Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1981-04-07 / 14. szám
"UMöviden azok kedvéért, akik esetleg Lent még nem Ismerik: Len (rendes nevén Lenka) a szomszédék négyéves lenszöszi hajú, lenvirág- kék szemű tündér! kislánya. Szerinte én vagyok a legislegjobb barátnője, és engem a iegisiegjobban imád. Szerintem még jobban imádja a mozit, a mesefilmeket. Persze, én is fontos személyiség vagyok: én viszem Lent minden szombat-vasárnap a gyerekeiőadásra a moziba. Len a mesefilmek világában él. Szerinte engem majd egy királyfi vesz feleségül, akire már előre féltékeny, mert kivel jár ő akkor majd moziba. Ezért még aludni se hagy vasárnap reggelente, mert hátha ügy járok, mint Csipkerózsika, amikor olyan sokáig aludt... Most már azok is ismerik Lent, akik edPÄLKOVÄCS IRÉN: — néz rám Len lesújtóan. — Az más — mondom. — Akkor tényleg nem lehetett a „csizmás“. No és hogy volt tovább? — Azután... — Len ismét kínlódik — a cica felszaladt a fára ... i— Ne beszélj — gúnyolódok. — Hát fa Is volt? — Volt, meg a szél is fújt, a fa meg úgy hajlongott, mint te, mikor táncolsz... — Akkor biztosan leesett a fáról a macska! — mondom én szórakozva Len „előadásán“. — Nem esett lel — néz rám Len sértődötten. — Megkapaszkodottl Hát tovább hogy volt? — kérdezek könyörtelenül. — A házból meg kijött egy néni — mondja kínlódva Len , és elkergette a nagy kutyust. lEN AZ ..IGAZI* MOZIBAN dig még esetleg nem ismerték. Most már ő beszél: — llcil — robban be hozzám délután lelkesen, hevült poflkával — a moziban voltam! — Ne beszélj csacsiságot, hiszen most nincs se szombat, se vasárnap — mondom. — De én nem most voltam, én másik nap voltam! — lihegi Len. — Tegnap? — kérdezem Ismerve Len „nyelvjárását“. — De hiszen tegnap se volt ünnep, nem volt mesefilm! — Jaj, de nehezen értei te, llcl, — topor- zékol az értetlenségemen —, én Igazi moziban voltami Olyanban, ahová a nagyok járnakl Ami mindennap van! — Kivel? — bökkenek meg. — Apuvall — közli büszkén. — Apu elvitt! (Ml a fene! Talán csak nem azért szorul össze bennem valami, hogy én is féltékeny vagyok, mint Len a királyfira?) —Ne beszélj — mondom hűvösen. — De beszélek! — Len már mellettem van, és idegesen rángatja a kezemet. — Igazán moziban voltam apuval! Hát nem érted 1? — De értem már — közlöm még mindig tartózkodóan. Len olyan csalódott pofikával áll mellettem, hogy megesik rajta a szívem. Megkérdezem hát: — No és tetszett az „Igazi mozi“? Len máris sugárzik és csupa lelkesedés: í- Ja), hát az olyan leglslegszebb volt, hogy azt nem is lehet kimondani... — Akkor hát meséld el, amit láttál — enged bennem a merevség. Len nagyon meghökken. — Nem lehet azt elmesélni — néz rám segélykérőén —, de az olyan leglslegszebb volt. — Hogyhogy nem lehet elmesélni? — nézek nagyot. — Mindent el lehet mesélni. A csizmás kandúrról meg Hamupipőkéről mennyit tudsz mesélnll — Azt lehet — pislog rám Len tanácstalanul —, de ezt nem lehet. Ez olyan leg- islegszebb volt. — Azt már hallottam — vágok közbe türelmetlenül. — Hát ha olyan leglslegszebb volt, akkor mondd el, ml volt az a legis- legszebbl Len töpreng, kínlódik: — Hát... volt egy kutya. Egy nagy farkaskutya... — És mit csinált? I— Hát ugatott. (— Ne mondd! És mit ugatott? ^ Egy cicát. >— Cicát? Tán csak nem a csizmás kandúr volt az személyesen? — Nem a csizmás kandúr volt, csak egy macska — néz rám oktatóan Len. í— Honnan tudod? — évődök vele. !