Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)

1982-11-30 / 48. szám

9

Húszéves ai OMEGA

Lézer a zöld hályog ellen

Ä zöld hályog (orvosi néven glaukó- ma] gyógyítása világszerte az érdeklődés előterében áll, hiszen a megvaku- lök 15 százaléka emiatt veszti el a szeme világát. E beteség ellen különféle gyógyszerekkel, életmódbeli változtatásokkal és műtéttel küzdenek az orvosok. Neves szovjet szemészek — M. Krasznov akadémikus, G. JerasevszklJ, a szovjet Orvostudományi Akadémia levelező tagja és A. Nyesztyerov profesz- szor — különleges mlkrosebészetl eljárással operálják a zöld hályogot.

A lézersebészeti rendelőnek nevezett műtőbe bizonytalan járással jönnek be a betegek. Látszik rajtuk, hogy nem bíznak a látásukban. Valamennyien glaukómában szenvednek, olyan szem- betegségben, amely gyakran okoz vakságot. Sokuk nemrégen fedezte fel magán e betegség gyakori tünetét, azt, hogy a tárgyakat egy kissé elmosódva, ködösen látják. Jó néhányan arra gondoltak, hogy ezt bizonyosan a kor teszi, s szemüvegre van szükségük. A szemészeti vizsgálat azonban feltárta a betegség okát, a szem belső nyomásának a kóros megnövekedéséi, s megokolt esetben a beteg tudomására hozták, hogy csak műtéttel lehet javítani a baján.

A rendes belső nyomás nélkülözhetetlen „kelléke“ az egészséges szemnek. Nemcsak a szem gömb alakja és hártyáinak a kisimítása köszönhető neki, hanem az Is, hogy előmozdítja az anyagcsere-folyamatokat. A nyomást a szemgolyő középső burkához tartozó úgynevezett sugártest nyúlványai termelte csarnokvlz tartja fenn. Ez a víztiszta folyadék a szlvárványhártya mögötti hátsó szemcsarnokban választódik ki, majd onnan a pupillán át az elülső szemcsarnokba jut, s a csarnokzugon keresztül vezetődik el és szívódik vissza a vénás rendszerbe. Ha valamilyen ok miatt a csarnokvíz elveze- tődésében zavar áll be, a szem belső nyomása magától értetődően fokozódni kezd, a látótér egyre jobban beszűkül, s ha semmit sem teszünk a zöld hályog ellen, a szem megvakul.

Arkagylj Nyesztyerov professzor, a 2. számú Moskval Orvostudományi Egyetem szemészeti tanszékének vezetője olyan kérdésekkel kezdett foglalkozni, amelyek elkerülték más kutatók figyelmét. Miért olyan erős a látóideg több rétegű burka? Miért éppen ez megy tönkre zöld hályogban, s nem az Ideghártya (retina) finom és érzékeny szövete? Az sem volt világos, hogy egyes betegeknek miért sorvad el a látóidegük, másoknak meg miért nem. Holott nekik is nagyobb a, szem belső nyomása a rendesnél. E paradoxon alapján néhány tudós arra a következtetésre jutott, hogy a látás nem kórosan magas nyomás, hanem a látóideg egyéni sajátosságai miatt vész el. Ebben — el kell ismerni — van némi igazság, hiszen a látóideg támasztó struktúrája minden emberben egyéni módon áll ellen a nagy nyomásnak. Ez a több rétegű képződmény azonban előbb-utóbb mégis tönkremegy. Előbb a szem belseje felé néző rétege nyomódik be.

majd olyan eseménysorozat következik, amelytől fokról fokra rosszabbodik a helyzet. Végül már semmi sem védi a látóideget.

Mindezt Nyesztyerov professzor és munkatársai szintén megfigyelték. Ez ösztönözte őket arra, hogy a klinikán a szem hidrodinamikáját és hidrosztatikáját vizsgálják. E munkaigényes kutatások eredménye alapján jutottak azokra a fontos elméleti következtetésekre, amelyek a zöld hályog sebészetét új megvilágításba helyezték. A tudósok továbbfejlesztették e betegség műtéti technikáját, hat újítást vezettek be az operációba, amelyeket a csarnokvíz el- vezetődésének különböző hibái esetén alkalmaznak.

Amikor aztán az orvostudomány szolgálatába állították a lézersugarat, amellyel olyan kényes szerv is kezelhető, mint amilyen a szem, a szemészek hozzáfogtak a glaukóma lézeres gyógyításának a kikísérletezéséhez. Az első lézeres szemműtétet több mint tíz évvel ezelőtt M. Krasznov akadémikus végezte a Szovjetunióban. Azóta csak a 2. számú Moszkvai Orvostudományi Egyetem szemészeti klinikáján ötezernél több lézeres operációt végeztek, a műtétek 65 százalékában javulást értek el.

Nagyon érdekes látvány a lézeres zöldhályogműtét, noha a műtő voltaképp egy homályos rendelőhelyiség, amelyben ahhoz hasonló, lakktól és acéltól csillogó műszer áll az asztalon, mint amilyen majd minden szemésznél föllelhető. Behívják a beteget, s az asztal mögé ültetik. Az átellenes oldalon foglal helyet Namik Mamedov a laboratórium vezető sebésze. Felajánlja, hogy figyeljem végig a műtétet egy külön kukucskálólyukon keresztül. Még én, a laikus is észreveszem, hogy egy kis szövetdarab akadályozza a csarnokvíz zavartalan elfolyását. Ekkor a sebész megnyom egy billentyűt, s vakító, kékes fény villan fel. Az érzéstelenítés nélküli beteg meg sem moccan, fájdalmat láthatóan nem érez. Mamedov újra és újra megnyomja a billentyűt, a lézerfénnyel eltávolítja a csarnokvíz útjában álló „reteszeket“, s a szem belső nyomása máris csökken.

Néhány prec múltán kikapcsolja a sebész a készüléket, s így búcsúzik el betegétől: „Két hét múltva újra keressen fel. Ne féljen, megmentjük a szemét!“ És az ápolónő új beteget hív be a műtőbe.

Tévedés volna azt hinni, hogy a lézeres operáció kiszorítja a hagyományos szemműtétet. Nyesztyerov professzor azonban úgy véli, hogy minden harmadik beteg „beérheti“ vele. S ha netán eredménytelen a lézeres kezelés, még mindig elvégezhető a hagyományos sebészeti beavatkozás. Fordítva ez j)ersze nemigen igaz, mert az operáció sérüléssel és hegképződései jár, s ilyenkor már nehéz a lézerrel ügyködni. Miként elhanyagolt esetekben sem várható csoda tőle.

MAJA IGNATYENKO

(A Szovjetunió című lap nyomán)

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte az OMEGA együttes; 1962-ben alakult. Az alapító tagok közül már csak ketten játszanak az együttesben: Kóbor János és Benkö László.

Indulásukat akkor, akár az összes magyar zenekarét csak a másolás, az utáno- zás jellemezte. Változás csupán a hatvanas évek végén jelentkezett, amikor Presser Gábor került az együttesbe. Az Időközben ösz- szeforrott gárda tudatosan haladt a siker felé, amely nem Is maradt el. A hetvenes évek elejére a három legjobb zenekar egyike lett Magyarországon. Í971-lg három nagylemezük jelent meg, amelyek nagy számban elkeltek. Dalaikat kedvelték, szerették a fiatalok. A Göngyhajú lány című szerzeményük külföldön Is elismerést aratott. Az együttes tagjai: Benkö László, Kóbor János, Mihály Tamás, Molnár György, Presser Gábor és Laux József.

A hetvenes évek elején Presser Gábor és Laux József új utakat keresve kivált a zenekarból. Ogy érezték, zenei elképzeléseiket Itt már nem tudják megvalósítani, képtelenek a további fejlődésre. Kiválásuk érzékenyen érintette a zenekart, azonban sikerült megújítani magukat; Debreceni Ferenc személyében új ember került hozzájuk. Zenei változásra Is sort kerítettek, és most már külföldi sikerekre is vágytak. Sorra jelentek meg és keltek el több százezres példányszában a nagylemezeik. Kitartó munkájuk eredményeként egész Európában sikert arattak.

A közelmúltban a budapesti új sportcsarnokban a rajongóik tízezret nézhették meg négy napon át kedvenceiket. Nagy volt a várakozás, mindenki valami csodálatos, lenyűgöző élményre várt, és nem is csalódtak. A várakozást csak még cslgázta az.

hogy a színpadképet jancsó Miklós és Hernádi Gyula tervezte.

A műsor első részében jancsól stílusú színpadi produkciót láthattunk. Az új és a régebbi számok közben a mintegy harmincöt méteres színpadon mindig történt valami, ami lekötötted több ezres nézötá- bor figyelmét. A balettkar mozgása kitűnően kifejezte a számok hangulatát, mindezt még fokozták a látványos elemek. A lézer fantasztikus játéka, a működ, a fények váltása, mind-mind az előadás színvonalát szolgálta. A lépcsőzetes színpadon látványos háttér volt az érdekes konstrukció.

Az ÚJ számok határozott politikai állás- foglalását legjobban a „Hatalom színháza“ és a „Kenyér és információ“ fejezte ki. Döbbenetes volt a hatása a „10 000 lépés“ alatti színpadi cselekménynek. A színpadon keresztül haladó csoport katonai alakulatra emlékeztetett, jelképezve az elnyomást, az agresszivitást, a háborút A szá- moik közben vissza-visszatérő balettkar szintén gazdagította a képet

Műsoruk átfogó, hatásos volt Utat mutattak a nyolcvanas évek zenéje felé; amit ők műveltek, az már nem koncert, de még nem is színház. A ikettö között valami, ami talán a későbbiekben fog kikristályosodni.

