Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1981-11-24 / 47. szám

IM ' 2 esztmyfönökt 6rá után leüim(jk a megtérített asztalokhoz^ ^ég beringm rezeg néhány friss Információ,-ezért csak később döbbenek ülésrendünk diffe­renciáltságára. Aki eddig bizonytalanul, .la­tolgatta, hogy kik futottak élőbbre az 'élet­ben, most kfoálóan táfékozódhát. A repre­zentációs helyekre az kerül, : akinek érde­mei, esetleg jól megalapozott egzisztenglá- fa van már. Végül Is mindegy, mormolom, szék, szék. Innen á hosszú asztalsor sarkáról Is jól lát­ni mindent. Peti átéllenben ül, előkelőén kitesz égy doboz Marsot maga elé. A társal­gás még mindig felszínes, inkább csak vizs- gálgatjuk egymást. Mintha skatulyából húz­tak volna ki mindenkit. Tornyos frizurák, csillogó vastag pecsétgyűrűk, elegáns ru­hák. — Afaf, tíz évvel ezelőtti Emlékszel, ami­kor geometrián rágyújtottunk az utolsó pád­ban? Matús azt mondja: Mi az, mi az? S'ám- mi, tanár elvtárs, nyitva van az ablak, iés behozta a szél a füstöt. Háhahal '% — Meg amikor a születésnapodat ünne­peltük a tornateremben, emlékszel? Égy láda sört vittünk át a szemközti kocsmából. — Hát igen, akkor majdnem kirepültünk az tskolából. terki még mindig olyan harsányan nevet, mint régen. Csak akkor némúl el,, ..amikor a felesége ránéz;, Mtraésúsz^. g ;sz^én; és széttéki'nt, 'fíogy ki látta. Ázélőtt azt sem tudta, hogy milyen íze van a sörnek, most meg, lám, milyen szakértelemmel emelgeti az üvegeket. Meg kellett tanulnom inni, mondja, mert kinéztek a munkahelyemről. Igaz, Csibi? Amióta a szövetkezet rám tá­maszkodik, alig van szabad időm. Az asz- szony ránéz, de nem szól semmit. Az öreg nem jött el. Akkor sem kedvelt bennünket, úgy látszik, most sem kíváncsi ránk. Az igaz, hogy sok borsot törtünk az orra alá, de ő tehet róla, sohasem állt ki mellettünk. Neki csak egy osztály voltunk a sok közül. — Hülyeség, hagyd a fenébe. Ha nem jött, nem jöttl fól magvagyunk mi mélküle is, nem igaz? Együtt a régi banda, mint tíz évvel ezelőtt. — Emlékszel a sítúrára, amikor az üveg rumot felvittük a szobára? Térdig érő hó volt. Kerekes jön ki az étteremből és kér­dezi: Mit visznek, fiúk abban a csomagoló­papírban? Olyan az alakja, mintha üveg len­ne. lipl azt mondja; Üveg, tanár elvtárs, de csak szódavíz van benne, a konyháról visz- szük a lányoknak. Háhahal Azt mondja: Vár­janak csak, hadd nézzem megl Mondom: Nem lehet, tanár elvtárs, sietünk, és már szaladtunk is. Az öreg meg csak bámult, szóhoz sem tudott jutni. A százszor elmondott történeteken úgy ■nevetünk, mintha először hallanánk őket. ^sy-*sy szó is fergeteges nevetést indít­hat aL — Hallottad, hogy Gizi válik? Állfíólctg Magyarországra megy férjhez. A pasas ma­szek villanyszerelői Nem mondom, jobban jár, mint Ferivel. Csöt6 Liszl6: Ffiztaerd6 (fehér tus) Motto: A középszerűség rosszabb, mint a tökéletes silányság. A kö­zépszerűség nem egyéb, mint hiá­nya akár az isteni, akár az ör­dögi erőnek. A jóban megbocsát­hatatlan, a rosszban nevetséges. (Széchenyi István) Hérosztratosz elmerengve ült karos­székében, miközben jobb kezének mu­tatóujjával az orrát piszkálta. Azon gondolkozott, hogy vajon kik gyárthat­ják a virágzó ógörög társadalom leg­újabb politikai vicceit. Számos hipoté­zist dolgozott ki, de még mielőtt bár­melyiket bővebben elemezhette volna, a szomszéd szobában felhangzott fele­sége rekeiítes hangja, s az visszatérí­tette őt á sivár hétköznapok-prózái va­lóságába. « Már igazán csinálhatnál valami nagyot “ mondta. ?