— Hogyne tudnám! Nem volt csizmája! — Hát ház is volt? — kérdem. — Hát még mi volt? — Ment egy katona is — izzad Len. — Nagy puska volt a vállán. Azután hasra esett, és sokat lőtt, úgy, hogy tatatata... — Talán lehasalt — mosolyodok el. — Hát még mi volt? Meséld hát tovább! Len homlokán izzadságcseppek jelennek meg a nagy erőlködéstől. — Volt egy fiú is — nyögi ki végre — meg egy lány is. Szaladtak. — Hová? — Azt nem tudom — mondja tanácstalanul, — de először fogták egymás kezét, úgy szaladtak, azután már nem fogták egymás kezét, úgy szaladtak. — Hát aztán? — Azután — Izzad Len — a fiú megfogta a lányt és megpuszilta. A lány meg lekent neki egyet. Nevetés környékez: — Mért kent le neki? — Azt nem tudom — néz tanácstalanul Len, majd elgondolkozva: — Én se szeretem, ha engem megpuszilnak, akik hozzánk jönnek, de azért én nem kenek le nekik... Alig tudok már uralkodni magamon, hogy ki ne robbanjon belőlem a nevetés. De a- zért még visszatartom. — Hát tovább? — kérdezem. — Tovább — itt megakad Len —, tovább már nem volt. — Hogyhogy nem volt? — nézek nagyot. Hogyhogy nem láttad? — kérdezem most már kíváncsian. — Azután már nem tudom, mi volt... mert azután ... elaludtam ... Azután leestem a székről... Azután sírtam, mert belevertem a fejem a székbe, amikor leestem... Azután apu felvett az ölébe, és kivitt a moziból... Hiába kiabáltam, hogy én nézni akarom még a filmet, mert az olyan leglslegszebb volt, hogy azt nem is lehet kimondani. Most már olyan ellenállhatatlanul tört ki belőlem a nevetés, mint a kráterből a láva. Len először csak néz rám, sértődötten, majd szégyenlősen elmosolyodik, de aztán velem nevet ö is csilingelő gyerekkacagásával. A nyakamba ugrik, úgy nevetünk együtt. Szent a béke. ;— Látod, te buksi, — szorítom magamhoz szösz! fejét —, kell neked „igazi moziba járnod? Ami annyira nem érdekel, hogy elalszol rajta, és leesel a székről, sőt még a fejedet Is bevered! Hát nem jobb nekünk mesefilmet nézni együtt? — De jobb! — bújik hozzám Len, és boldogan néz rám. — Ugye, szombaton megint elviszel? Ilci! Ugye, elviszel? — és izgatottan rángatja' a kezemet. — A csizmás kandúr lesz megint — közli boldogan —, az olyan legislegszebbl K. TÍMÁR MÁRTA: LAPOZGATVA ha nem segítel bennem marad a füst ha nem segítek téged fojt Mindig előző nap kezdődik a ma. Már tegnap nyomtam a gázpedált agyamban, hogy ma minden felesleges munkától megkíméljem magom. Neked akarom adni az estét. Feketeruhásan, csillaggal pikkelyezve. Atevickéltem minden nyaklevesen. Ha újakat patlínt rám az élet, az az apró- -nyüzsgéses, másnap kitárt karokkal jön elém a hajnal. Igaz, volt úgy is, hogy ösz- szerezzentem, ha élesre töltött nyugtalansággal közeledett valaki. Már nem borzadok. Az éjszakákat csak álmaim által tudatosítom. Saját fojtó köhögésemre sem ébredek fel. Értelmes órákat