Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)

1982-10-05 / 40. szám

7 I ■ HJi ^ ^öti össte ezekét a verseket, el- twS beszéléseket és képeket? A sze- ^ ■»» relem, a fiatalság és még vala­mi: szerzőik m SZISZ Kß művészeti dí­jának tulajdonosai; ezt ugyan nagyon nem lehet kiolvasni a müvekből. A SZISZ KB tudatosította azt a lehe- . tőséget, amelyet a művészet az ifjú nemzedék életében jelent, ezért 1976 óta minden évben újabb és újabb fiatal , alkotókat tisztei meg a kitüntetéssel, ■hogy ezzel is hangsúlyozza d művészet- „ nek a fiatalok életében betöltött külde­tését. Karel Sys költőt és Jozef HaSöák fes- • > iőművészt 1980-ban tüntették ki. A köl­tő elmondta^ hogy a díj művészi és em­beri magatartását nem változtatta meg, de nem is . változtathatta, mert hiszen épp ezért az emberi és őllampólgárt ma­gatartásért ítélték neki oda. Jozef HaSöák hasonlóan nyilatkozott; . a művészetet a sporthoz hasonlította, mert úgy vélt, a művészetben éppúgy kötelezik az embert az eredmények, mólt a sportban, Jnzef HaSCäk: Pacö, (FaAiet- szet) KAREL SÍS versei JnzBt HaSfiák; Búcsú (fametszet) Késő őszi kis dal (Szonáta három hangra: egy reszketfire, egy hallgatúdzó- ra és egy női hangra) Egyre csak hogy csókolj csókolj még még itt itt és itt is mos/ fönn ... és lenn is ... .Azóta viszont ha találkozunk már nem gondolok a ' sétány.ra ahol egyébként is üresen nyargalásiik a szél Két óra alatt összeütöttem a ^fiacskánjnak egy ' maciáretetöt: zöld mentőövként leng lángol és kiált most az erkélyről Lám — búza szalonna vízi De hát sajnos egyetlenegy madárka sem ereszkedik alá Ellenkezőleg nem fogy az eleség és a jég is már megpattantotta az üVegkarikát Vajon az Ítélet napján amikor minden néma lény szót emelhet hallatja-e értepi bárki is .a szavát? Egyszer és mindenkor Amikor megszülettél már bele voltam vésve a tenyeredbe és én ettem tömtem magam növekedtem és mindenáron csak azt akartam hogy útjaink keresztezzék egymást... Így azután a sors tűzkövei közül végül is egyszer csak kipattant véletlenül a szikra és most már ötven év múlva, is benne lesz vérképemben écsetvónásod látható "fétiyféie : A szemelvényeket válogatta és fordította: Németh István. HOGYAN írjunk SZERELMES LEVELET? Az a levél melyet írsz majd mandulaszínű tintával kész költemény legyen hogy neki végképp ne fájjon semmi s hogy úgy mosolyogjon mintha tíz gyöngéd pelyhes macskát küldtél volna... De előbb rajzold meg az időjárást majd hozzá a tájat amelyhen úgy de úgy hiányzik gihangja , • . . I mondjuk ezüstszínű angyalhoz hasonlíísdj ■ Aztán beszélj a napokról amelyek úgy vánszorognak mint ahogy a mélabús anyókák vánszorognak a lépcsőkön I megérheti az ember egyáltalán egészségesen ■ • a szombatot) utána add át a tollad a testnék és követelj meg mindent amit szerelmestől szerelemben megkövetelhet magának valaki Bs akkor már majdnem betűtenger lesz. a papír ■ ingecskéje de ne feledd még megölelni és megcsókolni ezerszer és aztán add át magad neki teljesen s már njnes más hátra minthogy kielőzni minden esti vonatot azokat a lustán vánszorgó szénre járó dohogó ■ • ■ -gözangyalokat TE Lelkem idővel kettészelt méhkassá vált érzékeim mint a méhek munka után ki kiröppentek belőle ám a királynő aki tovább vitte a családfa stafétabotját te voltál Jozef Haiőák: Harangozó (fametszet) f gész délelőtt türelmetlenül