Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-12 / 2. szám
RÁSO ILONA Csútö László: Lázadók (fehér tus] is^Hl Csútá László: Fiúcska madarakkal [fehér tus] Csótó László: Zenészek (fehér tus] ^ raja kulcsár TIBOR ROVATA-- --GÁSPÁR MÁRIA: ÜNNEP VOLT Három napja szinte megállás nélkül hull a hó. E három nap pár órává zsugorodott a számomra. Persze, ha egyedül tölteném el az ünnepeket, Iszonyatosan hosszú nappalaim és éjszakáim lennének. Talán nem is tudnék mit kezdeni a temérdek sok időmmel. Ülnék csak az ablak előtt, s les- ném-várnám, hogy egy Ismerős alak bontakozzék ki a vakító fehérségből, komótosan baktasson a járatlan, havas úton, s meg se álljon a kapumig. Rád várnék akkor is. Régen kívántam már, hogy legyen egy közös ünnepnapunk. — Szép karácsonyunk leszl — mondogatták az emberek, s behúzódtak fehér kucs- más, egyszerű kis házaikba. A szívek kapujába kiült a szeretet. A szomszédék vékony dongájü nagy kamasz leánya tegnap délután megint elcsa- vargott, de az anyja most nem rikácsolt, nem kapaszkodott a hajába, ahogy máskor tette volna. Kígyószemmel végignézett rajta, morgott valamit magában, aztán fogta a vlzeskannát s egy bögre forró vizet, és kicsoszogott az'udvarra a befagyott kúthoz. — Holnap éjféli misére megyünk — mondta láthatóan megenyhülve, amikor nagy sokára visszatért a jeges vízzel. — Legalább egyszer egy esztendőben kimozduljak hazulról... Meg aztán hitünk is van ^ jutott hirtelen eszébe, és sokatmon- dóan a lányára tekintett. Ünnep van. Gyönyörű, fehér karácsony. Délelőtt tíz órakor a púpos kis harangozó meghúzta a nagyharangot. Fekete ruhás öregek ballagtak a templom felé, lassan, meg-megállva, görcsösen szorongatva kopott görbebotjukat. Kint jártam az udvaron, s amint meghallottam a harangszót, a- karatlanul is megtorpantam. Az elmúlt hetek felőrölték minden nyugalmamat. Esténként az álmatlanság lopódzott be a szobámba. Lekuporodott az ágyam szélére, s lassan klszedegette a tarisznyájából múltam megkopott képeit. Szép és borús percek jutottak eszembe, de a jövő gondolatát elhessegettem magamtól. Nem akarom tudni, sem találgatni, hogy ml vár rám. Állok az enyhe hóesésben, s újra magam előtt látom a kislányt, ahogy meghúzódik a koporsó végében, és még nem érti, hogv miért sírnak az emberek. Azok a percek örökre az emlékezetembe vésődtek. Akkor is szólt a harang, s rendezetten sorakoztak a koszorúk anyám fölé. Percekig tartó, mély szomorúságot küld rám azóta a harangszó. Mintha valami megszakadt volna bennem. Míg hallgattam a harang monoton zúgását, földbe gyökerezett lábbal álltam a járdán. A halálra gondoltam. Miért? Miért gondolok mindig a halálra, ha harangszót hallok? Régi temetések tömjénll- latát hozzák felém a rám törő emlékek... A halál nem válogat. Neki aztán mindegy, hogy mikor kit visz magával. Örök figyelmeztetés a harangok szava? A hét végén a városban jártam. A nehéz csomagokat cipelő járókelők arcát figyeltem. Elégedett, derűs tekintetek néztek rám. Mindenki sietett, biztosan mindenkit hazavárt valaki... A könyvesboltból kilépve rádöbbentem, hogy engem már ezután senki sem vár haza, s ki tudja, mikor nézhetek majd az emberek szemébe olyan derűs elégedettséggel, ahogy ők néztek egykor énrám. Igen, az a fehérkötésű, hatvanoldalas verseskönyv az utolsó ajándékom a számodra. Magamnak csak a nyugalmat kívántam vissza, s azt, hogy egy szó se hagyja el már a számat, amely téged marasztal. A kapuig kísértelek. A sarokról mégvlsz- szajijttél. Nem volt már kegyetlen és határozott az arcod, mint az