Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1981-09-01 / 35. szám

egyharmada — nemzetiségi, és a 22 „kisnemzetlség“ fiataljai a jün- nani nemzetiségi egyetemet éppúgy megrohamozták az utóbbi é- vekben, mint Kína más vidékein a kínai fiatalok — az ország más főiskoláit és egyetemeit.

A felvételi vizsga is azonos, legfeljebb annyi különbséggel, hogy az orság egyetemein minimálisan kötelező 300 pont helyett a jün- nani nemzetiségi egyetemre már 280 ponttal is be lehet jutni.

Az ok érthető: a nemzetiségi fiatalok kedvezőtlenebb helyzetből „startolnak“, és hátrányt jelent számukra az is, hogy a vlzs- gapapírok, a vizsgák nyelve mindenütt, így Jünnanban is, egységesen — a kínai, a tankönyvek. Jegyzetek is kizárólag kínaiul állnak a diákok rendelkezésére.

„Kína másik nagy nemzetiségi tartományában, Szinklangban saját nyelvükön is vizsgázhatnak és tanulhatnak a nemzetiségi diákok, de Jünnanban oly sok a különböző nyelvű nemzetiség, hogy ez nem lehetséges!“ — magyarázza az „objektív nehézségeket“ a rektori hivatal helyettes vezetője.

Annyi biztos, hogy csupán a thai nemzetiség nyelvének öt különböző nyelvjárása van, amelynek használói éppúgy nem értik meg egymást, mint a különböző nyelvjárást beszélő kínaiak ...

A nemzetiségiek hátrányos helyzetét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a jünnani nemzetiségi e- gyetemen — U Maoszin szavaival élve — „nyolc hán azaz kínai

másutt lehetőleg távol tartják az egyetemektől, Jünnanban az ő felvételük is lehetséges.

A családosoknál, de nemcsak a családosoknál — különleges gond a nemzetiségiek anyagi helyzete. A jünnani egyetem diákjai szinte kivétel nélkül messzi vidékekről és nagyon szegény családból származnak. Maga az oktatás ingyenes, de az elsőévesek számára még a szúnyoghálót és a takarót is az egyetemnek kell biztosítania. A diákok havi „ellátmánya“ 18 yüan, ami a menzán elég a kosztra, de a 4—5 yüanos havi „zsebpénzből“ nem sokra futja annak, aki nem kap pótlást otthonról, és még ruházkodnla is ebből az összegből kell.

Mivel az oktatási idő négy illetve öt év, a „kulturális forradalom“ okozta kényszerszünet után pedig csak 1977-ben indult meg ismét a tanítás, a végzősök elhelyezkedési lehetőségeiről még nincs konkrét tapasztalat. A feltételezések szerint azonban igényben, munkahelyben nem lesz hiány, mivel „a nemzetiségi területeken kétszeresen is hiányoznak a szakemberek!“

így aztán azt tervezik, hogy 1985-re legalább háromezer diákja lesz a jünnani nemzetiségi e- gyetemnek, ahol a közgazdaság- tantól és a pedagógiától az orvos- tudományig vagy az idegen nyelvekig sokféle tárgyat oktatnak (mellesleg — az idegen nyelvek közül a legtöbben az angolt és a japánt, ami viszont már nem anyP. SZABÓ JÓZSEF RIPORTJA

FElSÖFOKt KINAISITÄS mMiál

O)

A dél-kínai Jünnan tartomány fővárosa. Kunmin kétezeréves város és — éppen kétezer méterrel fekszik a tengerszint felett. Legfőbb Jellemvonása azonban az, hogy az örök tavasz városa, ahol

— ellentétben Jünnan többi részével — nyáron sincs kibírhatatlan hőség, télen pedig legfeljebb a hajnalok hűvösek, a déli napsütésben már januárban vagy februárban is lekivánkozik az ing az emberről!

Különösen ha a város dél-nyugati határában fekvő hatalmas mesterséges tó, a Dlanchi partján, a meredek sziklafalba vágott végtelen hosszú lépcsősoron felkapaszkodik a Sárkánykapu, a Lun- men sziklatemplomaihoz, ahonnan a túlsó part valamivel lanká- sabb hegyvonulata — alvó leányalakhoz hasonlít, akinek hosszú haja a tó vizébe omlik. Persze a „láfomás“ meglátásához szükség van a legendacsináló ősi kínai képzeletre is, amely „Az alvó szépség hegyének“ nevezte el azt, ami a térképen e^^yszerüen csak „Nyugati Hegység'^ néven szerepel.

