Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-07 / 14. szám

"UM­öviden azok kedvéért, akik esetleg Lent még nem Ismerik: Len (rendes nevén Lenka) a szom­szédék négyéves lenszöszi hajú, lenvirág- kék szemű tündér! kislánya. Szerinte én vagyok a legislegjobb barátnője, és engem a iegisiegjobban imád. Szerintem még job­ban imádja a mozit, a mesefilmeket. Per­sze, én is fontos személyiség vagyok: én viszem Lent minden szombat-vasárnap a gyerekeiőadásra a moziba. Len a mesefil­mek világában él. Szerinte engem majd egy királyfi vesz feleségül, akire már előre fél­tékeny, mert kivel jár ő akkor majd mo­ziba. Ezért még aludni se hagy vasárnap reggelente, mert hátha ügy járok, mint Csipkerózsika, amikor olyan sokáig aludt... Most már azok is ismerik Lent, akik ed­PÄLKOVÄCS IRÉN: — néz rám Len lesújtóan. — Az más — mondom. — Akkor tényleg nem lehetett a „csizmás“. No és hogy volt tovább? — Azután... — Len ismét kínlódik — a cica felszaladt a fára ... i— Ne beszélj — gúnyolódok. — Hát fa Is volt? — Volt, meg a szél is fújt, a fa meg úgy hajlongott, mint te, mikor táncolsz... — Akkor biztosan leesett a fáról a macs­ka! — mondom én szórakozva Len „elő­adásán“. — Nem esett lel — néz rám Len sértő­dötten. — Megkapaszkodottl Hát tovább hogy volt? — kérdezek kö­nyörtelenül. — A házból meg kijött egy néni — mond­ja kínlódva Len , és elkergette a nagy kutyust. lEN AZ ..IGAZI* MOZIBAN dig még esetleg nem ismerték. Most már ő beszél: — llcil — robban be hozzám délután lel­kesen, hevült poflkával — a moziban vol­tam! — Ne beszélj csacsiságot, hiszen most nincs se szombat, se vasárnap — mondom. — De én nem most voltam, én másik nap voltam! — lihegi Len. — Tegnap? — kérdezem Ismerve Len „nyelvjárását“. — De hiszen tegnap se volt ünnep, nem volt mesefilm! — Jaj, de nehezen értei te, llcl, — topor- zékol az értetlenségemen —, én Igazi mo­ziban voltami Olyanban, ahová a nagyok járnakl Ami mindennap van! — Kivel? — bökkenek meg. — Apuvall — közli büszkén. — Apu el­vitt! (Ml a fene! Talán csak nem azért szo­rul össze bennem valami, hogy én is fél­tékeny vagyok, mint Len a királyfira?) —Ne beszélj — mondom hűvösen. — De beszélek! — Len már mellettem van, és idegesen rángatja a kezemet. — Igazán moziban voltam apuval! Hát nem érted 1? — De értem már — közlöm még min­dig tartózkodóan. Len olyan csalódott pofikával áll mel­lettem, hogy megesik rajta a szívem. Meg­kérdezem hát: — No és tetszett az „Igazi mozi“? Len máris sugárzik és csupa lelkesedés: í- Ja), hát az olyan leglslegszebb volt, hogy azt nem is lehet kimondani... — Akkor hát meséld el, amit láttál — enged bennem a merevség. Len nagyon meghökken. — Nem lehet azt elmesélni — néz rám segélykérőén —, de az olyan leglslegszebb volt. — Hogyhogy nem lehet elmesélni? — né­zek nagyot. — Mindent el lehet mesélni. A csizmás kandúrról meg Hamupipőkéről mennyit tudsz mesélnll — Azt lehet — pislog rám Len tanácsta­lanul —, de ezt nem lehet. Ez olyan leg- islegszebb volt. — Azt már hallottam — vágok közbe tü­relmetlenül. — Hát ha olyan leglslegszebb volt, akkor mondd el, ml volt az a legis- legszebbl Len töpreng, kínlódik: — Hát... volt egy kutya. Egy nagy farkaskutya... — És mit csinált? I— Hát ugatott. (— Ne mondd! És mit ugatott? ^ Egy cicát. >— Cicát? Tán csak nem a csizmás kan­dúr volt az személyesen? — Nem a csizmás kandúr volt, csak egy macska — néz rám oktatóan Len. í— Honnan tudod? — évődök vele. !