Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1981-12-08 / 49. szám
> DM KÉT lÄNY ÉS KÉT FlÜ Két lány és két fiú. Közös vonásuk, hogy főiskolások. Évfolyamtársaiktól többek között abban különböznek, hogy 1981-ben kétszer is aláhúzták: amit hivatásul választottak, nem volt véletlen. TANEMÄNY A KÖRNYEZETI KIHATÄSOKRÖI Daniela VereSová a Közgazdasági Főiskola Nemzetgazdasági Karának negyedikes hallgatöja. Szakdolgozatával a diákok idei nemzetközi tudományos vetélkedőjén Bra- tlslavában az elsők között végzett. Beszélgetésünk tndítöoka nemcsak Daniela sikere, hanem szakdolgozatának témája Is. ^ Dunaszerdahelyről (Dun. Streda) származom, és meg kell mondjam, hogy nagyon szeretem a Csallóközt. Védett területeivel, madaraival, a Duna romantikus holtágaival, s velünk, a csallóköziekkel együtt. Ennélfogva nem is tekinthető furcsának szakdolgozatom témája: A Gabőíko- vo — Nagymaros kihatása a környezetre. Két évvel ezelőtt, amikor Bősön (GabCí- kovoj megjelentek az első földgépek, nekifogtam az anyaggyűjtésnek. A helyzettől függően elemeztem a látottakat, Összeha-. sonlitottam, vagy csupán lejegyeztem. Munkám nem volt könnyű, de erre már az elején figyelmeztetett Milan BuCek docens, aki tulajdonképpen mindennek az oka, ő kezdeményezte dolgozatom témáját, és később az anyag feldolgozása alatt Is a legjobb tanácsadónak és szakértőnek bizonyult. De miről is szól a munkám? Egy ilyen nagy mű építését tengernyi tanulmány előzi meg. Miután néhányat közülük áttanulmányoztam, egy kicsit elkeseredtem, mert úgy éreztem, hogy bármilyen tökéletes lesz is az én dolgozatom, újat már nem mondok vele, hiszen előttem már mindent leírtak a szakma nálam sokkal tekintélyesebb képviselői. Aztán mégis úgy döntöttem, hogy megpróbálom, és ebben nagy szerepet játszott viszonyom a Csallóközhöz. Arra gondoltam, hogy bármily tökéletesek is a szakemberek tanulmányai, mégis csupán a tényekből indulnak ki, nekem ott vannak az átélt huszonkét év tapasztalatai. Dolgozatomban foglalkozom a vízlépcső- rendszer hatásával az életkörnyezetr*-, az erdő- és vízgazdaságra, a szántóföldre, hujózásra, a táj szociális képére, a lakosságra... Következtetéseim nem mindig az e rőmű mellett szólnak, a negatív kihatások között említem például a vidék jellegzetes állatvilágának megbolygatását, a mezőgazdasági földterület jelentős csökkenését, a talajvíz szintjének csökkenését. A gyakorlatban ez azt is jelenti, hogy amit szerettem, az tíz év múlva egészen más lesz: kevesebb lesz a fácán, megszűnnek a Duna menti fűzfaerdők, a nagy beruházásokkal kiépített védett területek, a Nagyiéi és a Kormoránsziget... Rá kellett jönnöm arra Is, hogy az erőmű közelében lakók nem túlságosan lelkesednek a falujukon keresztül száguldozó hatalmas teherautóknak. De létrejött-e már nálunk olyan korszerűségében a korára rácáfoló létesítmény, amelyet az emberek kezdettől fogva bizalommal támogattak volna? Az új, a modern minden szakterületen szót kér, ez mindig is így volt. Az említett veszteségek mellett vitathatatlan a gabőfkovo — nagymarosi vízlépcsőrendszer jelentősége. Én annál is inkább mellette szavazok, mert láttam, hogy az építés tervrajzai mellett jelentős részt képeznek azok a határoz í- tok, amelyek a Csallóközt jellegzetes környezetének védelmére születtek. LEGJOBB Kohút Gyöngyi a Szlovák Műszaki Főiskola Vegyészmérnöki Karának másodéves hallgatója. A Bratlslavában megrendezett nemzetközi kémiai diáktalálkozón érdekes szakdolgozattal vett részt. Most ennek ürügyén faggatjuk őt. — Tudományos szakdolgozatomban a fotokémiával foglalkozom, tanárom, Stanislav Sekretär mérnök készített fel a vetélkedőre. —. Mondj néhány szót a szakdolgozatodról. A fotokémia nemcsak elméleti, hanem gyakorlati szempontból is nagyon érdekes terület, tuiajdonképpen minden tudományágnak szüksége van rá: a legszenzációsabb tudományos eredmény is tulajdonképpen a pillanat megörökítése, tebát fotóanyagrk révén válik hitelessé, lesz népszerűvé, tízért