— Nézd meg, Pithá- gorasz milyen sokra vitte egy monijal; tál, hogy á négyzet plusz bé négyzet egyenlő cé négyzettel, s Archimédesz Is megcsinálta karrierjét azzal a csa­varral meg a vízbe mártott testtel. — Majd legalább elmegyünk hozzá nya­ralni. A füst finom kis felhőkben úszik a meg­rakott asztalsor fölött. A felszolgálónő ke­csesen hajlongva sós mogyorót szór a tá- nyérkákra. Halk zene vegyül a zajos társai- ■ gásba. Aztán tálalni kezdik-a vacsorát. Ta­más. megkoccintja poharával az üveget. — Nos, fiúk. emeljük fel még egyszer va­csora előtt. Az agglegények egészségére! — Akkor én meg az anyósom vejének az egészségére iszom — mondja Peti. — Hal­lottátok a varjúviccet? Igen? Kár! Kárt A lecsós sertésborda illata ellenállhatat­lan. Hozzálátunk. A mozdulatok méltóságtel- jesek, csak az evőeszközök diszkrét ■ csör­gése hallatszik. — Kutyameleg van, igaz? emeli fel a fe­jét Teri férje. Valamilyen igazgatónak a sofőrje. Ujján vastag pecsétgyűrű villan. Hét* végi házuk van az igazgatóé mellett.. Kér­désére senki. nem válaszol. A nyakkendők meglazultak,, homlokomon érzem, hogy meg­indul lefelé egy Izzadságcsepp. Aztán a felszolgálónő elszállítja a vacsora maradványait, csak üvegek maradnak az asztalon. Poharak koccannak egymáshoz, ci­garettásdobozok járnak körbe. — Vegyél csak, amerikai — • kínál a so­főr. — úgysem szívsz ilyet akármikor. — Ott is töltsétek, mi van, lazsálunk? Vagy menjek oda? Előre csúsztatom a könyökömet, Anikó fegyelmezett. arcát nézem. Alig változott. Emlékszik-e még azokra- az időkre, amikor álmaimat meséltem neki? .Születésnapjára írtam egy verset, az első szerelmi vallo­mást, te jó-égi Tele volt reménytelenséggel, félélémmel ás érzelgősséggel. Ma is emlék­szem az egyik versszaltáta: '„Szeretlek és tálán néked, elviselni- nem kis 'mérégi Ha ez így van s' él haragod, kérem szépen bo­csánatod.“ Imponált neki. Gyanítom, hogy Ösété László: Kalappal és-kackiás bajusz- szal (komb. technika] Csak te, te nem tudsz rájönni semmi­re! Hérosztratosz nem szólt semmit, bár agyát vérhullám öntötte el. Nem akarta provokálni feleségét, aki már napok óta az egyhangúan lepergett évekré s a közelgő elmúlásra gondolva úgyis azon rágódott, hogyan is tudott ilyen lehetetlen alakhoz hozzámenni. Hm! Könnyen mondja •. az asszony, hogy valamire vinni kellene. De vajon hogyan? Sokat töprengett ezen, de nem jutott eszébe semmi okos dolog; Neki nem esett férges, alma az orrára, mint jó pár száz évvel később Newtonnak, aki ennek kapcsán felfédezte a gravi-, tácló törvényét. A villanyégöt sem ta­lálhatta fel, hiszen az elektromos áram akkor még ismeretlen volt. A luest u- gyan ismerte, de azt az istenek csa­azóta sem kapott ilyen verset ajándékba. Tudod, én még ilyenekre nem gondolok, mondta, számomra csak a tanulás létezik, meg legfeljebb az ilyen baráti kapcsolatok. Mert azt természetesnek vette, hogy együtt sétálgatunk, moziba megyünk, s közben ló­gatom az orrom. Peti mindig így vígasztalt: Te hülye, hát nem látod, hogy milyen cson­tos térded van? Nincs neked szemed? Nézz szét egy kicsit magad körül, annyi a szép nő, mint a pelyva! A zene lágyan zsong, néhány szippantás után kezem a