Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1982-03-16 / 11. szám
f él tizenkettő volt, amikor Suszter odament az építésvezetőhöz, és bejelentette, hogy az épületben pokolgép van elhelyezve. Hornyák téglát markoló keze félúton megállt a levegőben. Elképedve nézett a vékonydongájú fiúra. Arcát egy pillanatra elöntötte a vér, a téglát belevágta a malterba, csak úgy fröccsent a falakra, aztán magából kikelve üvöltözni kezdett; — Te piszkos csirkefogó, te huligánt — lihegte. — Menj innen, mert lerúglak a meszesgödörbel... Hát azt hiszed, hogy én is olyan vagyok, mint a tökkelUtött haverjaid?! Kiabált, szitkozódott, egyre dühösebb lett. Suszter álldogált még egy darabig, aztán letörölte arcáról a, ráfröccsent maltert, vállat vont, és odébbállt. Suszterről mindenki tudta, hogy tréfás fickó, ha alkalma adódott, mindig beugratott valakit. De nem vették tőle rossz néven, legtöbbször még a póruljárt is vele nevetett. Hornyákkal azonban hiába próbálkozott. Az építésvezető amolyan magának való, sértődékeny ember volt, aki nem ismert nála okosabbat. Alig tűnt el Suszter a ktszögellésen, letette a fandlit, s megindult 6 is lefelé a harmadik emeletről. Utánanéz ezeknek a naplopóknak, merre lúgnak megint. Ha leveszi róluk a szemét, máris megáll a munka. Már az első lépcsőforduló után észrevette a rendőrautót. Hárman álltak körülötte, és nyújtogatták a nyakukat az ormótlan falak felé. Hornyáknak hirtelen kiszáradt a torka. Megkapaszkodott az állványzatban. Mérge elpárolgott, és már csak Borotváit bámulta, akit a három rendőr közül megismert. Egy alkalommal száz koronára büntette meg a vejét gyorshajtásért. De már észrevették öt, és integettek feléje. — Jöjjön csak! — kiabált Borotvái. Mire leért, már a munkások is odaszállingóztak köréjük. A rendőrökhöz senki nem mert szólni, várták, hogy mi lesz. — Maga az építésvezető? — kérdezte Borotvál. Mogorva hangja elárulta, hogy hivatalos minősítésben van itt. — Én, Hornyák — mutatkozott be, és megpróbálta leolvasni az arcukról, hogy ml is történt tulajdonképpen. — Valami baj van? — Gyűjtse ide valamennyi emberéti — mutatott Borotvál ellenkezést nem tűrő hangon maga elé, egy meszes fűcsomóra. Nyilvánvaló volt rosszkedve, és ezt nem is titkolta. — Ne ácsorogjon, jóember, hanem szedje a lábát! — sürgette. — Hornyák motyogott valamit, de a rendőrök, idegesen rángó arcát látva, inkább lenyelte a sértést. Eszébe jutott, hogy lerohanta öt Suszter. Talán most az egyszer valóban Igazat mondott. Elszorult a torka. Ezért még ráhúzhatják a vizes lepedőt. No de hogy pokolgép! Ki hitt» volna? Aztán felötlött benne, hogy szinte minden nap hallani a rádióban merényletekről, emberrablásokról. Megáll az ember eszel Hát még ebben a sárfészekben is előfordulhat ilyen? De nem. volt szó semmilyen pokolgépről. A rendőrök látogatásának egészen más oka volt. Borotvál főtörzsőrmester egy betonlapra állva elbeszélte, hogy a délelőtt folyamán milyen vakmerő bűntettet hajtottak végre. — Ismerik a Wagner utca sarkán azt a fogadóirodát? — Sazka—Sportka van ráírva? — kérdezte valaki. — Az. KiraboltákI Borotvái tehetetlenséggel vegyes szomorúsággal ejtette ki ezeket a szavakat. Aztán elmondta, hogy a zsákmány nem lehetett sok, mert ma még alig volt forgalmuk. De nem is az elrabolt pénz mennyisége a lényeg, hanem maga a bűncselekmény ténye, amely a kisváros életében példa nélkül áll. A két hlvatalnoknő közül az egplk éppen bevásárolni volt a szemközti zöldségesben, amíg a rablás történt. A másik vallomása alapján tudjuk, hogy a rabló egyedül volt, az arcát nem látta, mert egy fekete nőt harisnyát húzott a fejére, de azt megfigyelte, hogy olyan ruhát viselt, mint az építkezéseken dolgozók. Mielőtt eltűnt a kopott aktatáskájával, a