Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1982-04-27 / 17. szám

10

A vezérigazgatót üvegterem alfaja óvatosan, de egyenletes következetességgel nyílott. Először egy damasztszal- vétával letakart tálca úszott be, majd egy könyökig fedetlen világosbarna női kar, aztán egy puha, sötét hajkeretbe joglált halvány női arc, világosszürke szemmel a szempillák kékes árnyalatában. Küllei, az új vezérigazgató, akt belépése pillanatától, tehát kord reggel óla azon Igyekezett, hogy a maga emberi léptéke szerint valami kapcsolatot teremtsen saját arányai és a monumentális terem között, nem kis szorongással figyelte a magas, karcsú nőt, akt egy begyakorlott koreográfiái mozgásrendjében — maga a hálkság, a tiszteletteljes finomsági — gyorsan és mégsem sietve, feléje igyekezett. A nő szabad hal kezével egy uzsonnakocslt gördített az íróasztal mögé, és ezzel egyidöben letette a jól megrakott tálcát. De mindenféle zajkeltés, barbár csörömpölés nélkül.

— A reggelije, vezérigazgató elvtárs — a szerény mondat olyan szépen és szelíden hangzott, mint egy elégíkus hegedűszólam. A nő előredöccenő nagy tömegű sötét hajába zizegve befészkelte magát egy vékony fénysugár.

— De hiszen én nem kértem reggelit, azazhogy — igazította ki magát zavartan Küllei — én egyáltalán nem szoktam reggelizni.

— Elnézést kérek, vezérigazgató elvtárs, de a néhai ezt minden reggel így szokta. Tizenöt éven át. így győzte azokat a nagy feladatokat, így tudta áttekinteni a komplikált ügyvitelt. Tizenöt éven át — halvány, tiszta arcát finom pír vonta be —, ezt én is úgy tudom, hallomásból, mert én csak két évig dolgoztam a megboldogult mellett.

Küllei, bár érezte, hogy ez már-már ha- lottgyalázás, de legalábbis a néhai emlékének felülvizsgáldta, visszaküldte a reggelit.

VÉSZI ENDRE;

A SÁRGA TELEFON

reggeliből és borjúdiétából kirekesztettek valami csekély elégtételt éreznek emiatt, talán az 0 szivét is átjárja az öröm. De akár várt valamit ettől, akár nem, a csönd, a tartózkodás, a némaság csak növekedett körülötte.

Es hátra volt még a sárga telefon.

Az üvegteremben öt telefon szolgálta a vezérigazgatót, íróasztalon és asztalkákon elhelyezve. Közöttük külön hely jutott az úgynevezett sárga telefonnak, ennek néhai hívószámát csak a néhai legbizalmasabb emberek Ismerték. Küllei belépése után legalább egy hétig a készülék néma maradt, olyannak tűnt, mint egy furcsa kövület. De néhány nap után olykor-olykor fölclrpeli. s ebből Küllei megértette, ez mégsem földtant lelet, ebben, ügy lehet, titokzatos erők uralkodhatnak. Még az a gondolat is megkörnyékezte: ez talán a néhai közvetlen vonala a túlvilágról. Az egész üvegteremből ez a sárga telefon kezdte érdekelni leginkább. Volt a hallgatásában valami fenyegetésnek is beillő fölemelt ujjú figyelmeztetés: egy szép napon mégis megszólalok. S talán tíz nap múlva ez be is következett. Egy párásán gomolygó reggelen,amely moszatszerűen az ablakfalra tapadt, a készülék ezüst ctrpeléssel jelezni kezdett. Frissen beszentelt vezérigazgató, aki már baljóslatú eltökéltséggel várta ezt a hívást, fölemelte a kagylót. Abban egy vékony, szaggatott ritmusú hang azonnal a tárgyra tért.

— Én kérem szépen — és megmondta, hogy melyik külkereskedelmi kirendeltség vezetője —, én mindennap, és ez már tíz

sakból. Előlegezett bizalom a közös munka iránt. S mintha ennek az engedékenységnek — amely valóban pillanatnyi csődnek nevezhető — és a sárga telefonnak közös kapcsolótáblája lenne. Mert alighogy kiürült az üvegterem, alighogy szakadozni kezdett a cigarettafüst, ciripelve megszólalt a sárga telefon. Ezúttal fiatal női hang a kagylóban.

— Szivecském — mondta a fiatal női hang —, hiányoznak a szerda délutánok. ~ Sötét, szelíd, nosztalgiától rezonálö szavak, mint amikor egy látványos színpadon halkan hullanak a papírból készült falevelek. — Hetek óta várlak, úgy mint azelőtt — mondta a fiatal női hang.

