Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-12 / 19. szám

Nagykapos (Vei. Kapusany) Dózsa utca 3. A kicsinyke ház előtti kertben idős ember ássa a kemény, száraz földet. — Jó napot! Balogh Sándort keresem ... Jó napot! Én volnék az — mondja, majd beszúrja a föld­be az ásót, a kapuhoz siet, és beljebb hív. Két kutya csahol körülöttünk. Régi és mai időkről jöttem beszélgetni Balogh Sándorral.-- Nem kell tőlük félni — bátorít —, ki vannak ezek tanítva. Aki jó szándékkal jOn, azt nem bántják. — Bírja még a munkát? — kérdezem, míg beérünk a kis konyhába. — Bírom-e? Meg se tudnék lenni mun­ka nélkül. Nyolcvankét éves vagyok, de a kertet még felásom egyedül. Bár már szégyellem, hogy eddig nem csináltam meg, de vacakol a lábam, egyre csak táj, sa­jog. Azért mégsem hagyom, hogy ö paran­csoljon nekem — mutat a bal lábszárára, majd hellyel kínál a konyhában. Balogh Sándor már a húszas években bekapcsolódott a munkásmozgalomba, aktí­van tevékenykedett a pártban, bár tagja csak később lett. (Amikor a városi nem­zeti bizottságon egy Idős párttag után ér­deklődtem, Sziszák Éva elnökhelyettes ka­pásból hozzá irányított.) Bár Balogh Sán­dor már jóval túl jár a nyugdíjkorhatáron, még mindig dolgozik, éjjeliőr, és még min­dig aktív tagja a város pártszervezetének. — Elsőnek megyek a gyűlésekre, én nyi­tom ki a termet, és én távozok utolsónak, én zárok. Nyugtalan természetű vagyok, a munkahelyemen Is csak az őrködés lenne a dolgom, de nem bírom tétlenül nézni, hogy ott az a sok limlom, gizgaz, rendbe rakom az udvart, ahogy tudom, figyelmez­tetem a munkásokat, mert azok mindig a munka könnyebbik végét fogják, érti, mi­re gondotok. Szeretnek is Igen. — Korábban mivel folgalkozott? — Tizenhárom éves koromban, 1914-ben kőművestanuló lettem. De nemigen akadt munka, meg a jó mestereket mind elvitték katonának, úgyhogy a vasúthoz kerültem, majd apám, a kerékgyártómester elszegőd- tetett egy gazdához. Ott kaptam két lovat, azokkal dolgoztam, míg csak 1918. október 18-án el nem vittek engem Is katonának, a román frontra. Onnan hazakerülve be­álltam a nemzetőrségbe, mert egyéb mun­ka, megélhetés nem akadt. — Kapcsolatom a párttal már 1921 vé­gén, 1922 elején kezdődött. Papp Sándor szabómester, akit nemegyszer megvertek, meghurcoltak a csendőrök, volt Itt a fő­szervező. En is rendszeresen eljártam a gyűlésekre, amelyeket legtöbbször a me­zőn kellett megtartanunk, ment Igen, de Igen sok volt- a besúgó, még közöttünk Is. ló' párszor rajtunk ütöttek. Életveszélyes volt akkor a pártban dolgozni, de még csak rokonszenvezni Is vele. Akiről kitudó­dott, hogy kommunista, azonnal elbocsá­tották az állásából, új munkahelyet pedig sehol sem kapott. Sók család maradt mun­ka és kenyér nélkül, ínséges évek követ­keztek, de mégis vállaltunk minden meg­próbáltatást, mert tudtuk, hittük, hogy ne­mes célokért, ügyért harcolunk. Tudtuk, hogy nincs rendjén, igazságosan a világ. Elviselhetetlen a paraszt, a munkás, a sze­gény ember helyzete. Nekem Is, azokban az időkben, kőműves létemre, mezőkerü­lőnek kellett szegődnöm, és csak tengőd­tünk az öt gyerekkel. Az őrzött föld nagy­ságától függően kaptam egy-egy kéve bú­zát, lucernából egy-egy rendet, tengeriből Is valamicskét — ennyi volt a fizetségem. Azt Is úgy kellett összekoldulni a gazdák­tól. Nem dúskáltunk akkor a javakban, be kellett érni a szegénységgel meg a remény­nyel, az illegálisan végzett pártmunkából fakadó reménnyel, hogy egyszer majd jobb élet köszönt