— Hogyne tudnám! Nem volt csizmája! — Hát ház is volt? — kérdem. — Hát még mi volt? — Ment egy katona is — izzad Len. — Nagy puska volt a vállán. Azután hasra esett, és sokat lőtt, úgy, hogy tatatata... — Talán lehasalt — mosolyodok el. — Hát még mi volt? Meséld hát tovább! Len homlokán izzadságcseppek jelennek meg a nagy erőlködéstől. — Volt egy fiú is — nyögi ki végre — meg egy lány is. Szaladtak. — Hová? — Azt nem tudom — mondja tanácstala­nul, — de először fogták egymás kezét, úgy szaladtak, azután már nem fogták egy­más kezét, úgy szaladtak. — Hát aztán? — Azután — Izzad Len — a fiú meg­fogta a lányt és megpuszilta. A lány meg lekent neki egyet. Nevetés környékez: — Mért kent le ne­ki? — Azt nem tudom — néz tanácstalanul Len, majd elgondolkozva: — Én se szere­tem, ha engem megpuszilnak, akik hozzánk jönnek, de azért én nem kenek le nekik... Alig tudok már uralkodni magamon, hogy ki ne robbanjon belőlem a nevetés. De a- zért még visszatartom. — Hát tovább? — kérdezem. — Tovább — itt megakad Len —, to­vább már nem volt. — Hogyhogy nem volt? — nézek nagyot. Hogyhogy nem láttad? — kérdezem most már kíváncsian. — Azután már nem tudom, mi volt... mert azután ... elaludtam ... Azután lees­tem a székről... Azután sírtam, mert bele­vertem a fejem a székbe, amikor leestem... Azután apu felvett az ölébe, és kivitt a moziból... Hiába kiabáltam, hogy én néz­ni akarom még a filmet, mert az olyan leglslegszebb volt, hogy azt nem is lehet kimondani. Most már olyan ellenállhatatlanul tört ki belőlem a nevetés, mint a kráterből a láva. Len először csak néz rám, sértődötten, majd szégyenlősen elmosolyodik, de aztán velem nevet ö is csilingelő gyerekkacagá­sával. A nyakamba ugrik, úgy nevetünk együtt. Szent a béke. ;— Látod, te buksi, — szorítom magam­hoz szösz! fejét —, kell neked „igazi mo­ziba járnod? Ami annyira nem érdekel, hogy elalszol rajta, és leesel a székről, sőt még a fejedet Is bevered! Hát nem jobb nekünk mesefilmet nézni együtt? — De jobb! — bújik hozzám Len, és bol­dogan néz rám. — Ugye, szombaton me­gint elviszel? Ilci! Ugye, elviszel? — és izgatottan rángatja' a kezemet. — A csiz­más kandúr lesz megint — közli boldo­gan —, az olyan legislegszebbl K. TÍMÁR MÁRTA: LAPOZGATVA ha nem segítel bennem marad a füst ha nem segítek téged fojt Mindig előző nap kezdő­dik a ma. Már tegnap nyom­tam a gázpedált agyamban, hogy ma minden felesleges munkától megkíméljem ma­gom. Neked akarom adni az estét. Feketeruhásan, csil­laggal pikkelyezve. Atevickéltem minden nyak­levesen. Ha újakat patlínt rám az élet, az az apró- -nyüzsgéses, másnap kitárt karokkal jön elém a hajnal. Igaz, volt úgy is, hogy ösz- szerezzentem, ha élesre töl­tött nyugtalansággal köze­ledett valaki. Már nem bor­zadok. Az éjszakákat csak álmaim által tudatosítom. Saját fojtó köhögésemre sem ébredek fel. Értelmes órákat engedek magam mellé. Nevet