Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1982-04-27 / 17. szám

S IM Ml LESZ AZ ÉLETMŰ FELDOLGOZÁSÁVAL? Két szép Staudt Mihály-szénrajzot néze­getek nagy-nagy örömmel mostanában oda­haza. A nagyabbikat nemrég kaptam a csa- ládtól. Nem tudom, hogy miért kaptam, de at biztos, hogy nagyon megörültem neki. Kicsit szokatlan ugyanis, hogy a család rendet teremtve az immár kényszerűen le­zárult életműben, nem annak garasos ki­zsigerelésén fáradozik, hanem azon, hogy másokkal is megossza azt az örömet, ame­lyet a temérdek rajzot és festményt látva maguk is átélnek, éreznek. Nyilván a festőművész akarata szerint cselekedtek, amikor a Dunamenti Múzeum után, ahova az alkotásainak a zöme és java került, most a közéleti embereket is megajándékozták egy-egy szép munkájával, s így Staudt Mihály immár nemcsak a mú­zeumokban lehet otthon, hanem nálunk is, akik szeretik a képzőművészeti alkotásokat. Nem hallgatom azonban el, hogy az öröm után némi bosszúságot is érzek. Éle­tében nem találkoztam Staudt Mihállyal. Amikor a pályára kerültem, öt már súlyos betegség gyötörte, amely 1970-ben le is gyűrte, így nem volt alkalmam beszélgetni vele, nem hallhattam a vallomását, ezért csak elképzelni tudom azt, milyen ember is volt. Ezért örültem az alkalomnak, ami­kor a Csallóközi Múzeum megrendezte a kiállítását, hogy megnézhetem a munkáit és tisztázhatom, milyen ember is „költö­zött" munkáival otthonomba? Az első pillanatra megrázó, súlyos fekete szárnyakat lengető figurák, iömören tor­nyosuló, nehéz léptekkel vonuló hegyekkel szemben egy kiegyensúlyozott, talán derűs, és mint a felesége mondja, mindenképpen barátságos ember társaságában időzhetek immár. Furcsa, de úgy érzem, képes volt megszelídíteni a legrémísztöbb szörnyeket. Volt benne valami makacs kitartás is. Az első és utolsó munkáin is ott van ugyanaz az ember, aki ragaszkodik az ered ményeihez, ragaszkodik a kivívott formai jegyekhez. Az ötvenes évek elején és utána ez nem volt könnyű jeladat, de akkor is ragaszko­A macset elOtt dott a maga kézjegyéhez, arcvonásához. A figura nélküli kompozíciók figurákba, figu­rákra költöztek: munkába vonuló, újságot olvasó emberekké, a Duna vize elöl mene­külő görnyedt alakokká váltak, de ha job­ban megnézzük a képet, láthatjuk, hogy akárcsak a néhány fából vagy egymásra tornyosuló házból formált figurátlan képei, ezek is elsősorban a formák ritmikus képét adják. A kubizmus letisztult, emberi meleg­séggel telítődött klasszikus alkotásait hozta létre! Családja körében melegség, barátság és derű honolt. 0 nem a művészt érezte erősebbnek és nem ezt hangsúlyozta, ha­nem a kenyérkeresö, családfenntartó köte­lességét, és ezért is vállalta a restaurátor gályarabságát. De elviselte a magányt is. Tudott magányos lenni, s ha elszólította a restaurátori kötelessége, a magára ha­gyott és maradt ember az alkotáshoz for­dult. Az ember nélküli tájat saját emberi jegyeivel töltötte meg. Színei, különösen a meleg sárga és a narancssárga, valamint a narancsvörös színek az alkotó tapintható melegségét, emberségét tükrözik. A viharok­nak, amelyek a napon és az emberben dúltak, nyomuk sem maradt, mert nyilván csak akkor fogott ecsetet, amikor legyőzte, elcsendesttette őket. Mindez persze lehet rájogás