Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1981-11-03 / 44. szám

* IM knmá^c'Tií ' J-eser közeledik egt icoísz'/rkr .‘-iercetít's koc • . /.’íessfíi.itíimi'i d>röo’Ti'ict'ii je^ záséba’ ?5 a W — 6'jnSlo -r,:ö^. u korauzríoz: ­•Sű is. •'■ ''terCűCíes "oh;rri. r:'.'; -7. .'■■■.■ t/f-/; : » ko’'üii ji’Pfi '' ugészer fiatal naptizemiövz/ys k^ny ü'. /I t.ocsii jozef Haveítn ^zolgidai -i határőr veszi k'ezele '.,:^ ,1 szokásos u&Dariassngi kér dés mán belelapoz a kr-t utas iuícueiebe. tanulsággal M indkét útlevélen aranybetűs Jelzés 0. S. J. Knights of Malta, diplomatic passport. Az egyik, a 00300/LP sorszámú dr. Eugen Muszynszki, a másik Eri­ka Muszynszka grófkisasszony ne­vére szól. A volán mögött ülő fér­fi szerény szlovák tudással meg­jegyzi: s—i Házastársak vagyunk, és Csehszlovákiában voltunk egy kis körúton... 'A határőrnek azonban ennyi is elég, tulajdonképpen csak most tudatosítja a párocska idegessé­gét. t— Elnézést, tessék befáradni velem a parancsnoki szobába, né­hány apróságot szeretnénk felül­vizsgálni. Itt aztán hamarosan kiderült, kit is „merészelt“ oktalanul fenn­tartani sürgős útjában a határőr. Muszynszki: Életemben még so­hasem kellett magyarázkodnom, de ha úgy kívánják, szívesen fel­fedem kilétemet. Két doktorátu­som van, az egyiket az orvosin, a másikat a filozófiai karon sze­reztem, ezenkívül számos tiszte­letbeli doktori címmel is rendel­kezem. Kérem, tartsák ezt tiszte­letben ... És hogy a hatás még nagyobb legyen, a vámhivatal parancsno­kát anyagi körülményeiről is tá­jékoztatja: — Nem vagyok túl gazdag, de azért van három személyautóm, egy tizenöt szobás villám, magán­kórházam Floridán, és vagy négy­millió dollár készpénzem. Mindez látszólag nem nagyon boldogíthatta Muszynszki urat, mert teljesen egyedül élt, mind­addig, míg egy szép napon ta­lálkozott Erikával. Erika: Tizenhat éves voltam, a- mikor beleszerettem Eugenbe, nagylelkűen, gavallérosan visel­kedett irántam, és amikor édes­anyámmal együtt meghívott ben­nünket Budapestre, meghívását elfogadtuk. Erika édesanyja: Budapesti tar­tózkodásunk alatt lehetőségem volt meggyőződni Eugen tulajdon­képpeni kilétéről. Láttam születé­si bizonyítványát, rajta a szüle­tési dátumot, 1953. május 21. vagy 23. Születési helyként New York város volt feltüntetve. Addig kü­lönösképp nem kutattam lányom barátjának múltja után, és ez az irat végképp megnyugtatott. Eugen elbűvölte a két nőt. Elég­gé fiatal volt, és remekül állta a jövendő anyós kérdéseinek ke­reszttüzét is. Könnyek között me­sélte, hogy nyolcéves korában egy autóbaleset következtében el­veszítette szüleit, ennek ellenére nem csüggedt el, sokat tanult és nemcsak hogy kétszer doktorált, hanem Franciaországban és Olasz­országban is díszdoktori címet kapott. Ezenkívül három évvel ez­előtt Florida állam szenátorává választották. A két tágra nyílt szemű nőnek egy szalvétára he­lyezve lerajzolta az Amerikai Egyesült Államok szenátusának ülésrendjét, a legkisebb aprósá­gokról sem feledkezve meg. El­mesélte, micsoda ünnepség volt, amikor bejelentették választási győzelmét. Erika édesanyja: Azt mondtam Eugennek, nagyon szeretném, ha lányom boldog lenne vele, mire ö azt telelte: „Egészen biztos bol­dog lesz.“ Hazautaztam, lányom még három napig Budapesten ma­radt. Az elmaradásáért nagyon megszidtam. Mire ő sűrű könny­zápor közepette bevallotta, hogy Eugen könyörgött, maradjon még vele, nem akarta hazaengedni, és ő képtelen volt ellenállni kérle- lésének. Ez után a találkozás után gyak­ran jöttek és mentek a levelek a két szerelmes között. Erika öt­ször öt centiméteres fényképe, születési bizonyítványa csakhamar a tengerentúlra került. Eugen: Még Budapesten eldön­töttük, hogy feleségül veszem Eri­kát, s ő ebbe beleegyezett írásban is, én ezzel a levéllel elmentem a máltai lovagok főhadiszállásá­ra, amely New Yorkban a 116. ut­cában található, és ott 1980. szep­tember 20-án távházasságot kötöt­tem Erikával. Menyasszonyom személyét egy általam kiválasz­tott jogász képviselte. Az aktuson nem volt jelen sem Csehszlová­kia, sem Erika személyes képvi­selője, a menyasszonyom nem tudta, hogy elvettem feleségül. A házasságkötésről egy különleges nagyméretű okiratot kaptam, a- melyet érthető okoknál fogva nem hozhattam magammal. Vi­szont magammal hoztam Erika út­levelét, amely már az asszonyne­vére szól, és ebből nyilvánvaló volt, hogy házastársak vagyunk. Minderre Erika aggódó édes­anyja miatt volt szükség, hiszen leánya Eugennal tartott volna menyasszonyként vagy akár ba­rátnőként is. Erika: Eugen három gyűrűt és egy kínai aranyláncot hozott a- jándékba, ez aztán végképp ki­elégítette édesanyámat, így bele­egyezett, hogy elutazzam. Már napok óta csak Bécsről, London­ról meg Párizsról álmodtam, meg Floridáról, Eugen csodálatos villá­járól, Ismerőseiről. Az ajándéko­kon kívül egy magnótekercset is kaptam tőle, angol nyelvű lec­kékkel, s lelkemre kötötte, tanul­jak sokat. Édesanyám gondosan áttanulmányozta az útlevelem, és rákérdezett a nevem mellett fel­tüntetett „comtesse“ grófklsasz- szony szócskára. Eugen magyará­zatképp azt válaszolta, nemesi család sarja, ennélfogva a felesé­ge is örökli a nemesi címet. Eugen: 1980 júniusában bará­taim ajánlására megkaptam a Máltai Lovagrendet. Az ünnepség­re a már említett New York-i ház­ban került sor. A lovagrend ado­mányozói sokat foglalkoztak ve­lem és nem titkolták, hogy olyan ember vagyok, akire szükségük lehet. 1980 szeptemberében — mivel több szláv nyelvet is be­szélek — megbíztak néhány euró­pai állam figyelésével, ök ezt diplomáciai kitüntetésnek nevez­ték. Diplomáciai útlevéllel ren­delkezem, amelyet a Colonia-Ki­rályság adott ki. Ezt a királysá­got azelőtt Khalayaannak nevez­ték. S nem létező állam diplomatá­ja azonban nagyon is jól tudta, hogy királysága csupán jótékony- sági szervezet, amely árvák, kór­házak és iskolák támogatásáról gondoskodik, és valamennyi tag­jának egy bizonyos pénzösszeg befizetése után mintegy ellsmer- vényként „diplomáciai útlevelet“ ad. Ez amolyan gyerekjátékféle, hiszen az útlevelet még az Bgye- sllt Államok területén sem ve­szik komolyan. Sz eeeményelí ezután már gyor­sán peregtek. Eugen, zsebében a két mit sem érő útlevéllel szél­sebesen Erlkáék városába robo­gott, és nem titkolta szándékát, hogy mielőbb szeretné megmutat­ni az ő kis grófnőjének királysá­gát. Kívánságának már tulajdon­képpen semmi sem állt útjában. Erika becsületes diákként az is­kolában leadta valamennyi tan­könyvét, ámulatba ejtve osztály­társait és tanárait. ■— Nahát, Erika, és hogyan tár­salogtatok? Már megtanultál an­golul? — Hihetetlen, közelebb nem akadt volna egy szép szál legény? >-< Jövőre aztán gyere haza az érettségi bankettünkre! És Erika boldog volt, édesany­ja a könnyeivel küzdött, amikor leánya beült a CD jelzésű és az Egyesült Államok pici zászlójával dekorált Mercedesbe. A határ felé teljes sebességgel és bekapcsolt reflektorokkal haj­tottak, mindezt azért, hogy sen­kinek még csak az eszébe sem jus­son feltartóztatni őket. Útközben Eugen még elkérte Erika autó­buszbérletét, hidegvérrel össze­tépte, csak a fényképét hagyta meg. Mondván, az igazolványra már úgysem lesz szüksége. Erika: Komáromba érkezésünk után még figyelmeztetett, hogy az útlevelemben feltüntetett adatok között nem a tényleges születési évem, tehát 1902, hanem 1961 sze­repel, mivel mindenkinek szemet szúrna egy túl fiatal grófkisasz- szony. Bólintottam, hogy valóban Igaza van. A komáromi határállomáson a mese aztán csakhamar valósággá, drámai kimenetelűvé vált. Eugen lovagot őrizetbe vették, az ország engedély nélküli elhagyásában nyújtott segítség címén. Diplomá­ciai küldetésének a komáromi Já­rásbíróság egyévi feltétel nélküli szabadságvesztéssel vetett véget, és a büntetés letöltése után ki­utasítják hazánkból. És mi lett Erika sorsa? A bí­róság fiatal korára és arra való tekintettel, hogy a bűntényre egy csaló vette rá, háromhónapi fel­tételes szabadságvesztésre ítélte, tehát a büntetést egyévi próbaidő­re