Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)
1982-10-12 / 41. szám
k hazai labdarúgóberkekben a gyászos spanyolországi szereplés óta ugyancsak zajlik az élet. (E helyen figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy lapunk legközelebbi számában érdekes beszélgetést közlünk a válogatott új edzőjével, FrantlSek Havránekkel.J Tombolnak a kedélyek, sok a szóbeszéd, ki-kt a vérmérséklete, beava- tottsága és elfogultsága szerint ítéli meg a kialakult helyzetet. Lázas munka fo,lyik a labdarúgás vezérkarában is, jóllehet, sokan úgy vélik, hogy az eddig napvilágot látott magyarázat nem kielégítő. Mindenesetre az új garnitúra vehemensen látott munkához. Hogy ennek menynyiben lesz kézzelfogható eredménye, az majd eldől. Mindenesetre kissé meglepett bennünket az, ami az „élfutball" irányítására újonnan létrehozott bizottság vezetőjének, Václav Jeteknek a szájából hangzott el. A külföldön is sokáig ténykedő és elismert szakember szó szerint a következőket mondta: „A labdarúgás épületének javítását először a tetőtől kezdjük, hogy ne ázzék be. Mindenekelőtt javítani kell a llgacsapatok edzésmunkájának minőségét. Október elsejétől bizonyos intézkedések lépnek életbe. A klasszikus heti edzés kötelező //? — az írásjelek tőlem f tizenkét óráját további kettővel toldjuk meg.* Töredelmesen bevallom, eddig én sem tudtam, hogy az aranylábú fiúknak kötelező leckét szabtak meg, mint a magáról megfeledkezett kisdiákoknak. Talán még a nádpálca sem hiányzott, Igen, erre semmi jel sem vall, Havránek edző szerint helyenként még ezt a kötelező gyakorlatot sem végezték el. Szomorú, hogy élvonalbeli labdarúgóink ,Iskolakerülök“ voltak, és most nádpálcával kell nekik további két óra pőtleckét kiszabni, a hivatalos meglndoklás szerint „differenciáltan és individuálisan a technikai fogyatékosságok kiküszöbölésére." Mindazonáltal az a véleményem, hogy baj van azzal a kutyával, amelyet bottal kell a nyúl után kergetni. Persze voltak a csehszlovák labdarúgásnak szebb korszakai is, például a moszkvai olimpia. Éppen ezért bosszantó, hogy egy olyan tekintélyes sportújság, mint a budapesti Népsport — az újságírás (vagy a nyomda?) kis ördöge jóvoltából — igyekszik megfosztani strucctollaítól. A minap az olimpiai labdarúgótorna csoportbeosztásának október 23-1 zürichi sorsolásával kapcsolatban a következőket írta: „A tizenhatos döntőben már két hely foglalt, az Egyesült Államok mint rendező, a Szovjetunió pedig mint védő selejtező nélkül indulhat.. Bármilyen hullámvölgyben is van a csehszlovák labdarúgás, azért az elvitathatatlan, hogy a legutóbbi olimpián aranyérmet nyert a válogatott, és természetesen — minden más értesülés ellenére — selejtező nélkül Indulhat Los Angelesben. 000 Vannak tehát a csehszlovák labdarúgásnak felvtllanásaU Ezek közé sorolhatnánk a Slovan Bratislava győzelmét a Kupagyőztesek Európa-kupájában a nagy hírű milánói Inter ellen, Rég láttunk már csehszlovák csapatot Ilyen lendülettel és meglehetősen tetszetősen, sokat lődözve —< és meglehetősen pontosan — játszani. A mintegy harmincezer néző valóban élményszámba menő mérkőzésnek lehetett tanúja. Az az érzésem, hogy ilyen meccsre minden héten ilyen szép számmal jönnének ki. Az is ritkán fordul elő. hogy a közismerten elfogult Slovan-szurkolók olyan éljenzést rendezzenek csapatuknak, a- mely ennek dacára kiesett a további küzdelemből, mint az említett