Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-12 / 2. szám

FOTÓS A Hazai magyar lapok — köztük az Ü] Ifjúság — olvasói előtt Borzl László neve nem Is annyira írásai, mint inkább illusztrációs fotói révén vált is­mertté. A most 25 éves amatőr fotós Fénnyel írva című első önálló fotóki­állításával tavaly szeptemberben mutat­kozott be a rimaszombati (Rim. Sobo- ta) Gömöri Múzeumban. Pár hónappal utána Ipolyságon (Sahy) láthattuk a képeit. Az ipolysági kiállítás előtt beszélget­tem a Gömörben élő fiatal fényképész­szel. — Általános iskolásként, a hatvanas évek végén kezdtem fényképezni, csak úgy kedvtelésből. A kezdeti szokvány fotótémák (család, ismerősök fényké­pezése) után a pillanatfelvételekre tér­tem át. Mondhatnám, az életnek olyan soha vissza nem térő mozzanatait igye­keztem lencsevégre kapni, amelyek ta­lán másoknak fel sem tűntek, amelye­ket a pillanat, az alkalom szült, s csak az egészből kiragadva nyertek létjogo­sultságot. Borzi fotóit nézegetve úgy tapasztal­tam, emberközpontúak, mesterkéltség­től mentesek. Valóban az adott pilla­nat művel, s mintha tájképeiben is ez érvényesülne. — Pillanatfelvételeim az utóbbi évek­ben (főleg gömöri) tájképekkel is bő­vültek. Szerencsére kinőttem a sziru­pos tájképfényképezésből, a tájnak reá-- lisztikus módon történő visszaadásából. .Vallom, hogy nem jó már önmagában is szép táját fotózni. Az a hátránya, hogy csak a mutatós felszínt örökíti meg az ember. A nem fotogenikus tá­jat szeretem, mint amilyen a gömöri is, ebben igyekszem felkutatni a szé­pet, a maradandó értékűt. Képeinek többségén a gömöri ember, a gömöri táj elevenedik meg. Nem tartom magam teljes mérték­ben Gömör fotósának, mert felvételeim az ország különböző részeiben készül­tek. Természetesen Gömör áll hozzám a legközelebb, és a jövőben is ez lesz ibietőm. Borzi László az elmúlt évek során több társas kiállításon szerepelt, így a csehországi Holicében, Hlinskóban, majd Bratislavában, Trenőínben és több alkalommal Rimaszombatban. Tervei közt szerepel a kihalófélben levő régi mesterségek egyes munkamozzanatai­nak, kész darabjainak a megörökítése. Borzi Lászlónak, a Gömöri Hírlap szerkesztőjének fotókiállítását mintegy hétszáz ember tekintette meg Ipolysá­gon. Szeretném megköszönni a CSEMA- DOK Ipolysági Hont! Közművelődési Klubjának és az Ipolysági Középfokú Mezőgazdasági Szaktanlntézet janko Král klubja fényképészeti körének, hogy lehetővé tették képei bemutatását a szaktanlntézet kollégiumának hangula­tos pinceklubjában. Bodzsár Gyula / ... és szólt a dzsessz Decembert a szlovákiai dzsesszra­jongók piros színnel jegyzik kalendá­riumukban, mivel hagyományosan ek­kor rendezik meg a bratlslaval dzsessz- napokat. Ha figyelembe vesszük, hogy Szlovákiában ez az egyedüli nagyobb formátumú rendezvénye a műfajnak, érthető a fokozott érdeklődés. A hetedik bratlslaval dzsessznapok- nak, akárcsak az előzőknek fő szerve­zője és konferanszié ja Peter- Lipa volt. Az -ö neve szinte egyet jelent a szlo­vák dzsessz fogalmával, neki köszön­hetjük többek között e rendezvény ter­vét és megvalósítását is. Szervezőkész­ségével a vokális dzsessz élgárdájába tartozik, amit a tavalyi európai rang­listán elért ötödik helyezése Is bizonyít. Tudásáról a bratlslaval közönség már nagyon sokszor meggyőződhetett. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a Praí- sky kvartét a hazai „leg“-ek egyike, hiszen tagjai idehaza hangszereik leg­jobb mestereinek számítanak. Emil Vik­itek^ (zongora), Petr Kofínek (nagybő­gő), Rudolf Ttcháőek (szaxofon) és Jó­zef Vejvoda (dobj ezúttal jobbára Wayn Shorter dzsessztémáival „játszadozott“ el a közönség nem kis örömére. Arról, hogy napjainkban a dzsessz és a komoly zene mennyire közelít egy­máshoz, meggyőződhettünk Hanes Zer­be Duo produkciója során. Ez a rend­hagyó hangszerösszetételű (zongora, tuba) NDK-bell kettős a XX. századi muzsika dzsesszelemekkel tűzdelt vál­tozatát játszotta, s mindenképpen tar­kította a fesztivál műsorát. A Mombasa nevű csoport az NSZK- ban élő néger muzsikusokból áll. In- venclózus zenéjükben a vájtfülű hallga­tó felfedezhette az ösnéger hatást, az afrikai gyökeret, vizuálisan pedig a leglátványosabb koncertet adta. Ladlslav Gerhard együttese úgyszól­ván az egyedüli aktív, modern dzsesszt játszó szlovák csoport. Szereplésük jó benyomást keltett, különösen Lubomír TamaSkoviö tenorszaxofonjából áradtak szépen a hangok. Gyakran olvashatjuk a plakátokon együtt Laco Deczl és Zdenék Dvofák nevét. Az ő trombita-gitár muzsikájuk a technikai tökély és a rögtönzőkész­ség Iskolapéldája volt, nem csoda, hogy a közönségnél telibe találtak vele. Az egyedüli klasszikus dzsesszt ját­szó zenekar a francia Roger Guerin Big Band volt. Műsorukhoz a swing arany­korának zenei tárházából merítettek, s Itt Inkább a stílusosság, mint a rendkí­vüli hangszertudás érdemel dicséretet. Nagy üdvrivalgás fogadta jozef Skrzek színpadra lépését. Az egykori SBB bil­Peter Llpa lentyűse többször járt már Bratislavá­ban, így a közönség régi ismerősként üdvözölte. Most sem csalatkpzott elő­adásában. Az egészen különleges hang­hatásokat, amelyeket ötféle billentyűs hangszeren csalt elő, Tornász Szukalsk! szaxofonja egészítette ki. A rendezvény egyik meglepetését Ja­na Koubková énekesnő és kéttagú ze­nekara (Hork^ dechj szolgáltatta. A dzsessz legmodernebb irányzatát képvi­selik, s minden esélyük megvan a nem­zetközi hírnévre. A dzsessznapok csúcsát Albert Man­gelsdorf (trombon) és Wolfgang Dau- ner (zongora) fellépése jelentette. Mindketten az európai dzsessz élvona­lába tartoznak, az ő muzsikájuk mu­tatta meg a legjobban, milyen szélesek a dzsessz határai. jó szokássá vált, hogy a rendezvé­nyen mindig összehoznak egy rögtön­zött formációt. A mostani négy órával az előadás megkezdése előtt állt ösz- sze, s legnagyobb sztárja a norvég nagybőgős, A. Anderson lett. És per­sze nem Mányozhatott a zenekarból a fáradhatatlan Peter Lipa sem, akit nap­jainkban már új gondok foglalkoztat­nak: kiket meghívni a VIII. bratlslaval dzsessznapokra. STRIEZENEC SÁNDOR Alexander llecko: Tavaly decemberben a bratlslaval Laco Novomesky kiállt- tóteremben Alexander lleóko szobrászművész portréival Ismer­kedhettünk meg. A 37 jejszoborból álló sorozat egyéni he­lyet foglal el a szlovák képzőművészetben, mivel teljes mér­tékben eltér az eddigi szokványos, hagyományokkal mereví­tett kijejezOformáktól. A felsorakoztatott művek alapján elmondható, hogy lleóko kezdettől fogva (fán Majernlk költő képmása, 1958) a portré- szobrászat bensőségesebb, szellemi jellemrajzot tükröző jor- manyelvét Igyekezett elsajátítani. Megmintázott portréalanyai­hoz tartósabb érzelmi szálak fűzik, s ezek teszik lehetővé, hogy egy-egy képmás megragadásánál ne csupán bizonyos „bepózolt“ pillanatot örökítsen meg. 0 az egyént legjellegze­tesebben vetítő karakterisztikus portrét alkotja meg. Az első pillanatban talán zavarosnak találtuk e tárlat hangulati össz­képét, de aprólékosabban tanulmányozva, a 37 egyéni fej vallomása alapján a szemlélőt megragadja IleCko szobrász­nyelvének választékossága, ábrázolást sokrétűsége. A legszembetűnőbb mozzanat a szobrászatban manapság