Élmény volt Benkö szlntetlzátorszólója. A műsor befejező részében láthattak az Omegát mint hagyományos együttest Régebbi számaikat együtt énekelte velük a közönség. A koncert végén a szűnni nem akaró tapsvihar még háromszor hívta vissza az együttest.

Siker volt, nagy siker. Az Omega slkerei- neik csúcspontjára jutott. Ezt a színvonalat túlszárnyalni már nehéz lesz. De bízunk az együttesben, melyet eddig Is az akarat és a többet akarás jellemezte.

vOrOs laios

rílYÜÍPMByM

Érdeklődéssel vettem a kezembe a Slovak-Foto második kötetét, és érdeklődésemet csak fokozta, hogy Breler dr., Grosmann, LaziStan, Nehera és Nov^ mellett Elena Kosúthová és Tőthpál Gyula nevét is megtaláltam. Az album, amely újabb tizenkét fényképészt mutat be, a hazai fényképészek színe-javái, sok szép felvételt tartalmaz, de akad egy-két elgondolkoztató kérdés is körülötte.

Itt van mindjárt az egykori oly híres szociofoto kérdése. Valaha a fényképészek nem is annyira művészi, mint szociális küldetést vállaltak, és az írókkal, festőkkel, szobrászokkal együtt küzdöttek a nincstelen, a kisemmizett népért.

Mára mindez megváltozott. A fényképész különlegességeket keres. Az objektívval többet lehet látni és láttatni, ki lehet merevíteni egy-egy részletet, és így óhatatlanul valahol a festővel igyekszik konkurrálni. Kísérletezik is, — nem mindig sikerrel.

Van a fényképezőgépnek és a fényképezésnek egy momentuma, amit nem mindig és nem mindenkinek sikerül az emberrel elfeledtetni, mégpedig az: az objektívat nem lehet becsapni, a szem pedig még ezt is ellenőrizni tudja. Most és soha többé. Vagyis; csak akkor hiszem és hihetem el, hogy ekkor és ekkor így és így volt ott minden, ahogy a kép mutatja, ha az valóban így is volt. Más kérdés, hogy a fotósok olykor egy-egy sikertelen, rosszul élesített, rossz pillanatban készült képeiket Is megpróbálják eladni, ránk erőszakolni.

Többet mond az a kép a kézről, ahol érzem a vér lüktetését, látom az erőfeszítést, mint az a felvétel, amely légiesen, elmosódva lengő kézre emlékeztető fehér folt van a fekete térben. Arról van szó, hogy az ember többet és mélyebben akar látni.

Kérdés, hogy mit nyújtsunk a szociofoto helyett.

Erre sem tud egyöntetű választ adni az album, és ennél fogva napjaink hazai fotográfiája sem. Esetleg elvétve Tóthpál Gyula egyik-másik felvétele. De ehhez, úgy látszik,' több kell. így például az, hogy meglásson egy általánosabb jelenséget, mint amilyen például korunk tömeges autózása. Ennek Is, mint minden Jelenségnek, megvan a maga külső megnyilvánulása. Tóthpál Gyula ehhez a látványhoz ütközteti az emberi aspektusok különböző vetüle- telt. így például azt, hogy magányossá teszi-e ez a Jelenség az embert vagy

sem, milyen a fejlődéstörténete, elfogadható-e stb. Az egyik olasz író egész könyvet szentel az autózás lélektanának. Izgalmas novellák kerekedtek ki a tollából, s ugyanezt érzem Tóthpál Gyula képeiben is. Többet, mást is meg tud ragadni, mint a puszta látványt. El tudja kapni az ember viszonyát és életének alakulását is.

De azért itt is vigyázni kell, mert míg Tóthpál Gyula felvételei pontosak (ebben a pillanatban válik aztán ellentmondás nélküli szociofotóvá is), reálisak, addig má.sok ugyanezt már trükk vagy trükkök sorával akarják elérni.

Tóthpál Gyula fotóinál Időzve még hadd mondjam el, hogy van egy másik „találmánya“ is: az elementáris szimmetria, amelyet képeivel olyan jól és pontosan meg tud mutatni. Nos, ez is több, mint az átlag: egy jelenség évezredes történetének mai vetülete, fejlődési foka, állapota. Ezzel nem azt akarom modanl, hogy ő az album kiváló fotósa, csak azt kutatom, hogy vajon merre is kellene, hogy elmozduljon a mai fotográfia.

Tóthpál Gyula képeiről szólva egy negatívum is ide kívánkozik. Hetven óta (vagy még korábbtól is), amikor az emlékezetes prágai kiállításról az Oj Ifjúságban írtam, ő állandóan ugyanazokat a képeket mutogatja (de így tesznek egyébként a többiek is), mintha már nem is fotózna. Vagy legalábbis nem lenne új „találmánya“, új felvétele. Kár.

NÉMETH ISTVÁN

Tóthpál Gyula: Visszatérőben