Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1982-04-13 / 15. szám
10 IPIIO (Ha átutaznánk az országot, a temetők sírkövei között háromszázhetvenhárom olyan sírt találnánk, amelyen ez a felirat állhatna: Szolgálata teljesítése közben esett el. AStól egészen Svldníkig, a Duna mentén, dé az észak- -csehországi hegységekben éppúgy, mint Prágában, Brnóban, Ostravában, Bratislavában és több más városban és községben, sokfelé megtalálhatók azok a sírok, amelyekben a csehszlovák köz- biztonsági szervek ama tagjai fekszenek, akik az elmúlt három évtized során szolgálatuk teljesítése közben áldozták fel az életüket. 1945. április 17-e óta, amikor létrejöttek a csehszlovák közbiztonsági szervek alakulatai, mlndénekelőtt ók voltak azok, akik fegyverrel a kezűkben védték a szocialista társadalmat. Az elesett elvtársakat nem feledjük, Azokon a helyeken, ahol szolgáltak, ahol utoljára találkoztak az ellenséggel, kis emlékművek, márványtáblák hirdetik a hősiességüket. De a néhány márványba vésett szó nem idézheti fel cselekedetük teljes képét, hadd szóljon róluk maga a történet is,..] ALOIS CiSAß — OTA HOLUB: LÖVÉSEK dott. Of barátja, Vladimír Krejőí, akivel még a börtönben megismerkedett, csak valamikor április végén szabadul a fogdából. Addig vár, és majd csak utána valósítják meg nagyra törd tervüket, amelyet még a dutyiban kisütöttek. V ]láda igazi nagy fej volt, és Dé- dek sok mindent megtanult tőle. Amikor egyszer éjszaka például jó hangulatban elment az állami gazdaság irodái előtt, szintén eszébe jutott Vláda, és nem tudott ellenállni, hogy be ne nézzen az irodába. Ott benn már éppenséggel nem kellett hozzá nagy igyekezet, hogy valamilyen feszí- tőeszközökre tegyen szert. És nem is kímélte a bútorokat, még ha a zsákmány nem is volt valami nagy. Végül már csak az igazgató irodájában csillant fel előtte némi remény. Ogy látom, elég jól be van rendezkedve, lehet, számomra is akad itt esetleg valami — gondolta, majd a kis pénztár alján rábukkant egy 7,65 mm- es pisztolyra és hozzá két, egyenként huszonnégy töltényt tartalmazó dobozra. Majd megveszett örömében. Ez egészen más, mint az eddig magánál hordott kés, amellyel már nemegyszer megfenyegette a rendőröket. Most prd- báljanak engem letartóztatni! ß <^ecsukhattok, úgyis ki kell, hogy \engedjeteki — mondotta Jifí Dé- dek, miután meghallgatta a bíróság döntését bűncselekményeivel kapcsolatban. Es mi tagadás, volt belőlük elég. Nem egészen huszonhárom éves korára ötször állt a bíróság előtt. Egyszer hét, máskor tizenhat hónapot szabtak ki rá. Majd két év következett. A büntetések között csak heteket, sőt olykor csak napokat töltött szabadlábon, mert mindig, rögtön a szabadulás után újabb bűncselekményeket követett el. — Javíthatatlan börtöntöltelék vagy. Lassan, de biztosan rászolgálsz az akasztófáral — mondotta neki az apja, akt már nem tudott vele mit kezdeni. Dédek viselkedését az egész környék elítélte, mindenki próbált volna rajta segíteni, de hiába volt minden. Valamennyi Jó szándékú tanácsra cinikusan, durván, ocsmányul válaszolt. Persze, már mint gyerek, a Ceská Skalice-i Városi Nemzeti Bizottság javaslatára megismerkedett a nevelőintézettel. Az ok; iskolakerülés, apró lopások üzletekben, iskolában; lakások feltörése, és még sok más félsorolha- tatlan elítélendő cselekedet. De itt az intézetben is gyorsan a többiek feje fölé „nőtt". 