tudok adni a perceknek. Nyüzsög­nek bennem a már lemor­zsolt csövek, elmúlt napok. Alig bírom megemészteni a cső huszonnégy szemét. Újabbakat és egyre többet rakok kitalált ládámba. Nem háborgat, ha születé­sem Időpontját ujjaimon nem számolhatom többé. Mozgás —- élet. Céltudato­san vagy a hirtelen lehető­ség adta úton. Tisztítom csizmámat, hogy órák múl­va indulhassak feléd. Vi­gasz, mosoly, esetleg han­gulat alakjában. Loholni il­lenék, mert egyre hidegebb a kezem. Melegíts, hogy lép­kedni bírjak. Addig érkez­zem, míg tart meleged. Beszélek. Alkony idején a változó éghez. A lenyugvó nap koszorújához. Llbasor-; ban vonultak a felhők. Pár­huzamosan a nappal. Csak előbb megmosakodtak a szür­ke, lila, rózsaszínű és bíbor vízben. Keletre egy egész nyáj legelt. Mértani sorban. Pásztor nélkül. Megtanultam eldobni a kí­nokat. Átalakítani az álta­lam meghatározott szépre. Ügy engedtél el, úgy en­gedtelek el, hogy ritkán lá­tott nyugtalanság ereszke­dett szemedre. Semmi tük­röződés. Veled kellett volna maradnom. Elhessegetni va­lami könnyű legyezővel: Megltatnl a nyugalom kút- jából. Nem lett volna szabad két irányba vezetni lábunk. Tűrhetően vesszőzöm az időt; Meglásd, az elmaradt simogatást most újramelegí­tem. Még egyedül mérkőzöl a szavakkal, összetéped, át­írod. Mire megérkezem, ott lapul majd a ragyogás sze­medben. Sétálunk a kivllá- gítatlan falun végig. Kocclrt- tunk. S nem baj, ha elhara­pod a poharat. Karácsony Viola „...és iőn sötétség...” — Legyen világossági — mondottam, miként az Or a bibliában, és vettem egy asztali lámpát. Nagyon szé­pet, kristályos műanyagból, modern vonalú, tehát szög­letes lámpát, potom 190 ko­ronáért. Ügy szórta rám a fényt, mint valami napisten Egyiptom egéről, öröm volt mellette olvasni, írni, létez­ni. Az elárusítólány azt is közölte velem amikor vá­sároltam, hogy törhetetlen anyagból készült, vagyis a- kár földhöz is csaphatom, ha úgy látom jónak, meg se kottyan neki. Nem sokat tár­salogtam vele, bekapcsoltam, kikapcsoltam, ennyi volt az egész, no meg néha letöröl­tem róla a port. Azt is na­gyon óvatosan tettem, mert hozzászoktam már a töré­keny dolgokhoz. Egy ilyen törölgetés köz­ben történt, hogy valami megroppant a lámpában. Ügy látszik, kicsit megnyomtam a törlőrongyot. S mint egy kártyavár, ösz- szeomlott a törhetetlen a- nyagból készült műszaki cso­da. Nem tört össze, az eláru­sítólányra még csak nem is haragudhattam. Széthullott. Éppen tizenegy darabra e- sett szét, mert ennyi mű­anyag lapocskából készült. Apró műanyag szegecsek­kel voltak egymáshoz erő­sítve. Nos, ezek a szegecsek törtek össze, pattantak ket­té, semmisültek meg, enyész­tek el. És mondta az Or: Legyen világosság: és lön sötétség. BARAK LÁSZLÓ: SZABADSÁGVÁGY „s az egész városban hallani, hogy a folyó letépett szoborfefeket görget magával." ’Anyám azt mondta: Lucianol Neked már gondolnod kell az asszonyodra, gyermekeidre isi Erre megkérdeztem anyámtól, repült-e már valaha is álmában. Akkor anyám sírva fakadt. Erre elővettem a pisztolyomat, és az egész tárat belelőttem d földbe. N. V.: Ősz van c. versét s az utána kö­vetkező magyarázatot is megértettük, kö­zölni, sajnos, nem