Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1982-05-04 / 18. szám
f el'íbred. Fülel. Talán az autóbusz dudált az épület előtt? Mintha az ébresztette uolna föl. Üzenni kellene. Olga nem tudja, nem Is sejti, ml van vele, miért nem jelent meg a tegnapi találkán. Nyújtózkodik, fülel, de a csontja ropogásán kívül semmit sem hall. Fokozatosan elbágyad. Egyre rosszabbul érzi magát. Lázas. Képzelet és valóság között lassan elmosódik a határ. Látja Olgát, a szőke kalauznőt, amint türelmetlenkedik. A sofőr hátára dőlve nyomja a dudát. Később abbahagyja a tülkölést (semmi értelme!j, a várakozó mosoly lehervad arcáról. Ajka elkeskenyedik, arcbőre megfonnyad. H5-. nyaveün válaszol a sofőr vaskos gúnyolódásaira, aztán imbolyogva elindul az utastér felé. Hát csak menjen! Ossza szét a menetjegyeket! A fiú harmadik napja fekszik a betegszobában. Az első napot még ki lehetett bírni, ott volt Péter. Am időközben az orvos gyógyultnak nyilvánította. ■— Gyógyult az öregapja! — méltatlankodott Péter. — Attól fél a doki, hogy elkapom tőled... Na, szervusz! Húzd, ameddig csak sikerül! — és lötyögő pizsamájában eltávozott. Akkor kissé sajnálkozva nézett Péter után. Kettesben sokkal vidámabb lett volna betegeskedni. Az influenza nem is számít betegségnek. Egy kis fáradtság, hőemelkedés, marháskodás Péterrel az elkülönítőben, s ami fő, elmarad a matek meg a növénytan. Igen, valahogy így gondolta, de Péter elment, s az 6 tagjait ólmos fáradtság bénítja. A hőemelkedésből láz lett. Nehezen lélegzik, és kutya rosszul érzi magát. Szóval nem az a kimondott üdülés, amire számított. Hallgatja a kastély földszintjéről felszüremlő reggeli zajokat. Az ébresztőt jelző hosszú sípszó már régen elhangzott. Most sok, apró, rövidke füttyentésre tornásznak az udvaron a mező- gazdasági technikum diákjai. Majd erős lábdobogás a folyosókon, ajtócsapkodás ... Dühös zúgás a mosdóhelyiségbe vezető vízvezeték csöveiben. A csapokból kiáramló hideg vízre gondol, s hirtelen fázni kezd. Ekkor döbben rá arra, hol is fázott meg. Valamelyik zuhanyozófülkében! ■— Mert a f ütő, az a vén részeges...! Ingerülten szitkozódik. Ok, elsősök, eleget panaszkodtak az öregre, de csak nem állt be javulás. Gyengén füt, nekik nem jut a meleg vízből! Először a végzősök állnak a zuhanyok alá! Hiába — ez már az előjoguk! Azután a harmadikosok meg a másodikosok következnek. Mire rájuk, a zöldfülű elsősökre kerül sor, a víz rég hideg. Így volt ez szombaton is. A gyávább- ja visszavonult. A fiúk arról beszéltek, hogy kénytelenek lesznek „összedobni“ a fűtőnek borra. Ebből parázs vita kerekedett. Nem várta meg a végét. Mégsem fog megretkesedni! És akik télen a jeges Dunában fürdőznekl? A hideg víz egészséges. Es odaállt a zuhany alá. mid, beszélhetnek neki ezentúl! 