tehetetlen hlva- talnoknőt összekötözte. — Namármost — folytatta Borotvál —, eddig azt tudjuk, hogy a tettes munkaruhás volt, és hogy a bakancsa meszes. Kis szünetet tartott, ezalatt körbejáratta szemelt a munkásokon. — Ezért vagyunk itt. Minden lehetőséget meg kell alaposan vizsgálnunk, márpedig ez az építkezés van a bűntett helyéhez a legközelebb. Előfordulhat, nem állítom — Borotvát a kezével is kifejező mozdulatot tett —, nem állítom, hogy maguk között van a tettes, de lehetséges. Ugye? Remélem, a nyomozásban segíteni fogják a rendőrség munkáját. Most, hogy a nehezén túljutott, Hornyák- hoz fordult: — Szeretném, ha az építésvezető elmondaná, hogy^ az itt dolgozó munkások közül ki hagyta el a helyét kilenc és tíz óra között. Még egyszer hangsúlyozom, hogy ml csak egy lehetőséget nyomozunk le. Hornyák végignézett az ácsorgó embereken. Fogalma sem volt, hogy a kérdéses Időben ki hol tartózkodott. Egész délelőtt fenn dolgozott a harmadik emeleten, mindössze annyit tud, hogy senkiért sem tenné tűzbe a kezét. De az Ijedség leleményessé tette. — No, emberek — mondta szigorúan —, lépjen ki az, aki a délelőtt folyamán elhagyta az építkezés területét! KULCSÁR TIBOR ROVATA Négyen is előreléptek. Hornyák megköny- nyebbült. Borotvái pedig a formaságok mellőzésével ki is faggatta nyomban őket. Az egyik. Patkós nevezetű, tüzelőt rendelt a i>asüti állomáson. A többiek szerint kilenc után pár perccel már Itt volt, valamilyen papírt is fel tudott mutatni, nem is adták vissza neki a rendőrök. Majd megvizsgáljuk, mondta az egyikük fontoskodva. Aztán egy másik fiatalember nem szólt semmit, csak a száját tátotta ki; a fogorvosnál volt, még látszott a véres sebhely. Egész éjjel nem aludtam a rohadt miatt, mondta. A harmadik beteg feleségéhez ugrott be a kórházba, az előző nap operálták vakbélre, és nagyon szerette volna tudni, hogy jól van-e. Gyanún felül álló, tisztes munkásembernek látszott, a kollektíva is zajosan kiállt mellette. Utána nézhetnek, tárta szét a karját, a portás emlékezni fog, egy húszast adtam neki. — Fűzi vagyok — mondta a negyedik, aki a legfiatalabbnak látszott valamennyiük közül. — Én vásárolom a tízórait itt mindenkinek. Összeírom, aztán nyomás btclkkeztetéssel nyomra vezettek volna, de ő nem tudott mit kezdeni velük. Még egyszer szemUgyre vette a gyanúsítottakat, megpróbált arcukról leolvasni valamilyen áruló jelet. De hiába. Befejezésül egy krimiből ellesett kérdést tett fel: — Történt-e valami szokatlan a délelőtt folyamán? Valami, ami apróságnak tűnhet, de tálán mégis fontos leheti Várta, hogy valaki megszólaljon, az emberek azonban némán álltak. Talán szokatlan események után kutattak emlékezetűkben, de lehet, hogy magukban már lezárták az ügyet, és csak a rendőrök távozására vártak. Már senki sem remélte, amikor egy sovány kis emberke megszólalt. — Egy apróságot tudnék — mondta félénken —, de félek, hogy butaság lesz. Hornyák nem tudta megállni, hogy meg ne jegyezze: — Nem is vár tőled senki okosat, Ke- szegl Borotvál azonban nyomban lecsapott a kis emberre: LENDVAY TIBOR: KORONATANÚ livel az állomás büféjébe. Minden áldott nap megyek. Igaz, emberek? — kérdezte. — Egy időben én sem tudok két helyen lenni, ez világos — ezzel visszaballagott a többiek közé. Borotvái tanácstalanul nézett végig a munkásokon. Még néhány embertől találomra megkérdezte, hogy mit csinált és ki bizonyítja, de a kérdezettek alibijét mindig igazolta valaki. — Mindenkit kikérdeztünk? — nézett fürkészőn rájuk. — Még az építésvezetőt nemi — hallatszott valahonnan hátulról. Hornyák meg mert volna esküdni, hogy Suszter hangját hallotta, de az olyan ártatlan képet vágott, mint egy maszületett bárány. A gyanúsítás annyira meglepte, hogy dadogni