Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)
1982-12-07 / 49. szám
Dr. Maruszja Nyjaha], a csehszlovákiai ukrán lira fiatal képviselőié Í951-ben született Kassán (KoSice). A költőnő Freáovban végezte az egyetemet. Már iskolás korában a Csehszlovák' Rádiö ukrán szerkesztőségének a munkatársa volt, majd a Szlovák Tanácsköztársaság Múzeumában dolgozott. Jelenleg a Dükla ctniü irodalmi folyóirat szerkesztője. Fehér nyírfák keze című első verseskötetét 1974-ben adta ki a Szlovák Pedagógiai Kiadó ukrán részlege. A második kötet cime Várok rád, amely tavaly jelent meg ugyanannál a kiadónál. Ebből választottuk a cím- adó és a többi verset. MARUSZJA NYJAHAJ versei; Várok rád Várók rád, hogy álnyújthassam a stomjúhozónak ■■ akelyhet. Ürítsd ki jenékig. ' Várok rád ott, ahol hajnaljJirba szerelmesedtk az éjszaka. Térj be háborgó szívembe és emelj a pacsirtádul szárnyaira. Várok rád tárt kapuk között, ahova hollófekete paripák sörényébe rejtve érkezik a remény, várok rád illatos füvek között, várok rád édes hársfák alatt, ■ várok rád a lányok esti dalával, szerelmesen. Magány Mérhető széltől szélig : a szerelem? Elomlik a vágy sötét vizű partjai közt. ' Hol a világítótorony? Hol a fehér vitorla? Merre keressük a gázlókat? Beláthatatlan a mélység. Kettészel mindent d holdvilág ... Melyik fele a tiéd? ■ Melyik fél az enyém? '■ Az éjszaka magáiba temette a rabló gondolatokat és a betontéren egyedül én — magamra maradtam. Kereslek téged Megénekelted szonettjaidban Minden Máriákat, mindenkit megajándékoztál a reménység csokrával. Szerelmed kisért az álmainkban, és szívünkbe lépett a fájdalom. Ahol a te kezed. Ott véget ér régtől tartó bolyongásunk a tölgyfaerdőben? Ahol a te szemed, csupa szégyen kacag ránk sötét vereségeink nyomán? Szavaid nyomán élettel telik meg a létünk?' Kereslek a fekete betűk közt, kereslek életem fehérlö lapócskáin. Kereslek a be nem fejezett mondókákben, Q;;í kereslek a vesszők és pontok közt. Sietek élni: Szonettból szonettba : morékkal szeretném szórni ' ; megismételhetetlen pillaruxlaimat... Utánunk küldik utolsó szárnycsapásaikkal fukar szavaikat a sirályok. Színészek bársonyszékben ' a színpadon — az élelem. Sietek az autóbuszba i és egy érmén megvásárlóm ! megállótól megállóig ■ a mezők száguldását. A főutca fényei alatt ■ nem hallom a. fehér sirályok hangját. . Fordította NEMETH ISTVÁN . • ■ ■ -1- i.v ,, l t:-7-; ■ J;, ■ i ■-,',7 77É..Í ■ 7 ííi; ■ íl;.Az oldal tusrajzát és rézkarcát Fodor Katalin készítette. Inden embernek van egy szenvedő lye. Az egyik vérbeli vadász, a má sík türelmes horgász, a harmadik Javíthatatlan futballista. Ez ellen nincs mit tenni. Ilyen a világ, vesszőparipák nélkül azt sem tudná az ember, hová legyen napi munkája után. Az öreg Hannsjörg Pracht, a ml művezetőnk, a sakkjátékért rajong. — Igaz, kedvtelés csak a sakk ismeri el —, de nem múlja felül semmi. Miért? Mert ez komoly játék, mélyek az alapjai. Hannsjörg bácsi jó, népszerű játékos. Szaktársai testestül-lelkestül figyelnek, ha az öreg a sakktábla elé ül. Egész estéket ül végig, ha gusztusára való partnerre akad. Még abba is belenyugszik, ha hébe-hóba egy partit az ellenfele nyer meg. — Ez ad az embernek bátorságot és kedvet a kitartáshoz — magyarázza aztán. — Mert ha én azonnal rátörök teljes fölénnyel, hát elsza- ladl Mit nyertem veié. En ülni és gondolkodni akarok. Az öreg Pracht mesterien tudja átejteni partnerét. Mézédesen fuvolázza áldozata fülébe: — Nem Is tudtam, hogy te Ilyen kiválóan tudsz Játszantl Jól megjártam mai — Nagy képmutató az öreg, mert azonnal észreveszi, hogy partnere a sakkművészetnek az ábécéjét Is alig Ismeri. — Hát bizony elkél Itt a jó. tanács — füllent tovább —, most valóban egérfogóba kerültem. — Amellett ujjong magában; „Csak türelem, fiacskám, ma . úgy kikészítelek, hogy többé rád sem ismernekl“ Másnap, mikor