pohár után nyúl. Jóleső bor­zongás fut rajtam végig. Sokan már táncol­nak, a csillár halvány fénye áttetsző lepel­ként borul rájuk. Egymáshoz bújnak, és elérzékenyedve dúdolják az ismert régi dalt. Egy pillanatra mintha régmúlt házibulik hangulata térme vissza: reménytelen szerel­mek, éjszakába nyúló séták kéz a kézben, álmodozások, kihasználatlan lehetőségek. Ügy érzem, egy letűnt világ szelleme kísért a táncolók között. Persze ez csak nosztal­gia, néha meglódul a-fantáziám. A fátyol- szerű cigarettafüstön keresztül azt is lá­tom, amit múltba merengő saját kis házi­mozim kivetít a terem közepére. Alkati hi­ba, mondaná erre Peti. Nagy kaliberű srác volt, rengeteg erénnyel, csak nem hitt elég­gé önmagában, alacsonyra tette a mércét. Berki például még mindig mogázhatná. Ha most az asztal szélére is került, az életben azért megtalálta a helyét. Kiegyensúlyozott családi élet, elérhető célok, szolid kispol­gári életmód. Szerinte az egyenes jellemek ezen az ösvényen járnak. Emlékszem, volt egy mondása, amelyet aztán ml is- átvettünk tőle: Minden elmúlik,- ami nem örök, és semmi nem örök. Akkor: teljesen. felkorbá­csolt bennünket ez a mély filozófia. — Gyere csak hív Tamás egy kisebb csoporthoz. — Tudod, a nagy piálásról be­szélünk, amikor benyakaltuk azt a tíz üveg bort... 1 ■ ■ Csótó László: Mutatványos (fehér tus) sa. Már-már lemondott-arról, hogy híres ember legyen, s újból visszatért a po­litikai viccek elemzéséhez, amikor is­mét felhangzott a rekedtes hang: — Látod, Hlppokratész Is beírta ne­vét az emberiség történelmébe! De te...! — Halgass, te kígyó! — robbant ki Hérosztratoszból az utóbbi napok fel­gyülemlett tehetetlen dühe. És ebben a pillanatban — mint a vil­lám — cikázott át agyán a gondolat. Egy kicsit várt még', majd mintha mi sem történt volna, így szólt nyugodtan: . — Na jó. Beírom én is. És másnap felgyúftotta Artemisz is­tennő templomát. Egymás szavába vágva mondjuk el a tör­ténetet. Nagyszerű a hangulat. Még a tar­tózkodóbbak is csatlakoznak hozzánk. — Komédiát — Stefi áll felettünk. Ke­zében pálinkásüveg, arcán a részegség apró piros foltjai. — Ez csak komédia! Nem ve­szitek észre, hogy tíz év. alatt minden meg­változott? Elszakadtunk egymástól, . pajti­káim, idegenek, vagyunk már egymásnak! Hazudósunk, enyelgünk, ■_ régi emlékeinkkel traktáljuk egymást... Meghúzza a pálinkásüueget, aztán fakép- hél hagy. Bámuljuk, amíg 'el nem tűnik a táncolók mögött. Valaki felkiált: Ki ismeri azt, .hogy Lement a nap a maga járásán? Né­hány taktus után újra zúg a kórus. — Hülye ez a Stefi ■— szól Berki. — Ugyanazok vagyunk, akik voltunk, csak tíz évvel idősebbek, különbért semmi. — Nézd, bárókám: — magyaráz Peti —, a részeg ember mindig szívből beszél. — Ne kezdd te is ezzel! Azt akargd mon­dani,. hogy idegenek vagyunk egmásnak? Nem ismersz talán?! — Én csak ezeket az elegáns hölgyeket és urakat nem ismerem, akik mintha elfe­lejtették volna, hogy kik voltak tíz évvel ezelőtt. Berki dühösen feláll: De hát miért baj az, ha valaki elegáns? Legyeri eszed, apukám, bezsongtatok, vagy ml?! — Elég, báró, töltsétek! — Peti szavai véget vetnek g vitának, Megisszuk á bort, aztán aki csak tud, táncolni, megy.. Stefi a zenekar melleit- áll, a pálinkás- üveg még mindig a kezében. Ügy áll ott arcán meghatározhatatlan mosollyal, mint egy próféta. Mint