a fényképészetnek nagy jövöje van, és indokolt, hogy továbbfejlesztésével annyit foglalkozik a vegyészet. HAZATÉRNI — Hogyan érzed magad a főiskolán? — Az első év bizony elég nehéz volt, tíz vizsgán kellett sikeresen túlesnem, hogy másodikosnak mondhassam magam. Tanulni kellett az egész év folyamán, körülbelül olyan iramban, mint az érettségi előtt. Nagyon nehéz vizsga volt például a kémiai gyártásfolyamatok, de talán mé.gis a legnehezebb a fizikavizsga volt, amelyet — taktikázva — utoljára hagytam, így egy kissé megrövidült a szünidőm. De amikor ezen a próbatételen is túlestem, nagyon megkönnyebbültem. — Dunaszerdahely (Dun. Streda) mellől, Várkonyból (Vrakúű) származol. Hogyan szoktad meg a fővárost? — Azt lehet mondani, hogy egy pillanatig sem éreztem magam egyedül, és must már nagyon sok jó barátom, barátnőm van. De amit külön is szeretnék kiemelni, az a tanulmányi csoportunk, összetartunk, segítjük egymást. Nyáron elnyertük az iskola legjobb brigádja cimet, és az a légkör, amely a csoportunkban uralkodik, sokunkat átsegített a tanulmányi nehézségeken, és azt hiszem, hogy nagy szerepe van abban, hogy senki sem esett ki közülünk. — Hogyan telik a szabad időd? — Az igazság az, hogy nagyon szeretek otthon lenni a szüleimmel. Sajnos, csak a hétvégeken járok haza, akkor igyekszem pótolni mindazt, amire itt Bratislavában nincs módom. Gondolok itt főleg a kerti munkákra, mert a kertben nagyon szeretek dolgozni, meg a főzésre, zongorázásra ... — Eddigi legnagyobb élményed a főiskolán? — Nem fogod elhinni, de az Idei háromhetes szünidei gyakorlat. A galgóci [Hla- hovec) gyógyszergyárban dolgoztunk, és tulajdonképpen ez volt az első alkalom, amikor megismerkedtem közelebbről jövendő szakmámmal. Nagyon élveztük valamennyien azt a húsz napot, és szinte játszva megszereztük a beszámitót az ottani gyakorlatból. OLYAN IGAZI MAI SRÄC „A matematika ésszerű gondolkodás, fantázia, szellemi erőfeszítés, logikai játék; játék és minden, csak nem mechanikus dolog, nem esztelen számítás.“ Ezt a mondatot egy számtankönyvben olvastam, s bevallom őszintén, hogy számomra a szellemi erőfeszítés valóban erőfeszítésnek bizonyult, és nagyon megszenvedtem, míg matematikából leérettségiztem. Természetesen vannak, akik számára a matematika valóban ésszerű gondolkodás, logikai játék. Ezek közé tartozik Zsilinszky Laci, a bratislavai Komensky Egyetem Természettudományi Karának matematika szakos hallgatója. — A matematika a kedvenc tantárgyad, könnyedén veszed az „akadályait“. Mit gondolsz, mi az oka annak, hogy a legtöbb diáknak éppen a matematikával gyűlik meg a baja. >— Lehet, hogy nem tanulják rendszeresen, de az Is meglehet, hogy rosszul közelednek a matematikához. A matekot nem lehet szóról szóra megtanulni, bemagolni. A szabályokat elsősorban példákon kell alkalmazni, — Téged mikor kezdett érdekelni a matematika? — Már alapiskolás koromban foglalkoztam számtanfeladatokkal. Először csak merő kedvtelésből, később aztán már komolyan érdekelt a számok világa. Gimnazista koromban különböző matematikai versenyeken, ollmplászokon vettem részt. Azt hiszem, másodikos voltam, amikor megoldottam a Középiskolai Matematikai Lapok (Budapesten megjelenő szakfolyóirat) versenyfeladatait. Akkor a huszadik lettem, de egy évvél később már a tizenharmadik. Az eredmények lelkesítettek, tanáraim is örültek neki, annál is inkább, mert én voltam az egyedüli külföldi résztvevő, aki „feltornászta magát“ az első húsz közé. Harmadikos koromban megkaptam a Sikeres megoldó címet. Egy évvel később részt vettem a Bflovecl szeminárium elnevezésű ma tematikai vetélkedőn; ezt egy prágai verseny követte, amelyen tulajdonképpen eldőlt, hogy hazánkból ki vesz részt a washingtoni vllágolimpiászon. A feladatok nem voltak túl nehezek, de amilyen peches vagyok, elcsúsztam az egyik legkönnvebb feladaton, így a víashlngtonl olimpiász csak álom maradt számomra. — Elsős egyetemista vagy, és azt tanulod, ami szivedhez a