Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-16 / 7. szám
URH ES VÉRSZEM Két javakorabelt férfi beszélgetésének foszlányai 1975 nyarán: — URH-val puskázni! Kolosszális ötlet! Belevaló kölyök .. Elvetemült svihákság! Ezekből lesznek a bűnözők... — Az ilyen leleményes fickóknak kellene adni az ösz- töndífakatl — Az ilyen felelőtlen véleményektől kapnak vérszemet ezek a taknyosok ... Az ön logikája szerint az ügyes szélhámosokat is ki kellene tüntetni, fontos állásokba berakni, mert meg tudták lovagolni a mások ostobaságát, a bürokráciát... Becsületesen fel kell készülni, kérem! Magolni kell, akkor nincs szükség puskára, akkor mindenkinek egyenlöek az esélyei. — Valami igazsága van, de ez a puskázás mégiscsak rendkívüli leleményességet és felkészültséget mutat, ez felér egy eredményes vizsgával... Az ilyen istenadta tehetség támogatást érdemel! — Ezek szerint aki tanulással készül a felvételire, az tehetségtelen? Tízezrek vitatkoztak hasonlóan 2.975 kora nyarán, amikor a rádió és az újságok nyilvánosságra hozták, hogy egy diákot URH adó-vevős puskázáson kapott a felügyelő tanár. Az esemény részletei: felvételihez írtak zárthelyi dolgozatot. A jelöltek a padokban, segédeszközöktől eltiltva. Csak a saját kútfejükből meríthetnek. Feszültséggel telített csend: asztalra görbülő hátak. A tanár körbesétál, éberen nézelődik. Szigorú, tettenérésre kész lelkiállapotban van. A nap süt. Egy pillanatra kinéz az ablakon. Az iskola kapuja előtt autó. Azon a helyen nem szoktak parkolni, fis különben is mi az a nagy nyüzsgés a kocsiban? A hátsó és az első ülésen többször is helyet cserélnek. A tanár elszakítja magát a mozgalmas látnivalótól, újra körbejár. Szeme megakad Z. F.-en. Z. F. a tanár pillantásától megmerevedik. Mintha valami .természetellenes volna a viselkedésében, horpasztott mellkasából akarja előcsalni a dolgozathoz szükséges ismereteket?! Ojra az ablak. Az autóban változatlanul nyüzsögnek. Most tisztán látszik, hogy könyveket adnak egymás kezébe, és — valamilyen mikrofonba beszélnek. Hoppá! A tanár az ablaknál marad, onnan néz Z. F.-re, majd megint az autóba. Odalép Z. F.-hez. „Adja elő a vevő- berendezést!“ Z. F. benyúl a belső zsebébe, kiveszi a bűnjelet. Nincs mit tagadni. Az autós haverokat beinvitálják az igazgatói irodába. Felvételi felfüggesztve. Az iskola és fölöttes hatóságainak határozata: Z. F. egy ideig nem felvételizhet az ország műszaki főiskoláin. Előző évben ugyanis szintén puskázást trükkel bukott le az egy másik iskolában. A ..priusz" nem szerepelt a híradásokban. Mint ahogy az sem, hogy a ,,műszaki zseninek“ vélt fiatalembernek nem saját leleménye volt az VRH-s puskázás. Egy nyugatnémet ifjúsági lapból „koppintottá“ le. Az adó-vevő berendezést sem ő állította elő, hanem boltban vette. Ezt sem ő hangolta össze az adóval, hanem egy fiatal mérnök barátja. lA fegyelmi bizottság ugyanis az önálló konstrukciót és a saját ötleteb hajlandó lett volna méltányolni. Rá- . adásul az URH-s puskázás sem volt „korszakalkotó“. Volt már hazai példa az elektronikus segédeszköz alkalmazására, olyan is volt, amelyre rögtön fény derült, jó néhányszor — már csak a felsőbb iskola elvégzése után, mintegy hencegésként — maga a „tettes“ vallott róla.j EGY KIS „PUSK0LÖG1A“ Puskázás. Furcsa kifejezés. Szövegkörnyezet nélkül semmit sem árul el a fogalomkörébe tartozó tilalmas cselekvés módozatairól. „Puska“ = lőfegyver. Attól kapta-e a nevét a felelések, dolgozatírások titkos jegyzete, hogy valamikor a jó tanulók pad alatt odalökték rossz tanuló pajtásuknak a segítő cédulát? Nem így volt. A diáknyelv kutatója szerint a puskázást — mert ugye, akkor is éltek vele a deák urak — az „Idegen toliakkal ékeskedni jelképéből kezdték az iskolások a maguk szóhasználatához igazítani. Kezdetben a „más tegezéből lövöldözik“ járta. Aztán elhagyták az ódon „tegezt“, és pött a „más fegyverével 10“. A fiatalok nyelvtömörítö hajlandósága a XIX. századra a „máséval puskázik“ fordulattal mondta el a dolog lényegét. Végül — úgy 70—80 évvel ezelőttre — már annyira egyértelmű lett a szóhasználat, hogy a „puskázás“ csakis „a segédeszköz meg nem engedett használatára“ vonatkozhatott. Eleink 150—200 évvel ezelőtti puskázást módszereiről szinte semmi sem tudható. Alighanem papírcetliken került a „tetthelyekre“ a forrásanyag. A ma nyolcvan- évesek vagy náluk is öregebbek visszaemlékezéseiből viszont' kiderül, hogy a századfordulókor divatba jött keményített kézelő (mandzsetta] új távlatokat nyitott a puskázás előtt, mert a fényes-merev és önálló ruhaki- egészltö — a kabátujjba betolva hordták — jól fogta a ceruza grafitját és a tintát is. (Más kérdés volt az anyai letolás a tönkretett holmiért.] Ez a kis utózönge is kiküszöbölődött, amikor e század vívmányaként forgalomba kerültek a lemosható kaucsuk mandzsetták. A két világháború közötti idő ifjúsága a fa-tolltartó tetejére vagy a körmére rótta, netán padba véste, esetleg az előtte ülő matrózblúzának gallérjára tűzte az emlékeztető kivonatot. ■ Egy szót megérdemel a puskázás természetrajzában rejlő ellentmondás is. Nevezetesen, minél több munkát fektet valaki az abszolút biztonságosan használható puska elkészítésébe, annál nagyobb annak valószínűsége, hogy a művelet során,a tudnivaló bevésődik az emlékezetébe. Talán jobban is, mint az úgynevezett biflázással. NÉHÁNY MAI „RÉMTÖRTÉNET“ A ,,mini“-divat idején történt. Egy elszánt leányzó qolyóstotlal a combjára ..tetoválta“ az írásbeli érettségi várható tételeinek néhány „kulcsszavát“. Ha állt, a szoknya eltakarta a puskát, így azt a „vesztőhelyre“ ülve, még lebbentenie is alig kellett — volna. Egész délutánon át veszkődött a fájdalmas művelettel, megkínlódott a felderíthetetlen puskáért. De mit tesz a sors?. A dolgozatírás reggelére metszőén hidegre fordult az idő. Anyai ébresztés. Izgatott készülődés: „egyél — nem tudok enni“ vita. — Bújj nadrágba, mert befagy a feneked ... — Az izgalomtól az agyban „rövidzárlat“. A lány magára rántja a pantallót, és elszáguld. Csak a tanteremben döbben rá, hogy a puskára húzta a 'nadrágot. A helyzet megmásíthatatlan. Bugyira nem vetkőzhet, rie- ki kell esni a tétel kidolgozásának. Megy! Nemcsak a combjára, hanem a fejébe is „bevéste'', amit tudni akart. Hasonló történet lustasággal kombinált kelekótya változata: az érettségire készülő lányzó barátnőjével íratta fel combjára a képleteket. Már félig megvoltak a kínos puskával, amikor rájöttek, hogy mivel a barátnő szemben ült, természetesen neki fordítva állt az írás. Más: a műszaki egyetemista először tenyér formájú papírra írta mikroszkőpikus nagyságú betűkkel a szöveget, és azt celluxszal a kezéhez ragasztotta. Aztán úgy vélte, hogy ez a mód kockázatos, észrevehetik. Nagy nehezen cigarettapapírt szerzett, amilyet valaha sodrott cigarettához használtak. Mlniatúrarajzolással felérő munka volt. Ezeket a papírokat gyufaszálakra sodorta, hogy majd ujja közé rejtve használja. Végül izgalmában otthon felejtette a többszörösen átmásolt szellemi „támasztékot“. Csak amikor enélkül is sikeresen tette le a vizsgáját, akkor kapott észbe, hogy már a második „lemásolást“ is úgyszólván fejből csinálta. VihaÉatanuásM VILÁGHiRf ROSSZ TANULÓK Nem minden rossz tanuló zseni-, akkor sem feltétlenül lángész, ha a számára érdekes tantárgyból kiugróan jó, a többit viszont unja, dobja. De talán még kevésbé sejtet különleges képességeket a mindent egyforma buzgalommal végző magas átlagú diák. Ám a jó tanuló sem okvetlenül középszerű. A vtlághírességek között is akacl- nak jó tanulók. Emellett zsenik sora volt iskolája „gyászvitéze“. Napóleonnál például semmire sem mentek ajacclói tanítói. A korzikai jogász fia tizenöt éves koráig „a francia nyelvet is barbár módjára használta. Egyetlen épkézláb mondatot nem tudott klnyögnl, és helyesírása is égre kiáltóan