is, de ha így van is, nekem mindenképpen valóság, s én mindenképpen ezzel az emberrel élek immár a saját tetőm alatt. Ugyanakkor hiányzik is valami: annak idején, 1971 elején, amikor a Dunamenti Múzeum átvette Staudt Mihály hagyatékát, és megrendezte az első kiállítást, azt re­méltem, hogy nemcsak elfogadta, hanem fel ts dolgozza és közre is adja a festő­művész örökségét, legalább egy kis mono­gráfia erejéig feldolgozza az életművét. Sajnos, ez mind a mai napig nem történt meg, örömömbe ezért vegyül üröm, ezért érzek bosszúságot ts. Ennek ugyanis nem­csak én, hanem együtt azok is örülnének, akt maguk Is egy-egy kép birtokosai lettek. jó lenne hát hinni, hogy az, ami nem történt meg az első évtizedben, valóra vá­lik legalább a másodikban, és az említett intézmény pótolja a mulasztást. Esetleg maga a család is hozzájárulhatna ehhez a munkához. Mint hallom, fia folytatja apja restaurátori munkáját, jó lenne hát, ha az életmű feldolgozásához is hozzálátna vala­ki, Németh István Különös, súlyos szárnyak lengik be a ké­pet, de én érzem mögöttük a derűt és azt az erőt, amellyel Staudt Mihály legyőzte magában és magán kívül Is a szörnyeket. Tuniszi utca SIKERCSAPAT: ádAm és a hangyAk A tavalyi temezforgalom összegezésénél kiderült: az albumok kategóriájában az Adam And The Ants leme­zéből, a Kings Of The Wild Froiitierböl kimagaslóan a legtöbb fogyott el. Kislemez­ből a legtöbb a Stattd and Deliver és a Prince Char­ming című kiadványból kelt el. Az előadó ugyanaz; — Adam And The Antsl 1975-ben Anglia számta­lan művészképző iskolájá­nak egyikében, a házizene- kat szólóénekes! posztján Stuart Goddard tűnt tel. A Bazooka Joe névre hallgató csoport táticlermekben és diákklubokban tevékenyke­dett. s várta a csodát, a- melynek az ő esetükben le- raezszerzödésként, vagy ne­ves producerként kellett volna megjelennie. S mivel a csoda igencsak váratoti magára, Stuart a zenéléséri kapott honoráriumot megtol dotta, szabad idejében saját készítésű kerámia bizsui árult. Az egyik koncertjük elö- zenekara az akkor még Is­meretlen Sex Pistols volt. Stuart, akt akkoriban már Adam Antnak nevezte ma­gát, elámult a konkurrens muzsikusok magabiztossá­gán, célratörő hozzáállásu­kon. Felismerte, hogy ez a zenekar, ellentétben az övé­vel, eredeti dalaik és sajá­tos színpadi megjelenésük miatt befuthat. Jóslata né­hány hónapon belül valóra vált. Időközben Adam Ants Is alaposan megváltozott: ktll- sőleg-belsőleg egyaránt, és nevéhez méltóan hangya- szorgalommal hozzálátott tervei megvalósításához. Oj társulata a B-slde (B-oldalJ. 1978-ban a Oecca lemezki­adó jelentette meg első kis­lemezüket, a borítón már a csapat új nevével: Adam And The Ants. A következő évben napvilágot látott első albumuk, a Dirk Wears White Six, s ezt követi ang­liai turnéjuk. Am sem az album, sem pedig a kon­certsorozat nem váltott ki különösebb visszhangot a közönségben, s a kritikusok is fanyalogtak: „Egy csepp a tengerből" — írták róluk lekezelően. Adam Ants ragaszkodott elképzeléseihez, viszont meg­változtatta a csoport össze­tételét. !gy került a bandá­ba a két dobostestvér Mail és Marlck Lee, az alig 18 éves basszusgitáros Marco Pirroni, aki a zeneszerzés­be Is besegít. Még egy vál­tozás: a „hangyák" átpár­toltak a CBS céghez. 