kezdett. Nem volt mellette senki, s az emberek nem is nagyon szerették, mégis a pártjára álltak. Ilyet senki sem feltételezett az építésvezetőről. Borotvál főtörzsőrmester eltekintett az apró incidenstől, további bizalma jeléül így szólt Hornyákhoz: — Most utánanézünk néhány dolognak, aztán visszajövünk, és felvesszük a jegyzőkönyvet. Addig senki ne hagyja el az építkezés területét. Ezért maga a felelős. A rendőrök beszálltak az autóba és elrobogtak. Mindannyian elbűvölten néztek a porfelhő után. Aztán amikor a meglepetéstől magukhoz tértek, Izgatottan tárgyalni kezdték a történteket. Csak Hornyák húzódott félre sértődötten. Nem is próbálta őket visszaterelni az elhagyott állásokra, jól tudta, hogy feleslegesen jártatná a száját. Inkább hallgatózott, hogy a többieknek mi a véleménye a bűntényről. Többféle elképzelés is felmerült. Egy kőműves szerint a hivatalnoknő saját magát kötözte össze, és csak kitalálta a rablómesét. Biztosan hiánya volt, magyarázta. Aztán gyanúsítottak konkrét személyeket is, akik ilyen vagy olyan okból elkövethették a rablást. Kocsonya, aki két hónapja jött ki a sittről; vagy Blinker, aki eddig ugyan csak verekedés miatt ült, de hát tőle minden kitelik. Azt természetesen valameny- nylen elvetették, hogy a tettes közülük való. Csodálkoztak a rendőrök tehetetlenségén. Ha azzal fecsérelik a drága időt, hogy ártatlan emberek alibijét vizsgálják, akkor sohasem fogják el a tettest. Ez volt a közhangulat. Egy óra múlva újra megjelentek a rendőrök. Megismételtették a vallomásokat, rögtön jegyzőkönyvbe is vették. Minden rendben ment, csak Fűzi vallomásával nem voltak elégedettek. — Magára nem emlékszik a büfésnő — mondta Borotvál inkább tanácstalanul, mint vádlón. Fűzi mellett olyan súlyos érvek szóltak, mint a megvásárolt tízórai, s a többiek véleménye ts, hogy annyi idő alatt nem követhette el a rablást. •— Nem emlékezhet mindenkire, akt megfordul az állomáson — védekezett Fűzi. — Ilyenkor délelőtt rengeteg ember utazik! Borotvát nem volt detektívfelügyelő, aki furfangos eszközökkel éles logikával rejtélyes bűneseteket derít ki. Rendőr volt, aki legfeljebb biciklitolvajok után nyomozott. Voltak tények, amelyek talán helyes követ— Halljuk csak, minden apróság fontos lehet! — biztatta. Keszeg — ez volt a csúfneve — megrántotta derekán a kissé bő riadrágot, és mondani kezdte: — Csak annyi történt, hogy ma nem rendeltem semmit Fülestől — Füzlre mutatott —, de mégis kaptam. Körülnézett, és az érletlen arcokat látva, magyarázni kezdte: ' — Az asszony tegnap töltött paprikát csinált vacsorára, és én annyira szeretem a töltött paprikát, hogy ezt hoztam tízóraira is. Mondom is az asszonynak ... — Ha lehet, akkor azt mondja, ami délelőtt történt — vágott közbe Borotvál. — Szóval megettem a töltött paprikát, amikor jön nekem a Füles a szokásos savanyú hallal. Mondtam is neki. Füleském, ezt edd meg te, komám, ezt én nem rendeltem. Pedig minden nap felírja. Hogy lehet valaki ilyen hülyéi? Borotvál elgondolkozva nézte Füzlt, aki Keszeg szavaira csak zavartan pislogott. Mielőtt azonban leszűrte volna a következtetéseit, Hornyák tsmét közbeszólt: — Ez csak úgy lehetett, hogy Füles már előre, mondjuk reggel megvette, amit szokott, és kilenc után nem az állomásra ment, hanem rabolni. Ezért kapott Keszeg dupla tízórait. Keszeg felugrott. — Ügy van, mester úri Ez a disznó tele táskával ment rabolni, ezért hozta nekem azt a savanyú halat. Bs még azt akarta, hogy fizessem kit — Milyen táskája van Füzlnek? — kérdezte Borotvál. Még mindig nem merte Fü- zit gyanúsítani. — Egy rongyos. Ócska táskái — kiáltott Keszeg, és már futott ts, hogy hozza. Fűzi mozdult volna, de Borotvái intett neki, hogy csak maradjon a helyén. Nemsokára jött vissza