0 volt az, aki a szökéseket, a nevelőkkel való ellenkezést, a rendbontást szervezte. Az intézet nevelői, saját bevallásuk szerint, tulajdonképpen miatta őszültek meg időnap előtt, és megkönnyebbülve fellélegeztek, a- mlkor elbocsátották az intézetből. Később a változatosság kedvéért Jifí Dédek a nemzeti bizottság közbiztonsági komissziójának okozott gondot. Talán nem volt olyan ülésük, ahol ne tárgyalták volna a kihágásait, amelyeket egyre inkább bűncselekményeknek lehetett nevezni. Aztán a bírósággal is meggyűlt a baja. A szocialista tulajdon szétlopkodása, igazolatlan hiányzások, nehéz testi sértés ... valóban nehéz röviden felsorolni Jifí Dédek garázdaságait. Végül teljesen igaza volt a Ceská Skalice-i Városi Nemzeti Bizottságnak, amely így foglalta össze a véleményét: „... Jifí Dédekre nem hat semmilyen jóindulatú figyelmeztetés. Viselkedésével kirekeszti magát az embert társadalomból.“ A javítóintézetek jelentései sem túlzottak: „... teljesen fegyelmezetlen és fegyelmezheteúen; kerüli a rendes munkát, sokszor kell büntetni. Nehezen nevelhető, közönyös a börtönbüntetés iránt. Visszabeszél, testi erőszakkal fenyegeti az őreit. Arcúttanál vallja, hogy soha nem fog dolgozta, és erre még kényszeríteni sem kényszerítheti senki.“ Az utolsó börtönbüntetéséből Jifí Dédek 1972. január végén tért haza. A Ceská Skalice-i húskombinát építkezésén helyezkedett el, és kezdetben úgy tűnt, hogy mégiscsak új életet akar kezdeni. Dédek azonban tudta, amit tuOtthon a rádió hátsó lapja mögé rejtette a pisztolyt és a töltényeket. Itt biztos senki sem talál rá! — gondolta. Néhány napig örült a zsákmánynak és rejtegette, de utána elő-elővette, és szinte simogatta. Később már ki is próbálta a kőfejtőben, és ettől kezdve már állandóan magánál hordta. De érezte, ahhoz, hogy igazán elégedett legyen, el kell dicsekednie vele valakinek, és így, amikor fizetett az egyik restiben, szándékosan fellebbentette a kabátját, hogy a pincér is lássa a zsebéből ki- kandlkáló pisztolyt. — Csak nem pisztoly?! — kérdezte meglepetten a pincér. — Nem, rakétavetői — válaszolta ironikusan Dédek, és elégedetten a pincérre gyakorolt hatással begombolta a kabátját. A pincér ismerte a közhírű bűnözőt, de hogy azt, amit látott, jelentenie kellene, állítólag nem jutott az eszébe. 1972. április 24-e, késő délután. Egy kis községben, nem messze Dvűr Krá- lovétól ülésezett a CSKP helyi szervezete. Az egyik kicsit öszes hajú, de megtermett, a közbiztonsági szervek uniformisát viselő tagja kért szót. — Elvtársak — fordult az egységes földművesszövetkezet elnökéhez és növénytermesztőjéhez —, nem mintha nem látnám az egyes objektív nehézségeket. De azért csak nézzetek körül a házatok táján, hol milyen tartalékaitok vannak. Mindenekelőtt az irányító és szervező munkában meg az emberekkel való munkában... A pártszervezet vezetőségi tagjának, Piskora főtörzsőrmesternek a szavat nem valami kellemesen csengtek a szövetkezet vezetőinek a fülében, de tudták, hogy igaza van. Piskora főtörzsőrmester befejezte a felszólalását és az órájára tekintett. — Elvtársak, nem tehetek másképp, de el kell, hogy búcsúzzak. Itt az ideje, hogy elmenjek, ha időben ott akarok lenni a szolgálatban ... Szabadsági D vűr Králové utcáin eközben ott ' lézengett Jifí Dédek. Az ttt-tar- tózkodáshoz mindjárt két jó oka is volt. Ogy istentgazából meg akarta ünnepelni a születésnapját, és Krejöí- vel is találkoznia kellett volna. Meg volt ugyanis győződve, hogy az a másik már letöltötte a bUnfetését. Utazására öccse tudta nélkül kölcsönvette annak új műanyag kabátját, és csak az úton vette észre, hogy a zsebében van a fivére személyazonossági igazolványa is. Megérkezése után azonban Dédek meglehetősen csalódott. Cinkosa