vára­koztunk a keflavíki repülőtéren. Ez a repülőtér egyébként Izland legnagyobb légi kikötője, és itt landol­nak az Atlanti-óceánon át ívelő vonalak gépei. A hosszú várakozás után végre tudatták velünk a már amúgy is sej­tett rossz hírt, de ebben a várakozás­ban még ez is jobb volt a semminél. A New Yorkból Keflavíkon keresztül Európába, Luxemburgba tartó járat ké­sik, és valószínűleg csak holnapra ér­kezik meg. Viszont meglehet, estére ide- gj,vnak egy helyt járatot, és a gépet be­állítják erre a vonalra. De addig is ha­rapjunk valamit az ő számlájukra, tet­ték még hozzá. Akkor már hosszú ideje figyeltelek, Gudrun. De még hogyant Ott, azok kö­zött az amerikai turista családok kö­zött, amelyek tergjai az-izlandi időjárás­tól egészen az utolsó légikisasszonyig mindenkit és mindent szidtak, úgy fes­tettél, mint királynő, egy iszonyú kocs­mai verekedés középélte. . Semmi sem érintett, semmi sem vo­natkozott rád. Hosszú szőke hajad a derekadig ért, és nyugodt olcoS képed volt, mint amilyen csak a világon a legszebb lánynak van és lehet. Ami az én külsőmet illeti, el kell mondjam, lényegesen rosszabb benyo­mást keltettem, már csak azért is, mert vagy két héten át stoppal keresztül-ka- ml jártam Izlandot. A ti országotokban egyébként állandóan esik. Előttem a vi­zes-nyirkos ruhával teli hátizsákom. Még a farmernadrág is, amelyet akkor viseltem, csupa sár volt. Egy szó, mint száz, úgy festettem, mint valami csú­nya csavargó. Tehát teljesen esélytele­nül bámultalak. A kávét végül is ktittuk, méghozzá együtt, de a beszélgetésünk bizony na­gyon is akadozott, a te részedről hű­vös udvariasság volt csupán. Éppen csak hogy ne mondják. Aztán végre jelentet­ték az indulást, és elvezettek a géphez, amely inkább félelmet, mintsem bizal­mat keltett az emberekben. A műsza­kiak.úgy szaladgáltak a négy légcsa­var körül, mintha kérlelnék őket,.nem igédig javítanák vagy ellenörizn.'k. Ta­Ián még a második világháborúra is emlékezett ez a masina. Akkor ott melléd ültem, ami nem volt nehéz, mert csak azok a rengeteg gye­rekkel körülvett amerikai családocskák tartottak velünk. New Yorkból Európá­ba az izlandi vonal volt 'a legolcsóbb) Igaz, a leglassúbb is, de nekik ez sem számított, mert különben is többen meg­szonyok azt mondták, hogy a másik ket­tő is bármely pillanatban felmondhatja a szolgálatot.. : Akkor azonnal felfogtam a helyzetet. A kisasszonyok egymás közt az izlandi nyélvet használták, így az- amerikai tu­risták azt serri tudták, mi történik. Csak .mi kelten tudtuk, hogyan is áll a szé­nánk. Es elég rosszul állt. JIRÍ DOUBRAVA J A FÁKNAK TAVASSZAL KEll VIRÁGBA BORÜINM álltak egy-két napra, hogy lássák a gej­zírt, amely azonban nem buzogott állan­dóan. Beszélgetésünk meglehetősen akado^ zott. Előbb Prágáról próbáltam mesélni, majd pedig azt bizonygattam, hogy Iz­land gyönyörű, csak éppen az a baj, hogy nagyon sokat esik az eső. Mondó- kámmal úgy az óceán feléig kitartot­tam, utána már nem tudtam, miről is beszéljek. De akkor hirtelen valami olyasmi történt veled, amit rögtön nem is értettem. Rettegve a szemembe néz­tél, kerestél valamit, talán segítséget vagy ilyesmit, de én nem értettem, miért. — Igyál valamit, és nekem is rendelj egy sherryt. — - em értettem; miért, s főleg nem Jm tudtam megfejteni a szemedben ■ • lévő félelmet. Én is úgy húsz kö­rül voltam, mint