szokatlan sztnesség. lleCko képmásszobrai a legkülönbözőbb nyersanyagokból (gipsz, fa, égetett anyag, mázas anyag) ké­szültek, s a legtöbb esetben az arcmás jellemrajzoló sajátos­ságait festéssel egészítette ki, tette nyomatékosabbá. Bár több esetben szinte meglepően élénk színkombinációkat alkalma­zott, nem kereshetünk Itt különféle színeffektusokat. Az a tudatosság, ahogy IleCko egyes portrét kolorttjáí kidolgozta, arról tanúskodik, hogy ezek a fejek huzamosabb ideig ér­lelődtek, s az egyén végső megismerése után elvont Jellem- rajzának tükrözése tette szükségszerűvé a színezést, ügy ér­zem, lleCkónák sikerült olyan szintű színezést technikát el­sajátítania, hogy képmásai koloritjáoál a portréalanyok egyé­niségének legalapvetőbb tényezőit hangsúlyozza. Teljes egé­szében festett szobrai sorából az „öregasszony" (festett ége­tett agyag) fejét kell kiemelnünk, amely realisztikus portré­hűségén túl szinte misztikus erővel vall az öregasszony hosz- szadalmas életútján kialakult belső szellemi harmóniájáról. A kék kenrtővel keretezett olaszfehér arc komolyságában is fó- akaratú mosolyt rejt, a nyílt tekintetű sötét szempár békés nyugalmat, szeretetet sugároz. Hogy tudatos-e az áttétel, nem Alexander IleCko: önarckép (festett fa) képmások tudom, de IleCko e szobrában a sokunk képzeletében élő „me­sebeli jó anyóka" példaképét vélem felfedezni... Azonban nem minden esetben festette be IleCko az egész szobrot, többször hagyta, hogy az anyag természetadta sajá­tosságai is érvényesüljenek, a festéssel csak befejezte a kom­pozíció rnondanivalóját. Ilyen alkotása az 1979—81 között ké­szült „Önarckép", amelynél jelentős szerepet játszik a fa erezete. Az ecset csupán a hajat és a jelzett ruhagallért színezte tömötten sötétbarnára, ami IleCko egyéniségének e- gyik lényeges ismert előjele. A kellemes színjátékon túl leköt e szobornál a kivitelezés többi részlete: a képhűségre törek­vő realista formák lágyvonalú mintázással örökítenek meg minden apró részletet a komoly, de őszinteséggel ránk tekin­tő arcmáson. Meglepő Igényességről vall az is, hogy az önarc­képen a szobrász húrom évig dolgozott. így szinte természe­tes, hogy IleCko önmagáról a portré befejezése után így val­lón: „ügy vélem, önarcképem megalkotása után jobban is­merem önmagam.“ Igazságtalanság lenne viszont, ha IleCko portréin csupán a színjátékot vennénk észre, hiszen a stílus szemszögéből is sokoldalú, rugalmas művészként alkot. Elmondható, hogy mű­vészetére a realista meglátás jellemző, de a találóbb jellem- ábrázolás Indokolttá teszi az impresszionista, expresszív, ku­bista elemek alkalmazását Is (Ivan PopoviC, Anyám, Hja Zel- jenka). Ezentúl találóan ragad meg olyan tárgyi részleteket, melyek kifejezőbbé teszik az egyén sajátosságát (jozef IleC­ko festőművész — jellegzetes kalap és kabát), valamint adó­dik példa arra is, hogy e tárgyat naturalisztikus valóság­ban használja fel a fej megalkotásakor (Eubo Feldek költő égetett agyagból készült arcmásán jellegzetesen nagykeretű szemüveg egészíti ki a külsőt). Még egy jellemző példára kell rámutatnunk e tárlat kap­csán. A közelebbről és esetlegesen több ellentétes szemszög­ből megismert egyének képmását többször, az egyes állás­pontokhoz viszonyulva is megmintázta (Peter SevCoviC író). Végezetül meg kell említenünk a tárlat kísérő katalógu­sát, amelynek oldalain ■— a szokásos adatokon kívül — a kiválasztott portré mellékleteként megismerkedhetünk a mo­dellek saját arcmásukról vallott nézetével is. LEHEL ZSOLT

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents