Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1981-03-31 / 13. szám

VIRÁG

négyszer húsz méteren

4M ---------— Ma már a fólia nem cikk. Az üvegház az ÚJ módi: mutatósabb, tartósabb, hasznosabb befektetés, de ehhez már tekintélyesebb töke kell, nem pár száz korona, mint a fóliához. De idő kérdése csupán, két-há- rom év, és ugyanúgy sorakoznak majd a porták végében az üveghézak, mint most a fóliasátrak. De ne sajnálja tölünk ezt senki. Meg aztán azt se higgyék, hogyha valakinek fóliája, üvegháza van, akkor már ölbe teheti a kezét, és potyognak a milliók. Főleg azok ne irigykedjenek, akik még a sorba is hajlandók beállni, ha salátára, retekre, uborkára, paprikára van szükségük. A pult mögött álló ember már hajnali kettőkor, háromkor kelt, és előző este Jó, ha tízkor ágyba került. De nemcsak ő, gürizett az egész család apraja-nagyja. Meg mondok én magának valamit, ezt írja meg: ha irigylik a pénzt, jöjjenek csak ide hozzánk, mondjuk egy hétre, tíz napra, dolgozzanak, éljenek velem egy födél alatt, és aztán nyilatkozzanak: sok-e vagy kevés, amit keresek.

A köpcös. Jó ötvenes férfi leemeli fejéről zsíros sapkáját. Jobb kezével megigazítja fésűt rég nem látott haját, majd huncutul nevet, és búcsúzásra nyújtja a kezét: az idő drága, holmi lefetyeléssel nem lehet elütni. És még megkér: a neve maradjon titok.

o

Kamocsán (Kamoöa) faluszéll portájában szíves szóval fogad Cselle Gusztáv és felesége. Kávéval, kolbásszal, pálinkával kínálna a háziasszony, de megköszönöm a vendéglátást, mondván, inkább a hatalmas üvegházat nézném meg.

— A nagy négyszer húsz méteres — mondja a házigazda. — Aztán van itt még egy kisebb, abban Is szekffl van, és egy egészen kicsi, amelyikben a palántákat neveljük.

Mielőtt még benyitnánk a nagy üvegházba, útközben a gazda felhívja dlgyelmemet

„Azí gondolták, tanuljunk mi is a saját kárunkon."

a Jókora anyadisznóra és tizenkét kismalacára: a múlt héten fialt.

— Van ezekkel is elég gond, meg aztán a szegfűkkel is — mondja a háziasszony, akit néhány éve a veséjére operáltak, így nehéz fizikai munkát nem végezhet, de a hasznos és könnyebb elfoglaltságra a szegfű épp alkalmas.

— Ma reggel négykor keltem, mint évek óta mindennap — mondja már az üvegházban Cselle Gusztáv — Etető vagyok a szövetkezetben, reggel este elvégzem ott a teendőimet, aztán az egész napom szabad, kivéve, ha nem hívnak egyéb munkára. Olyankor az asszony vigyázza a virágokat, mert egyikünknek állandóan körülöttük kell sürgölődnie; permetezés, öntözés, bimbózás, hajtások lecslpkedése, a virágok szedése, csomagolása, fűtés ... Annyi a munka, hogy felsorolni is sok. Képzelje, csak gázolajból októbertől már közel hétezer litert égettük el. Nincs mese, 10—12 tok alá nem süllyedhet a hőmérséklet, mert akkor néhány óra alatt odavész az egész. A hömér- sékletjelzöről elemre működő csöngőt szereltettem a hálószobába. Ha netán kiesik, elromlik a fűtés, mint tegnap éjszaka is, akkor azonnal jelez. Néha többször Is föl kell kelni egy éjszaka.

A szépen rendben tartott üvegházban kétezer tő épp bimbóba szökkenő szegfű várja a meleg, napos időt, akárcsak a háziak, hogy nem kis befeketetésük- minél előbb megtérüljön. Különleges, maszek készítette vasbeton szerkezet alkotja az üvegház vázát, amelynek négy és fél méter széles folyómétere ötszáz koronába került. Tavaly építették. Korábban kicsiben már foglalkoztak fóliázással, de az üvegház, a szegfű egészen más szakértelmet, hozzáállást kíván. Hatvahezer korona alaptőke befektetéssel indultak, amiből eddig már-már megtérült az eltüzelt gázolaj és a palánták ára.

— Ezek szerint mégsem milliókról van szó...? — kérdezem a háziakat.

Nevetnek.

— A hitetlen is kiszámíthatja: egy-egy tó évente három négy, legjobb esetben, de igen titkán, öt száj vltágot terem. Télen I

nyolc koronáért, nyáron három-négy koronáért veszik át tőlünk. De mondom, nagy a befeketetés, és tíznaponként kell permetezni, a parmetlét pedig Magyarországról kell hozni. Sző, ami szó, keresni szépen lehet vele, de nem milliókat

— Miért vágtak neki, hiszen már nem fiatalok?

