Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)

1982-10-12 / 41. szám

10 iúeilg-------------------------------B

erlin bemutatkozik

Elképzelhető, hogy egy berlini, ha külföldi barátját hívja találkára, ne a világórát jelölje meg a randevú színhelyéül? S elképzelhető, hogy ha délelőtt tíz órára szól a meghívás, egy percet is késsen? Aligha. Én késni merészeltem, kereken tíz percet, volt is mit hallgatnom Ottótól, berlini ismerősömtől.

— Látod ezt az órát? — mutatott az Alexanderplatzon álló különös szerkezetre. — Erről bármikor leolvashatod, mennyi az idő a világ más tájain. És ez a mi számunkra Jelkép is egyben: az idő gyorsan múlik, jól csak úgy gazdálkodhatunk vele, ha pontosak vagyunk. Ne csodálkozz hát, ha most morcos vagyok. Persze azért annyira nem, hogy szép fővárosunkat meg ne mutatnám neked.

Felpillantottam hát a világórára, amelyet 1969-ben, Erich John iparművész tervei alapján készítettek, s amely a pontos időn kívül a naprendszer bolygóit és pályájukat is mutatja. Majd Ottó Invitálására türelmes berliniekhez illően sorba álltunk az egyik vlrslisbődé előtt, ahol éppen worchester mártással és rebarbarából készült üdítővel kínálták a fő- városaiak kedvenc eledelét. Bekebelezve a virslit, Ottó újra jókedvű lett. Utána irány a város.

H- Erre induljunk, a Liebknecht út felé — javasolta kísérőm.

Áthaladtunk a Vörös Városháza, a közismert televízióstorony, a Marienkirche határolta téren, fülünkben visszhangzott még a Barátság-kútja csobogásának muzsikája, itt meg már előttünk egy újabb kút, a Neptun. Megfordultam, s visszanéztem az Alexanderplatz felé, innen látni lehetett, milyen hatalmas az a tér. Néhány kattintás a fényképezőgéppel, és Indultunk tovább. Átvágtunk a forgalmas Spandauer úton, majd a szép pázsitú, gondozott parkon, ahol egykor, az 1929-es világgazdasági válság Idején Ernst Thálmann vezetésével a leghatalmasabb méretű tüntetések voltak, de ml sétánkból az alattunk folydogáló Spree, Berlin folyójának vizén a békésen úszkáló vadkacsákat nézegettük. Olyan nyugalmas volt itt minden, mintha örök időkön át így lett volna, pedig szomorú emlékei vannak e folyónak és e városnak. Ismeretes, hogy a II. világháborúban elpusztult a lakások 40 százaléka, iskolák, középületek, műemlékek egész sora, 70 millió köbméter omladék hevert városszerte. Ezen a keskeny folyócskán még a túloldalra is csak csónakkal, hevenyészett fa- pallókon kelhettek át, hiszen a hidak legtöbbjének csak hűlt helye maradt.

Kalauzom fiatalember, a béke gyermeke, akárcsak én. Anyja, nagyanyja emlékeit idézte, amikor a városról beszélt, és a maga és társai véleményét hangoztatta, az építést, a fejlesztést szorgalmazva, a háborút, a fegyverkezést ellenezve.

Beszélgetés közben elértük a Múzeum-szigetet, ahol Berlin képzőművészeti múzeumai találhatók. Ml csak dicsérni tudjuk Friedrich Schinkel és építésztársai ötletét, akik azt javasolták az uralkodónak, valamikor a