a mester megérkezik a gépterembe, körülveszik a szakik; —. Nos, hogy végződött tegnap? — Mint mindlgl Nem Is gondoltam volna, hogy a Péter Ilyen gyenge legény. Ha abba nem hagyja, ki tudja, hogy végződött volna. Büszkén pödörgeti bajuszát. De hát... No de nem vágjunk elébe az eseményeknek. Egyszer csapatot kellett kiállítani az üzemnek a szokásos sakkversenyre. — Nos, hogy állunk? — kérdezte Szer- gej Volkov csapatkapitány Hannsjörg bácsit. — Felvehetem a csapatba, most Is, ugye? — Magától értetődikl — felelte elégedetten. — Számíthatunk tehát az első helyezésre bólintott Volkov, és felvette a listára. XXX Ujjongva érkezett haza a mi művezetőnk, -r Hallod, anyó — hangoskodott, már ahogy belépett —, részt veszek ma a versenyen! — Ügy, úgy — dohogott elégedetlenül Llsbeth. anyó. — Most már egyáltalán nem fogsz hazajárnii — Már sokszor megmondtam neked: nincs a sakknál okosabb játék rendes ember számára. Persze ti, asszonyok, ezt nem tudjátok' felfogni. Itt gondolkodni kell, s erre csak férfi képes. Llsbeth anyó ugyan nem értett a sakk művészetéhez, de nem esett a feje lágyára. — Megtisztelő véleménnyel vagy rólunk, asszonyokról! Hát Rubcova és BIkova nem számítanak? Vagy az, a német sakkmester- nő. no, hogy Is hívják ... Keller-Hermann? — kérdezte az anyó. — Az egészen más! Azok úgyszólván mindig maguk között játszanak. Nő nő ellen. Férfiakkal nem állnak ki, mert tudják, hogy semmire sem mennének. Hannsjörg. bácsi búcsúzóul olyan méltóságteljesen lóbálta meg fekete fllckalapját, hogy feleségének menten nevethetnékje támadt. Ezután az asszony becsukta a tornácajtót, és visszaült a varróasztalhoz ... Az öreg Hanssjörg korán érkezett a klubba. A sakkszobában már együtt volt néhány sakkrajongó, s mielőtt a verseny hivatalosan megkezdődött volna, még volt Ideje egy „zöldfülíit" alaposan megrakni, a kibl- cek élénk helyeslése közepette. De nem sokkal ezután a csapatoknak már a táblák mellé kellett ülniük. A bíró és a csapatkapitányok minden játékosnak kijelölték a helyét, és beállították a versenyórákat. A mi öregünkkel szemben nyúlánk termetű fiatalasszony foglalt he lyet. Erre aztán nem számított! Homloka közepére tolta pápaszemét, körülnézett, ültéből felemelkedett, félrevonta kapitányát és megkérdezte: — Hát ezt meg mire véljem megint? Hát csak ennyit érek én? Amaz értetlenül nézett rá. — Okvetlenül egy asszonyszeméllyel kell játszanom? — Másképp nem lehet, a harmadik táblán kell játszania, különben a bíró óvást emel. — No, és aztán? — tette hozzá Volkov hamlskás mosollyal. — A fiatalasszony bizonyára könnyen lépre megy, vagy nem? KLEMENS ECK: VERESÉG Prachtnak akarva, nem akarva engedelmeskednie kellett. Kínozta a gondolat, hogy egy asszony ellen nem lesz teljes értékű a győzelme. Ö azonban komoly győzelmet akart aratni, férfi ellen, nehogy bárki is szemére vethessen valamit. XXX A fiatalasszony felállt, és az asztal felett kezét nyújtotta az öregnek: — Tatjana Rlbnyikova vagyok. — Hannsjörg Pracht — morogta a szakállába ö. — No, kezdhetjük — szólt az öreg, és hanyagul kilépett a király előtti parasztjával. Tatjana a királynő előtti paraszttal Indult. Aztán Hannsjörg fekete futárját vitte harcba. Rlbnyikova ugyanígy lépett. „Aha, gondolta Hannsjörg, „ez összeszedi minden erejétl No, elveszem a kedvedet, hogy férfival mérd össze az erődetl“ És fekete lovával lépett a mezőnybe. Az asszony bevetette fehér lovát. Elég az hozzá, hogy hamarosan szívós,, elkeseredett küzdelem fejlődött ki közöttük. Az öreg néhányszor, régi szokása szerint, húzását visszavonta volna. Ellenfele nem engedte meg, és hibáit ügyesen kihasználta. Egyszer úgy visszavágott, hogy Pracht ujjal reszketni kezdtek. „A nyavalyakórság“, káromkodott Hannsjörg bácsi magában, és segélykeresőn nézett körül. Aztán az a szerencsés ötlete támadt, hogy a királyt kis rosáddal biztonságba