Egymásra néznek:

— Mi már nem is tudnánk meglenni munka nélkül. Meg van két gyermekünk, négy unokánk, az ember már csak értük él, küzd. Meg aztán, tudja maga, milyen csodálatos dolog az, amikor kint térdig ér a hó, az üvegházban meg nyílik a piros, a fehér, a cirmos, a rózsaszín szegfű. Olyan csuda az, hogy elmondani se lehet.

Örömmel, lelkesen, boldogan beszélnek, jó őket hallgatni. Mint. valami pajkos gyerekek, akik nagyszerű kalandra adták a fejüket.

— És kitől tanulták a szakma fortélyait?

— Szakkönyvekböl. Hiába mentünk mi bárkihez is tanácsért, csűrték-csavarták a szót, nem árultak el semmit. Biztosan azt gondolták, tanuljunk ml is a saját kárunkon.

Hát: tanultunki Most már öröm ez a munka.

0

A szomszédban a szép vizsla túlugatja kiáltozásomat: a háziak csak nagy sokára * figyelnek föl a kapuban ácsorgó idegenre. Magas fiatalasszony tessékel befelé, a hallba Invitál, és hellyel kínál.

— Három évvel ezelőtt mi voltunk az elsők Kamocsán, akik szegfűt kezdtünk termeszteni. Az apósom Kéren már régebben foglalkozott vele, tőle kaptunk mi is kedvet. Aztán szakkönyveket vásároltunk, rokonokhoz, ismerősökhöz mentünk tanácsért, összedugtuk a fejünket, mert tudtuk, nagyon nehéz a kezdet. És nehéz is-volt. Megjött a rengeteg palánta, de az üvegház még nem volt kész, fólia alá tettük, azt elvitte a vihar, letörtek a szálak, majd elromlott a fűtés ... Volt elég bajunk. De tanultunk a kudarcból.

Alighogy belemelegedünk a beszélgetésbe, a másik szobában felsír a tizenhárom hónapos Noémi. A fiatalasszony felpattan, és rohan hozzá. Kisvártatva már az ölében dédelgeti a kislányt, úgy beszélgetünk.

— Kik a vevők, könnyű eladni az árut?

— Ml a Losoncf Járási Közszolgáltató Vállalattal kötöttünk szerződést, közelebb nem találtunk partnert. Este bevisszük a gondosan becsomagolt árut Ojvárba, ott vonatra rakjuk, és reggel már Losoncon van.

— Egyedül végzi?

— Nem, nem is győzném. Főleg a férjem a mester, aki egyébként asztalos, de az anyám Is segít. Én most gyesen vagyok, időm van bőven, meg aztán a munka nem is nehéz, csak nagyon Időigényes. Állandóan van mit csinálni.

— Régóta motoszkál egy kérdés a fejemben: vajon nem válik-e szegfűtermesztés rabjává az ember?

Látom, veszi a lapot, és nevetve válaszol:

— Akkor már baj lenne. Tudja, ml még kedvvel, lelkesedéssel, örömmel csináljuk, számunkra hasznos időtöltés, mintsem fizikai megerőltetés. Fantáziát, szépséget látunk benne, és mit tagadjuk: Jó bevételt forrás, kereseti lehetőség.

— Megkérdezhetem, mit Jelent ez számokban?

Mélyen a szemembe néz, már-már mondaná is, aztán mégsem:

— írja azt, hogy a havi bevétel, a tiszta haszon kitesz egy jobb fizetést.

Nem írom. Én is mélyen a szemébe nézek, csak aztán, hogy látom, ennél tovább hiába is faggatőznék, úgysem árulja el, vetem papírra mondatát. Végül is magánügy, semmi közöm hozzá. Aztán mással folytatja.

— Mi igyekszünk most is úgy élni, mint a szegfűtermesztés előtt. Ügy csináljuk, hogy azért Jusson idő akár Pestre, akár Ojvárba elugrani egy-egy színházi előadásra, Jusson idő olvasásra, kézimunkázásra. Most is, látja, itt van a könyv, épp Galgóczy Erzsébet: Törvényen kívül és belül című kötetét olvasom. Ismeri? Nagyon jól ír, szeretem a könyveit olvasni.

Kimegyünk a porta hátsó részében levő üvegházba. Két tizenötször hatméteres üvegházban kilenc színben tarkáink a szegfű. Legtöbbje épp csak most bimbózik. A nőnapra ötszáz szálat vágtak le, az újakra még néhány hetet várni kell.

— Mondja, nem irigylik magukat az üvegházért a faluban?

— Nem. Eddig még nem tapasztaltam irigységet. Hogy aztán a hátunk mögött mit mondanak az emberek, azt nem tudhatom, de már nagyon sok háznál van fólia. Igaz, üvegház még csak hat helyen van, de annak, akinek nincs, az is tudja, mennyi ezzel a munka, a törődés, hogy nem repül csak úgy a szánkba a sült galamb.