XIX. század elején, hogy egy helyre tömörítsék a kiállításokat, képzőművészeti bemutatókat szolgáló épületekét. A legelső, így a legrégibb — a nevében is megmaradt annak — az Altes, azaz a Régi Múzeum. Érdemes betérni bármikor még annak is, aki nem először, jár Berlinben, hiszen állandó kiállításai mellett újabbnál újabb tárlatokkal is szolgál. Rézkarc- és grafikai gyűjteménye egyedülálló, több tízezer darabot számlál, s e művészet legkiválóbb mestereinek, többek között Dürernek, Cranachnak, Rembrandtnak és Plcassónak a munkáival is találkozhatunk. Az Altes mellett a Neues, az Oj Múzeum még romokban hever. Az 1859-ben megnyílt képtár a II. világháborúban olyannyira tönkrement, hogy helyreállítását a mai napig sem kezdték meg. A Nemzeti Galéria viszont akár egy kortnthoszi templom, teljes pompájában fogadott, ahogy annak Idején Stüler építész megtervezte. Az épület előtt Frigyes Vilmos német választó- fejedelem lovasszobra, a homlokzaton az ajánlás: „A német művészetnek“, odabenn pedig a német művészek, Adolph von Hildebrand, August Gaul, Arnold Böcklln, Max Liebermann munkáin kívül Rodlnnek, Cézanne- nak, Degas-nak néhány szép és értékes műve. Szívesen nézelődtünk volna Itt órák hosszat, ha nem tudjuk, hogy újabb látnivalók várnak. Ottónak csak arra maradt ideje, hogy elmesélje, miféle talajon lépdelünk. Mocsár és láp, a Spree árterülete volt még a XVIII. században is errefelé. Aztán lecsapolták, majd díszkertté alakították, egzotikus növényekkel ültették be, szökőkutakat létesítettek, s feljegyezték, hogy itt láttak a berliniek először — igaz akkor még dísznövényként burgonyát.

Azóta is módfelett kedvelik a tányérjukon.

A Pergamon a londoni British és a párizsi Louvre után az ősi, elö- ázsiai kultúrák leggazdagabb gyfijte- ményét bemutató múzeum. Aki nem látta kincseit, bármilyen szemléltető legyen is a szó, a leírás, nehezen képzeli el azt a látványt, amelyet a hatalmas kőszfinxek, az Istár-'.iapu, a hettita szikla domborművek, a Per- gamon-oltár — épület az épületben — nyújtott.

Melyiknél is időzzünk most tovább? Válasszuk a babiloni kultúra emlékeit. Végighaladva azon a folyosón, amelynek kék-narancs színű, lépegető oroszlánokkal díszített falai között egykor Istár babiloni istennő sétálgatott, s elértük az Istár-kaput, leültünk a vele szemben elhelyezett padok egyikén, s csodáltuk a sárkány- és bikareliefeket, s a kapun túl látható régi babiloni palota tróntermét. Ott van az a rovásírásos emléktábla Is, amelyen Nabukonodozor megemlékezik palotája építésének történetéről. Hogy mikor készült a palota? Időszámításunk előtt 580 körül, és az 1830-as években folytatott ásatások nyomán került felszínre.

De hogy teljes legyen a megtekintett képzőművészeti múzeumok sora, nem hagyhattuk ki a Bode Múzeumot sem. Ez őrzi a berlini múzeumok nagy mecénásának, Wilhelm von Bódénak a nevét. A kiváló, jó érzékű műtörténész remek vásárlókkal, iisz- szerű cserékkel gyarapította a berlini múzeumok gyűjteményét. A nevét viselő múzeum az éremkablnetet, az ókeresztény és bizánci gyűjteményt, az egyiptomi múzeumot, a képtárat és a szoborgyűjteményt foglalja magában. A leghíresebb képek német művészektől származnak. A reneszánsz nagy mesterének, Lucas . Cranachnak például három csodálatos alkotásában gyönyöködhettOnk.

— Az éremgyűjteményt még meg kell néznll — indítványozta Ottó, bár tudta, hogy kavarog bennem a sok-sok élmény, kopog a szemem az éhségtől, sajog a lábam a szűk, de kecses cipellőben, amelyet vesztemre éppen városnézésre húztam fel.

Ott aztán tényleg volt mit nézni, A katalógus szerint 500 000 parab érme, pecsét, papírpénz egy helyen. A legrégibbek és legértékesebbek a görög és római érmék, s megmosolyog- nivalóan mulatságosak a régi-régi pecsétnyomók. Kár lett volna elszalasztani ezt a látványt,..

Egy napra azonban éppen elég volt az élményekből. Barátomtól azzal búcsúztunk, hogy másnap találkozunk. Hol is? Hát hol máshol, ha nem a világóránál?