Keszeg, kezében a magasra tartott táskát lóbálta. — Itt vanl — kiabálta. — Üres, mint a fejet — Hol a pénz? — kérdezte Borotvál szigorúan. — Pénz? — Fűzi hangjában sértődöttség érződött. — Azt maga pénznek nevezi? Tudja, mennyi volt a kasszában? Nem? Hát én megmondom! Harminc korona nagyven filléri Ez magának rablás?l Ráadásul az a bestia meg is karmolt! Itt meg — mutatott a nyakára — a harisnya kidörzsölte a bőrömet. ( Borotváit nem hatotta meg Fűzi balszerencséje, betessékelte az autóba. A rendőrök ts sorra beszálltak. Keszeg, aki a táskát még mindig a kezében tartotta, iii' nuk kiabált: — Hé, a nyomravezetőnek nem jár semmi? Borotvái észbe kapott. — Szálljon csak be maga isi Maga a koronatanú! Aztán a kis ember fancsali ábrázatát látva mosolyogva hozzátette: — Ne féljen, a zsákmány tíz százalékát megkapja! keszeg motyogott valamit magában, de hogy mit, — talán jobb Is —, azt senki sem értette. SZÄSZI ZOLTÁN VERSEI: Ahonnafí jöttem Kunyhók. Tiszták. Kristályok. Fényesek. . Erősek. Éleseké Mégse metszenek. Dédelgetett fiukat ölükbe veszik. Ringatnak. Altatnák. Áldás a vályogfalaknak. Felnövök lassan felnövök lassan méla árnyékom velem nő szél taszít eső ver keménnyé maggá érlel parancsolóm az idő Délután levél levél után cseppenként földre hull a bánat s a szél fázósan kopár ágak közt dudorászgat éjfél a föld majd így is úgy ts elnyel állj ki . szeress vagy egyszerűen menj el mit mondhatnék csak villanásokat tudok belőled kapni szívem tükrével tudom csak visszaadni Esti dal: Legújabb küldeményében a versek — talán a Petróleumlámpa c. kivételével — nem érik el régebben közölt írásainak színvonalát. Prózai írása viszont ismét érdekes, friss, ezt rövidesen közöljük. O. G.: Próbálkozásai közül Szilveszterkor ' című rövid prózai írása bíztató, versei viszont erőltetettek, ihlet nélküliek. Azt a- jánljuk, inkább a rövid prózai műfajokkal próbálkozzék, s Idbvel — lehetőleg olvashatóbb kézírással Jelentkezzék. Civil a seregben: Két verse közül a Virág-dal a sikerültebb. (A címe nem talán ,,Virágének“l) Egyes részei, sorai szinte kifogástalanok, máshol viszont kirívó a gyenge rím, a nyelvi pongyolaság. Az X-lk kerék sirámai c. verse mesterkélt, erőltetett. Küldjön újabbakatl VICA; Csövesek című írása az ismert témáról nem sok újat mond, csupán ismétel. Ami benne Jó és hatásos, az a kérdésfeltevés az írás végén. Másik próbálkozása, a Kinek az oldalán áll az igazság című ugyan , valóban megtörtént eseményt ír le, de ettől még nem irodalmi alkotás, szinte minden hiányzik belőle, ami azzá tehetné. A Találkozás műfaji szempontból a leginkább megközelíti a közölhetőség szintjét, de mint leveléből kiderül, nem eredeti alkotás. Ha saját maga számára lefordít egy-egy elbeszélést, novellát, ez-mindenképpen hasznos stílusgyakorlat és tanulási lehetőség, közlésre viszont a Jövőben csak eredeti írásokkal jelentkezzék. T. L.: „Vershez hasonló“ műve, sajnos, nem nyerte meg a tetszésünket. Kísérőlevelében azt írja, hogy természetesen más versei is vannak. Ne ragaszkodjék hát ahhoz a mondáshoz, hogy (betű szerint idézem): „ne mindent egyszerre“ (Hl), küldje be azokat is, hátha e mostaninál Jobban sikerültek! N. T.: A rendezetlen menetrend című írását Jellegénél fogva nem közölhetjük rovatunkban, mivel publicisztikai témájú, s közben elvesztette Időszerűségét. Szeretlek: A vers szerzője levelében elfelejtette megírni a címét, s Jeligét sem tüntetett fel. Azért nem neheztelünk rá, mert írása nagyon gyenge próbálkozás. Többieknek: Az utóbbi hetekben rovatunkhoz több olyan levél érkezett, amelyekre anyagtorlódás miatt és terjedelmi okokból csak a legközelebbi számunkban vála szólhatunk. Kedves olvasóink és munka tár salnk türelmét és megértését kérjük.
