Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1982-03-23 / 12. szám
A hagyományról Szerény kis kiállítása volt Dúdor István festőművésznek a CSEMADOK érsekújvári (Nővé Zámky) helyi szervezete székházának kiállítótermében, s ennek kapcsán elmondhatjuk, hogy Dúdor István talán a fiatalabb nemzedék legerősebb és legmakacsabb, legegyénibb festőművésze. Igaz, viselkedését, gyér életrajzi adataiból kihámozható lépéseit senki sem követheti, de makacssága, kitartása, akarata elvitathatatlan. Nem tudott és nem is akart más lenni, mint festő, és gondoljunk bármit, viselkedjünk bárhogy, eredményeit mindenképpen el kell ismernünk. Végső soron az utat mindenkinek magának kell végigjárnia, és summa summárum, csak az számít, amit létrehozott. Otthagyja a képzőművészeti szakközépiskolát, ugyanakkor éveken keresztül kutatja azt a személyiséget, akihez Bácskái Béla és Szabó Gyula, majd Ivan Mravec után kapcsolódhatna, s aki el is fogadja. A szlovák képzőművészeti akadémia után Budapesten próbálkozik. Ott is a legerősebb egyéniség, Barcsay Jenő felé próbál tájékozódni, hogy végül is legendaszámba menő körülmények között találjon rá arra, aki elfogadja, és teret nyit számára. Ez az ember pedig Frantläek Jiroudek nemzeti művész, a Képzőművészeti Akadémia rektora. A hagyománynak egyébként is megvan a maga óriási jelentősége, de mint látjuk az ő esetében, végképp nem nélkülözheti az igazi, robusztus nagy e- gyénlség. Kevés olyan egyéni hangra, önálló kifejezési formára törekvő művészünk van, aki ennyire magával hozta volna a sajátos, egyéni, vérébe ivódott hagyományt, aki ennyire építene közvetlen elődeinek az eredményeire. Szinte azt is mondhatnánk, hogy Szabó Gyula és Bácskái Béla kezéből vette ki az ecsetet. Ivan Mravecon keresz'Dúdor István: A festő arca tArlati jegyzetek DÜDOR ISTVÁN ÉS GÄLY KATALIN KIÁLLÍTÁSÁRÓL tül egy kicsit a szlovák piktúra középkorba, a gótikus festészet nemes és egyedi hagyományaihoz viszonyuló, Ba- zovskyn, Fullán át vezető hagyományt teszi magáévá. Jlroudekon keresztül pedig a cseh festészet Slavíőek, ChytussI művészetéből kiinduló áraméhoz kapcsolódik, és aztán egyszer csak itt van a teljesen egyedi, minden tekintetben különös és megismételhetetlen Dúdor István. Természetesen nem úgy, hogy az ősök nyomtalanul eltűntek, klradí- rozódtak volna. Nem, önarcképein Szabó Gyula is vissza vicsorít ránk, gömö- ri tájaiban Bácskái Béla szelleme, áhítata tekint felénk, és valahol jakoby Gyula ecsetkezelésének, önvizsgálatának is fellelhetjük a nyomát, jiroudek eufóriás tájai sem hagyták érintetlen, de Dúdor István Dereskeiek I., 11., III., Gömörl táj, a Festő, Tehénmenyasszony, őszi táj című alkotásai már megismételhetetlenek. Gondolatviláguk, formai elrendezésük, kompozíciójuk, szellemük telje.sen egyedi, dúdori. Itt van minden saját motívuma, az éveken keresztül rajzolt, az önpusztításig ismételt dereskel motívumai most úgy é- pülnek bele képeinek szerkezetébe, mint ahogyan az apró fogaskerekek és kövek a doxa-órákba. És ami még külön is örvendetes, hogy ez a világ nem egy, a földtől és emberektől elrugaszkodott, elidegenedett világ, hanem annak a világ végén rejtőzködő gömöri kétkezi, emberléntékű babonás paraszti miliőnek a közeli, meleg emberi kézzel tapintható, mitikus legendákkal átszőtt valósága, amelyet már Szabó Gyula, majd Bácskái Béla is megidézett számunkra. Ahová persze Bácskái Béla csak ho.sszú küzdelem után jutott el, hogy szerves egységbe fogja a táj és az ember ábrázolását, azt Dúdor a legtermészetesebb formában műveli. Ugyanakkor az ember nélküli tájban is ott érezzük, szinte látni véljük az apró, kis tűzhelyeik körül vakoskodó, parazsaikat élesztgető öregemberek küszködését, remény- vesztett reménykedésüket. Ojabb látomásai, a Lezuhánt Ikarus például és a többi képe még messzebb mennek, és csak ml nyerhetünk és meríthetünk biztos önismeretet, erőt belőlük. Örülök, hogy az érsekújváriak vállalkoztak ennek a kis kamarakiállításnak a megrendezésére, és jó lenne hinni, hogy mások is módot találnak Dúdor István kiállításának a megrendezésére. Meggyőződésem, hogy a jobb lehetőségekkel rendelkező múzeumok, galériák többet fel tudnak mutatni, ami minden bizonnyal megvan, napvilágra