— Bn nem vagyok szivecském — válaszolt zsémbesen, ellenszenvesen —, és ná'lam nincsen semmi szerda délután. Nyilván az elődömet keresi. Szíveskedjék kifáradni a farkasréti kolumbáriumba.

—■ Tévedsz, kérlek szépen! En téged kereslek, szivecském. Az elődöd, mondom, őrökbe hagyott neked. Bs én már betegesen rászoktam a szerda délutánokra. Bs megszoktam ezt a telefont is. Hogy mindennap, és pontos időben. A lakásom nagyon, de nagyon kellemes. A megboldogult itt pihente ki az izgalmakat. Bn egy megnyugtató valaki vagyok, majd meglátod! A pizsamát, kasmírköpenyét kímosattam, a papucsot kicserélem, hányas a lábad, szivecském? Aztán itt vannak a drágának a gyógyszerei. A gyomrára, a szívére, a vérnyomására. Bs nem járt le még egyik se.

— Kérem, kisasszony, én most leteszem a kagylót.

kds szekrény szelvényeket is átvizsgálta. (A burkolat is lazacpiros.) Az egyik rekeszben két nagyméretű kartondobozt talált, s azokban egy teljes gépesített játékhadsereget. Harckocsik, önjáró lövegek, rakéta- egységek, szuperszonikus repülők, ezüst szárnyasbombák. Az előd tehát a vákuum idejében nem mindig szundikált, hanem az alvás szentségét biztosító védettség ernyője alatt szabadjára engedte titkolt játékos kedvét. Igen, játszott. Háborút. Hadat üzent. Hadjáratokat Indított. Es talán hadijelentéseket is fogalmazott. Külkereskedelmi vállalathoz került — elvetélt sorsi Az íróasztal, amely egy korszerű erődítmény és egy belvárosi iparművészeti bútordarab leleményes hibridje, újabb kis reflektorokkal világította át a néhai (testében éppen csak hogy elporlasztott) külkereskedelmi vezérigazgató még mindig Itt lebegő lelkületét. Küllei az egyik fiók mélyén egy szabályos kézlratköteget talált, majdnem háromszáz írógéppapírt, gondosan össze- zsinegelve. A gépelt szöveg tiszta, világos, áttekinthető, egyetlen javítás nélkül. S a szimmetrikusan megtervezett címoldalon csupa nagybetűkkel a következő szöveg: ÁGOSTON L. GBZA KIADATLAN BESZÉDEI ES HOZZÁSZÓLÁSAI. így aztán fény derült, hogy a megboldogult nemcsak hadászattal, de halhatatlansággal is foglalkozott azokban a csöndes, napsütötte órákban, amikor átadhatta magát az álmainak. Nem is szólva a szerelemről, erről a szerda délutáni tündöklő szigetről, s a kellemes hangú asszonyról, akinek szaval úgy ereszkednek a csendbe, mint azok a bizonyos papírból kivágott falevelekl É^üllel elhatározta, hazaviszi a kéziraté tot, hogy kellő gondossággal áttanulmányozhassa. Tudta Jól, ez újabb kegyeletsértés — s a szövegek színvonalától függően —, talán halottgyalázás lesz, de képtelen volt leszerelni kíváncsiságát. Azt

/ *

C5-Í,rSX7Í'c'.

A szép nő egyenes tartással, sudárgerin- cének oszlopnyugalmában távozott, s a szellemajtó nesz nélkül zárult.

A következő reggelen újra csak megjelent a nő, féldrágakő körmei ragyogtak; kezében a reggellzOtálca. S a következő napon ismét. Az ismerkedés, a behelyezke- dés különös feszültségű időszakában Küllel- nek tapasztalnia kellett, legyenek bármilyen önálló tervei, javító szándékai, mondja él bármilyen emberkímélő tömörséggel gon- dölatalt a jövőre nézve, ez a sokszáz ember, aZ' irodaház örökké nyüzsgő hangyanépe, keresztül néz szavain, mint' az üvegen. Negyvenedik életévét betöltve, mentes volt már a legtöbb fiatalos illúziótól. Mint jól képzett közgazdász és külkereskedelmi szakember, aki eleve számol egy bejáratott gépezet törvényszerűségeivel, nem is remélte, hogy néhány hét alatt képes lesz lebontani sok éves beidegződéseket. De azt mégsem képzelte el, hogy lépten-nyomon rá akarják szorítani, vegye át néhai elődje munkastílusát, az emberekhez fűződő bonyolult kapcsolatrendszerét. Bs nem csak a reggelijét, de külön tálalt diétás ebédjét, megrögzött szokásait — például, hogy koradélután fölhajtott a Szabadsághegyre és ott félórácskát sétált a gerincen —, ezt mind- mind a nyakába akarják varrni. Halkan, előkelőén, olyan választékos modorban, amely már nem is modor, de az érőszak félelmetes kalodája.