elmúlt heteken át annyiszor.' Szinte kétségbeesve, kutatva néztél a szemembe. Gyöngéden végigsimítottad az arcomat: — Vigyázz magadra... Es ne felejtsd el, hogy te nem vagy hibás semmiért — mondtad csöndesen. Könnyű szél rebbentette meg a ház előtti diófa ágait. Csomókban hullott le róluk a hó lábnyomaidra. Ogy tértem vissza a házba, mint a gazda, aki előre tudja, hogy mindenéből kirabolták. Szinte tél az ajtót kinyitni. A szobába lépve csaknem orra buktam a színes gyöngyszemeken... Eszembe jutott, hogy beszéltél, nagyon sokat beszéltél hozzám elmenöben. Egy szót sem akartam meghallani, hiszen tudtam, ha szépen is szólnál hozzám, már semmit sem mondhatsz, ami nem fájna nekem. Legszívesebben a fülemre tapasztottam volna a két kezemet, vagy könyörögve kértelek volna, hogy marad] csendben. De te itt hagytad a szavaidat. Azt akartad, hogy megőrizzem őket, s egyszer mindent-mindent megérthessek. Lekuporodtam hát, s markomba gyűjtöttem a fényes gyöngyszemeket... Előtted az élet... Hidd el, hogy nem érdemiem meg... lásd be, hogy sosem szerettük egymást... Néha kívántuk, máskor csak elviseltük egymást ... El kell mennem, hisz egyre üresebb melletted az életem ... Egyre egyformábbak a napjaim ... Egy helyben topogunk csupán... Értetlenül bámultam akkor rád. Nem tudom, meddig ültem az asztalnál. A könnyeim hullottak már a gyöngyök közé, amikor valaki erősen megzörgette az ablakot. Kifutottam, be sem hajtva az ajtót magam után. Vajon ml történt? Péter?l A vonat... Hogy öngyilkosság? Meghalt? Biztosan szerencsétlenség, miért tette volna? A vasutasok megállítottak a töltés oldalán. Nem engedték, hogy közelebb menjek. Csak a szél, egyedül ő értette meg a szavamat... Egy percre felerősödött, s megemelte a vérfoltos fehér lepedőt. Ünnep volt. Karácsony második napja. S én nem hittem neked, amikor azt mondtad, hogy örökre elhagysz. A FÉRFI Kínlódásai Belém vannak esvé a nők. Ma Is kaptam egy képeslapot. Nem tudom eltalálni, ki írta. Nem vagyok még szenilis, de ez már máskor is előfordult. Eszembe jutott, hogy sok barátom úgy néz rám, mintha az idők egyik legnagyobb lángelméje lennék, s még csak álrrtukba,t sem sejtik, hogy eszem gyakorta a fagypont körül mozog. Valahogy úgy va" gyök ezzel, mint aki a hétfőt olyan napnak tekinti, amelyen még, a pénteket pedig olyannak, amelyen már nem érdemes dolgozni. Hát valahogy így állok az eszemmel. Sajnos, valójában majdnem így vagyok mindig. Itt volt az Ildi. Nem tudom, miért, de ha én erre a lányra ránézek, mindig egy tányér savanyú uborka jut az eszembe. Van ilyen. Pedig Duncsi szerint belém van esve. El van keseredve. Nem sikerült a felvételije. Telesírta a zsebkendőm. Trikóm is átnedvesedett. Mintha én segíthetnék neki! Mindenesetre megmozgat majd minden követ, ha lehet. Örömmel gondolok az esti randevúra, jóllehet, ha rajtam állna, én ritkítanám. Terhesnek érzem, hogy ennyire belém olvad minden Idegszálával. De ha egy este mégis kimarad, hiányérzetem támad. Hiányzik Zsuzsa. No meg ha tudnám, hogyan kell megőrizni a hidegvéremet, fittyet hánynék a világnak. De sajnos ezt még nem tanultam meg, pedig már ideje lenne. Hm... Zsuzsa. Ilyenkor a szívem sem rest. A változatosság kedvéért ezúttal a torkomban lüktet. Főleg meghitt pillanatokban, amikor túlfűtött állapotban vagyok. " . Eszembe jutott, amikor először láttam öt meztelenül. Enyhén szólva', furcsán éreztem magam. Nem tudtam, hová nézzek. Nem mintha nem láttam volna még meztelen nőt. Neki ráadásul jó alakja van. Csak már túlságosan megszoktam, hogy csakis