kívánkozik Dúdor István otthoni műtermében. Még egyszer a hagyományról Más szempontból érdekesek Gály Katalin festőművésznő alkotásai. Máris érezhető jelenléte művelődési közéletünkben, rendszeresen publikálja rajzait, írnak róla az újságok. Ugyanúgy, mint Dúdor István, aki sajátos hazai, a Szabó Gyula és Bácskái Béla vágta csapáson halad, ő egy másik, ugyancsak meghatározó önálló hazai hagyományokhoz, a Prochászka István és Lö- rlncz Gyula fémjelezte erősen avantgárd és szociális töltetű művészi felfogáshoz kapcsolódik, viszont nem olyan egyöntetű az eredménye. Hogy miért? Nehéz megmondani, mert hiszen érezhetően jó hátszéllel indul (amit sok más fiatal pályatárs Irigyelhetne tőle], izgalmas képzelöerö- vel rendelkezik, jó a képlátása, megvan a kellő tudatos emberi-művészi a-“ karatereje, és mégis... Vagyis ameny- nyl a haszna, talán annyi a kára is. Gály Katalin ugyanis nemcsak nevelőapját örökölte, hanem emberi és művészi példaképét is a családi környezetéből választootta: Lörlncz Gyula festőművész személyében. Ezt természetesen és öntudatosan vallja is, de talán épp az a közelség az, ami a sok jó tulajdonság és adottság mellett eddigi munkáinak részben a kárára vált. Ha legyőzzük azonban magunkban a bizalmatlanságot, és megpróbálunk objektl- vek lenni, nemcsak hogy tehetségét, hanem különös képlátását, gazdag gondolatiságát sem vitathatjuk el. Különösen nem, ha elidőzünk néhány pillanatig két-három legérettebb, gondolatgazdag faliszőnyege előtt. E- zek: a Szomorúság, a Karnevál, a Fejek, a Színészek, és egy-két vonásban a többi flór-dekor technikával készült faliszőnyegén jutott ugyanis legmesz- szebb a művészi példakép, Lőrincz Gyula kezevonásától. Ebből adódik a következtetés is: ezt az utat kell folytatni. A jó hátszél és minden adottság után immár erősen és könyörtelenül neki kell látnia ahhoz, hogy önállósítsa magát, legyőzze, két vállra fektesse magában a barát és a példakép keze vonását, kiszabadítsa magát a bűvköréből. Végső soron maga Lőrincz Gyula is ezt tette, amikor maga mögött tudta hagyni, le tudta magában győzni Harmost, Rud- nayt, Rétit, Vaszaryt vagy akár Picas- sót, ugyanúgy, mint ahogy a pályatárs Vajda Lajos, Korniss Dezső, Kassák Lajos emberi és művészi indítékait is, és csak a saját maga hallotta és látott világot próbálta indulatgazdag képein rögzíteni. Van abban valami felemás, hogy Gály Katalin ma ugyanolyan tragikus és megrázó képet test az anyáról az Anya gyermekével című szőnyegén, mint a- milyet Lörlncz Gyula festett a harmincas vagy negyvenes évek tragikus sorsú anyáit ábrázolva. Hogy mindezt hogyan tegye, miképpen Járjon el, nehéz egyöntetűen elmondani. De annyit talán mégiscsak megkockáztathatunk, hogy legalábbis egy Időre óvjuk a gyors, pillanatnyi élményeket rögzítő tusrajztechnikától. A másik, amit megtehet, hogy egy időre eldugja, falnak fordítja a különösen kedves és erős Lörlncz-képeket. Ezután következik a másik teendő, a válogatás: csak olyan képeket, rajzokat szabad kiadnia a kezéből, ahol már meg tudott szabadulni ettől a bűvölettől Ha erre képes lesz, akkor biztos egyik legerősebb, legeredetibb képzőművészünkké válhat. Németh István Gály Katalin: Felek Bárkit, bármit álmodom, minden éjre kész előre, álmom csak beteljesíti a félbemaradtakat. Majd az ébrenlét hatalma megszobrolfa és kifesti, önnön űrével tele mint egy habzó poharat, (Weöres Sándor: imaginációj De ami itt most érdekel, az az önmagáért élvezett alvás sajátos misztériuma, a csupasz, magányos és védtelen ember estéről estére szükségszerűen megismétlődő, merész alámerülése egy óceánba, ahol minden változik, a színek, a halmazállapot, sőt a lélegzés ritmusa is, s ahol találkozunk a holtakkal. Megnyugtató az álomban az, hogy távozunk belőle és hogy változatlanul távozunk, mert valami különös ti lalom nem engedi, hogy magunkkal hozzuk álmaink pontos emlékét. (Marguerite Yourcenarj A vers, a különböző írásművekből kiemelt reflexiók ugyan kiben ne Idéznék föl saját élményeit vagy küzdelmeit az álmaival, tudatos tapogatózásait és öntudatlan bolyongásait az alvó lét Ismerős-ismeretlen világábani Ha már a fentiekből így ráhangolódtunk az álmok különös mivoltára, nézzük meg, mi található róluk egy olyan könyvben, mint