mérkőzés után. De könyörgöm, miért nem lehet hétről hétre ilyen erőbedobással játszani...? (palágyi) tMnnut'gicm LJUBLJANAI NOTESZLAPOK VAN EGY SnORIM... — Nincs egy Jó sztorid? Mi tagadás, a nagy sportesemények alkalmával nem megy ritkaságszámba, ha egy- egy újságíró leadásra szánt tudósítását „színesítendő“ ilyen kérdésekkel molesztálja kollégáit. Utóvégre az ember nem lehet egyszerre tfibb helyen, s valljuk be, gyakorta Jóval szegényebbek lennének mind terjedelmüket, mind tartalmukat tekintve a lapok sportrovatai, ha következetesen mindenkor csupán azt írnák meg, amit riportereik saját szemükkel tapasztaltak. Jómagam ugyan nem vagyok híve a másod- vagy harmadkézből származó poénoknak, de — mint a fentiekben talán sikerült Jeleznem — el sem ítélem megszerzésüknek ezt a gyakorlatát. Ennél ugyanis csupán az 8 jobb, ha a véletlen szerencse folytán elég eredeti érdekességgel szolgálhat az újságíró. (Állítólag Jobban teszi, mintha unos-untalan a szakember szerepében tetszelegne.] Ez a ritka eset történt meg velünk a szeptember végi ljubljanai súlyemelő világ- és Európa-bajnokságon, melyről bevezetőben sűrítve és erősen egyszerűsítve Illik annyit elmondani, hogy már a részvételt tekintve (38 ország 206 versenyzője) rekordnak tekinthető, majd nagyszerű és izgalmas tíznapos küzdelmei során 13 világcsúcs született, amelyből kilenc a bolgár emelők nevéhez fűződik, akiket azonban összesítve ezúttal is szorosan megelőztek a szovjet versenyzők... — Nincs egy jó sztorid? — kérdezte az utolsó előtti napon D o b o r Dezső, a Magyar Televízió rendkívül gyorsan és méltán népszerűvé vált (egyelőre csak) súlyemelő-kommentátora. — Várj csak, — haboztam először, aztán elmondtam egy-egy fura dolgot Baraniakról és Braumról, a két csehszlovák bronzérmesről. (Hogy Jók-e, nem tudom, de garantáltan igazak.) Aki az adásban nem hallotta volna ... Szóval, kezdjük ezekkel. AMIKOR A SÚLYEMELŐ SAKKOZIK Tavasszal történt a nymburki edzőtáborban egy sakkparti közben. Anton Baraniak, a csehszlovák válogatott harmicegy éves kapitánya, aki évekkel ezelőtt a kisvárosi Lokomotíva Hlohovecböl került az észak- morvaországi súlyemelő-fellegvárba, Bohu- mínba, különösen kedveli ezt a Játékot. Egy rosszul sikerült lépése után azonban partnere a „sakk“ után a „mattot“ is bemondta, mire a roppant erejű Tóno (Ljubljanában 230 kilót lökött a feje fölé) mérgesen pattintott egyet a kezével, majd arca grimaszba rándult, a jobb hüvelykujjához kapott ... Tény, hogy még egy héttel azelőtt az edzésen enyhe ínhúzódást szenvedett, fájlalta is egy kissé a kezét — ezúttal azonban szabályos törést állapított meg a doktor, s a temperamentumos Baraniak keze egy hónapra gipszbe kerültl Egyébként még két további sérülés is gátolta idén a felkészülésben a kapitányt, aki azonban arról nevezetes, hogy rendkívül gyorsan „összekapja“ magát. (A rossznyelvek szerint olyan, mint a macska: ha ledobják a háztetőről, talpra esik, megrázza magát és elsétál...) Ljubljanában mégis, minden pechje ellenére, élete legboldogabb napját élte át: bár erős versenyszámában a lökésben, már négy éve szállítja az érmeket, most szerzett először összetettben világbajnoki dobogós helyezést. — Tonó, mi is tulajdonképpen a te esetedből a tanulság? — vetettük fel ismét, egy kicsit heccből a kérdést a záróbanketten. Egy súlyemelő ne sakkozzon? — Sakkozni szabad, csak veszíteni nem — kacsintott egyet, s