farmerben lássam. Idővel aztán e- gész tűrhető közönyre tettem szert.. Már eszembe sem jut, hogy .elpusz^.. tuljak zavaromban. Azonkívül itt az ideje, hogy végre kezdjem elsajátitanl a hidegvér megőrzésének bonyolult technikáját. Elvégre meg kell tanulnom érzelmeimen uralkodni. Ez már az én koromban egyenlő lenne a tehetetlenséggel. De ha ezt valaki a fejemhez vágná, mélyen megsértődnék, s nehezen gyógyulna sértett önérzetem. Meg kellene mosakodnom. A trikóm Izzadton tapad a hátamra. Mosakodást Lassan ez lesz a mániám. Mosakodom reggel, este, munka közben. Még jó, hogy nem félóránként. Hiába. Acélerös egészségemet féltem az anyaföldtöl. Bele lehet őrülnii A Zsuzsával való kapcsolatomban van még egy dolog, ami sehogy sem tetszik nekem. Így például nagyon könnyen meg tud sérteni. Akármilyen kis semmiségekkel. Hülyeség, de így van. Saját magamnak sem tudom megmagyarázni, miért tör fel állandóan a sebzett hiúságom. Ha megfeszítem magam, 'akkor sem. Ez persze hájjal kenegetl Zsuzsa önérzetét. Látom én ezt nagyon jól. Az idő undorító lassúsággal mászik. Majd ki merednek a szemeim, úgy lesem az óramutatót. Szeretnék ma elkésni. Szeretném megvárakoztatni. De hát ez nagyon gyenge oldalam. De ma csak azért isi Ki tudja, hányszor szerettem volna! De ma be kell bizonyítanom, hogy igenis van tartásom, gerincem. El fogok késnil Hát mondhatom, sikerült. Egy teljes negyedórát vártam rá. Az. Z.; 0]abb versei közt Is találtunk ígéretes, jól sikerült írásokat, rövidesen ismét közlünk néhányat. Cs. K.: Örömmel olvastuk az Irodalom szeretetéröl írott sorait. A tél című verse — egy-két jól sikerült sora ellenére ’— nem éri el a közölhetőség színvonalát. Egy próbálkozás alapján, különösen a versek esetében nehéz megalapozott véleményt mondani. Nemcsak önnek, de minden próbálkozó toliforgatónak ajánljuk, hogy első jelentkezése alkalmával több verset küldjön. Cz. A.: Versel közt akad egy-két szép sor vagy ötletszilánk, a legjobban a Füst vagy című verse tetszett, de közlésre még egyik sem alkalmas. Figyelmébe ajánljuk mindazt, amit korábbi számainkban a verstani alapismeretekkel kapcsolatban és a szabad versről írtunk. Próbálkozzék, s idővel újra jelentkezzék. PIRO; Nehezen olvasható kéziratában csak elvétve, akadtunk egy-két figyelmet érdemlő verssorra. Töprengések, elmélkedések a világ dolgairól és könnyed, sőt olcsó rigmusok, szójátékok váltakoznak beküldött próbálkozásai közt. Ez utóbbiak közűi minden további kommentár nélkül —i Itt közöljük a Csont, velő, csülök címűt; „Csont, velő, csülök / csüszülök, ülök. / Velős csont, csülök csont. / Csonton csücsülök! / Lön csont, csontban velő, / Aztán csülök. / Csülök csont, csontom / csücsül a csökön. / Csökön csont reccsen. / A csontom! / Csend! Csülök csend! / Legyen Igényesebb és szigorúbb önmagához, s tartsa tiszteletben a nyelv törvényeit Is! J. M.; Próbálkozásai arról tanúskodnak, hogy megfelelő az olvasottsága, jó- a stflusérzéke, de annak Is bizonyítékai, hogy a helyesírás terén akad még pótolni való mulasztása. Négy rövid írása közül a Kacagó szelek és A kripta varázsa —^ mint arról már a címük Is árulkodik — a könnyebb fajsúlyú krimi és a század eleji leányregények utánérzésének a keveréke, a Diákszerelem nem több az esemény puszta leírásánál. Negyedik beküldött írása a legsikerültebb, ezt valamelyik következő számunkban közöljük. „Szándékosan nem az általam legjobbaknak vélt írásaimból választottam, hanem csak úgy találomra“ — írja kísérőlevelében. Most már küldje be a legjobbnak vélt írásait Is!