Krúdy Gyula Álmoskönyve. KÖNYVEK VILÁGA Első pillantásra úgy látszik, hogy valamiféle Igénytelenebb gyűjteménye ez a könyv különféle babonáknak, álmokhoz fűződő népi hiedelmeknek, régi álmoskönyvek anyagának. Aztán tovább lapozgatva benne, hamarosan észrevesszük, hogy nem egészen így van mert aki összeszedte és elrendezte ezt az anyagot, az a maga módján kezelte, hozzá is adott, játszott is, bújócskázott Is benne. S ha figyeljük az anyagkezelés módját, ha követjük a játékosakkor azt is meglátjuk, hogy Krúdyt alapvetően írói érdek vezette az álmoskönyvekhez. Több oknál fogva is: mert a régi álomfejtő könyvek böngészése távoli idők hangulatával ajándékozta meg: öt, a hangulatok megszállottját és mágusát; mert anyaggyűjtés közben föleleveníthette gyermekkorának világát, akkor élt falusi öregasszonyok emlékét, akik, mint írja, „oly jelentőséget tulajdonítanak az álmoknak, mint akár a valóságos életnek.“ Álljunk csak meg egy kicsit ennél a fogalmazásnál: nem bújócskázik máris Krúdy: róluk mondva, nem önnön kreatív ösztönéből szól? Nlncs-e az álmodozások mellett maguknak az álmoknak és álomképeknek is hasonló jelentőségük az író Krúdy világában, egész életművében? Mindez persze nem jelenti azt, hogy komolyan kellene vennünk, még azt sem, hogy Krúdy komolyan akarná vetetni bárkivel is az álmoskönyvek „tudományát“. Bevezető szavaiban figyelmezteti olvasóját: „Inkább saját mulattatásomra, inkább hosszú telek csendes eljátszadozására, esti órák halk el- fuvolázására szerkesztettem ez álmoskönyvet, mint azért, hogy bárki is hitelt adjon a következő szavaknak ...“ Nem, Krúdy nem veszi komolyan az álomfejtéseket, nem ad nekik polgárjogot a tudás, tapasztalatok és ismeretek birodalmában. De helyet és szerepet kapnak tőle a „képzelet virágai“ között: az álomra figyelmezök, vallja, azok, akik a „mindennapi élet szürkeségét a maguk primitív költészetével megszínezik.“ íme, még egy bizonyíték arra, hogy Krúdy írói mivoltában vonzódott az álmoskönyvek és babonák világához, a népi képzelet egyfajta játékos-költői megnyilatkozását látva bennük, amit mint a különös, a rejtelmes, a révületes élményekből táplálkozó imaglnációt közelinek érezhetett saját írói ihletének némely — s nem is éppen peremi — forrásvldékéhez. Nem járunk távol e könyv világától akkor sem, amikor a bevezetőnek idézett gondolatok szellemében közeledtünk hozzá. Van Krúdy Álmoskönyvének egy eddig még nem tárgyalt keskeny rétege — az író különböző bevezető és magyarázó szövegei ezek —, amelyekben Krúdy teljes írói hang- szerelésben reflektál álom és élet témájára és mintegy e könyv sajátos ajándékaként — a müveiben ritkán tapasztalható határozottsággal választja szét a valóst a rejtelmestől, a nappalt az éjszakától. „Két kéz írta az Álmoskönyv második könyvét, a Babonák könyvét. Az e- gyik kéz dolgozott fényes napvilágnál, amikor a kőművesek az ő sokablakú, téglából és malterból való házaikat építik, amikor a pincék bolthajtásait falazzák és a tetőt ráhúzzák arra a nagy ürességre, amelyet padlásnak neveznek. Napvilágnál rótta a papirost a fénylő tinta, amikor a nádasoknak nincs hangjuk a szélben,... lidércet nem látni az ingoványon,... amikor nem halljuk a magasból a vándormadarak kiáltását, ... belátni a legsötétebb szobába és kutyaszorító utcácskába is. Nappal: amikor nincsen rejtelem ... A másik kéz — a „jegyzeteket“ író kéz — éjszaka dolgozott az íróasztalnál. Éjjel, amikor különös hangokon szólal meg a sziget alatt elkanyarodó Duna, tótul, németül, csehül beszélgetnek e- gyes hullámok; a Vágból jött vizek, a- melyek romba dőlt várak, ördögszántotta hegyek, százesztendős legendák, boszorkánymesék világából hoznak postát... És a szerelemnek hány különös körülménye van, amelyet józan ésszel fel nem mérhetünk, csak rejtelmes éjjelen, amikor Poe hollója károg gyer- tyavilágunknál!...“ „... a legrosszabb álom sem jelenthet egyebet, mint azt, hogy még nem léptük át a halál néma kapuját; tennivalónk, elfoglaltságunk van a földön.“ A teljes tájékoztatás kedvéért jegyezzük meg: az Álmoskönyvön kívül a kiadvány tartalmazza még ezeket a Krúdy-írásokat: a Babonák könyvét, á- lomfejtő és szerelmes leveleket és lóversenyekről szóló elbeszéléseket. Fukári Valéria
