Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1981-11-10 / 45. szám
KÖRÖK ÉS CSIKÓK Nincs nagyobb örömük a iiataloknak, mint amikor új lakásukat rendezgetik, esi- nosítják. Azt szeretnék, ha minden nagyon szép lenne — és persze nem túlságosan drága, hiszen a fiatalok pénztárcája nincs mindig tele, s a háztartásba amúgy is még sok minden hiányzik, és ez is pénzbe kerül. Az új lakás egyik legfontosabb kelléke a szőnyeg, ez pedig érezhető befektetés. De van rá mód, hogy padlónk ne maradjon fedetlen, és a zsebünk se tiltakozzék... Készítsünk egyedül szőnyeget! Nem kell megijedni, a kezdő kézimunkázóknak sem túl nehéz feladat a tarka szőnyeg elkészítése, amely majd otthonossá, meleggé varázsolja a lakás pihenősarkát. Vastag műszálból készül. Legmegfelelőbb a chemlon, mert eléggé vastag szálú és tartós. Képünkön egy 195 cm-es átmérőjű kerek szőnyeget látunk, amelyet külön horgolt kör. dlaJcü kis „szőnyegek'^ szegélyez^ nek. Különböző színekben, ízlésünknek és a bútornak megfelelő színösszeállításban készíthetjük. A függöny színével is harmonizáljon! A horgolótű legyen eléggé erős, akkora fejjel,. amilyen vastag, szállal dolgozunk. Szinváltásnál a szálat mindig húzzuk át a szőnyeg bal oldalára, és ott apró öltésekkel glappsan varrjuk,el. A HOKGOLASMINTA: rövid-, azaz ráhaj- tés nélküli pálca. Modellünk három színű, arany (sárgái, fáradtzöld és korallpiros. Aranyszínű szállal kezdjük, 4 láncszemből egy hamispálcával gyűrűt készítünk, 2 láncszemet, majd 11 rövidpálcát horgolunk a körbe, és egy hamispálcával zárjuk a sort. Ettől kezdve állandóan körbe horgolunk, de mégis jó, ha a sor elejét más színű szállal megjelöljük. 1. sor: Az előzó sor mindegyik pálcájába két rövid pálca. 2. sor: Minden pálcába egy rövidpálca. 3. sor: Minden második páÜQába 2 rövidpálca. 4. sor: Nem szaporítunk. 5. sor: Minden harmadik pálcába 2 rövidpálca. 6. sor: Nem szaporítunk. 7. sor: Minden 4. pálcába 2 rövidpálca. 8. sor: Nem szaporítunk. 9. sor: Minden 5. pálcába 2 rövidpálca, Így horgolunk 12 sort arany színnel, majd négy sort fáradtzölddel, 4 sort korallpirossal, 4 sort ismét a- ranyszínnel (lehet szép meleg sárga , is), 4 sort korallpirossal, 4 sort fáradtzölddel horgolunk. Ezután a kört négy egyenlő részre osztjuk, és megjelöljük az elosztások helyét, ezektől jobbra és balra megszámolunk 22 pálcát, és ezek helyét is megjelöljük. A 4x44 szem fölött oda-visz- sza sorban 7 sort--korallpirossal, 4. sort, fáradtzölddel. majd 7 sort korallpirossal horgolunk. A szaporítás az előbb leírtak szerint történik. A sor végén mindig egy láncszemmel fordulunk. A kihagyott 22 pálca fölé külön négy, 29 cm átmérőjű kört horgolunk rövidpálcával, ugyanúgy szaporítva, mint az alapkörnél. A kész kis köröket a négy szabadon maradt beékelésbe varrjuk. A szegély 18—18 fáradtzöld és aranyszínű kis kör váltakozásával készül. A kis körök átmérője kb. 15 cm. Ezeket apró öltésekkel egymáshoz és a nagy körhöz varrjuk. kész szőnyeget megnedvesttve kifeszítjük,-és így szárítjuk. MIÓTA EGYSZER TÖtED ELBOCSŰZIAM, AZÖTA VAROM AZT,, HOGY VISSZAÉRKE ZEE. „Jörtain egy fiúval, akivel a ' . féléves ismaretségünknek az én levélem vetett vé get. Azéte már találkoztunk, és kért, hogy kezdjük újra. £n a nagy ürömömben csak habozó választ adtam, és a fiú erre nagyon tartózkodó lett. Most már csak köszön, és én úgy érzem, hogy közönyös irántam. Mit tegyek? Érzem, hogy én rontottam el.