hibás volt, dolgozatai macskakaparásnak is alig voltak nevezhetők. Emellett úgy viselkedett, hogy sokszor tekintélyes nyaklevessel kellett ráébreszteni alaptalan önteltségére“ — írta a későbbi császárról egykori tanítója. Carlo Bonaparte tulajdonképp kétségbeesésében adta ezt a fiát a brienne-t katonaiskolába, remélve, hogy ott majd megnevelik. Ráhibázott a megoldásra. Napóleon nemcsak hogy betört az iskola kemény fegyelmébe, hanem valósággal megtáltosodott. Hamarosan az intézet legtehetségesebb és legszorgalmasabb növendéke lett. Már nemcsak a katonai tárgyakat szerette, hanem általában megjött a kedve a tanuláshoz. Három helyett egy év alatt végezte el ezt az Iskolát, innen küldték tovább a párizsi tisztképzőre, és huszonhárom éves korában már századosként szolgált Dél-Franciaországban. Otto Bismarck, a „vaskancellár“ sihederként is rettegésben tartotta a hercegi szülői házat. Testi erejét fitogtató, kötekedő botrányhősként írta be magát a berlini gimnázium történetébe, a göttlngeni egyetemről pedig csak porosz főnemesi származása miatt nem csapták ki, pedig tárgyilagos életrajzírói szerint jócskán rászolgált volna. A tanári „akadékoskodásokat“ — mármint a szigorú felettetést is — karddal akarta megtorolni. Winston Churchill legendásan rossz tanuló volt. Maga így ír erről életrajzában: „Az iskolai évek szomorú, szürke foltot hagytak életemben, csupa szenvedés, megaláztatás, kényszer, unalom, értetlenség volt az osztályré' IM 1 szem. Katonatanáraim annyit vertek, hogy egy ideig dadogtam és selypítettem." (Ha valaki kételkedne e kegyetlen bánásmód tényében, az agol iskolákban a közelmúltig megengedett, bevett szokás volt a tanulók verése, megpálcázása. A múlt században a tanintézetek többségében , szerda volt a „verés napja". Ekkor mérték ki a hét fpilyámán összegyűjtött büntetésadagokat. A pálcázást á. tanulóknak- kellett társaikon végrehajtaniuk, a tanárok csak. ellenőrizték a műveletet. Az angol tantermekben a tábla felett latin felirat hirdette, hogy a növendékek a „virgács védelme alatt állnak“.) Politikus, államférfi, hadvezér az iskolával hadilábon állva még valahogy elképzelhető, de terrnészettudósról, felfedezőről, feltalálóról ugyanez már-már 'balószínűtlen. Pedig erre is számos példa van. MEGBUKOTT LÁNGELMÉK | Franklin Benjámintól szerencsére soha senki nem kért iskolai bizonyítványt. Franklin ugyanis tizenkét éves korában beszüntette az iskolába járást. Igaz, nem egészen a maga jószántából, szükség volt a keresetére, de boldog örömest tette. Mint utólag feljegyezte: „Csupa haszontalansággal tömték a fejemet.“ Bátyjánál tanulta ki 9 a nyomdászatot, és huszonhárom éves korában 6 lett | a nyomda tulajdonosa, egyben a maga szerkesztette lap kiadója is. Felnőtt korában esett neki az idegen nyelvek-- S nek, a természettudományoknak, a filozófiának, az tro- U dalomnak. És mert lángész volt, a mohón behabzsolt f tudnivalókat nemcsak befogadta, hanem alkotóan hasz- I nosította is. I Charles Darwinról joggal lehetne azt gondolni, hogy I nagyszerű szellemi képességei már Iskoláskorában is ji megmutatkoztak. Ez azonban nem igaz. ■ Időskorában | írott életrajzában ugyanis azt állítja magáról, hogy: í „Azt hiszem, nagyon együgyű kisfiú voltam ... Mind I tanáraim, mind apám igen mindennapinak tartottak. I aki inkább alatta, mint felette áll az átlagos értelmi színvonalnak...“ A nagy természettudós utólagos kishitűségét valószínűleg az okozta, hogy feltehetően túl sokat vártak tőle, miután a Darwinok kétszáz évre visszamenően mind híres tudósok, orvosok, biológusok, bölcsészek voltak. A' kis Darwint azonban untatta és bőszítette- a tananyag. A múlt század elején ugyanis az iskolázás görög és latin versek fordításából, a klasszikus versformák elsajá- t tításából és a latin meg a görög nyelvű versek „alkotá- sából" állt. Erre így emlékezik: „Semmi sem lehetett J volna károsabb szellemi fejlődésemre, mint Mr. Butler I iskolája.“ Miután ez a tanulnivaló nem érdekelte. Hét ' éven át lesújtóbbnál lesújtóbbak voltak a biíonyítvá- - > nyal. Apja is belátta, hogy Charles tanulását nem érdemes erőltetnie. Miután a tudós család fia mégsem ma- ^ radhatott iskolázatlan, később kísérletképpen beiratkozott az orvosegyetemre. (Akkoriban ennek még nem volt ‘ előfeltétele az érettségi, illetve a középiskola elvégzése.! Ezek az előadások is untatták, a boncolástól pedig borzadt, innen is kimaradt. Így hát Darwin— mondhat- ^ nie — Iskolai tanulmányai ellenére lett később a fejlő- 4 déstan, a biológia forradalmasítója. Hogyan? Ügy, hogy í nekivetette magát a növény- és állatvilág alaposabb ■ tanulmányozásának. Ez ugyanis kiskorától érdekelte, sőt csak ez tudta lekötni a figyelmét. Amikór aztán- néhány kisebb felismerésre jutott egy-két apró tengert élőlényt illetően, apja rábeszélte: legyen lelkész, mert emellett v' elég ideje jut bogarászószenvedélye kiélésére. A fiú ráállt az ötletre. Így került Cambrtdge-be, itt kezdte hall- r gatni egy híres botanikus előadásait, aki felismerve a fiatal Darwin kutatóalkatát, beajánlotta ama bizonyos i Föld körüli expedícióba, ahonnan már jelentékeny tu-' f dósként került haza. j Edisonról még azt is alig szabad leírni, hogy iskolai á tanuló volt, nemhogy eminens lett volna. Kilencéves ko- !] rában a füle hallatára mondta róla anyjának a tanítója, hogy: „Sajnos, asszonyom, ennél tehetségtelenebb gyér- 3 meket még nem hordott a hátán a Föld. Semmi értelme N nincs a taníttatásának, úgysem ragad rá semmi. Csak u az időt rabolja el az okosabb gyerekektől, és tönkreteszi | az idegeimet. Szeretnék mihamarabb megszabadulni tő-- B Az örökké fúró-faragó, a kézügyességét és fantáziáit próbálgató és képtelen kísérletezésekbe bocsátkozó kis- Íj fiúnak valóban nem volt türelem a tanuláshoz, nem fi tudott órákon át figyelni a számára unalmas tananyag- u ra. öt csak az általa megérthető fizika, a vegytan érdé- Q kelte Igazán. Tanítónő anyja vette kezébe a fiú ktképzé- B sét, de ő sem ment sokra vele. Tizenkét éves korában fl anyjának is „felmondott“. Nem volt mit tenni, rá kel- I lett hagyni, tanuljon a maga feje szerint. Edison beírat- I kozott a városi könyvtárba, és falni kezdte a számára fl érdekes kémia-, fizika- és matematikakönyveket. Csak' | olyan ismeretek érdekelték, amelyeket technikai fan- | táziájához hasznosítani tudott. Életműve azt bizonyítja, I hogy nem is volt olyan „tehetségtelen“, rrílnt amilyen- | nek ostoba tanítója ítélte. ■ 1 A JÖ TANULÓ FILOZÓFUSOK Szám szerinti kimutatás nincs róla, de az ellenpéldák világosan mutatják, hogy a zsenialitásnak nem törvény- szerű velejárója az iskolaiszony vagy a rosszul tanulás. Mindenesetre érdekes, hogy az újkor nagy gondolkodói, a filozófia legnagyobb koponyáinak többsébe nem tartotta fölösleges időtöltésnek az Iskolába járást. Az életrajzokból — ha szűkszavúan ts — kiderül, hogy Descartes, Voltaire, Kant, Hegel, Marx, Engels, Lenin szorgalmas diákok voltak, jól tanultak. Descartes például már nyolcéves korában folyékonyan- beszélt latinul, egyszersmind matematikatudásával is bámulatba ejtette tanítóit. Voltalre-t, a híres párizsi Nagy Lajos líceumban nem győzték dicsérni tanárai gyors felfogóképességéért és szorgalmáért. (130 évvel később ugyanebből az iskolából csapták ki Baudelalre-t.] Hegel minden osztályt kitüntetéssel végzett, naplóját tizenöt éves korától kezdve latinul írta. Osztálytársai „strébernek“, ,fiiflázógépnek‘ ítélték, utólag bevallva, „nem nézték ki belőle, hogy nagy filozófussá válik“. Lenin ugyancsak kitüntetéssel végezte iskoláit. Érettségi bizonyítványába bejegyezték: „Rendkívül tehetséges, szorgalmas, alapos. Sem az iskolában, sem iskolán kívül soha nem adott rá okot tanárainak, hogy szóval vagy tettel büntetni kelljen.“ Haeckel, a híres természettudós is valamennyi iskolájában mindvégig osztályelső volu I