Jókorát pattintott hozzá immár egészséges ujjaival. BRAUM, A MÁSFÉL MÁZSÁS CSALOGÁNY Aki egyszer is látta Bohuslav Braumot, a 199 cm magas. Jő másfél mázsás, kerek arcú, szakállas ólorasúlyú csehszlovák bajnokot, az sok mindent elhisz róla, csak azt nem, hogy gyerekkorában baletteznl tanult. Pedig így van. A kis Bohuá teljesen normális méretű gyermekként (3 kg, 50 cm) jött a világra, s ötödikes koráig inkább a kisebbek közé tartozott az osztályban. (Ami nem volt semmi különös, mert családjában senki sem haladja meg az átlagot.) Azután lódult csak meg növésben is, súlyban is. Amikor Ljubljanában megcsinálta a 420 kilós csehszlovák rekordot, és bronzérmet nyert, örömében nagyot rikkantott: — Ma még spiccelni is fogunk! — hajtogatta fejcsóválva, de már felszatia-* dúlt mosollyal az apró legényke. — Hogy, mit? Hát hogy ha az utolsó gyakorlatomat is úgy elpackázom mint az előzőt, meg- érdemlem, hogy ott a helyszínen, a renge-^ teg nép előtt felpofozzon. Láttad volna a haragos tekintetét, éreztem hogy ez bizony, képes lenne rá. Az lett volna ám a szó- gyenl Ijedtemben mindent beleadtam, és sikerült! Ugye, milyen egyszerű? Persze, Brzoska mester szigorúan egyéni adottságokra szabott receptek szerint osztogatja az ilyenfajta „doppingot“... PISZARENKO, A MÖKAMESTER AnatoliJ Piszarenko, ak.1 miután megdöS* tötte a híres Vaszllij Alekszejev valamennyi rekordját, ma már abszolút világcsúcstartó, egyben rendkívül szimpatikus és vonzó egyéniség. Fellépése magabiztos, de egyúttal szerény. Szinte sugárzik belőle az elődjével való összevetésnél markánsan megmutatko-í zó különbség: ő nem úgy viselkedik, mint a „világ legerősebb embere“, hanem mint egy a sok versenyző közül, ö „csak“ a légi jobb ólomsűlyú súlyemelő. (Százhuszonkét # Anion Baraniak, a háro>m csehszlofvák bronzérmes egyike, ezúttal nem sakkozás közben... a szerző felv. Értette ezen a balettből ismert lábujjhegyen járást. Ebből ugyan semmi sem lett, viszont este, a hotelszobán, a jó hangulat közepette néhány tengerészdal egyéni előadásmódjával aratott osztatlan sikert. Ami nem is csoda. Ehhez persze tudni kell még, hogy a víg kedélyű óriásnak két beceneve van. Az egyik Artúr, ami bővebb kommentárt nem kíván. A másik Slávlk, ami magyarul csalogányt jelent... IJEDTEMBEN FELEMELTEM Nevezetes egyéniség volt a csehszlovák csapatban még a tizennyolc éves havífovl újonc, Rusnyák András is, aki ugyan érmet még nem szerzett, de Jó helytállásával az 56 kilósok kategóriájában jelezte, hogy talán arra sem kell sokat várni. András, akinek apja Miskolcról, anyja Kelet-Szlová- kiából származik, a legidősebb fiú a családban. Otthon még tíz testvére van! Ebből hat a fiú, s a három nagyobb már természetesen súlyt emel... Manapság nagy divat az élsportban a pszichológia, ezért kíváncsian mentem oda Emil Brzoskához, válogatottunk vezető edzőjéhez megkérdezni, miképpen érte el azt, hogy a tapasztalatlan versenyző a második nekifutásra mégiscsak kilökte a jelentős 142,5 kilós súlyt, ami végül is a 242,5 kg-os összteljesítményt és a szép nyolcadik helyet biztosította számára. — Menj és kérdezd meg őt magát — mosolygott a bajsza alatt Brzoska. —- Istenuccse azt hittem, hogy megteszi. kilójával kimondottan karcsúnak és elegánsnak is hat, hiszen Alekszejev például minimum negyven kilóval volt nehezebb.) Mindamellett humorérzéke is van. Egy este, verseny alatt, éppen interjúra kértem a nézőtér egyik sarkában, amikor megérkezett a csehszlovák nehézsúlyú gárda. Nosza, félre a hivatalos kérdésekkel. Régi Ismerősként üdvözölték egymást, sző esett erről-arről, míg végül edzéseredmények kerültek terítékre. — Te mennyit szakítasz és mennyi a legjobbad lökésben? — kérdezte Piszarenko Pavel Kheket. — 195 és 225 — jött a válasz.