Hogy a „kulturális forradalom“ földhözragadt képzeletvilága mit szólt mindehhez, nem tudom, de az biztos, hogy a szikla templomok

— ha az időtől kissé megkopot tan is — épségben fogadják a ki nai kirándulókat.

A „kulturális forradalom“ évei ben még a kirándulás is „búr zsoá“ vagy „revizionista“ csőké vénynek minősült, azt pedig elképzelni sem lehetett, hogy egy kínai — külföldi fényképezőgép tuiajdonosa legyen. Anyagi okok bói ma sincs minden má.sodlk ki nainak fériyképezőgépe, de a kun mini Sziklaerdő „sztklafái“ közt, vagy a sziklatemplomoknál is min den második kínai kirándulócso port eszeveszetten fényképezett — a kínai fényképezőgépeknél jóval olcsóbb japán masinákkal. Ebben éppúgy egyfajta tiltakozás jutott kifejezésre, mint pl. abban is. hogy a koraréggeii kapunyitástól az alkonyati zárásig végtelen em bersorok ácsorognak bámészkod nak a legősibö és legnagyobb kun mini temploitikoiostor, a Yüen Tun Si főcsarnokának öt „meditáló“ óriásbuddh •> a előtt. Nem tudom ki hiszi el közülük, hogy az é lénkpirosra lakkozott faoszlopokra csavarodó iszonyatos sárkányok és a velük viaskodó félelmetes harcosok valaha — 1200 évvel ezelőtt, amikor a templomkolostort építették — éltek, élőlények voltak, és csak azután meredtek máig is tartó halhatatlanságukba?!

„Talán mert már akkor féltek a kulturális forradalomtól!“ — hallom kínai kisérőimtől az újra meg újra megismétlődő „tréfát“, amelynek azonban valójában fele sem tréfa, hiszen a „kulturális for radalom“ nem mindenütt kímélte meg úgy a műemlékeket, mint Kunminban, ahol nehéz megmondani, mi az, ami a legcsodálatosabb a múlt emlékei közül — hiszen az ezeréves Huating kolostor ülőbuddhája nagyobb minden más buddhánál; az aranytemplomban minden aranyklncsnél értékesebb a bronzpavilon, ahol az oszlopok, szobrok, sőt a falak és a mennyezet is tömör bronzból vagy súlyos bronzlemezekből készültek; a bambusztemplom agyagszentjei a Tang dinasztia szilvafái, a Szung dinasztia ciprusai és a Ming császárok sírja fölött őrködnek; a Zhiongzhu kolostor ötszáz faliszobrát ezer színben mintázták meg az ősi kínai mesterek, életnagyságban és olyan élethűen, hogy senki .sem csodálkozna, ha egy szép napon „lelépnének" a templom falairól; a Taguan Ház a klasszikus kínai költészet fatáblákra vésett remekeit rejti; a Heilung Palota kőoroszlánjaí pedig azoknak az időknek az emlékét őrzik, amikor a buddhizmus egyik formája, a Zen-buddhizmus elő szőr jutott el Dél-Kínába, és Kun min valaha volt lakói először ha! lották a mahayanát...

Kunmin Nemzetiségi Egyetemé nek épületei ősi kínai stílusban épültek, de — főleg pompájukban — nem hasonlítanak a műemlék templomokhoz. Ami pedig az e gyetem területén valaha volt mo hamedán mecsetet, buddhista és keresztény imaházat illeti, azokat megint csak elpusztitotta a „kulturális“ forradalom, és egyelőre se pénz, se idő nem jutott a hely reállltásukra.

A rektori hivatal helyettes ve zetője, U Mao szín szerint mindé nekelött az oktatási épületeket kellene bővíteni, hls' n Jünnan tartomány 31 millió lakosának

nemzetiségű fiatal is tanul, mivel ők is nemzetiségi területen nőttek fel. és így színvonaluk nem éri el a kínai egyetemeken manapság általában megkövetelt színvonalat ..

A jünnani nemzetiségi egyetemre a középiskola alsó tagozatának legjobbjai kerülhetnek, de az e- gyetemi felvételi előtt még a középiskola felső tagozatából is le kell vizsgázniuk. (A középiskola két tagozata Kínában együttesen öt éves, a nemzetiségi fiataloknak viszont 4—5 évre van szükségük csak a felső tagozat pótlására!)

Részben ezzel függ össze, hogy a nemzetiségi egyetemisták között sok a „túlkoros“: a kínai egyetemekre és főiskolákra az 1977-78-as tanévtől csak azokat veszik fel, a- kik még nem töltötték be a 25. életévüket, a jünnani egyetemre viszont még 30 évesen is be lehet jutni. Ugyanígy — a családosokat

nylra nemzetiségi sajátosság, hanem általános tendenciát tükröz Kínában).

