földre vetni magát. Az ütő a lapockáját találta el, a csont hangosan roppant. A lábam felé kezdett hemperegni, s jobb kezével elkapta az ütő végét. A fejébe rúgtam. Bal kezével a zsebébe nyúlt. Tudtam, nem zsebkendőt keres. Ismét rúgtam, de nem találtam el. A bal kezét kirántotta a zsebéből, és háromszor lőtt, de hempergés közben célt tévesztett. Még tizenkét golyója volt a hangtompítóé pisztolyban. Lehúztam magam és berohantam a sötét alagútba. A levegő hideg és nyirkos volt, alattam a földalatti folyó vize zúgott. Egy sziklamélyedésbe bújtam. Megláttam, amint Heron előre meresztett pisztollyal óvatosan lépked be az alagútba. Elmellőzve a következő alagútba vette irányát. Kétszer lőtt a sötétbe. Tudta, valahol ott vagyok, csak nem látott a félhoifiályban. Tettem néhány lépést óvatosan előre, és ismét meglapultam egy nagyobb cseppkő mögött. A következő barlangból derengő gyér fényben láttam a sziklafalból kiálló nyúlványt. Ha Heron erre rohan vissza, 6 nem láthatja a nyúlványt. Hangosan kiáltottam: — Heron, itt vagyok! Nekiiramodott és nekivágódott a sziklanyúlványnak. Hangosan felnyögött, és lezuhant a zúgó vízbe. Olyan hosszan maradt a víz alatt, hogy azt hittem, már megfulladt, de azután köhögve-prüsz- kölve megjelent a feje a víz fölött. Most pontosan alattam volt, a félhomályban is láttam vérző arcát. A víz árja nagyon erős -volt, sodorta a lábalt. Meglátott. — Sebastian, az istenért, segítsen, már nem bírom, húzzon ki! — És aztán? — Ha kihúz ... — ...akkor maga megöl enge- met. — Miért ölném meg? — Ne beszéljen hülyeségeket! Ha én' nem nyírom ki magát, kinyír maga engem. — Közben egy kis tavacska szélére jutott, innen a víz egy szurdokba áramlott, ahol egészen a mennyezetig ért. Láttam, amint az ár a lábát a szurdokba húzza, s kezével görcsösen kapaszkodik egy kis sziklanyúlványba. — Sebastian, mit csináltam én magának? Csak azt tettem, ami a kötelességem volt, amiben hittem. •— Én is azt teszem! Egy pillanatig kísértésbe estem, hogy segítek neki, de azután lé- kiáltottam: — Menjen a fenébe! Az arca elmerült a víz alá. Amikor kiléptem a barlangból, három rendőr várt. Azt mondták, hogy egy turista fölismert az újságban közölt fényképemről. Este ismét bevonultam a raven- shilli fegyházba. Az igazgató saját jogkörében még három hónappal megtoldotta a büntetésemet a szökésért. Két befet a fegy- ház kórházában töltöttem, a többit, majdnem, négy hónapot magánzárkában. Ez is a büntetés része volt. Szerencsére Maurice nem feledkezett meg rólam, no meg a tartozásomról, és így viszonylag veszély nélkül töltöttem le a büntetésemet. Itt végződik Sebastian Foy elbeszélése. Végül is épségben szabadult, hogy mi minden történt vele az utolsó négy hónap alatt, arról, nem volt hajlandó nyilatkozni, következtetni azért lehet. Foy szabadulása után feladta ügyvédi állását egy kis birtokot vá-í sárolt magának, és visszavonulva, kerülve minden politikát, magányos emberként élt., Heron meghalt, de nem a szervezete. Mások léptek helyébe, s különböző, ártatlannak látszó fedőnevek védelmében, az újfasiszta terrorszervezet továbbra is ténykedik. Vége Néhány évvel ezelőtt már többen megjósolták, hogy lejárt a vetélkedők korszaka. Nos, szerencsére nem így történt. A rádió, a tv, sőt az újságok is újabb vetélkedőket kezdeményeztek, de folytatódott a helyi vetélkedők sorozata is. Az ember egyszerűen játszani akar, versenyre kelni egymással és ezáltal is bizonyítani tudását, illetve gyarapítani Ismereteit. Erről győzött meg az a verseny is, amely december 3-án folyt le a jedno- ta Komáromi (Komárnoj járási Fogyasztási Szövetkezet SZISZ-klubjában. A vetélkedő kezdeményezője és egyben lebonyolítója a jednota járási fogyasztási szövetkezet üzemi SZISZ-bizottsága volt. A Jednota alkalmazottaiból 4 csapatot állítottak össze. Elküldte versenyzőit a SZISZ helyi szervezete, a Csehszlovák — Szovjet Barátsági Szövetség helyi szervezete, a Forradalmi Szakszervezeti Bizottság, és „pályára léptek“, illetve asztalhoz ültek a szak- tanintézet harmadikos diákjai is. A verseny, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. és a Szovjetunió megalakulása 60. évfordulójának tiszteletére rendeztek, kétfordulós volt. A bíVetélkedni jó ráló bizottság munkájában részt vett Szórád György, a Szocialista Ifjúsági Szövetség Komáromi Járási Bizottságának alelnöke, Argyusi Imre, a Forradalmi Szakszervezeti Bizottság elnöke, és Kender László a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség helyi szervezetének elnöke. Az egyes csapatok között nagyon szoros volt a verseny állása, és szinte csak az utolsó kérdések megválaszolása után alakult ki a végeredmény; győzött-a Forradalmi Szakszervezet helyi szervezete által kiküldött csapat. Az ízlésesen berendezett klubban, amelyet idén áprilisban adtak a fiataloknak, mindenki jól érezte magát. Mint azt a SZISZ helyi szervezetének képviselői elmondták, az azelőtt raktárként szolgáló pince klubbá való átalakításánál nagyon sok órát ledolgoztak társadalmi munkában. További fontos feladat: kidolgozni a klub pontos programját, hogy a fiatalok hasznosan tölthessék el szabad idejüket a pinceklubban. Csikmák Imre A szaktanintézet versenyzői Sztrecsko Rudolf felvétele