legközelebb áll: a matematikát. Hogyan tetszik a főiskolás- élet? — Elégedett vagyok. Felvételt vizsga nélkül kerültem be az analízis szakra. Sok Időt szentelek a matematikának, de korántsem ez az egyedüli fontos dolog az életemben. Jártam zeneiskolába, nagyon szeretem a zenét. De legalább ennyire kedvelem az irodalmat, az utazást. Idegen nyelveket is tanulok, és már az Is öröm számomra, ha autót vezethetek. Laciról igazán nem mondhatú el, hogy hasonlít a bogaras matematikusokhoz, inkább olyan igazi mai diák. jár koncertekre, de diszkóba is, lehet vele beszélgetni a művészetről, ugyanúgy mint a sportról. Ki tudja: lehet hogy sokrétű érdeklődésének szerepe van abban, hogy éppen a matematikában ér el legtöbb sikert. „CSAK“ MÁSODIK A VILÁGON Jozef Bednárlk, a Szlovák Műszaki Főiskola Villamosmérnöki Karának elsőéves hallgatöja. Beszélgethetnénk vele a sportban elért sikereiről, a hanglemezekről, és minden más egyébről, interjúnk témája a- zonban mégis csak az, amelyről ez a szerény srác nem túlságosan szívesen beszél: az idei világ dlákolimpiász, amelyet Washingtonban rendeztek meg, és ahol Jozef második lett. — Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy Washingtonba utazhatsz a diákok vllágolimplászána? ^ Hát... Kétszer is rákérdeztem, és még másnap sem mertem elhinni. Tulajdonképpen csak most, hónapok távlatából tudom felmérni a látottak és tapasztaltak értékét. Már maga a repülőút rendkívüli volt számomra; nagyon hálás vagyok tanáraimnak és szüleimnek is mindazért, hogy 18 évesen képviselhettem hazámat a világ legjobbjai között. í— Azt hiszem, ebben a sikerben neked Is volt egy kis részed. — Tulajdonképpen már a hetedik elemiben eldöntöttem, hogy vagy a matematika, vagy semmi. Már akkor tudtam, hogy nem tiszta matematikát fogok tanulni, hanem elektronikát vagy a villamossággal összefüggő, más szakot. Gondolkodó tfpus vagyok, az igaz, de azért szeretem, ha az, amin hónapokon át dolgozom, amibe beleülöm az eszemet, „testet ölt", megfogható, hasznos dologgá válik. Ezért választottam a villamosmérnöki szakot. Szeretem a fizikát meg a kémiát is. Ezek a matematikához hasonlóan gondolkodásra késztetnek. Már középiskolás koromban sem kedveltem a történelmet, a földrajzot, ezeket már csak ágy tanulhatja a diák, ahogy megtörténtek, nincs lehetősége arra, hogy kiegészítse saját véleményével. I— Jó, de most beszél] a washingtoni o- llmplászról. — Kemény hazai versenyek sora előzte meg. En már tulajdonképpen „öreg rókának" számítok a hazai versenyzők között, tizenkét éves koromtél járok matematikai olimpiászokra. Az idén első lettem országos viszonylatban, és bekerültem abba a keretbe, amely kéthetes „edzőtáborban" vett részt: itt választották ki azokat, akik Washingtonba utaztak. A világolimpiásznak 190 résztvevője volt. A verseny három napig tartott, naponta három feladatot kellett megoldanunk 4 és fél óra alatt. A feladatokat valamennyi résztvevő leragasztott borítékban az anyanyelvén kapta kézhez. Olyan ideges voltam, hogy amikor elolvastam a példákat, azt hittem, képtelen leszek megoldani. Talán háromszor is áttanulmányoztam, míg rájöttem, hogy több megoldást is le tudok vezetni. Az első példával csaknem másfél óráig bíbelődtem — eredménytelenül. Megpróbáltam az analitikus megoldást, de a levezetés így sem volt véges. A második és a harmadik példa megoldása nagyon gyorsan ment. Jóval később, este higgadt fejjel jöttem rá, hogy mégiscsak az lett volna a helyes, ha az analitikus megoldást alkalmazom. E miatt az egy példa miatt leltem „csak" a második. — De a világon második ,.. — Az az igazság, hogy nálunk a villamosmérnöki karon nagyon sok jó matematikus van, de biztosan másutt is. Azt hiszem, az utóbbi néhány évben nagyot léptünk a természettudományok felé, most már csak az iram tartásáról van sző. Ebben nagyon nagy szerepük van a matematikatanároknak. Én nagyon sokat köszönhetek nekik. Az oldal anyagát irta; Kamoncza Márta, Kántor Mária és Zácsek Erzsébet