“ . Jól érzed, hogy te vagy a ludas abban, hogv a kaprsplaf másodszo'r is rsödöi mondott. Az első szakítást te kezdőmé nyezted, márt azt hitted, hogy a másik fiú többet jelent számodra. Tévedtéll De a társaságofbk közös volt, így továbbra Is telálkozgattatok. ■ A fiú az első atfödö alkalmat kiheeználva kezdeményezte, hogy iijböl veled-járhasson. Te a . nagy örömtöl ,szinte megriémultál vagy talán megint a másik fiú felé kacsingattál, azért nem, használtad ki a helyzet adta lehetőséget, A fiú pedig érzi, hogy 6 csak akkor kedves számodra, ha más nincs. Most már eső után köpönyeg. Ninos más választásod, minthogy te közeledj. Csak így nyerheted vissza a fiú bizalmát. TAEÄLKOZÄS ; „13 éves vagyok, és. szerelmes egy fiúba. A fiú tud róla, de eddig y;Mk táncmulet- .ságokon taláfkpzlun.k. Ott » úgy, ha én kezdeményeztem » találkozást, legutóbb is meghfvtam pgy bálba. A fiú el is jött, odajött hozzám,, és én azt kérdeztem tőle, hogy mi van... Erre a fiú elment. Miért?" A fiúról még keveset tudsz, ezért ilyen titokzatos a.y viselkedése számodra. Biztos gátlásos, ha,- ennyire a kezdeményezésedre bíz . mindent, A bájba is. a. meghívásodra ment el, és te elég félvállról '.fogadtad jö: vételét. Nem csoda, hogy a fiú a mulatság helyett a mulatozást választotta. A te viselkedésed sem mentes á bizonytalanságtól, de -erre a fiú egyedül nem jön rá. Ezért van szüksége a magyarázatra, amelyet csak te adhatsz neki. Ha legközelebb találkozol a fiúval, ne bálba hívd, hanem találkára. Ha elfogadja, akkor a további kezdeménye zést már a fiúra bízhatod .. SZERETLEK, CSOKI „Szerelmes vagyok egy falubeli fiúba. Egyszer kedvesen néz rám, és kössön, máskor meg észre sem vesz. Hem tudom, hogyan kezdhetném? Félek a kudarctól is." Valamit yalamiért... Nagy dolgok sem születhetnének, ha nagyobb volna a félelem, mint az akarás. Döntsd el, hogy mi fbntósabb szám'6df5T*T!g7"SiiRSf8S kapcse-' lat kezdernényezése, avagy a kudarctól félve a borúlátó lemondás. Ha igazán vonzódsz a fiúhoz, ajánlatosabb a kezdeményezés, mert a kiforratlan kapc.solafok az embert sokkal hosszabb Ideig kísérik, mint a csalódás. Hisz ismered a Huffnáger Pisti esetét? A kezdeményezésre, azt hiszem, a falusi környezet sok lehetőséget ad, mái csak azért is, mert kisebb közösségben él tek. Ha nem érzed magad elég erősnek hozzá, kérd meg valamelyik közös ismerős töket. NEM TUDOK NÉLKÜLED ÉLNI „Lakodalomban megismerkedtem egy fiú val. Azt ígérte, hogy majd jelentkezik. Nem hirom kivárni a jelentkezését, mit csinál jak?“ Tudakold meg a elmét, és írj neki leve let, amélvben bevallód türelmetlenségei okát fs. De számolnod kell: a kudarccal ezért ne bízz túlságosan ebben a kapcso latban. Ez az egy találkozás még nem biz tos, hogv elegendő a szerelemhez. Lehet hogy a fiú számára nem' volt más, mim kedves! élmény. Nagyon vágyódsz már n szerelemre, ezért vagy türelmetlen. TUDNÄLAK-E SZERETNI? „Megismerkedtem egy fiúval, és megsze reltUk egymást. Nem Vnlt túl komoly kap csolat közöttünk, ezért szétmaradtunk. Most egy iskolába járunk, és szeretnék újbúi vele járni. Hogyan?“ Konkrét lehetőséget a fiú adhatna. Ha legközelebb kihív (ami bizonyítja, hogv nem vagy közömbös számára), menj ki, és kérdezd meg tőle, miért hívott. Leveledbe!- van egy nagy ellentmondás; szerettétek egymást, de nem volt komoly a kapcsolat A szerelmet csakis komolyan lehet és sza bad venni. Nálatok tehát nem volt még szerelem, csak vonzódás, avagy egyoldalii ragaszkodás a te részedről. Ha még egv szer kezdenétek, nagyobb felelősséggel ké ne Indulnotok, hogy jobban sikerüljön (Remélem,-a „nem túl komoly kapcsolat“ tat nem a testi kapcsolat hiányára akartál utalni... Ha mégis így volna, először ttsz tázd magadban a szerelem fogalmát és azt, hogy függ ez össze a nemiséggel!) TALÄN NEM ISMEREM ELÉGGÉ ÖT? „Szeretek egy fiút, aki minden este eljön hozzánk. Most azi hallottam róla, hogy jár egy másik lánnyal is. Akkor miért nem mondja meg? És még valami; a buszmegállónál sohasem akar megismerni, mién van BZ?