-- És te?... És te?... — kérdezte sorban Solart, Braniakot, Matykiewiczet, Braumot. Mindenki megmondta, ö mindenkit megdicsért, s újabb témára készült rátérni. — De most te áruld el az edzéscsűcsai- dat. Tolja — szegezték neki a fiúk az egész VB talán egyik legizgalmasabb kérdését. Kissé vonakodott, aztán megmondta: — Hát úgy 175-öt szakítok, 20-at lökök... — sorolta halálosan komoly képpel. .Síri csend lett, de a nagy kópé Maty- kiewicz azonnal kapcsolt: — Egy kézzel, mi? — Eggyel — vallotta be lesütött szemmel, tettetett szégyenkezéssel Piszarenko, mint akit rajtakaptak. Ez a stílusa. A következő pillanatban már együtt vigyorgott a többiekkel... Nem a Nagy Bajnok. Egy közülük. MAJOR LAIOS A Vízi sport szerelmesei Garamkálna (Kalná nad Hronom) DRUZSTEVNiK sportegyesülete az idén megkapta a Példás sportegyesület büszke címet. A labdarúgó-szakosztály mellett példás munkát végeznek a vízi turisztikai szakosztály tagjai. Miloslav T k á ő i k, a szakosztály titkára beszélt a kezdetekről és az eredményekről. Garamkálnán 1976-ban alakult meg 15 taggal a vízi turisztikai szakosztály. Azóta már 38 tagja, 15 csónakja és gyönyörű csónakháza van a szakosztálynak. A csónakházat társadalmi munkában építettük. Az ügyért Tóth Géza pedagógus, a szakosztály elnöke tett a legtöbbet, de minden tag szorgoskodott, akik valamennyien garamkálnaiak és lévaiak. Minden szakmunkát el tudnak végezni, ezért rövid időn belül össze tudták hozni ezt a szép csőnakházat. A kálnal szövetkezet és a Mier bútorgyár lévai üzeme is hathatósan támogatja a szakosztályt. Magyarországon pedig a Tungsram üzemmel tartunk kapcsolatot, ez a barátság kölcsönös, hol itt, hol meg ott találkoznak a vízi sport kálnal és magyarországi szerelmesei. Nagyon Jól sikerültek a Garamon és Dunán tett csónaktúrák, örvendetes, hogy a regisztrált tagok mellett egyre több fiatal és szülő jelentkezik a vízi turisztikára. Idén július 3—11-e közöt 55 turista vett részt a Duna-túrán. Jól sikerült a Hernád folyón tett csónakkirándulás is. Ősszel a Sázavára készülünk. 1983-ban szeretnénk megrendezni a Garam folyón a nemzetközi vízi honvédelmi versenyt a Garamkálna—Kozárovce—Pslare 30 kilométeres vonalon három kategóriában. A lévai járás sportbizottsága anyagi segítséget is ígért. A csónakház- ban diafilmeket Is szoktunk vetíteni, s van saját zenekarunk is. Mondani sem kell, hogy fiatalok és idősek egyaránt szívesen eljárnak hozzánk szórakozni egy-egy jól sikerült vízi túra után. Egy I. és több II. osztályú minőségi Jelvény viselője van a szakosztályunknak. Idén több mint ezer órát dolgoztunk le társadalmi munkában a csónakház bővítésén és a garamkálnal szövetkezetben. A hnb-töl asztalokat, székeket s egyéb bútort kaptunk a csönakházba. Nagyon jó az együttműködésünk a szövetkezettel és a hnb-vel. Reméljük, hogy még több fiatal jelentkezik majd a vízi turisztikai szakosztályunkba. Sokoldalú a tevékenységünk egész évben, csónakjainkon bebarangoltuk az egész országot, és a Dunán már Magyarországra és Ausztriába is eljutottunk. Belányi János