Ék visszatérő szép nő a reggeltzőtálcá- val. Tea, lágytojás, pirított kenyér, briós, feketekávé, szelet sovány sonka, lábaskában diétás virsli: végül már nem tudott ellenállni, oda kellett pillantania. De a keze már beidegzette a visszautasítást. Bs a diétás ebéd, amolyan igazi pompás áldiétal Borjú bécsiszelet, borjúbecsi- nált, fényezett borjúszegy — évenként egy gulya kiválasztott zsenge állatai álballagnak a krómacél üvegház kapuján, hogy a vezérigazgató és szűkebb környezete gyomrát kímélendő, a konyhafőnök jóvoltából a különétlapra kerüljenek. A vezérigazgatói üvegterem légterét egyre ingerlőbben töltötték be a napról napra fölkínált különlegességek illatai, de Küllei, megküzdve sáját esendő természetével, akárcsak a reggelit, akárcsak a külföldön járó üzletkötők, manipulátorok, piackutatók rafinált ajándékait, akárcsak a szoknyák hullámvonalán felül villanó combok telített hússzínű fényét — emelkedő kézfejével mindent-min dent elutasított. Ha ez az ember azt remélte, bár nem remélte, hogy az eltökéli tiszta keménységgel megnyert néhány száz ember szívét; hacsak egy szlkrányl reményt táplált volna is a szíve, hogy a különleges

éve így van, föl szoktam hívni a néhait — vékony nevetéssel kiigazította magát —, jobban mondva fölhívtam az ön elődjét, hogy elmondjam neki a bécsi rádió prognózisát és a heti előrejelzést. Mert a megboldogult, tisztelettel szólva, meteoropata volt. Bn, engedőimével, fönntartanám a folyamatosságot ... Tehát szerintük az idő járás a következő huszonnégy órára ...

— Sajnos, én nem vagyok meteoropata. — Küllei inkább bánatosan, mint érdesen visszatette a kagylót a villára.

4 sárga telefon azonban egy fokozódó életműködés jegyében, ellenállt a le fokozást kísérletnek. Komoly, szemé lyiség módján viselkedett, vagyis a taga dásra növekvő tevékenységgel válaszon Még aznap délután négykor újra fölcirpelt A kagylóban rokonszenves, félsötét férfi hang, nyugodt modor, távíratstílus.

— A környezetről szoktam neki referálni — mondta az illető —, és mindennap. Az intézkedése visszhangjáról. Hogy milyen a közvélemény. Es ezt önnek is természetesen, mindennap. De nem haragszik, tegye, a nevem maradjon egyelőre homályban. Homályban — ismételte.

— Nem érdekelnek az információi.

Első visszautasító indulatában Küllei hí vatta a gondnokot. Rámutatott a telefonra — Ügy tudom — mondta —, a gépköny velősnek kevés a két telefon. Ezt itt ren delkezésre bocsátom. — S mint aki kihívja az Isteneket: — Nekem erre itt semmi szükségem. Sőtl Zavar.

A gondnok sárgás-gótikus koponyáján a mély, vízszintes rovátkák kifényesedtek.

— Ezt komolyan tetszik gondolni? — s miután a szándék megerősítést nyert, a csontszikár, hosszú férfiú, mint aki nem csupán egy személyt, de egy egész intézményt köteles óvni, pánikszerű gyorsasággal, lapos fogai közül mondta, amit a felelőssége diktált: — Ha szabad megjegyeznem, vezérigazgató elvtárs, ez nem egyszerűen telefon, ez vívmány. Nagy küzdelem folyt érte, hogy legyen. Bs hogy ilyen legyen. Ezt nem lehet csak ügy... — majd kapkodó szavaiba valami jóslatszerű vegyült. — Ezt majd még egyszer — kereste 0 kifejezést —, ezt még vissza tetszik óhajtani. Tessék gondolkodni rajta, tisztelettel — és az elhamarkodott döntést elkerülendő, gyorsan távozott.

A másnapi szűkebb vezetőségi megbeszélésén, ahol még a néhai előd írásbeli kijelölése alapján arról kellett dönteni, kik legyenek a vállalat képviselői három közel- keleti és két északi nemzetközi kiállításon. Küllei érezte, hogy egész ösztönhálózata riadózotti — neki ezt a kijelölt társaságot le kellett söpörni a tábláról. Mégis képtelen volt rá; tárgyismeret htján nem tudott másokat javasolni helyettük. Az Izzó feszültség felengedett, s valami narancspiros elégedettség ,sugárzott a vezető munkátár— Akkor én majd újra fölcsöngetlek. Bs minden délután hívlak. Pá, pá. Szundikálj.