“ A fiúnak nem tiszta a lelkllsmerete, mert egyébként nappal is, más emberek előtt is vállalná irántad való érzelmeit. Eddig 6 takargatja a sötétséggel. Van alkalmad megkérdezni tőle, mi igaz abban, amit a verebek csiripelnék, rőla. Neked sem szabad azonban minden szóbeszédnek felül nőd, de kérdezd meg. Felesleges volna, ha vlssztrSlne tapasztalatlanságoddal, ezért biztosítsd magadat. A buszmegállónál pedig próbálj te odamenni hozzá. Ha nagyon zavarba jön, akkor este már nem is lesz mer- sze elmenni hozzátok. VERONIKA A MŰSZEREZÉS MŰVÉSZETE Az ételek - elkészítéséhez különféle fűszereket használunk. Egy kilóhoz, illetve egy literhez szűkén egy kávéskanál sót számítunk. Az ételeket általában együtt főzzük a száraz fűszerekkel, mint. például az egész vagy a törött, bors, a kömény, a babérlevél, 9 paprika, a szegfűszeg, a borsfű, az üröm. De ízesíthetjük az ételt egyéb szárított fűneraű növényekkel egy negyedórával a befejezés előtt. Tegyük a leveszöldséget és .8 hagymát az ételbe negyven perccel a megfőzés előtt, hogy a hatóanyagok egy része megmaradjon. Főzzük áz étellel égyütt-a friss majoránnát, a kakukkfüvet, de csak öt percig.. A petrezselymet, a metélöhagymát és a kaprot közvetlenül a tálalás előtt szórjuk az ételbe. A;túl sós mártáshoz és zöldség-egytálételhez tegyünk tejet, ezzel elvesszük túl sós Ijjét. Sötét mártáshoz egy késhegynyi vajat ajánlunk. Csepegtessünk a túl édes salátákhoz és a tejes ételekhez citromlevét. Előre sózott ételekhez ne használjunk sőt, elővigyázatosan fűszerezzük. A sót sohasem szórjuk az ételbe a sőtartóból, hanem kiskanállal. Főzés közben Időnként kóstoljuk meg az ételt. arcApolas A száraz, megviselt arcbőrt házilag is szépen rendbe hozhatjuk folyamatosan alkalmazott, friss, tisztító, vitamindús arcba- rltással. A pakoláshoz az anyagok könnyen beszerezhetők, elkészítése pedig igazán nem ne héz. A következő anyagokból áll: mogyorónyi élesztő, 1 mokkáskanálnyl hintőpor, 1 kávéskanál joghurt és annyi méz, hogy könnyen kenhető pépet kapjunk. A gondosan letisztított arcra vékonyan kenjük a jól felszívódó krémet. Erre te gyünk bőrtisttító vitaminpakolást, melyei 15—20 perc múlva vizes vattával leszedünk Még a. közérzetünk ts jpbb lesz egy-egy ilyen pakolás után, és bőrünk szemmel lát hatóan üdébb, simább lesz. Ajánlatos he tente, később havonta egyszer-egyszer al kalmazni ezt a keveréket. Természetesen bármikor csinálhatunk egy soron kívüli pa kolAst is, ha másnap szebbek akarunk len ni. A párizsi nők régóta kedvelt barnító koz metikuma a sárgarépa, de nemcsak ezérí ajánljuk. 'A sárgarépa jót felszívódó vitaminokat tartalmaz és különösképpen használható a bőr szépítésére. Például: egy kis sárgarépát megtisztítunk, műanyag reszelőn lereszeljük, pár csepp növényi (olíva- vagy napraforgó-1 olajjal meghintjük és jól ösz- szekeverjük. Néhány percen belül levet ereszt, amelyet aztán ujjunkkal a gondosan megtisztított arcra simítjuk. A sárgarépa finom színes olaja perceken belül kreolaJb- bá varázsolja az arcbőrt. Vigyázni kell a- zonban, hogy a bőrre egyenletesen kenjük fel, vékonyan, fdtyolszerűen, mert külön ben foltos lesz. (Óvatosságra int a külön féle minőségű sárgarépák különféle színe ző anyaga, ezért ajánlatos egy figyelme: alajpróba. A túl erős színű répa olajábó: 'ermészetszerűen egészen kevés is elégj. Ajánlatos hetenként kétszer-háromszoi -eggelente könnyed simítást végezni az arc bőrön a sárgarépaolajjal. A friss színes olaj nemcsak szép, egészséges arcszint köt csönOz, hanem A-vttamint is juttat a bőr bt. a Ssoelallila ltjútági Siúvai <ég SatováklaJ KBipontl Blaelt iégénak lap|a • Ktedja a Smena Kiadóvállalat • Siat katilátág áa admlnlaitrácir S97 lé BratlalaTa, Praiaká ti ralatoa: 18818 • FStaarkaai i8: ál. Straaaaa OyBvgy • 9 tőszeTkaaxlS halyattaaa; Calk onlk Imis • Nyomta a Zúpa doslovanaká UaElarna, 817 2t Bratislava, OaklIaBska 38 B Eiarizaléal di| agy éne 52.— Köt, fái ávia 28.— K8t • Tar leazti a Posta HIrlapaxolgálala Elúflzettaeti mlndaa poitahiva tatnál vagy kúzbaaftSnál • A lap kBlfBIdra a PNS. OstradnS ^ipedlcta 8 dovoi Mafia 884 If- SrattslRTS Gottwaldnvo ném fi 48 Bilin randalbald mag • KAziraliikat Otm firsBnk mat is nem kBIdBnk rlssxa t . I . |o a02