Jónás a sivatagban. Talán ö is arra vár, hogy az Or megbüntesse el- tévelyedett báránykált. — Semmit nem változtál — mondja. Anikó tánc közben. Rám néz, szemei acélkék su­garak, Mintha lézer hasítana át rajtam. Várja, hogy megbénuljak tőle, mint hajda­nán. De most nem történik semmi. Hiába, azóta vén róka lettem. Lelkemen egy cso­mó bűn szárad, amely valaha lázba hozott, most ásításra késztet. — Arra célzol, hogy olyan rosszul tán­colok, mint régen? Mosolyog, a férjére pillant, aki az asztal­nál ül. Szép reprezentációs példány. Ha nő lennék, sikoltozva vetném, rá magam. Kü­lönösen a lila csokornyakkendő ingerlő. — Most min mosolyogsz? — csap le rám. — Nem is vettem észre,, hogy mosolygok. — Válarhire gondoltál! Ez már ó régi Anikót idézi. A mindig für­késző, titkok Után kutató Anikót, aki talán a mai napig sem szűnt meg engem ele­mezni. — Nérri akarsz megismerkedni a férjem­mel? — kérdezi aztán. — Nem, nem... ' Fáradtnak érzem magam. Többet nem tán- cólgk senkivel, határozom el. Visszatérek a helyenire, de leteszem a poharat, mert nem érzem az ízét. Rendeljetek nekerri is egy kávét — intek Tamás felé. — Megyek, kiszellöztetem a fejem. Az előcsarnok üresen tátong, csak egy talpon álló hatalmas hamutartó szomorko- dlk a bejárati ajtónál. Olyan, mint egy kon- dér. Belehajíiom a félig szívott cigarettát, és felkapaszkodom a keskeny ablakpárkányra. De nem látok -semmit, még a csillagokat sem. L. Zs.: Két elbeszélése közül az S. 0. S. cselekménye kissé valószí- nűtlenül erőltetett. Az írás a friss és eleven meseszövés ellenére is ki­dolgozatlan, befejező mondata mo­doros. A Rövid mese az igazságról témája Jó megflgyélöképességéről ta­núskodik. De ez is csak ainolyan „első vázlat.“ Mind a két írása gyen­gébb a lapunkban már korábban meg­jelenteknél. Várjuk újabb Jelentke­zését! H. E.; Mint minden hozzánk érke­zett írást, az ön verseit is elfogulat­lanul és Jóindulattal Igyekszünk el­bírálni. Íráskészsége elvitathatatlan, verselni Is tud, ezt a szonett for­mában írt próbálkozásai bizonyítják. Ami hiányzik: az az eredeti meglá­tás, egyéni szemlélet, az a bizonyos költői „én“, amely a rímbe szedett sorokat, gondolatokat valóban verssé, Irodalommá teszi. Kerülje a fráziso­kat. A Nap című verse hemzseg ezek­től, pl.: „életünk szép szépségéért / óvjuk közös földünk, gyárunk“ stb. Arra is ügyeljen, hogy ne vegyen erőszakot a nyelv törvényein! Versei­ben i— egy-egy Jól sikerült sor vagy versszak kivételével — egyelőre több a banalitás, a selejt. ■ Legyen szigo rúbb önmagához és Idővel újra Je­lentkezzen! Kandúr: Két verse közül a- Mit je­lentesz Te nekem című a Jobb. Köz­lésre még ez sem érett, de felvillant valamit a szerző tehetségéből. Egy- -egy Jelző vagy hasonlat esetében ne alkudjon meg a rím kedvéért, mint pl. a negyedik versszakban, ahol ezt olvashatjuk: „kinek ölelése érdes“. Az érdes ölelés a valóságban is, a versben is kellemetlen! Sí. Z.: Ojabb verseiről azóta bizo- ; nyára olvasta már véleményünket, I rövidesen közlünk néhányat. Köszön­jük elismerő véleményét lapunkról. Eddig, beküldött írásai alapján öröm­mel tartjuk számon önt is külső munkatársaink sorában, és várjuk újabb Jelentkezését. GYÖRGY ELEK: ÓKORI TÖiTF I I pásénak tartotta, s így eszébe se jutott a Wassermann-féle reakció kidolgozó­ÉRETTSÉGITALÄlKr

Next

/
Thumbnails
Contents