Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-05 / 18. szám

Viktor GOllkov, a szovjet csapat egyik kulcsembere nagy küzdelemben a svéd védelemmel. • I----------­Több évtizede foglalkozom a játékvezetéssel, az utóbbi húsz évben pedig mint el­lenőr figyelem a mérkőzé­seket. Sajnos, az a vélemé­nyem, hogy a legalacso­nyabb osztály mérkőzései­től a liga- és a nemzetközi találkozőkig nagyon ritkán látunk olyan játékot, ami­kor a játékvezető tárgyila­gosan ítél. A labdarúgás szabályzata részletesen foglalkozik a szabálysértésekkel. Az ellen­őröknek, megfigyelőknek te­hát arra kellene nagy gon­dot fordítaniuk, hogy a já­tékvezető a szabályok értel­mében mindkét csapat ki­hágásait egyformán vegye észre, és ítélkezzék. Több évvel ezelőtt szak­körben felvetettem azt a né­zetet, hogy jó lenne külön statisztikát vezetni a bün­tető területen belül, vagyis a 11-esekröl való büntetó- rúgásokról. Azt hiszem, ez a kimutatás világosan iga­zolná azt, hogy a játékve­zetők Igen könnyen megíté­lik a tizenegyest a hazai csapat javára, de a vendé­geknek még a jogos bünte­tőrúgást sem adják meg, vagy csak elvétve. A Jogta­lanul adott bajnoki pontok­kal csak rontjuk az illető csapatban a sportszellemet. Ha figyeljük a hazai és a nemzetközi ligamérközé- seket, látjuk, hogy sok já­tékvezető nem következetes ítéleteiben. Láttam nemzet­közi játékvezetőt, aki csak sárga lappal figyelmezte­tett, amikor az egyik csapat játékosa szándékosan bele­rúgott ellenfelébe, majd u- gyanilyen esetben még csak nem is figyelmeztette a sza­bálysértőt. ■ A labdarúgó- -szabályok 12. pontja vilá­gosan kimondja, hogy ha a játékosnál nincs labda, és megrúgja a játékost, ki kell állítani. Nagyon sok hibát követ­nek el a játékvezetők a közvetett vágy közvetlen labdarúgások elvégzésénél, a 9,15 méter távolságot nem tartják meg. Ritka az a já­tékvezető, aki ezt bünteti Is. Pedig óriási a különbség egy-egy szabadrúgás elvég­zése között, különösen ha a kaputól 30 méterről vagy közelebbről kell a hálóba célozni. Teljesen más a büntetőrúgást végző játékos helyzete, ha az ellenfél megtartja az előírt távolsá­got, mint akkor, ha 2—5— 6—7 méterre állnak a lab­dától. A Játékvezetőnek minden körülmények között igye­keznie kell, hogy a labda­rúgó-szabályokat mindkét féllel szemben egyformán érvényesítse. A jó játékvezetéshez fon­tos a jó fizikai felkészült­ség, a gyors reflexek, a les­szabály pontos, az előny- szabály jő alkalmazása, az előírt távolság megtartása a rúgásoknál, a labdarúgő- -szabályok 12. pontjának pontos alkalmazása mind a büntető területen belül, mind a pálya többi részén, és a mérkőzés objektív ve­zetése. Egyet nem szabad elfelej­teni; az igazságos játélwe- zetős emeli a mérkőzés színvonalát, a játékosok Is nagyobb felelősséget érez­nek, és ez nagyon lényeges. Dr. Hofer Lajos N em egy világverseny­re úgy Indulnak a csehszlovák sportolók, hogy az éremszerzés a cél, sőt a dobogó harmadik fo­kára jutni már várakozáson felüli sikernek számit (ana). A jégkorong nem az a sport­ág! Vannak ugyan idősza­kok, amikor ebben a sport­ágban a bronzérem meg­szerzése is sikernek számit, de az utóbbi években — így Idén is — a harmadik hely csalődási Ezt mindenképpen le kell szögeznünk, inég ak­kor is, ha a jégkorong ber­keiben sikerként prőbálják a közvéleménnyel elköny- veltetni a göteborgi kisik­lást. Mindenre van magyarázat. A VB-szereplésre is érvé­nyes, hogy nehéz lenne szá­monkérnl a rossz szerep­lést akkor, amikor a csa­pat játékában előforduló hi­bákról tudtak a szakembe­rek már korábban Is, eltá­volításukra mégsem maradt idő, sem energia (71). Régi igazság, hogy ami­lyen a bajnokság, olyan a válogatott. Milyen tehát az a bajnokság, amelyben szin­te minden mérkőzés kime­netele bizonytalan?! Amikor a klesöjelöltek bármikor legyőzhetik akár otthonuk­ban Is a bajnokjelölteket, az nem is annyira az erővi­szonyok kiegyenlítettségé­nek a jele, mint inkább a szürkeségé. Igaz, sokan a llgamárkőzések során „bun­dát“ emlegettek, így aztán különösen nem csodálkoz­hatunk, hogy a szovjet meg a svéd játékosok túlságosan is jó „ruhát“ szabtak a jé­gen legjobb jégkorongo- zőlnkra. A világbajnokság persze nem úgy kezdődött, hogy a a végén a sportág vezérka­rának magyarázkodnia kell­jen. Az amerikai csapat fö­lényes legyőzése azt a lát szatot keltette, hogy a tu­catnyi újonccal felvonuló csehszlovák csapat szoros versenyben lehet a szovjet válogatottal a világbajnoki dobogó legfelső fokáért. Igaz, aki az amerikaiak el­leni győzelem után az olim­piai bajnok bukásáról be­szélt, elrugaszkodott a rea­litások talajáról, hiszen az USA olimpiai bajnokcsapa­ta' már a győzelem után a- zonnal szétesett, s a VB-n szerepelt együttes jő eset­ben Is csak árnyéka volt ta­valyi önmagának. Persze az olimpia után a többi együt­tes is meggyöngült — a szovjeteket kivéve —, s eb­ből a tényből elsősorban a svédek tudtak profitálni: négy év után újra megsze­rezték az ezüstérmet. Az egész VB-t tekintve, a mérkőzések színvonala jó volt, a csapatok közül egye­dül a hollandok „lógtak“ ki, bármennyire igyekeztek, nem tudták tudásban meg­közelíteni még a VB gyen­gébb együtteseit sem. A vi­lágbajnokság csúcsa két- sétgelenül a Szovjetunió — Svédország 13:l-es mérkő­zése volt, amely nemcsak azért vonul be a sport nagykönyvébe, mert Ilyen arányban még sosem győzte le a szovjet csapat a své­deket — és éppen azok ott­honában —, hanem azért, amit a szovjet csapat a mérkőzés második játékré­szében mutatott, ami egye­dülálló volt a jégkorong történetében. Nemegyszer három érintés után „vándo­rolt“ — de nyílegyenesen — a korong a szovjet harmad­ból a svédek kapujába, mi­közben a szálfatermetfl skandináv legények tehetet­len szemlélői voltak ennek a mutatványnak. Igazságtalanok lennénk, ha nem szólnánk a cseh­szlovák csapat szereplésé­nek pozitív elemeiről, hl szén a VB-n szerepeli fia tál együttes játékában lát­tunk olyan remekléseket, a- melyek feljogosítanak arra a reményre, hogy a fiúk rö­videsen kiköszörülhetik a csorbát. Nem hagyható fi­gyelmen kívül, hogy két fia­tal kapus védte a csapat hálóját, akik — ha beérnek — a közeljövő csapatának oszlopai lehetnek. Ugyan­csak fiatalok találhatók a védelemben, akiknek ígére­tes a jövőjük. Fönntartás nélkül csak négy játékost lehet említeni: Rusnákot, RlAitert, Lálát és Kokrmen- tét, ők voltak azok, akik minden mérkőzésen tudásuk legjavát nyújtották, és já­tékban, harciasságban áll­ják az összehasonlítást a világbajnokság legjobb játé kosaival Is. Ilyeneknek első­sorban a szovjet csapat já tékosai tekintendők, hiszen nem kevesebb, mint négy került közülük az All Stars csapatába. Ml volt az oka, és általá­ban ml az oka, hogy a szov­jet játékosok az utóbbi két évtized világversenyein ál­talában maguk mögött hagyják a többi ország jég korongozöit? Erre legfrap­pánsabb magyarázatot talán a szovjet csapat edzője, Viktor Tylhonov adta: „Ná lünk sem születnek nagyobb tehetségek, mint Kanadában, Csehszlovákiábnn vagy Svéd urszágban. Véleményem sze­rint azonban a szovjet lá- tékosok intenzívebben edze­nek és a sorozatmérkózése- ken fegyelmezettebbek.“ Ezért fordulhat elő, hogy áUőképességben, gyorsaság­ban csak .elvétve vehették fel az ellenfelek a versenyt a szovjet csapattal, amely mindössze két pontot vesz­tett Kanada és a csehszlo­vák csapat ellen. Csapa­tunknak csak fellángolásal voltak, egyik éppen a szov­jetek elleni döntetlenül végződött mérkőzésen. Per­sze az ezüstérmet' nem is a szovjet csapattal szemben kellett volna biztosítani! Az elvesztett második helyre csak enyhe gyógyír az, hogy Novy vehette át a Fair play-díjat. A világbajnokság érdekes­sége, hogy a legjobb hatos­ba a következő játékosok kerültek: Llndmark (svéd), Robinson (kanadai), Vaszll- jev, Makarov, Malcev, Ka- pusztyin (szovjet). Ennek ellenére a legjobb kapus­nak Tretyjakovot kiáltották ki Robinson mellett, aki a legjobb védő, míg Malcev a legjobb csatár lett. A csehszlovák csapat szá­mára tehát máris adva van a nagy feladat: jövőre Tam­perében visszaharcolnl a dobogó elvesztett