1980- ban az 6 márkajelzésük alatt jelent meg a Kings Of The Wild Frontier (A vadon királya!J című, azóta világ­hírű albumuk. Ettől kezdve lavinaszerűen ontották a slágereket. A címadó dal után csakhamar felkapasz­kodott a brit listákra a Dog Eat Dog (Kutya kutyát ha­rap), az Antmuslc (Hangya­zene) és a Young Pafislens (Fiatal párizsiak) című nóta Is. Legújabb slkerdaluk a Stand And Deliver (All és szónokol) pedig megjelené­se után rögtön az élre ug­rott, ami eddig csak egy­szer sikerült a Police-nak. í—‘ Nem vagyunk rock ’n roll zenekar — nyilatkozta Adam Ant — a punk ne­kem kezdettől fogva első­sorban vizuális élményt Je­lentett, drámai show-t. Kijelentéséhez hűen a cso­port koncertjei nem nélkü­lözik a látványt, a színes kosztümöket, a muzsikusok mozgását, ö maga legtöbb­ször díszes huszármentében, olaszosra nyírt frizurával, hajában a négerektől elle­sett porcelángyűrűkkel Jele­nik meg. Dalaik egyszerűek. Domi­nál a két dobos dinamikus játéka, valamint Adam fe­szült énekmődja. Ezt egé­szíti ki a nem mindennapos színpadi megjelenítés. Jő ütőkártyájuk azonban maga a zene, máskülönben nem lehettek volna a CBS tár­saság utóbbi idők legsikere­sebb vállalkozása. Strieizenec Sándor MOST JUTOTT ESZEMBE Ma reggel újra kezembe vettem Ör- kény István gyönyörű kisregényét, a Macskajátékot, s a két Szkalla lány, Giza és Erzsi leveleit, telefonbeszélge­téseit most is ugyanolyan élvezettel ol­vastam, mint néhány évvel ezelőtt. Gi- zát azért kedvelem, mert vállalja az öregségét, emelt fővel és egy kis büsz­keséggel viseli, hiszen tudja: azt az öregséget a legnehezebb kibírni, amely fiatalsággal áltatja magát. Orbánnéban a vitalitást, a sugárzó életkedvet szere­tem és azt, hogy nincs olyan helyzet, amelyben ne találná fel magát. És itt van Paula, Orbánná barátnője. „Nem­csak az öltözködéséről, hanem a bel­sejéből is árad az elegancia“ — írja róla egyik levelében Orbánná. De ami­kor kiderül, hogy Paula behálózta Csermlényl Viktort, a nyugdíjas opera­énekest, Orbánná így beszél róla: „... ez a cafat, ez a rongy, ez az ut­casarki nő ... a legaljasabb eszközök­től sem riadt vissza, hogy elvegye tő­lem!“ Makk Károly filmje jutott most az eszembe, az 1974-es Macskajáték, amely­ben Makay Margit játszotta Paulát. Volt egy jelenet a filmben, amikor Or­bánná (Dajka Margit) álmában (és fél­tékenységében] felrobbanni látja Pau­lát, A forgatás legizgalmasabb percei voltak ezek. Makay Margit — idős ko­ra ellenére — boldogan vállalkozott arra, hogy „felrobbantsák“. Ruhája alatt vlllanydrőtok futottak, kívülről pe­dig teie volt piros, sárga, kék, zöld égőkkel. Egyetlen ember sem akadt a forgatócsoportban, aki ne izgult volna a színésznő testi épsége miatt. Csak sikerüljön, legyünk végre túl rajta, só­hajtoztak a jelenlévők. Egyedül Makay Margit nem félt. Eszébe sem Jutott, hogy a saját bőrét viszi a vásárra. Szin­te vakon bízott a szerencsében. A műszakiak most is precízek voltak, A szétdurrant égők nem okoztak bajt. Makay Margit rezdületlen arccal állt a füstben. Aztán kiderült, valami belógott a képbe. — Állok rendelkezésükre — mondta nevetve a színésznő, és már szedték is elő az új villanykörtéket. Szabó G. László Fotó; Markovics Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents