Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1981-03-31 / 13. szám
2 A FIATALOK SEGÍTSÉGÉVEL Minden jel arra mutat, hogy a népgazdaság tervszerű irányítási rendszerét tökéletesítő Intézkedések bevezetésével újra jogos helyére kerül az újítóraozgalom. A legtöbb üzemben már régebben rájöttek arra, hogy az újítók hatékonyan hozzájárulhatnak a népgazdaság feladatainak teljesítéséhez. Minden jó újítási javaslat a maga nemében lépcsőfok a korszerűbb, a világpiacokon jobban értékesíthető termékek előállításához. Mégis gyakran tapasztaljuk, hogy egészen kitűnő újítási javaslatok felelőtlen vezetők fiókjaiban porosodnak. Országos méretben csak minden harmadik újítási javaslatot vezetnek be a termelésbe. Ez olyan rossz arány, hogy akarva-akaratlan elgondolkoztat mindenkit, akinek valamilyen köze van az újítómozgalomhoz. A Trenőíni TOS nemzeti vállalat galántai üzemében a* újítók tevékenységének Irányítása a tudományos-mű szaki fejlesztés szerves része. Ennek köszönhetően a hatodik ötéves terv alatt 1460 000 koronát takarítottak meg újítási javaslatok bevezetésével a népgazdaságnak és természetesen saját maguknak is. Az említett időszak alatt az üzem újítói összesen 257 újítási javaslatot dolgoztak ki, ebből 117-et vezettek be a termelésbe. Ez az arány sokkal jobb az országos átlagnál,- de még mindig nem olyan, mint amilyet szeretnének. Az üzem vezetősége mindent megtesz avégett, hogy az újítók munkáját célszerűen irányítsa. Az irányításba bekap csolták a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom üzemi bizottsága mellett működő újítók és feltalálók komisz- szióját,' együttműködnek a Csehszlovák Tudományos Társaság üzemi részlegével és a SZISZ üzemi szerve zetável. Felmerülhet a kérdés, hogy mit tud ebben a mun kában segíteni az Ifjúsági szervezet. Ebben az üzem ben nagyon sokat. A SZISZ üzemi szervezete védnök séget vállalt az egész mozgalom felett. A gyakorlat ban ez azt jelenti, hogy a fiatalok létrehozták egy cső portot, amelynek az a feladata, hogy elősegítse a köz hasznú újítási javaslatok mielőbbi bevezetését a tér mslésbe. A fiatalok ezt a munkát szabad idejük rová Sára vállalták, s már az első hónapokban megmutatko zott az eredmény. Idén — bár még korai lenne álta lános érvényű következtetéseket levonni — lényegesen lerövidült az újítási javaslatok termelésbe való bevezetésének Ideje. Ha ezen az úton haladnak tovább, eb, ben az ötéves tervidőszakban nagymértékben javul a kídolgozótt és a termelésbe bevezetett újítási javasla tok aránya. Természetesen, hiába kezdeményeznének a fiatalok, ha az üzem vezetősége nem törődne azzal, hogy az újítók figyelmét mindig a legégetőbb problémák meg oldására irányítsa. Ezt a célt követik a tematikus feladatok kiírásával, amelyeket nemcsak az üzemben, ha nem a vállalaton belül Is egyeztetnek, és csak ezután bocsátják az újítók rendelkezésére. Még ma sem köny- nyű elérni, hogy minden Ilyen feladat gazdára talál Ion. Ha egy möd adódik, a tematikus feladatok megoldására komplex racionalizáló munkabrigádokat alakíte nak, ezek feladata az elfogadott javaslatok megvalösí tása ts. A TrenCInl TOS azok közé a vállalatok közé tartozik, ahol próbára már bevezették a-népgazdaság tervszerű Irányítást rendszerét tökéletesítő intézkedéseket Abban, hogy a gyakorlatban Is befgaztrtödott az új Intézkedések helyessége, nagy szerepe vani az újítómozgalomnak. Az újítók segítségével sikerült teljesíteni azokat á minőségi mutatókat, amelyek alapját kéoezlk az ú] Intézkedésnek. KAMOCSAI IMRE PRIMŐR ZÖLDSÉGEK A marcelházai (Marcelováj szövetkezet a komáromi járásból Szlovákia egyik legnagyobb zöldségtermesztő ]•. Az idén például 550 vagon zöldséget ad a közellátásra. Az üvegházakban már kiültették a fejes salátát, a-' mslyböl március és április hónapokban 8 milliót adnak a