J)ljjaR Bt a szegfű, mint a pólj^ás gyerek, állandóan babusgatni kell"

Kint az udvaron a fészer alatt álló lakókocsira mutatok:

— Merre veszik idén az Irányt?

— Nyáron a Balatonra szeretnénk elmenni,.^ télen meg, ha sikerül, Valahová délre, a tengerhez, melegebb vidékre. Bár nem tudom, lesz-e belőle valami, hosszú útra nemigen mozdulhatunk. A szegfűre minden percben vigyázni kell. Elég egy óra, ha kiesik a fűtés, és minden kárba veszett Olyan ez a virág, mint a pőlyásgyerek, állandóan babusgatni kell. De öröm is van, megéri, aki meg nem fél a munkától, annak duplán.

0

Sofőrünk, miután elindulunk Kamocsáról, faggat; no mennyit vallottak be, mert az holt biztos, hogy évente azt a százezret megkeresik. Mondom neki, nem akarták elárulni, meg aztán nem ez a lényeges, és akármennyit keresnek is, megdolgoznak érte. Ha irigyelni lehet ezeket az embereket — a kamocsaiakat és szerte az országban a többi kertészkedőt, fóliázót —, akkor elsősorban nem a pénzükért, hanem munkabírásukért, szorgalmukért. (Most arról a kis hányadról hadd ne essék szó, akik valóban csak azért güriznek, hogy versengd hessenek a rongyrázásban, hogy dicseked-) hessenek a pénzükkel, hogy ösztönösen önnön munkájuk és pénzük rabjaivá legyenek.)! Mert amikor a piacon, a virágüzletben, a zöldségesnél épp az orruk előtt viszik el az utolsó kiló krumplit, uborkát, hagymát, az utolsó fej salátát, csokor retket, száB szegfűt, vagy egyáltalán nincs is, ha meg van, silány — akkor bezzeg eszükbe sem Jut, a termelő mennyit keres, ml a haszna, sokkal inkább azon bőszülnek föl, mtért nincs több. Jobb és olcsóbb áru. Több, Jobb, olcsóbb. Három lényeges tényező, amelyek mögött ma még sajnos, aránylag kevés kezdeményező ember búvik meg, olyanok, mint amilyenek a kamocsalak. Ez az okozatok egyike, a másik pedig, hogy nincs Igazán megfelelő formában kidolgozva, megvalósítva az állami támogatás, a kezdeményezés felkarolása, az útkeresők segítése. És ez a nyomósabb ok, hogy zöldségfélékből

„Ma reggel is négykor keltem, mint évek óta mindennap."

nincs Több, olcsóbb és jobb. Bizonyára e téren is történik változás, hiszen az SZLKP Központi Bizottságának beszámolójában a kongresszuson Jozef Lenárt ezeket mond- dotta: „A nagyüzemi mezőgazdaság céljainak nem megfelelő földterületeket a Kertbarátok Szövetsége szervezeteinek rendelkezésére kell bocsátani, vagy a kistermelőknek, illetve a Nemzeti Front többi szervezetének kell adni. Az ilyen földterületek intenzív kihasználásában a zöldség- és gyümölcstermesztés Jelentős forrását kell látnunk, továbbá azt, hogy az állattartásból és a zöldségtermesztésből növelhetjük a lakosság önellátását, a a szerződéses hizlalással gazdagíthatjuk a piacot.“ Bár itt konkrétan a szegfűtermesztőkről nincs szó, de úgy véljük idetartozik ez a foglalatosság is, bár elsősorban valóban több zöldség- és gyümölcsfélére lenne szükség.

Riportunkban a tenniakarást, az áldozat- vállalást akartuk kiemelni, fölhívni a fiatalok, a fiatal családok figyelmét a lehetőségekre, hogy az effajta szabad Időben végzett munkával jövedelemkiegészítéshez juthatnak, könnyebben boldogulhatnak, különösen fontos ez az újházasoknál. Több és sok száz gyűjtött beszélgetés tapasztalataként állítom, hogy a falvakban, kisvárosokban rengeteg az olyan fiatal család, amelyek szívesen, örömmel áldozzák fel erre a célra szabad idejüket, nem riadnak visz- sza a munkától, ha ehhez nagyobb, hathatósabb, szervezettebb támogatást kapnának. Mert nem kevés azoknak a száma sem, akik modván, lesz, ami lesz, nekivágtak, majd egy-két-három év múlva a sok kudarc, hercehurca — nincs szakirodalom, fólia, vegyszer, vetőmag, kidolgozott, legalizált háttér, földterület — elvette a kedvüket, s félő, nekik már nagyon nem támad újra kedvük.

De még nincs veszve semmi sem Reméljük, nem is lesz. ZOLCZER JÁNOS

A szerző felvételei