engedek magam mellé. Nevet tudok adni a perceknek. Nyüzsögnek bennem a már lemorzsolt csövek, elmúlt napok. Alig bírom megemészteni a cső huszonnégy szemét. Újabbakat és egyre többet rakok kitalált ládámba. Nem háborgat, ha születésem Időpontját ujjaimon nem számolhatom többé. Mozgás —- élet. Céltudatosan vagy a hirtelen lehetőség adta úton. Tisztítom csizmámat, hogy órák múlva indulhassak feléd. Vigasz, mosoly, esetleg hangulat alakjában. Loholni illenék, mert egyre hidegebb a kezem. Melegíts, hogy lépkedni bírjak. Addig érkezzem, míg tart meleged. Beszélek. Alkony idején a változó éghez. A lenyugvó nap koszorújához. Llbasor-; ban vonultak a felhők. Párhuzamosan a nappal. Csak előbb megmosakodtak a szürke, lila, rózsaszínű és bíbor vízben. Keletre egy egész nyáj legelt. Mértani sorban. Pásztor nélkül. Megtanultam eldobni a kínokat. Átalakítani az általam meghatározott szépre. Ügy engedtél el, úgy engedtelek el, hogy ritkán látott nyugtalanság ereszkedett szemedre. Semmi tükröződés. Veled kellett volna maradnom. Elhessegetni valami könnyű legyezővel: Megltatnl a nyugalom kút- jából. Nem lett volna szabad két irányba vezetni lábunk. Tűrhetően vesszőzöm az időt; Meglásd, az elmaradt simogatást most újramelegítem. Még egyedül mérkőzöl a szavakkal, összetéped, átírod. Mire megérkezem, ott lapul majd a ragyogás szemedben. Sétálunk a kivllá- gítatlan falun végig. Kocclrt- tunk. S nem baj, ha elharapod a poharat. Karácsony Viola „...és iőn sötétség...” — Legyen világossági — mondottam, miként az Or a bibliában, és vettem egy asztali lámpát. Nagyon szépet, kristályos műanyagból, modern vonalú, tehát szögletes lámpát, potom 190 koronáért. Ügy szórta rám a fényt, mint valami napisten Egyiptom egéről, öröm volt mellette olvasni, írni, létezni. Az elárusítólány azt is közölte velem amikor vásároltam, hogy törhetetlen anyagból készült, vagyis a- kár földhöz is csaphatom, ha úgy látom jónak, meg se kottyan neki. Nem sokat társalogtam vele, bekapcsoltam, kikapcsoltam, ennyi volt az egész, no meg néha letöröltem róla a port. Azt is nagyon óvatosan tettem, mert hozzászoktam már a törékeny dolgokhoz. Egy ilyen törölgetés közben történt, hogy valami megroppant a lámpában. Ügy látszik, kicsit megnyomtam a törlőrongyot. S mint egy kártyavár, ösz- szeomlott a törhetetlen a- nyagból készült műszaki csoda. Nem tört össze, az elárusítólányra még csak nem is haragudhattam. Széthullott. Éppen tizenegy darabra e- sett szét, mert ennyi műanyag lapocskából készült. Apró műanyag szegecsekkel voltak egymáshoz erősítve. Nos, ezek a szegecsek törtek össze, pattantak ketté, semmisültek meg, enyésztek el. És mondta az Or: Legyen világosság: és lön sötétség. BARAK LÁSZLÓ: SZABADSÁGVÁGY „s az egész városban hallani, hogy a folyó letépett szoborfefeket görget magával." ’Anyám azt mondta: Lucianol Neked már gondolnod kell az asszonyodra, gyermekeidre isi Erre megkérdeztem anyámtól, repült-e már valaha is álmában. Akkor anyám sírva fakadt. Erre elővettem a pisztolyomat, és az egész tárat belelőttem d földbe. N. V.: Ősz van c. versét s az utána következő magyarázatot is