piacra. Elvetették a paprikát Is, amelyet ^fóliasátor alatt 12 hektáron termesztenek. Kézzelfogható fejlődés Hatalmas fejlődésen níent át az előző ötéves tervben a komáromi (Komárno) járás. Egymllllárd 877 millió koronát fordítottak fejlesztésére. A legnagyobb vállalkozások közé tartozik a járási székhelyen a szolgáltató- háza, a hetényl (Chotín) agrokémiai központ, az 6- gyallal (Hurbanovo) légkondicionált zöldség- és gyO- mölcsraktár és a gútal (Kolárovo) tyúkfarm. Komárom polgárai pedig a Z-akclóban, részben társadalmi munkában több Sportlétesítményt építettek. A városi sport- csarnokot, a röplabdacsarnokot és a kenusok edzőtáborát, amely a maga nemében páratlan egész Szlovákiában. Hol van az ember biológiai órája? Erre a kérdésre kereste a választ az amerikai Harvard Egyetem kuta tócsoportja. . Szerintük a „biológiai óra“ mint Idegsejtek kicsi laza halmaza a köztiagy egy részében, az ún. látótelep alatt található. Itt helyezkednek el azok a legfontosabb központok, amelyek a vegetatív Idegrendszert, a vérkeringést és a belső szervek működését szabályozzák. Az agynak ez a része egyben az öntudat kapuja. A biológiai öra határozza meg a nap folyamán például a test hőmérsékletét, az alvást és ébredést, s az anyagcsere-folvamatokat. —0— Marion Brando, Hollywood szupersztárja — aki legutóbb a „Formel“ című filmben ötperces jelenetéért hat- mllllő dollár gázsit kapott — saját szigetet vásárolt magának Tahititői 15 perc repülési Időre. Tetlaroa <— Brando szigete — arről nevezetes, hogy tulajdonosa kitiltotta Innen a modern technikát. Tatlaroán nincs villany, telefon, rádió és. televízió, Brando élettársával és néhány baráUával pálmatetős kunyhókban lakik a szigeten olyan körülmények között, mint valamikor a bennszülöttok. Tetlaroa egyetlen szépséghibája a rengeteg csípős moszkitó. A PÁRT TELJESÍTI KÜLDETÉSÉT (Folytatás az 1. oldalról) Ezek az eredmények egész népünk nagy, áldozatos munkájának, pártunk helyes bel- és külpolitikájának, minden területen a pártszervezetek és a kommunisták szervező munkájának köszönhetőek. Ezért szeretnénk erről a szószék' ről őszinte köszönetét mondani a munkásoknak, a szövetkezeti földműveseknek, az értelmiségnek, a nőknek és az ifjúságnak, Szlovákia minden dotgozöjának, kommunistájának és pértnnkfvülieknek egyaránt, áldozatos, kezdeményező munkájukért, a pártpolitika cselekvő támogatásáért. A Szlovákiában elért eredmények jelentős mértékben hozzájárulnak az egységes csehszlovák gazdaság további fejlődéséhez, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság politikai, gazdasági erejének és stabilitásának, valamint nemzetközi helyzetének megszilárdításához. Csehszlovákia Kommunista Pártja az elvégzett munka eredményeinek hatásos felmérésével s a nyolcvanas években a társadalom további fejlesztése offenzív programjával jól felkészült XVI. kongresszusára. Meggyőződésünk, hogy e program következetes gyakorlati megvalósításának minden szükséges hazai és nemzetközi feltételével rendelkezünk. A kongresszusi előkészületek visszhangja a széles nyilvánosságban a párt és a nép szoros kapcsolatáról, a várósok és a falu dolgozói legszélesebb rétegeiben a párt politikája támogatásáról tanúskodik. A kongresszus tiszteletére számos munkakollektiva jelentős kötelezettségeket vállalt, a- melyek bizonyítják, hogy nálunk az emberek áldozatos, derekas munkával kívánnak hozzájárulni a szocialista haza további felvirágoztatáséhoz. Gustáv Husák elvtárs a továbbiakban a CSKP megalakulásának közelgő, 60. évfordulójáról beszélt, amelyről nemsokára megemlékezik pártunk és egész társadalmunk. Ez az évforduló emlékeztet a nagy múltra, amely a mával és a további szocialista fejlődés távlataival összefüggés ben tükrözi a párt dicső forradalmi útját, a munkásosztály és az egész csehszlovák nép érdekelnek