helyezze. „Emögött biztosan valami csalafintaság rejtőzik“, villant át agyán néhány lépés után. „Furcsa az egészi“ Megint körülnézett, mintha segítséget várt volna valakitől. Rlbnyikova egymás után módszeresen és céltudatosan rombolta szét partnerének vé- döállásait. Az öreg sejtette, hogy nemsokára mindennek össze kell omlania. „Irgalmatlanok az asszonyok, ha körmük közé férfit kaparintanak! Ravaszul csalogatják a hálójukba és megfojtják. Soha többé nem kerülök a karmaik közé“, fogadko- zott a ml sakkmesterünk, és leverten pillantott a táblán már csak gyéren lézengő figuráira. Ezalatt a kapitány megnyerte- a partiját, és odalépett az öreghez. Azonnal látta, hogy Hannsjörg bácsi helyzete több, mint kétségbeejtő. — No, jó forró kását főzött magának! Itt már nincs segltségl — A klbicek, akik eddig nyugodtan figyelték a játékot, harsogó nevetésben törtek ki. Hannsjörg bácsi levette pápaszemét, most már negyedszer, és megtörölte rákvörös arcát. — A kását ugyan nem én főztem, de látom már, hogy nekem kell klkanalaznora. Én ném akartam asszonnyah játszani, de nem,- maguk engem szántszándékkal behúztak a csőbe. Férfinak mindig férfival kell jétszanf; akkor legalább nem. kell semmire sem tekintettel lennie! — Tulajdonképpen nem vettem észre, hogy bármire, is tekintettel lett volna — vágott közbe Tatjana Rlbnyikova. — Maga túlbecsülte az erejét, így volt?. Lesújtottan érkezett haza az öreg mester. Jól tudta, hogy Llsbeth anyó mindenről ki fogja faggatni. De miért kell neki mindent tudni? Hogy válaszoljon kíváncsi kérdéseire? Lábujjhegyen lépett a hálószobába, és vetkőzni kezdett. — Olyan csendes vagy, mint egy egérke — mondta az anyó, és felemelte a fejét. — Énekeljek tán éjnek évadján? — Vagy úgy! És ki ellen vesztettél? Kissé habozott, de mindjárt megtalálta a kiutat. — Egy elsőosztályú sakkmester ellen — füllentett. — Hja, ha Ilyen ellenfelet kap az ember, evvel számolni kell. — Hál’ Istennek, ezen túlvagyunk. be ekkor egy váratlan kérdés követke- zett:-r- Ha jól értettem, akkor te egy bizonyos Tatjana Rlbnyikova ellen játszottál, nem? Hannsjörg hirtelen nem talált szavakat. — Tehát a klubban voltál, kémkedtél utánam? Ügy, úgy, ez szépl — mondta végre mélyen sértve. — Te öreg mamlasz, hiszen rádió Is van a házban! Tíz perccel ezelőtt mondta be a sporthíreket! Nyögve dőlt Hannsjörg bácsi az ágyba, és lecsavarta a villanyt. — No, Igen — mondta. már a sötétben -r, az asszonyoknak mindig van valami a fülük mögött. Jaj annak, aki a kezükbe kerül. Nem viszi eí szárazon. GESZNER ROZSA fordítása PETRIK JÓZSEF versei: November Kóbor őszi szelek messzire sodorták a széna illatát. Puha köd rakódott a lapály mélyére: hogy meg ne ütődjék a törékeny napfény. Erdők árnyékában nem szól már a gombák piros csengettyűje. Csupán a fülökék bújnak össze fázva. t A hazátlan varjak beleékelik most acélos csőrüket a nyár emlékébe, de céltalan röptűk kuszáit, laza ívén kirajzolódik már a riasztó kétség. A reggelt ködben hidegen felizzik a gyolcs krizantémok sápadt fémgolyója. A szegfűcsokrokat rég elfelejtettük Magunkba zárkózva megyünk magunk útján a fényfaló ködben pontosan és csendben. Csak a meleg hangok törnek át az utcák tejfehér homályán. Ös^i ének Metsző szél szaggatja az ezüsthúrokat; .riadó a rigók hangversenytermében! Gyökerekbe zuhant a fák higanyszála, az utolsó lepkék most temetik szárnyuk opálos ékkövét az izzó avarba. Tán itt az idő, hogy metsző szél uralja a dalok termelt, haldokló gyökérbe zuhanjon a higany s a lepkék ékkövét égő avar falja ... Es én mégis mégis, akkor is, és úgyis — Megmentem magamban az ezüsthúrokat, lázammal futtatom fel a higanyszálat, és a lepkeszárnyak színes ékköveit közelgő nyers napok gomblyukába fűzöm. Mert minden csak annyi, amennyi bennem él a csodás egészből — nem vethetem magam csattogó sínpárra: dalt, színt, melegséget vigyázok magamban.