Küllei fáradtan vagy inkább eltűnődve, letette a kagylót, mert az alvásra való gyengéd bíztatás és egy gyakorlati tény között szoros kapcsolatot vélt felfedezni. Tapasztalata szerint ebéd után egy és kettő között soha senki nem nyitott be az irodájába, nem kapcsoltak be telefont, még a sárga telefon Is néma maradt. Ez tehát az ügyvitel forrongó, bugyborékoló anyagában a teljes kisimulás, a gyönyörű kishalál pillanata. Ebbe kell sűríteni mindazt, amit egy külső napirendnél szigorúbb és ször- nyetegebb belső fegyelem lehetetlenné tesz: ebben a hártyakönnyű, tündöklő burokban talán lehet értelmesen ébren maradni. S most, hogy fölfedezte ezt a neki is biztosított területenkívülséget, elhatározta, hogy föltérképezi az üveghodályt, amire eddig — Idegeskedés, lámpaláz, szorongás, külső fenyegetettség miatt — sem kedve, sem felismert alkalma nem volt. Elindult kOr- be-körbe. Benyitott az irodából nyíló kis pihenőszobába, itt volt fölállítva a rekamié. Ezen szundikált tehát a néhai előd. Az ejtőzés kiváltságos percen Elképzelte tömötten húsos, óriás alakját, látta az elnagyolt vastag arcot, a rőtes csigás hajjal benőit alacsony homlokot és az erősen recézett szemhéjakat, amint leselkedő szemére rácsukódnak. A kis szobából minikádas zuhanyozó nyílt, falra erősített lazacpiros toalettszekrényke, lazacpiros műanyag vécéfedő a csészén, lazacpiros szappan- és kefekészlet. A megboldogult az anyagcsere és a tisztálkodás perceiben is látnivalóan vonzódott az élénk színekhez.

Ezek után Küllei a falba épített hosszúa vlszketeg érzést, amely a sárga telefon újabb és újabb megszólalásakor mindjobban a hatalmába kerítette, kezdve az elhadari mindennapi időjárásjelentésen, folytatva az alkalmi besúgón (aki már legutóbb odáig merészkedett, hogy a nevét is bemondta j és végül, de nem végezve, inkább folytatva a mély hangú asszonyon, akitől megtud ta a szerda délutánok teljes szerelmi és kényelmi menetrendjét. Küllei már annyira megtört, úgy is lehetne mondani, annyira elvesztette önmagát, hogy a napi időjárásjelentőnek azt válaszolta: na halljuk! A besúgóval szemben azonban sikerült ellenállnia. Viszont a szerdai nő telefonszámát (úgy tett, mintha oda sem figyelne] gondosan feljegyezte magának.

Föl-alá járt az üvegteremben; a tavasz eleji fények és saját zaklatott kérdései átröntgenezték a szívét. Erezte, ez itt a vízválasztó. (A kifejezés Ágoston L. Géza válogatott, de soha el nem hangzott beszédeiből került ide.) Egész eddigi életében csak egyetlen alternatíva kínálkozott. S most egy magnetikus vihartölcsér kiröpítette a végtelenbe. A választások és lehetőségek kozmoszába. A sárga telefon — itt kell most elhatározásra jutnia. Fejét az Iróasz tál fényezett, hús lapjára buktatva még akkor is tűnődött, amikor az a bizonyos kegyelmi óra már lejárt. S ez újabb gyengeség jele volt, szinte már az önfeladásé. A megboldogultnak az ilyesmit mindhalálig sikerült elkerülnie.

Belépett a gótikus koponyájú gondnok, de olyan sorsszerűén, hogy Küllem átvll- lámlott az érzés, ez az ember csak félig ember, sokkal inkább Khárnn alkalt^azoit- ja, talán egyik evezőse, de lehet, hogy a megboldogulttal is közvetlen kapcsolatot tart. Áll, figyel; hűvös, túlvllági szél feszíti nagy fehér füleit, akár a vitorlákat.

— A sárga telefon ügyében jöttem. Akkor kívánsága szerint értesítem a központot. — Száraz hang, kénsárga szem, az évgyűrűs mutatóujj a levegőben.

Küllei tudta, sokszorosan tudta, most tehát döntenie kell. De a szíve megkönnyebbült, amikor megtalálta a halasztás formuláját.

A sárga telefon egyelőre marad.

S ebben a pillanatban, bár kora délután volt, és teljes fényében sütött a nap, a króm- és üvegpalota homlokzatán kigyulladtak a kékeszöld higanygőz betűk, s aki éppen föltekintett, a következő szöveget olvashatta:

ÁGOSTON L. GEZA KIADATLAN BESZÉDEI ES HOZZÁSZÓLÁSAI. Majd egy égi törlőkéz nyomán megjelent az újabb föl- irat: FELTÁMADUNKI