felfüggesztette. Muszynszklről a tárgyalás fo­lyamán kiderült, hogy 45 éves, és már sokféleképpen megpróbált a törvény megkerülésével élni. Ez ideig háromszor volt nős, felesé­gei egy-egy gyerekkel ajándékoz­ták meg, és természetesen nem rendelkezik sem nemesi, sem dok­tori címmel. Hát a szenátorság? Kiderült az is, hogy Lengyelor­szágban született, a Lengyel Nép- köztársaság belügyi szervei sze­rint többször is volt büntetve csa­lásért, okirathamisításért, fiatal­korúak tudatlanságával való vlsz- szaélésekért. Lengyelországból történt szökése után sikerült oda visszatérnie és megszöktetnie több fiatalkorú lányt, és amikor lelep­lezték, a lengyel illetékes szervek kitiltották az országból. Muszynsz­ki , nem esett kétségbe, nálunk próbált szerencsét, sikerrel, pon­tosabban majdnem sikerrel. Most 12 hónapon át lesz ideje gondol­kodni azon, milyen irányba tere­li élete útját a következő évek­ben, és el kell gondolkodnia azon is, hogy miután neve meglehető­sen ismertté vált már több állam­ban, melyik országba helyezi át „főhadiszállását“. I Mert az én I hibám (Oj Ifjűság, 42. szám) A fiatal művészek hajla­mosak azt állítani, hogy csak bizonyos alkohollal a vérükben képesek alkotni. Lehet, hogy ebben az állí­tásban kezdetben csak a i nagyképűség játszik szere­pet, de később, sajnos, meg- j szokássá válik az alkotás i borosüveg mellett. Aztán 0- lyan is az a mű, amely az alkohol „közreműködésével“ születik. A riport szerzője egy Ilyen fiatal művészről ír. Lehet, hogy a riportalany 1 csupán magánérzetét akar- i ja az alkoholba fojtani, de j az is lehet, hogy tehetség- I telenségét palástolja. Mln- : dánképpen kár érte, és az i ilyen eseteket valamennyien 1 megszívlelhetnénk, hiszen a tehetségek elkallódásáért a ‘ társadalom, tehát valameny- nyien felelősek vagyunk. B. K., Nővé Zámky óra a III. B-bm (Oj Ifjúság, 39. szám) Nem nagyon lehet nevel­ni a mai diákokat. Jobban ismerik a jogaikat tanáraik­nál, és sajnos a szülői ér­tekezleteken gyakran a szü­lők is csemetéik pártjára áilnak. Habár ezen nincs semmi kivetnivalő. En már huszonkét éve tanítok, va­lamikor a pedagógus tekin­tély volt, ma legfeljebb ak­kor kezdi érdekelni a szü­lőt, ha gyerekének többször egymás után ötös osztályza­tot ad. Hogy milyen ez az érdeklődés, azt hiszem, fe­lesleges fejtegetni.-- H. H., Stúrovo Miért kell azt a diáklányt elítélni, aki saját maga ké­szítette csecsebecséket ag­gat magára, és úgy megy Iskolába? A karperec vagy a gyűrű talán gátolja a mozgását, vagy netán a gon­dolkodását? A lányok ter­mészetüknél fogva szépek akarnak lenni, miért kell nőiességükben megsérteni őket, hiszen a nők már az ókorban Is szépítették, dí- | szítették magukat. Lehet-e ezen erőszakkal változtatni? Fiúk a II. B-ből, Sahy Iskola vagy zárda? Ml már csak így kérdezzük egy- | mástól. Jó, hogy az Üj If- i júság felvetette ezt a prob- | lémát, mert mi minden b szeptemberben közelharcot vívunk diákotthonunk neve­lőivel a hetenkénti egy sza­bad délutánért vagy egy- -egy kimenőért. Az esti té­véműsorokról már nem is beszélve. Számomra az is érthetet- f len, hogy miért kell 3—8-ig tanulni. Nem a tanulás el- j len van kifogásom, hanem : az időpont ellen. Miért pont : akkor kell tanulni, amikor : az én agyam sokkal fogé- ’ konyább korán reggel. De \ délután kell tanulnunk, ak- [ kor, amikor az ablakaink a- | latt ott buzgólkodik a ko- ; sárlabdacsapat, a tenisze- ; zők, és a gépjayitó szako- i sok épp akkor berregtetik . az iskola négy traktorát. B. I., Lnőenec , i Egy középiskola tőszóm- ■ szédságában lakom, gyakran ' látom, hogy a fiúk még az 1 első emeleti ablakokból is leugranak a szünetekben és | egy falmélyedésben clgaret- ‘ táznak. Ha rajtam múlna, ' ; felemelném a cigaretta árát,! . elsősorban miattuk, a kis­pénzű diákok miatt. Nem va­lamiféle bosszúból, hanem elsősorban az egészségük érdekében, mert most 17—18 i éves tejjel még nincsenek I tudatában szenvedélyük ké- I söbbl következményeinek. B. Istvánné, Hadovce fS

Next

/
Thumbnails
Contents