tudjuk, örülünk annak, hogy ötvenkét évesen is sok érdekes ol­vasnivalót talál lapunkban. Üdvözöljük mint rovatunk ,,szerető olvasóját“. L. Sz. F.: Két beküldött verse közül a Rémálom a sikerültebb, néhány sora bizta­tó, de közlésre még nem érett. Próbálkoz zék tovább, s idővel küldjön újabb verse két! F. A.: Próbálkozása még nem érett a köz lésre. Olvasson sokat, művelje magát. Még nagyon fiatal, később jelentkezzék! Jégbomály: Próbálkozásai erőltetettek, mo- dernkedők,'tele vannak képzavarral és ér­telmetlenségekkel. Attól még nem lesz a vers modern, ha egyik sorát feje tetejére állítva írjuk, ehhez hasonló megoldások in­kább képrejtvénybe valók.--------:--------III ~ Trm----------rnrnr ll■ll|lplln^ll Sz. Gy.: „Még kezdőnek érzem magam, csak tapogatódzom, keresgélek“ — írja. Ér­zései nem csalnak: tizenegy beküldött vers­próbálkozását egyelőre még nagyon bizony­talan tapogatódzásnak se nevezhetjük. Vers­be tördelt sorai egyszerűen értelmetlenek. Nehéz a kezdet: Osztálytársnői nem jó! ítélték meg próbálkozásait! Beküldött pró­zai kísérlete csupán szentimentális magán­levél (bár azt is szebb papíron szokás ír­ni), ugyanarról a témáról írt verse nem vers. „Bátor és éles“ szavakat csak ott fe­deztünk fel írásaiban, ahol lényegesebben eltér a magyar helyesírás szabályaitól. Nem biztatjuk! Első lépés: Három beküldött verse kö zül — bizarr témája ellenére — A proté­zis tetszett a legjobban. A másik kettő erőltetett, konstruált, mondvacsinált írás. Ne törekedjék a versben mindenáron ta­nulság levonására vagy csattanóra! Az ut­caseprőkről c. verséből pl. nehezen hámoz­hatnánk ki, miért hangzik így utolsó sora; „És Irigylem őket!“ Próbálkozzék a kötöt tebb formákkal, strófaszerkezetekkell Január: Az öregúrral nem találkoztam nem tudom, mennyire indokoltak a törté netel. A férfi, aki után bolondulnak a nők, és a „szürke kis egér“ története ilyen forrná ban még nem novella vagy elbeszélés, az a többlet hiányzik belőle, ami a mesét, a történetet azzá teszi. Az írást címe is ta­lálóan minősíti; levélféle. Közlésre mégnem érett. IKE: Rácsok c. elbeszélése gyengébb ko­rábban közölt Írásánál. Cselekménye, ha fel­tehetően valóban megtörtént eseményt dől gőz is fel, nem több önmagánál. Ha a cím jelképes akar lenni, ne magyarázza meg! Az elbeszélés egyes részelt túlírta, néhol mondatszerkesztése is hanyag, fegyelme zetlen. A befejező rész didaktikusán száj barágó. Másik írása amelyet közlünk, vl szont ismét telitalálat! Témaválasztása, úg’, látszik, élményvilágához közelálló, párbe­szédei frissek, elevenek. Az előbbinél sok kai kimunkáltabb és letisztultabb, a két írás mintha nem is egy szerzőtől szármáz nal Többeknek; Arra kérjük rovatunk mun­katársait és olvasóinkat, hogy közlésre szánt írásaikat lehetőleg ne piszkosat for­májában küldjék. Ha nincs módjuk a szö­veg legépelésére, legalább áttekinthető, könnyen olvasható kézírást kérünk. A vá laszt, esetleg az írás megjelenését nehezíti és késlelteti, ha elbírálás helyett előbb betű- fejtéssel vagy az olvashatatlanságból ere­dő szómagyarázattal kell foglalkoznunk. Várjuk újabb küldeményeiket!

Next

/
Thumbnails
Contents