ránk. Olyan, amilyennek azt Lenin, Marx és Engels megjósolta, mert ti­tokban terjesztettük és olvasgattuk a mű­veiket. Meg aztán a mostani május elsejéről eszembe jutnak azok a régi, a húszas-har­mincas évek május elsejéi. Ml már huszon­kettőben szerveztünk felvonulást. Ünnepi szónoklatot is akartunk tartani, de a csend­őrök szétzavarták a felvonulókat. Persze kora reggel azért végigvonultunk a váro­son, és elénekeltük az Internacionálét. Most Is minden évben ott állok a dísz- emelvényen, csak az Idén nem tudtam el­menni, a fájós lábammal már nehezen tud­tam volna ott órák hosszat állni. — Negyvenben Ismét bevonultam kato­nának. Rá egy hónapra jött a felmentő le­vél, mivel a munkahelyemen hiányoztam, nem tudtak mással pótolni. Hazajöttem má­sodszor is épségben a háborúból, így oda­haza legalább illegálisan tudtam dolgozni, szervezkedni. Mert azok az évek Is kemény évek voltak, a vége felé nagyon sokan a nyilasokhoz szegődtek, de én tántorltha- tatlanul mindvégig tudtam, hol a helyem. Azt vallom, hogy az ember a disznóságok fölött semmilyen áron, ígérjenek,' kínálja­nak bármit, nem hünyhat szemet. Sokszor engemet Is meg akartak győzni egy má­sik út helyességéről, de én mindig ne­met mondtam. Aztán már tudták, hogy hoz­zám hiába jönnek: Balogh Sándor nem el­adó, nem megvehető. Ezért is nem értem, ha ma itt-ott megvesztegetésről hallok. Azt mondják az emberek, egy orvosnak muszáj elfogadnia, mert erőnek erejével adják ne­ki a pénzt. Hát ilyen nincsi Nekem csak akkor adhat valaki valamit, ha én azt elfo­gadom. Tudni kell nemet mondani, hogy az ember mindig feddhetetlen, egyenes JeH lemíi, becsületes maradhasson. — Végül is mikor lett párttag? — 1945 januárjában kaptam meg a párt­könyvemet. De akkorra én már a munka­helyemen Is beszerveztem néhány igen de­rék elvtársamat, mert szükség volt a pél­damutató kommunistákra a munkahelyen és az élet más területén egyaránt. A szö­vetkezetesítésből is derekasan részt vállal­tam. — Tizenhat évig voltam a munkahelye­men pártelnök, hatvanhéttől a város alap­szervezetében dolgozom. — Sándor bácsi, mit üzenne a mai fia­taloknak, mire intené őket? — Ismerem én jól a fiatalokat, még az Oj Ifjúságot Is hetente, rendszeresen olva­som, mert a lányommal élünk kettesben, és ő nagyon sok újságot járat. Meg aztán gyakran járok az Iskolákba Is beszélgetés­re. Már most Is esedékes egy újabb talál­kozó. Azt mondom el mindig ott Is, meg most is, hogy becsülettel végezzék munká­jukat, ha hibát látnak, bíráljanak jó szán­dékkal, őszintén, és mutassanak jó példát. Meg aztán ismerjék meg a múltjukat, a mi két háború közötti életünket, munkán­kat, hogy jobban megbecsüljék a jelent. És vigyázzanak, nagyon vigyázzanak, ne­hogy újabb háború legyen. Én már kettőt megértem, tudom ml az, vigyázzanak, ne­hogy a. sok drága fiatal élet ott vesszen. Dolgozzanak, mert a munka az egyedüli igazi érték. A becsületesen végzett munka örömét semmi sem pótolhatja. Balogh Sándor bácsi bevezet a szobába, ahol a falakat oklevelek, kitüntetések dí­szítik. Még a szekrényből Is előhúz néhá­nyat, kettőn Gustáv Husák aláírása olvas­ható. A harci dicsőség útjain Május másodika és hatodlka kö­zött figyelemreméltó országos rendezvényt valósított meg a Szo­cialista Ifjúsági Szövetség Köz­ponti Bizottsága. A CSKP meg­alakítása hatvanadik, felszabadu­lásunk 36-dIk esztendejében afféle élő történelemkönyv tárult fiataljaink elé: „A harci dicsőség útjain“ (Cestou bojovej slávy} me­net résztvevői