második fokát. Mészáros jánoa Kel nemzedék a .c.sehszlovak csapatból. A lavu-O M,ii ti- nec és az újonc bála, aki együttesünk leggúierősebb já­tékosa volt. t í, .,ó 1 in rij'rrc ­I -C a'-'- i Ll.ll J. A repHlés utáni érdeklődés egy- dös az emberiséggel, hiszen lseink szinte Irigykedve figyelték i madarak könnyű rö.ptét, és több- :éle módon igyekeztek azt utá lozni, ami bizony nem ritkán em- Deréletet követelt. Elég felidézni ä legendát Ikaroszról, akit haj- :ott a vágy, hogy megismerje az íjat, s meg akarta közelíteni a Slapot, miközben kiolvadtak a szárnytollak, és ö lezuhant. Mindig irigykedve néztem fel izokra a fiatalokra, akik félelmet lem ismerve szántották vitorlázó gépeikkel a levegőt. Igaz, ahhoz, hogy felemelkedhessenek, sok gyakorlatra, kitartásra és lélek jelenlétre volt szükség, és nem utolsósorban rengeteg tanulásra Még nagyobb tiszteletet érdemel nek azok a fiatalok, akik fárad­ságot és szabad időt nem sajnál­va adják át tapasztalataikat a többieknek. Ilyen embernek Ismertem meg Kormos Lászlót Párkányból (Stú- rovo), aki fiatal, még a harmin­con innen van, és máris komoly eredményeket ért el a sárkányre­pülésben, amely alig két évtizedes múltra tekinthet vissza. Több mint egy évtizede érdekli a sárkányrepülés. Akkor a tv kép­ernyőjén látta először ezt a spor tot, és nagyon megtetszett neki Sajnálattal emlékezik vissza, hogy hiába érdeklődött különböző fó­rumokon, bővebb tájékoztatást senki sem tudott neki adni, míg két évvel ezelőtt megtudta, hogy Pöstyénben (Plesfany) működik ilyen klub. Amint ideje engedte, felkereste a pöstyénl repülősöket, azok pedig készségesen etaagya rázták neki a sárkányrepülés for­télyait, sőt szakkönyvekkel is el­látták. Kormos László a kéméndi helyi gazdálkodási üzem csempézöje, akinek kevés a szabad Ideje, hi­szen a munkahelyi kötelessége­ken kívül ott van a család Is. De ö minden adódó szabad időt kihasz­nált a szükséges tudnivalók el­sajátítására. Ä kötelező vizsgák és az orvosi vizsgálatok után megkapta az engedélyt, amely ön­álló sárkányrepülésre jogosította tel. Ezt követően még nagyobb odaadással gyakorolt az ALFA tí­pusú sárkányrepülővel. Rátermett­ségét és szaktudását ml sem bi­zonyítja jobban, mint az, hogy a versenyeken kitünően megállta a helyét, sőt első helyezést ért el a kerületi, a szlovákiai, tavaly nyáron pedig az országos bajnok Ságon. Ezeket a tényeket olyan termé szetességgel sorolja, mintha ma gétól értetődő lenne, s nem a ren­geteg tanulás, gyakorlás eredmé­nye. Megemlíti, hogy sokat kö­szönhet kollégáinak, főnökeinek, akik megértést tanúsítanak kedv­telése iránt, és tőlük telhetőén támogatják. Kormos László nem az az em­ber, aki tudását csak saját magá­nak tartja meg, hanem igyekszik azt továbbadni. Így készséggel adott felvilágosítást a hozzá ta­nácsért forduló fiataloknak, sőt támogatta Is őket. Ennek köszön­hetően tavaly megalakult a Hon­védelmi Szövetség párkányi szer­vezete mellett működő DELTA klub, melynek eddig 12 tagja van. Sajnálattal jegyzi meg, hogy a HSZ az erkölcsi támogatáson túl mással nem tudja őket segíteni, mivel az anyagiaknak a szervezet maga is szűkében áll. Ezen úgy igyekeznek segíteni, hogy a kü­lönböző szakmabeliekből álló klub­tagok mindegyike hasznosítja tu­dását, és saját maguk „gyártják“ a sárkányokat, kellékeket. Nem kétséges, hogyha valamelyik Üzemtől nagyobb anyagi támoga­tást élveznének, bizonyára az e- redmények is jobbak lennének. Az anyagi befektetés bármely üzem részéről erkölcsileg Is kifi­zetődő lenne, hiszen azáltal, hogy tökéletesebb felszereléssel rendel­keznének, több szlovákiai, sőt or­szágos bajnok kerülhetne ki a párkányi DELTA klubból. Ehhez pedig a biztosíték az odaadó, ki­tartó pilóta-instruktor. Kormos László, aki két év kemény edzés ás kitartás eredményeképpen a sárkányrepülés országos bajnoká­nak tudhatja magát, nem beszél­ve arról, hogy a kovácspataki és a szálkái dombok jóvoltából Itt az edzéshez a jó természeti feltételei« is adva vannak. Nagy András

Next

/
Thumbnails
Contents