Az új nappal új élmények vártak. Okulva előző napi tapasztalatomból, pontosan tízkor ott álltam a világóra közelében, de Otto megint megelőzött. Első dolga az volt, hogy szemügyre vette a lábbelimet — és megdicsért pontosságomért meg azért, hogy tűraclpőt húztam. Vígan szökdécseltem hát mellette, pedig figyelmeztetett, hogy ahová tartunk, az Unter den Linden — A hársfák alatt ^ útja, 1390 méter hosszú. A berliniek kedvelt sétabelye volt valamikor és ma is az. A legszebb, legpompásabb házakat ide építették, paloták, középületek szegélyezik mindkét- oldalát. Mára mind újjáépítve és más Célt szolgálva, mint ahogy eredetileg szánták. Nem feledkezhetünk meg azonban arról a tényről, hqgy a II. világháború végén e sugárút 84 épületéből mindössze 13 állt.

— Ha ismerni akarod városunkat, népünket, illő a történelmükbe is bepillantanod. Ez a Német Történeti Múzeum — mutatott kísérőm a szép, barokk épületre —, valamicskét talán megtudhatsz régmultunkből.

A múzeum földszintjén időszaki ki állításokat rendeznek, az emeleti ré székben pedig öt történelmi szakasz ra bontva az 1789-es évektől a II világháború utáni évekig, tárgyi em lékek, fegyverek, öltözékek, röplapok újságok, fényképek, berendezések, ut cai részek másai ismertettek meg a német nép sokszínű történelmével. Ahogy kiértünk az épületből, ultra modern nyugatnémet autóbusz suhant el mellettünk. Ablakából élveteg,'csu pa ékszer hölgyek, komoly, csokor nyakkendOs öregurak nézegették Bér lint. Az autóbusz lassított, majd meg állt. Néhány lépéssel beértük. A Gesz tenyés liget téren, a fasizmus és ml lltarizmus áldozatainak emlékhelye a palotaőrség egykori őrháza helyén őrségváltásra készültek a katoi. 'k Mozdulataik összehangoltak voltak egyszerre léptek, váltották fegyverü két, talán még a lélegzetet is egy szerre vették. Mindenki őket nézte, megllletődve, lélegzet-vlsszafojtva és tisztelettel. Nekik szólt a tisztelet és mindazoknak, akik emlékére őrt állnak, akikért benn az örökmécses lángja lobog, akikre a koszorúk vörös szegfűt emlékeztetnek, akik a fasiszta világhódítók csatáiban, a koncentrációs táborokban, a hadszíntereken életüket vesztették. Lezajlott az őrségváltás. Egészen közelről néztük végig. Az autóbusz utasai pedig kényelmesen, az autóbuszban ülve ...

Ml is tovább sétáltunk. A Makszlm Gorkij Színháznak nemcsak az épülete érdekes; akusztikájával még a leghíresebb zeneművészek és zeneértök Is elégedettek voltak. És méghozzá nem kisebb egyéniségek koncerteztek Itt, mint Liszt, Paganini, Rubinstein.

Az Állami Könyvtár előtt kísérőm újabb magyarázatba kezdett. Ki gondolná, hogy egykor királyi Istálló állt ezen a helyen, nem kevesebb mint 800 lóval. Ma pedig Európa egyik legnagyobb könyvtára van itt zenei osztállyal, térkép- és kézirattárral, újsággyűjteménnyel, gyermekkönyvtárral. S aki jegyet vált, beülhet a termekbe, kikérheti az öt érdeklő anyagot. Ha pedig a hatalmas épület megtekintésére szottyan kedve, a hónap első vasárnapján beállhat az érdeklődők közé.

Innen, a könyvtár elől már teljes egészében látható a Kelet-Berllnt Nyu- gat-Berllntöl elválasztó Brandenburgi- kapu, az NDK fővárosának egyik jelképe. Amíg odaértünk, megtudtam, hogy 1789 és 1794 között épült II. Frigyes Vilmos megbízásából. Akkor ezen a kapun át jutottak a városból az erdőbe, ahová a választófejedelmek vadászatra jártak. Büszkén feszíthetett hintájában II. Frigyes is, mert a kapu kedve szerint sikerült. Nagyvonalú és pompázatos volt, mintaképe az athéni Akropolisz kapuzatának. Dór oszlopok, a tetőn a szobor; négylovas kocsi, rajta a Győzelem Istennője.