még „ült“, ezért céltalanul lődörgött az utcán. Néhányszor elmellőzte azt az épületet is, amelyről Krejőí beszélt neki. Közben a szavat is az eszébe jutottak: — Fiacskám, több mint kétszázezer korona van ott készpénzben, és egy rakás érme aranyban. Minden százszázalékos, mert csak valami öreg süket műgyűjtő pasas lakik ott a nővérével... Dédeket erre a gondolatra kellemes izgalom fogta el, bizseregni kezdtek az ujjat, és tudta, képtelen lesz ellenállni a kísértésnek. Miért is várjon Krejöíre? Ki tudja, mikorra jön meg. Egyedül azonban nem viheti végbe a tervet, kell valami ügyes segítő. Ha legalább ráakadnék firkára, gondolta, és célba vette a legközelebbi csehó bejáratát. Szerencséje volt. A barátjának ezen a napon nem akaródzott bemenni a délutáni műszakra. 0 is „ünnepelt“, és épp akkor nézett a második fél liter tizenkettes fenekére. Dédek üdvözlésére rumot rendelt, és utána elkezdte firkát tapogatni, hogy vajon nem akarna-e belemenni ebbe az üzletbe. Nem csalódott, firka nemcsak beleegyezett, fel is ajánlotta, hogy elugrik haza a gyémántvágóért és a gumiszívókáért, hogy a legkisebb zaj nélkül végre tudják hajtani a műveletet. A vendéglőben meglehetősen derűs volt a hangulat. A vidám vendégek még meg akarták fejelni egy utolsó korsóval az esti söradagjukat, és úgy tűnt', hogy a két piros kabátos fiatalembert figyelemre se méltatják. Azok épp a részesedés arányait vitatták. Dédek társának valahogy nem tűnt igazságosnak, hogy a zsákmánynak csak egyharmada jut neki. — Krejöíre is gondolnunk kell, mégiscsak ő adta a tippet! — nyugtatta Dédek a cimboráját. Persze nem Krejöíre, hanem saját magára gondolt. De a társa nem hagyta magát, csak amikor Dédek megígérte, hogy akkor fele-fele alapon osztozkodnak, s ráadásul odaadja neki a pisztolyát is, egyezett bele az egész akcióba. — Megnézhetném legalább? Dédek egy kis ideig bizonytalankodott, de aztán mégiscsak benyúlt a derékszíja mögé, és nyújtotta az asztal alatt a fegyvert. — Vigyázz, meg van töltve! — figyelmeztette. felfBnést. keltenénk — szólította fel a fiatalembereket. Dédek érthetetlenül morgott valamit az orra alatt, és csak nehezen, mozdult a székről, majd lassan bandukolt a konyha felé. Közben már a fejében forgatta a rémséges tervet: „Ha meg akar motozni, akkor jaj lesz neki. Mindenképpen elbánok velük. Nem szabad, hogy megtalálják nálam a pisztolyt.“ Miután beértek a konyhába, Piskora felszólította mind a két fiatalembert, hogy rakják ki a zsebeik tartalmát az asztalra. Elsőnek Dédek társa kezdte meg előzékenyen a kirakodást. Kihúzta zsebéből az öngyújtót, a taknyos zsebkendőt, néhány kisebb bankjegyet és egy köteg kulcsot. —' Ez minden, Piskora úr, tessék motozzon meg — tette hozzá mosolyogva. A törzsőrmester a motozást válóban végre is hajtotta, de nem talált már nála mást. — Most pedig te következel! — szólította fel Dédeket a másik közbiztonsági személy. Jifí Dédek lassan előhúzott egy doboz cigarettát, aztán az öngyújtóját, majd egy gyűrött tízest dobott az asztalra. — Ez minden? 