hű szol gálatát. A szlovákiai kommunisták ebben a küzdelemben elejétől togvá jelentős, méltó szerepel tültüttek be. A kommunisták teljes joggal állapil- hatják meg, hogy becsülettel elegei tesznek a párt megszületése idején elhatározott történelmi feladatnak, következetesen megvalósítják a szocializmus és a kommunizmus nagy eszméit. Csehszlovákia Kommunista Pártja volt az egyetlen politikai eró, amely kidolgozta és ma^valósitotta Csehszlovákiában a szociális és a nemzeti kérdés megoldásának reális programját, lenini módon oldotta meg a csehek és a szlovákok, valamint a hazánkban élő nemzetiségek kölcsönös kapcsolatait. A párt vezető szerepe, amely a nagy forradalmi harcokban jött létre, és bonyolult történelmi próbatételeken ment ét, bevált társadalmi fejlődésünk alapvető tényezőjeként, s a társadalom további sikeres fejlődése zálogaként is. Ezért élvezi a párt hazánk népének olyan mély bizalmát, s körében a nagyfokú tekintélyt. A Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való megbonthatatlan barátság és szövetség politikájával pártunk szavatolja hazánk szilárd nemzetközi helyzetét és biztonságát. Elsősorban ennek köszönhető, hogy népünk már 36 éve békében él, s a békés épitómunkának szentelheti magát. A Szovjetunióval és a szocialista közösség többi államával való szilárd baráti és szövetségi kapcsolatok iránti hűséget külpolitikánk sarkkövének változhatatlan alapjának tekint- jfik. E politika helyességéről nap mind nap szemléltetően meggyőződünk éppen korunk világának feltételei között, amikor a legreakciósabb imperialista körök, elsősorban az Egyesült Államokban fokozzák agresszivitásukat és szocialistaellenes hisztériájukat. A XVI. kongresszus politikai és eszmei előkészítésére mélyen hatott az a lény is, hogy meríthetünk a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI. kongresszusán elhangzott marxista-leninista gondolatok kincsestárából. Ez a kongresszus jelentős határköve a Szovjetunióban a kommunizmus épi- téséngk, valamint a viMgbékéért, a feszültség eiiyhitéséért és a leszerelésért vivőit harcnak. A XXVI. kongresszus eredibényei tneggyőzöen bizonyítják, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja és vezetésével az egész szovjet nép szilárdan és biztonságosan halad a szocializmus és a kommunizmus építésének útján. Hazánk fokozatos fejlődésének a- lapja a fejlett szocialista társadalom építésének a -XVI. kongrésszuson kidolgozott és a CSKP XV. kongresz- szuSáii továbbfejlesztett fő irányvonala lett. A gyakorlati élet igazolja, hogy helyesen határozza meg a mostani fejlődési szakasz jellegét, előre haladásunk feladatait és céljait. Dön tő módon hozzájárult ahhoz, hogy a hetvenes évek második felében lénye gesen bonyolultabb belső és kUlsn feltételek között is jelentős előreha ladást értünk el a gazdaság fejlesztésében, a nép szükségleteinek kielégítésében, az egész állam, mindkét kös- társaság fejlesztésében. Ezeknek az eredményeknek jelentős alkotó eleme Szlovákia dinamiknt gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődése az eltelt évtizedben. A cseh munkásosztály, a műszaki értelmiség és a központi szervek hatásos testvéri segítségével a szocialista Szlovt- kia államunk fejlett része lett. Ipara jelenleg egy esztendő alatt annyit termel, mint 1959-ben az egész csehszlovák ipar. Szlovákiának fejlett mezőgazdasági nagyüzemi termelése, is- koIaUgye és kulturális élete van. Joggal beszélhetünk arról, hogy d szocializmus építésében pártunk politikájának egyik fontos eredménye a nemzeteink gazdasági, társadalmi ét kulturális életének és az államunk egyes területeinek feltételei közti lényeges különbségek kiegyenlítésé. Ezeket az eredményeket csak a sso- cialista rendszerben érhettük el. Péí- tunk politikájának nagy győzelme, hogy programunk e nagy célját