A világóra az Alexanderplatzon

Itt vettem búcsút a várostól és Ottótól, de abban a tudatban, hogy hamarosan találkozunk Bratlslavában, s akkor majd én kalauzolom barátomat.

benyAk mAria

A szerző felvételei

A Brandenburgi-kapu

Az egykori Halászzug helyén ma modern lakónegyed áll

Ár' - ..

Fritz Cremer alkotása, az Olláépítö jér- Korinthoszl oszlopfOk a Pergamon fi szobra múzeumban

Az eltűnt gyilkosok

A L’Humanité, a Francia Kommunista Párt lapja vezércikkben foglalkozik a bejrúti vérfürdővel.

Ami a legmegdöbbentőbb a bejrúti szörnyű mészárlásban, az az, hogy mind a mai napig nem tartoztatták még le a gyilkosokat. Elvégre itt nem egy titokzatos, sötétben elkövetett bűntettről van szó, amelynek tettese villámgyorsan eltűnik a tömegben. A gyilkosok egyenruhát viseltek, harminchat órán át folyt a vérengzés, a részvevők és a tanúk száma százakra rúg. Ráadásul mindez az izraeli hadsereg szeme előtt zajlott le azokban a táborokban, amelyeket épp neki kellett volna megvédenie.

Ennek a véres színjátéknak a forgatókönyve, meggyőző tanúbizonyságok szerint, jól elő volt készítve. Szeptember 18-án, csütörtökön az izraeli hadsereg vezérkari főnöke, Eltan tábornok a kormány elé terjesztett egy tervet, amelyet az rögtön elfogadott. A terv azt tartalmazta, hogy katonákat kívánnak küldeni a palesztin menekülttáborokba azzal a képmutató ürügy- gyei, hogy ott fegyveres palesztinok után kutassanak. A Haaretz nevű izraeli lap szerint éppen Sáron hadügyminiszter engedélyezte az akciót, és Haddad őrnagy állt azoknak az egységeknek az élén, amelyek tisztogatás címén betörtek a táborokba. A bizonyítékok egyöntetűek abban, hogy az izraeli kormány tagjai, valamint a hadsereg vezetői már csütörtök éjszakától kezdve tisztában voltak azzal, ml folyik a táborokban, mégsem tettek semmit azért, hogy véget vessenek a mészárlásnak. Hogyan is lett volna lehetséges, hogy ne tudjanak semmiről, az izraeli katonák és tisztek saját szemükkel láthatták a tragikus embervadászatot, amely mindössze néhány száz méterre zajlott tőlük?

Szintén az izraeli sajtó írta, hogy az izraeli hadsereg még egy bulldózért is adott Haddad embereinek (amivel a hullákat igyekeztek eltűntetni], és csak vasárnap este határozta el, hogy megállítja a tömeggyilkosságot. A londoni The Times a libanoni hadsereg egy tisztjét, valamint az ENSZ egy megfigyelőjét idézi, akik látni vélték, hogy az eseményeket megelőzően az izraeli hadsereg a Haddad-egységek néhány száz tagját repülővel Bejrutba szállította.

íme a tények. Annyira meggyőzően vádolják Begin politikáját, hogy Igazán meglepő hallani azt, milyen átkokat szér Izrael párizsi nagykövete azokra, akik elítélik a bűntettet, ahelyett, hogy 6 maga is a bűnösök felelősségre vonását követelné.

Az ügy annyira világos, hogy egyesek mindent elkövetnek elhomályosítására. A Le Figaro attól tart, hogy a bejrúti mészárlás elítélése feléleszti az antiszemitizmust. Legyen nyugodt: a választóvonal ebben az ügyben nem a zsidók és nem zsidók között, nem Izrael és a világ többi része között húzódik. Még magában Tel Avivban is a munkáspárti ellenzék Begin lemondását követeli, az izraeli kommunisták pedig még Bejrút elfoglalása előtt bátran kiálltak az ellen a politika ellen, amely veszélyt jelent valamennyi közel-keleti nép számára.

A fajelmélet bármilyen formában is bűn, és amikor a hitleri megszállás idején az a zsidók ellen irányult, a francia kommunisták az első sorokban életüket kockáztatva harcoltak ellene.

De ez alkalommal Bejrút- ban a palesztin asszonyok és gyermekek az áldozatok, és nekik ugyanazzal a szolidaritással tartozunk.