'Dédek válasz helyett kifordította a nadrágja zsebeit. — Hát jó, akkor emeld fel a kezeden — parancsolta az őrmester, és odalépett hozzá. Ebben a pillanatban Dédek hátraug- rott, kirántotta töltött fegyverét és | lőtt... ÉJFÉLKOR Nagyon belemerültek az egyezkedésbe, és nem vették észre, hogy már jó ideje figyeli őket az egyik vendég. Es az, bár nem volt egészen biztos a dolgában, mégiscsak észrevétlen kiosont a helyiségből. Röviddel éjfél előtt tért vissza a vendéglőbe. Kis idő múlva a közbiztonsági szervek két egyenruhás tagja követte. Az őrmester, miután körülnézett, egyenest a két fiatalember felé tartott. Főtörzsőrmester Piskura nyugodt léptekkel követte. Minden oldalról mosolyogva követték a vendégek. Azok, akik már egy kicsit emelkedettebb hangulatban voltak, amikor feddőn végighordta rajtuk a tekintetét, picit visszafogták a hangjukat. Jól ismerték a körzet lakói. Az „övék“ volt. Becsülték tapintatos emberi hozzáállásáért. És ö is jól ismerte őket, tudta, kit hogyan kell kezelni. Vagy húsz éve, hogy itt szolgált. Nem egészen egy év választotta el a nyugdíjtól. Alig várta, hogy eljöjjön ez az idő. Nem mintha nem szerette volna a munkáját, de úgy gondolta, hogy végre több lesz az ideje az unokáira és a kertjére. Amikor beléptek a vendéglőbe, figyelmesen végighordozta a tekintetét a két fiatalemberen. Szeme megakadt az egyik sűrűn tetovált kezén. Meg voltak a régi tapasztalatai, tudta hát, hogy csak azok hagyják magukat így megjelölni, akik már jártak a falak mögött, tudják, milyen ott a dörgés. És minél sűrűbb a rajz, annál veszélyesebb a bűnöző. A fiatalabbik közben ellenőrizte a személyazonossági igazolványukat. Jifí Dédek nyugodt lelktismerettel és szem- teleriül az öccse igazolványát nyújtotta. Ez pedig bizonyította, hogy a tulajdonosa rendes alkalmazásban van, és még csak munkát sem változtatott. Piskqra törzsőrmester kérdőn nézett az őrmesterre, de az mintha csak magának félig hangosan megjegyezte: — Minden rendben! P iskora valahogy nem tudta ösz- 'szeegyeztetni ezt a „rendet“ azzal a benyomással, amit a két fiatal gyakorolt rá. ■— Tudjátok, mit, fiúk, gyertek velünk a konyhába, itt csak fölösleges 'Az őrmester maró fájdalmat érzett jobb mellkasában. Ahogy meglátta a fiatalembernél a pisztolyt, Piskora őrmester rávetette magát, hogy kiüsse kezéből a fegyvert. De az első lövést még két további kettő követte, ezúttal Piskorának szánva a két golyót. A közvetlen közelről gyomron talált törzsőrmester derékba törve halálosan megsebezve rogyott a földre. Mindez alig néhány másodperc alatt játszódott le. A gyilkos bűnöző a sön- tés kijárata felé vette az útját. Az őrmester aki közben magához tért az eszméletlenségből, az útját állta. A konyhában egy újabb lövés dördült. Az őrmester homlokán patakban csörgött a vér, de ennek ellenére rávetette magát a bűnözőre és sikerült kiütnie a kezéből a fegyvert. A lefegyverzett gyilkos ki akart menekülni a konyhából, de útját állta a hirtelenjében összesereglett dermedt vendégsereg. Dédek tudatosította, hogy kelepcébe került, és mindenáron menekülni akart. Körülnézett, hová is esett a gyilkos fegyver, majd rávetette magát. Az egyik vendég megérezve szándékát, rálépett a kezére, majd leütötte. Kígyóként tekergett az emberek előtt, kéz- zel-lábbal hadonászott, de a férfiak lefogták, megkötözték és átadták az őrsről érkező további közbiztonsági dolgozóknak. Dédek cselekedetének az eredménye, amelyet szándékosan követett el, megrázó volt. Piskora törzsőrmester álig néhány perccel a lövés után belehalt sérüléseibe, az Őrmester is csak csodával határos módon menekült meg a halál elől. És a javíthatatlan börtöntöltelék Jifí Dédek? A társadalomnak óvakodnia kell az ilyenektől. A legfelsőbb bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság abszolút büntetésről szóló ítéletét. Piskora törzsőrmester felelősségteljes, becsületes szolgálatteljesítéséért in memóriám, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság belügyminisztere által hadnaggyá nevezték ki. A párt a becsületes és tisztességes tagját veszítette el benne.