történelmileg rövid idő alatt elértük. A Szlovákia társadalmi-gazdasági fejlődésében elért eredmények szilárr dán megalapozzák nemcsak további felvirágzását, hanem egyidejfileg hozzájárulnak Csehszlovákia egységének és erejének, valamint nemzetközi tekintélyének általános fokozásához Is. Egyidejűleg előfeltételei annak, hogy a Szlovák Szocialista Köztársaság mind nagyobb mértékben hozzájáruljon az egységes csehszlovák gazdaság építéséhez és fejlesztéséhez, valamint a következő években ránk hára- ló igényes feladatok megoldósáhoa is. Előrehaladásunk fontos feltétela azoknak az igényesebb körülményeknek a megértése, tiszteletben tartása, s a velük való megbirkózás, amelyekkel a nyolcvanas években kell szembenéznünk. Ebből következik a mind sürgetőbb követelmény, hogy jelentős fordulatot érjünk el egész Irányité, szervező munkánk médszereiben és hatékonyságában, s az éles bírálat szemszögéből tekintsünk gazdasági életünk számos területének súlyos fogyatékosságaira is. Pártunk és egész társadalmunk tudatában szilárdan rögzítenünk kell annak felismerését, hogy jóval határozottabb és gyorsabb ütemben kell leküzdenünk a rutinos- Ságot, a beidegződött szokásokat, és radikális fordulatot kell elérnünk a hatékony, intenzív feljesztés irányéban, ha biztosítani kívánjuk a további társadalmi-gazdasági fejlődést, meg akarjuk őrizni és emelni kívánjuk népünk magas életszinvoiialát. TAVASZI ZSONGÁS „Megenyhült a lég, vidul a határ“ — mondja a költő, és vajon ki örül ennek jobban a földművelőnél? Annak ellenére, hogy kezdődik az egész éven át tartó dologidő. Az első meleg napok érkeztével haZánk legmeiegeob részén, Dél-Szlovákiában megélénkült a határ. Elsőkém a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban vonul tak ki a vetők és gépek. Itt készült a képtiportunk Is. Az első képen a telsőpatonyl (Horné PotOö) Vöröt Csillag Efsz dolgozott látjuk, akik már március 17-én megkezdték a tavaszi árpa vetését. A másik képen Tengeri Mihály (jobbről) és Keserű Tibor mérnökök, a dercslkaí (Jurová) Barátság Efsz dolgozói a vetőmag minőségét ellenőrzik. Dunaszerdahely környékén szombat-vasárnap sem hagy alább a munkaláz. A mezőgazdasági dolgozók igyekeznek behozni az esős Idő miatt bekövetkezett lemaradást. Oercslkán a tizenegy tagú komplex raclona- llzálő brigád tagjai is bekapcsolódtak a vetésbe. Tudják, hogy ma Is érvényes a régi közmondás: „KI mint vet, úgy aratl“ Kép; fcsTK EGY FIATAL DIÁK EMLEKEZETERE A nyitrai gimnázium bejárati falát emléktábla díszíti, Eugen Guderna fejszobrával, amely Bártfay Tibor szobrászművész alko tása. A felirat elmondja, hogy Eugen Guderna kommunista volt, katonája a forradalomnak, aki emelt fővel ment a halálba. A gimnáziumot ts róla nevezték el. A diák forradalmár Nyltrán született hatvan évvel ezelőtt. Családjának sok tagja még ma te él a városban. Közismert kom munista család volt mindvégig. Apjának kis cukrászüzlete volt a Káptalan utcában. Eugen Guderna beiratkozott a gimnáziumba, el Is végezte az alsöbb osztályokat. Már akkor tagja volt a nyltrai ifjúmunkások egyletének. A párt ekkor már Illegalitásba kényszerült, ű tudta, hogy. mi vár rá ás minden kommunistára a szlovák illám ban a hitleri fasizmus Idején. Mivel apjának üzlete vajmi káváiét jövedelmezett feladta a vállalkozást, ás áz egész család Bratlslavába költözött. Eugen Guderna így közelebb került az illegális vezetőséghez, és fokozott mértékben bekapcsolódott a mozgalmi munkába. Az államblztonságl szervek emberei elfogták, és a bratlslaval fogházba ssállltot- ták. Ez azonban sem a Hllnka-gárdénak. sem a Gestapőnak nem volt elég. Kóncent- ráciös táborba szállították, |s ótt ütötték verték, kínozták. Mauthausanbén halt még közvetlenül a felszabadulás élőtt 1Ö45 ben. Flatalon távozott közülünk, mégis soká fog élni. Mártonvölgyi László