'A hideg víz az hideg víz! A meg- " edződés meg miegymás süket duma! Magára engedte a hideg vizet, aztán a csaphoz nyúlt, elzárta. Sietve beszappanozta magát. Közben lihegve berontott Alfonz... — Jól elkéstél! — vetette oda kár- örvendöen a negyedikesnek. Magában még hozzátette: „Gróf úri“ — Ki tudja, miért késett el Alfonz? — elmélkedik félhangosan tovább. Felül az ágyban. Az éjjeliszekrényen kotorászik. A lázmérőt Keresi. Amikor ráakad, a hóna alá dugja és visszafekszik. Enyhe szédülést érez, mely egyre erősödik, mígnem teljesen eluralkodik rajta. Kigombolja a pizsamáját, s anélkül, hogy felülne, vetkőzni kezd. Közben kiejti hóna alól a lázmérőt. Teste verítékben úszik, nedves és csúszós. Persze, hiszen még szappanos. Beszappanozta, és elfelejtette leöblíteni. Alfonz is levetkőzött már, s beáll a zuhany alá. Megereszti a vízcsapot, ott ugrál alatta, mutogatja meztelen, halott fehér fenekét. Kárörvendően nézi Alfonzét, de a kárörvendő mosoly azonnal lehervad arcáról. Alfonz, úgy látszik, burokban született. Vagy már a vízcsapok is protekciós elveken működnek? Alfonzra meleg vizet permetez a zuhany rózsája. Visszataszító önbizalommal, nem, inkább beképzelten ugrál alatta Alfonz — abban a gőzben, párában. Mellét pás- kolja, döngeti. — Csak egy pillanatra engedj oda,, hogy a szappanhabot ... — könyörög Alfonznak. Még mit nem! Mi van, kisfiú? Akkor nekem nem tart ki, látod? Alfonz sem ugrál már sokáig. A pára oszladozik. 0 meg bánatosan engedi magára a hideg vizet. Nincs mire várnia. Vele nem tesz kivételt a vízcsap. Különben egészen kitűnő most a hideg víz. Elmúlik tőle a forróság, csak az a baj, hogy a jóból is megárt a sok. A hideg a velejéig hatol. Hol a forróság? Megint fázik. Vacog a foga. Alfonz is eltűnt. Felöltözött, és észrevétlenül távozott,. Csak ő nem mehet a randim. Tegnap sem volt. Ma sem lesz ott. A szőke Olga hiába cukkolja fel magát. Talán ki sem bírja annyi ideig, és beszervez valaki mást, valaki újat. Péter nyit be, a reggelijét hozza. / nt neki, hagy tegye le, nincs étvágya. Péter félszegen közlekedik a csészével, egy keveset kllöttyint a tartalmából. Elkáromítja magát. — Hogy vagy? — kérdi. Aztán feleletet sem várva leül az ágy szélére és lóhalálában elmond néhány viccet a ARDAMICA FERENC: LÁZ ÉS SZŐLŐ szór is? Elfelejti megszámolni. A kastély a városhoz közel eső faluban van. Ezért a sűrű tülkölés. D élben a legvaramlreválóbb kony- hálány hozza az ebédet. Rövid szoknyája csak félig takarja a combját. Lerakja az ebédet, elviszi az érintetlen reggelit. Bosszankodva néz utána. Pont most kell háborognia a gyomrának? Olyan közel volt hozzá. Ml sem tett volna könnyebb, mint benyúlni a szoknyája alá, és lerántani maga mellé ...A szoba, ahol fekszik, hirtelen kitágul. Nagy térré, autóbuszállomássá változik. Tülköléstől hangos. Piros autóbuszon távolodik a nevelőnő. Kéken a konyhalány. Sajnálkozva integetnek. Nem állhat itt, mint egy faszent. 0 is felszáll egy autóbuszra. Bajlódik nehéz bőröndjével. Visszalép. Felemeli a lépcsőn hagyott sporttáskát. Mindenki megnézi, az utasok is. A szőke kalauz- nö is. Mit néz? A fiú kigombolja barna zakóját. Zsebébe nyúl a pénztárcájáért. A kalauznő már mellette áll. Bemondja a falu nevét. Meg kellene számolni, hányszor öleli át fejét a szőke, tömött hajfonat. Biztosan szőkítve van. De illik neki. A kisvárosban, ahonnan a fiú jön, csak a o N «0 (0 2 zsírosabb fajtából. Megérzi, hogy nincs velük sikere, mert kis csend után hozzáteszi: ■— Na, mire vársz? Lehet nevetni! Húzd le a rolót! Péter az ablakszárnyak közé nyúl. Már fogja a zsinórt, a zsinór végén csücslő fabábut, amikor az útkanyar- ban felharsan az autóbusz dudája. Péter ábrázatára kiül a kétértelmű vi- gyor: — Jó neked! JÓ — hagyja rá erőtleriül. Péter tovább vigyorog: Nem mégy délután a városba?, í— Nem, eszem ágában sincs! Nem tudod, ki készül menni? fi— Nem. De miért akarsz okvetlenül utaztatni valakit? Dühösen hallgat. , ■— Mit üzensz neki? !— Hogy beteg vagyok. >— Jó. Leugrom a megállóhoz. De csak délután. Megmondom neki, hogy a végét járod. Csináltasson gyászruhát. Mit gondolsz, kibírja a duda délutánig, vagy teljesen tönkremegy? —Kopj már le! Péter félútról visszajön. Árulásnak vennéd, ha ideiglenesen helyettesítenélek? Lehet, hogy megkér rá. — Bánom is én... Péter végérvényesen távozik, átadja helyét a nevelőnőnek. Húszéves, csinos lány. De a lábadozó fiúktól megszokott suta udvarlás ezúttal elmarad. Amikor bezáródik mögötte az ajtó, a beteg szemhéja megrebben, majd újból lecsukódik. Nem alszik. Tetteti az alvást. Terhére van a nevelönő gondoskodása. Tulajdonképpen aludni szeretne, de képtelen. Agya most megker- gült hintaszék. S ha mégis abbamarad a hánykódás, megszólal a duda. Hánykét szőkített hajú nő van. Abból is az egyik k...! De errefelé^ lépten-nyomon / ilyenekbe lehet ütközni. — A technikumba? ■— Oda. — Érdekli a mezőgazdaság? Fintor. — Máshol betelt a létszám? — Kenni kellett volna! f— Anyám özvegy, nem veti fel a pénz! özvegyi nyugdíj? >— önálló kisiparos után? Mit csinál a mama? f— Elárusít. — Értem! Persze hogy érti! De mi lesz a jegygyei? — Adhatok lyukasztott jegyet? — kérdi a szőke, és rákacsínt. — Felőlem! — vágja rá a fiú. Lyukasztotta!? A fiú előtt ez kissé zavaros. Nem a jegyfüzetből tépi ki. A zsebéből veszi elő. Használt jegy. —• Kösz. f— Nemsokára ott vagyunk. Mikor lesz szabadta? — Még nem tudom — mondja a fiú zavartan. — Először meg kell ismerkednem a házirenddel. *— Szeret moziba járni? f— Ühüm... Akkor összeegyeztetjük a szabadunkat, és bemegyünk a városba. ^Jó. i Megmutatom a várost. Beleegyező bólintás. Majd jöjjön le a megállóhoz megbeszélni a mozit. De biztosan! — Biztosan... i—! Ha nem jön le, feldudálok! ü- Viszontlátásra! — nevet a fiú. ^ Ezt tegye el! f rélyes mozdulattal a nadrágzsebébe hatol. Mélyen belefúrja a kezét. Ez félreérthetetlen volt! A fiú pirul. Körülnéz, látta-e valaki? Tálán senki, talán mindenki. Zsebében ott lapul a pénz. De csak a jegy ára. Közelében az ördög rakott tüzet. Az autóbusz eltűnik a porfelhőben. Ketten szálltak le a kastélyiskola előtti megállón. Az a másik idősebb. Közelebb jön a csomagjaival. — Látom, jól összebarátkoztatok Olgával. — Olgával? — A kalauznövel. Nem mondta meg a nevét? — Mért mondta volna meg? — Nono! Azt hiszed, vak vagyok? Azelőtt Dietrichhel volt jóban. — Dietrichhel? — Egy negyedikes sráccal. A nyáron érettségizett. Olga most új Zsolizsóker után kutat, tapogatózik. Távlatokban gondolkodva! Jó volnál neki négy év re. — De hiszen idősebb nálam ... — Na és? Fia van, és férje, de ez ne zavarjon! Dietrichet sem zavarta! Azt mondta, jól jön az a kis pénz, és nincs gondja nőre! Ebben van valami! Gon dolkozz! Nem csúnya karosszéria. S még negyven sincs. Nyugodtabban ta nulsz, ha nőd van. Azonkívül tőle is tanulhatsz! Gyerünk! Kicsomagol. Földszinti szobája hű vös, boltíves katakomba. Zsebébe nyúl kiveszi a pénzt. A pénzről Olga moso lyog, csábít. Kezében kalászszőkévé változnak a kicsomagolt ruhaneműk, a frissen felhúzott ágynemű. Szőke a fo gas is, melyre szürke ünneplő nadrág ját, barna zakóját akasztja. Egyedül van a szobában. A többi elsős, úgy látszik, későbbi csatlakozással érkezik. K épzelete felnagyítja Olgát. Olga egyre nő, valóságos sztárfotóvá növekszik. Betölti a szobát. Sző ke az egész szoba. Innia kell. A láz mérő higanyszála megőrült, felfelé me nekül. Szökik ő is, felugrik az autó buszra, de ott most még rosszabb... A hányinger a moziban is kínozza. Sze mérmetlenül összedörgölőző combjaik közé szorul. Az ölébe ül. Olga kutató keze sem tudja elzavarni. Megsavanyo dlk, megrohad tőle a banán meg a na rancs. Megkeseredik a cukorka. Isza pos-bűzOs mocsárrá változnak a talál kahelyek. Nyúlós, szürke ragaccsá a szőke kaland. A szoba mennyezetéről sűrű, piszkos szürke függönyök zuhannak alá. Belé jük gabalyodik. Kétségbeesetten hadonászik, szabadulni próbál. Istenem, el ájul?! Valahogy mégis kikecmereg, maradék erejét összeszedve kivergődik a függönyök alól. Éppen hogy elért a fehér mosdót Gyomra felfordul, a szájába tolakszik. Hány. Lázasan, könnyes szemmel, ök- lendezve okádja ki magából az autóbuszt. A sötét mozit. A banánt. A narancsot. Olga barátnőjének a lakását. A zsebpénzt. S mindent, mindent, ami eladó. Megkönnyebbül. Szájat öblít, visszavánszorog az ágyhoz. Az ágynál ott az izgalom. Világos, nem egyszerű influenza ez. Az egészségügyi felelős nevelönő orvosért tele fonál. Késő délutánig borogatja. Az orvos injekciót ad. A nevelönő klszellőz- teti a betegszobában rekedt szagokat. A takarítónő az eldugult mosdő lefolyő- ját pumpálja. öt óra felé benyit Péter. Csomagot cipel. — Nesze, 0 küldi, öt kiló! A fiú felül az ágyban. Térdére ál htja a zacskót. Belenéz. Szép, piros szemű szőlővel van tele. Honnan tudja, hogy a piros szeműt szereti? Biztosan említette előtte valamikor. Belenyúl, csipegeti a szemeket, majd türelmetlenül széttépi a zacskót. Csuda jólesik a szőlő. Hűsít, megszünteti gyomrában az ürességet. Közben anyjára gondol, aki tálán most szolgálja ki utolsó vevőjét. A vevő- még ráérősen válogat. Anyja, bár halálosan fáradt, tanácsokkal látja el, és kedvesen mosolyog. Mindig csodálta anyját: hogy tud havi kilencszáznyolcvan bruttóért még mosolyogni is? — Kár, hogy anyja nem látja, milyen jót kajálok! — sóhajt fel lakmá- rozás közben. Elvezettel megforgat sápadt nyelvén egy nagy, piros szőlőszemet. De mielőtt lenyelné, gyorsan kijavítja magát: — Még csak az hiányozna, hogy meg- lássa! Rögtön megkérdezné, honnan a szőlő.