És az „általános tendenciába“ valahol beleférnek nemcsak a kispénzű jünnani egyetemisták, hanem pl. a Jünnannal közvetlenül szomszédos Guandung tartomány fővárosában. Kantonban a Csiiián egyetem „tengerentúli“ fiataljai is, akik — nevük is mutatja — külföldön élő kínai családok gyermekei és többnyire — éppen nem kispénzűek. Nemcsak szakihát, hanem — és főleg — kínaiságot“ tanulnak Kantonban, amely modernségével,. nagyvárosiasságával a mai Kína mércéjével szinte már nem is Igazán kínai város.

A tengertúll kínaiaknak viszont — kínaiaknak kell maradniuk, mint ahogy valójában a nemzetiségi fiatalok tanulmányi eredményének is az lesz a mércéje, hogy mennyiben válnak igazán kínaivá!

A világban mind bonyolultabbá válnak a gazdasági és a politikai folyamatok, éppen ezért különös figyelmet érdemel minden olyan elemzés, amely eligazíthat korunk legégetőbb kérdéseiben. A Szovjetunió Kommunista Pártja Politikai Bizottsága határozatban foglalkozott a Krim-félszigeten nyáron megrendezett találkozókkal, amelyek során Leonyld Brezsnyev folytatott megbeszéláseket a testvér- pártok vezetőivel, köztük Gustáv Husák elvtárssal. A dokumentum összegezi mintegy a kétoldalú eszmecseréken felvetett témaköröket, s először a szocialista országok , együttműködésére tár ki, megállapítva, hogy a kapcsolatok fejlesztőét célzó határozatoknak a végrehajtása „feltétlenül elősegíti az érintett országok sikeres fejlődését, a szocialista közösség egységének és ösz- szeforrottságának megerősödését.“ A KGST jubileumi ülésszakán is szóba került, s most e határozat is rámutat, hogy a szocialista országokban jelenleg a legfontosabb feladat erősíteni a gazdaságok intenzív jellegét, elterjeszteni a tudomány és a technika új vívmányait, s emelni a népjólétet.

A dokumentum kitér Lengyelországra is, amely súlyos válságjelenségekkel került szembe. Az SZKP KB hangsúlyozza, hogy a szocialista fejlődés gyakorlata újra meg újra arról győz meg, milyen fontos a kommunista párt számára az, hogy szigorúan a pártélet lenini normál vezessék, gondoskodjék tömegkapcsolatainak erősítéséről, korszerűsítse a szocialista demokráciát, reális gazdaságpolitikát folytasson.

k krími találkozón is elhangzott, .hogy a szocialista országok kölcsönös előnyök alapján készek a 'világ más államaival fejleszteni a kapcsolatokat, mert ; azok létfontosságúak ahhoz, hogy megoldhatók legyenek az emberiség előtt álló világméretű feladatok. De az ilyen együttműködéshez ez egyetemes béke megszilárdítására is szükség van. A dokumentum ugyanakkor rámutat, hogy az imperialista, mindenekelőtt az amerikai erők növelik a feszültséget, így akarván nyomást gyakorolni a szocialista országokra,-.s ezen akciók következtében lelassult a nemzetközi enyhülés folyamata, megromlott a nemzetközi politikai légkör. A szocialista országok minden szükséges eszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy megvédjék létérdekeiket. és ezen a téren minden szükségest meg is ♦esznek.

A szocialista közösségnek jz a véleménye, szögezi le a határozat, hogy minden országnak egyaránt szüksége van a béke áldásaira, éppen ezért ezen országok készek, arra, hogy mindenkivel párbeszédet folytassanak, aki aggódik a nemzetközi helyzet állapota miatt és a nemzetközi biztonság megerősítésére törekszik.

Olvasóink a napi hírközlő szervekből ismerik annak az amerikai provokációnak a történetét, amikor líbiai felségvizek fö’lött a Nimits anyahajé vadászgépei lelőttek két járőröző líbiai gépet. Az Egyesült Államok nevéhez fűződő e provokáció hírek hallatán felmerül a kérdés, hol a határa az amerikai agresszivitásnak? A vietnami vereségre utalva Reagan azzal az Ígérettel nyerte el az elnöki széket, hogy „a porba hullott amerikai nemzétl ^ büszkeség, a nemzeti nagyság visszaadását“ fogadta meg. És mit kapott az amerikai nemzet Reagan nyolc hónapja alatt? A többi k-özf egy olyan költségvetést, amelyben a szociális luttatások példátlan méretű törlésével fedezik a katonai többletkiadásokat.