végigjárták a má­sodik világháború befejező részé nek egyik fontos útvonalát. Azt az útszakaszt, amelyet a szovjet hadsereg 18. hadteste és a Szov­jetunióban szervezett Svoboda-se- reg bejárt. A végigjárták, a menet és tör­ténelemkönyv szavak persze idé­zőjelben értendők. A „végigjárták“ autóbusszal és nem gyalogosan, a^ „menet“ harminc fiatalból állt, a „történelem" —- szerencsénkre nem a jelperzselt falvakat jelen­tette 1981 tavaszán, hanem a harcok valamikori helyszíneit. A jelentős rendezvény fő szer­vezője a SZISZ Központi Bizott­sága Ideológiai osztályának vezn- zetője, Matián Grígel. A zárónapon öt kértük meg egy rövid summá- zásra. — Az ország fiataljai élénk fi­gyelemmel kísérték a menetet Mit jelentett ez a rendezvény fia­taljaink számára? — Tévedés lenne azt hinni hogy az ilyen rendezvények csak­is az ünneplés jegyében zajlanaki Nemcsak ifjúságunk, hanem egész társadalmunk számára tanulságos volt a menet, legalábbis én így hiszem. Harminchat évvel felsza­badulásunk után módunk volt is-, mét végiggondolni a múltat, a ke­serves háborús esztendőket, fel idézni azokat a mérhetetlen áldo­zatokat, amelyeket szabadságunk kivívásáért hoztak a szovjet és a csehszlovák katonák. Múlt nélkül' nem lehet jelen, nem árt hát, sőt, kimondottan szükségszerű, hogy időnként fellapozzuk a történe­lemkönyvet, vagy mint azt ezzel a menettel is tettük, felkeressük az egykori helyszíneket. Ezek az emlékek, a múltnak ez az elemzé­se jelentheti mai fiataljaink szá­mára a nemzetköziségben való hit kiapadhatatlan forrását. Ogy vé; lem, rendezvényünk jól kapcsolór dott a közelmúlt nagy eseményór hez, a CSKP XVI. kongresszusához is, melynek egyik alapgondolata az volt: csakis a Szovjetunióval való megbonthatatlan barátságunk és szövetségünk garantálhatja or­szágunk biztonságát és további szocialista fejlődését. Nem vélet­len hát az sem, hogy a VySné Ne- mecké térségében kezdődött és a Poliökában végződött menetben jópár veteránt láttunk. És nem­csak láttuk, hallgattuk is őket. • Mint Lendel elvtárs, a szovjet hadsereg egykori tagja mondta, egyre kevesebben élnek ma már a második világháború hősei közül,, egyre kevesebb alkalom nyílik a szemtanúk, a résztvevők meghall­gatására. Nagy megelégedéssel tölt el bennünket az a tudat, hogy a hatnapos menet során fiatalja­ink számos élménybeszámolón vettek részt a még élőkkel, a.má sodik világháború csehszlovák és szovjet hőseivel. — Miiyen figyelmet szenteltek a Szocialista Ifjúsági Szövetség e jelentős rendezvényének az ille­tékes helyi szervek? — Ogy vélem, minden támoga tást megkaptunk a sikeres lebo­nyolításhoz. Az ifjúsági szövetség képviseletében Michál Zozulák, Szlovákia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottsága Titkárságának a tagja, a SZISZ Szlovákiai Közpon­ti Bizottsága elnöke vett részt un népségünkön, és minden egyes kerület, járás vagy helység kép­viselői felkarolták és támogatták rendezvényünket. A políőkai záróünnepségen DoC- kal elvtárs, a SZISZ KB elnöke beszélt. [bt) BAIOGH SÁNDOR DOIGOS (KJE Aztán kikísér, közben a kapura akasztott postaládáböl kiveszi a napi sajtót. És még utánam kiált: — Már szégyellem is, hogy nincs rendben a kert, de len­nék csak húsz évvel fiatalabb, és a lábam ne fájna annyira, elsőnek az enyém lett volna felásva ...! Az utca végére érve visszatekintek, és látom, hogy Sán­dor bácsi ismét nekigyürkőzve tapossa az ásót. Dolgozik. Zolczer János (Illusztrációs kép)

Next

/
Thumbnails
Contents