megértettük, közölni, sajnos, nem tudjuk, örülünk annak, hogy ötvenkét évesen is sok érdekes olvasnivalót talál lapunkban. Üdvözöljük mint rovatunk ,,szerető olvasóját“. L. Sz. F.: Két beküldött verse közül a Rémálom a sikerültebb, néhány sora biztató, de közlésre még nem érett. Próbálkoz zék tovább, s idővel küldjön újabb verse két! F. A.: Próbálkozása még nem érett a köz lésre. Olvasson sokat, művelje magát. Még nagyon fiatal, később jelentkezzék! Jégbomály: Próbálkozásai erőltetettek, mo- dernkedők,'tele vannak képzavarral és értelmetlenségekkel. Attól még nem lesz a vers modern, ha egyik sorát feje tetejére állítva írjuk, ehhez hasonló megoldások inkább képrejtvénybe valók.--------:--------III ~ Trm----------rnrnr ll■ll|lplln^ll Sz. Gy.: „Még kezdőnek érzem magam, csak tapogatódzom, keresgélek“ — írja. Érzései nem csalnak: tizenegy beküldött verspróbálkozását egyelőre még nagyon bizonytalan tapogatódzásnak se nevezhetjük. Versbe tördelt sorai egyszerűen értelmetlenek. Nehéz a kezdet: Osztálytársnői nem jó! ítélték meg próbálkozásait! Beküldött prózai kísérlete csupán szentimentális magánlevél (bár azt is szebb papíron szokás írni), ugyanarról a témáról írt verse nem vers. „Bátor és éles“ szavakat csak ott fedeztünk fel írásaiban, ahol lényegesebben eltér a magyar helyesírás szabályaitól. Nem biztatjuk! Első lépés: Három beküldött verse kö zül — bizarr témája ellenére — A protézis tetszett a legjobban. A másik kettő erőltetett, konstruált, mondvacsinált írás. Ne törekedjék a versben mindenáron tanulság levonására vagy csattanóra! Az utcaseprőkről c. verséből pl. nehezen hámozhatnánk ki, miért hangzik így utolsó sora; „És Irigylem őket!“ Próbálkozzék a kötöt tebb formákkal, strófaszerkezetekkell Január: Az öregúrral nem találkoztam nem tudom, mennyire indokoltak a törté netel. A férfi, aki után bolondulnak a nők, és a „szürke kis egér“ története ilyen forrná ban még nem novella vagy elbeszélés, az a többlet hiányzik belőle, ami a mesét, a történetet azzá teszi. Az írást címe is találóan minősíti; levélféle. Közlésre mégnem érett. IKE: Rácsok c. elbeszélése gyengébb korábban közölt Írásánál. Cselekménye, ha feltehetően valóban megtörtént eseményt dől gőz is fel, nem több önmagánál. Ha a cím jelképes akar lenni, ne magyarázza meg! Az elbeszélés egyes részelt túlírta, néhol mondatszerkesztése is hanyag, fegyelme zetlen. A befejező rész didaktikusán száj barágó. Másik írása amelyet közlünk, vl szont ismét telitalálat! Témaválasztása, úg’, látszik, élményvilágához közelálló, párbeszédei frissek, elevenek. Az előbbinél sok kai kimunkáltabb és letisztultabb, a két írás mintha nem is egy szerzőtől szármáz nal Többeknek; Arra kérjük rovatunk munkatársait és olvasóinkat, hogy közlésre szánt írásaikat lehetőleg ne piszkosat formájában küldjék. Ha nincs módjuk a szöveg legépelésére, legalább áttekinthető, könnyen olvasható kézírást kérünk. A vá laszt, esetleg az írás megjelenését nehezíti és késlelteti, ha elbírálás helyett előbb betű- fejtéssel vagy az olvashatatlanságból eredő szómagyarázattal kell foglalkoznunk. Várjuk újabb küldeményeiket!