te. Megfogtad a kekemet, én is a tiédet. Gudrun, a te kezedet. A légiklsasz- szony meghozta az Italokat, és te úgy magadba hajítottad, hogy megdermed­tem. Utána megvártad, míg én is ki- iszom az enyémet, és szörnyen megszo­rítottad az ujjaimat: — Az egyik motor teljesen leállt, és a másik is ki-kihagyott. A. légikisasz­Alattunk ott hullámzott ugyan a vég­telennek tűnő Atlanti-óceán, de ez nem éppen a legeszményibb kikötő. A légikisasszonyok .nyugodt, kifogás­talan képet öltöttek, így az amerikai tu­risták semmit, egyáltalán semmit sem vettek észre. Pedig azokon az izlandi lányokon, akik azért.már átéltek egyet- -mást, nagyon is látni lehetett, hogy félnek, meglehetősen félnek, de mi még őnáluk is jobban féltünk. D e minél jobban féltünk, annál kö­zelebb kerültünk egymáshoz. Ügy ölelkeztünk, csókolóztunk, mint­ha egy park legeldugottabb zugában lennénk. A folyosócska túlsó Oldalán egy amerikai mama ült két kis csemetéjé­vel, de nekünk semmi sem számított, minket semmi sem érdekelt. Más hely­zetben azt mondtam volna, hogy elsza­badultunk. Itt azonban nem erről volt szó, hanem a félelem kerített hatalmá ba. Sokkal később értettem meg csak a történteket. Mi talán csak akkor, elő­ször az életben döbbentünk rá, hogy a következő pillanatban meg is semmisül­hetünk. A következő pillanatban minden­nek vége szakadhat: Lehet, már csak pár perc, de az is lehet, hogy már any­agi sem. Akár azonnal is mindennek vége lehet, és egyáltalán nem gondol­tunk az emberekre. Azokra sem, akik . valaha belevetették magukat a hullá­mokba, és életükben még nem is csó- kolóztak. Nem volt időnk arra, hogy gondolkodjunk, de erre csak később jöttünk rá. Mi is úgy féltünk; mint ahogy ezer meg ezer lány és fiú félt előttünk sok­kal veszélyesebb és ktúttalanabb hely­zetben, mint amilyenbe mi kerültünk: En senkinek sem kívánnék valami ha­sonlót. Ott van a karomban egy gyö­nyörű, nagyon gyönyörű ' szőkeség, és közben egyre csak az jár az eszemben, hogy most, most, lehet, ez az utolsó, amit teszek az életben. V- alahol Skócia fölött egyszer csak hangot váltották a motorok. Be­jött, a légikísasszóny és anélkül, hogy rendeltünk volna, hozott egy sher- ryt meg egy gint. Mosolygott önfeled­ten, mosolygott nem hivatalosan és csa­csogott, mondott valamit, amit fordíta-. ni sem kellett, valami olyasfélét, hogy megemberelték magukat a motorok. Akkor egyszerre mi is magunkhoz' tértünk, és a folyosócska túlsó felén nem kellett a homlokát ráncolnia az ameri­kai asszonykának. Luxemburgbari rend- ' ben, minden fönnakadás nélkül landol­tunk, és azóta nem tudunk egymásról semmit. Az után a nyár után megérkezve iz- lándi csavargásaimból, nálunk a szige­ten virágba borult a gesztenyefa. Meg­kérdeztem az egyik szakembertől, hogy miért, elvégre is a gesztenyefák nem ősszel szoktak virágozni. 0 azt mond­ta, hogy biztos meg van mérgezve a rengeteg ólomtól meg a kipufogó gáz­tól, és fél, hogy vége van, hogy elpusz­tul, ezért aztán hirtelen támadt féléi-' méhen, az önfenntartási ösztöntől vezé­relve egyszer csak kivirágzott. Ezt a levelet, Gudrun, különben sem fogod elolvasni, mert minek is írnék ne­ked olyasmiről, amit egyébként is is­mersz és amit együtt étiünk át. Viszont arról a gesztenyefáról szívesei monda­nék neked valamit^ Azt, hogy a fáknak tavasszal kelt Vi­rágba borulniuk. I J

Next

/
Thumbnails
Contents