Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-02-19 / 8. szám

csehszlovák part- és Állami küldöttség VIETNAMBAN, LAOSZBAN ÉS KAMBODZSÁBAN BARÁTAINKNÁL Február 11-én Gustév Husák elvtárs vezetésével cseh­szlovák párt- és' állami küldöttség utazott Vietnamba. A napilapokból, a rádió és a tévé tudósításaiból olva­sóink megismerkedhettek a látogatás fontosabb mozza­nataival. Még elutazása előtt Gustáv Husák elvtárs nyi­latkozott a Nhan Dannak, a Vietnami Kommunista Párt KB lapiának. Ebben többek között elmondotta, hogy országunk egyik legfontosabb jelenlegi feladata a nem­zetközi feszültség enyhülése, a világbéke és biztonság megszilárdítása, amelynek egyik láncszeme ez a délke­let-ázsiai út is. A három ország, amelyet a Husák elvtárs vezette kül­döttség meglátogatott, szoros barátsági kötelékben van egymással, és politikai-gazdasági, kulturális téren is gyümölcsöző együttmfiködést folytat a szocialista közös­ség országaival, fgy hazánkkal is. Az Indokínai népek évszázados tapasztalatai öltöttek testet, amikor Vietnam, Laosz és Kambodzsa az egyez­mények tartós alapjára helyezte sokoldalú összeíogá sát. Vietnam és Laosz 1977 júliusában kötött barátsági és együttműködési szerződést. Vietnam és Kambodzsa között 1979-ben jött létre a béke, a barátság és az e- gyüttmöködés értékes okmánya. Laosz és, Kambodzsa pedig a közelmúltban írt alá gazdasági, műszaki és kul­turális együttműködési megállapodást, amelynek alapja a két ország harci szolidaritása. Indokína három álla­mát ily módon a népeik, s egész Ázsia javát szolgáló, békés célú kötelezettségvállalások egész sora fűzi egy­be. Ez pedig méltó folytatása annak a közös harcnak, amelyet a három Indokínai ország vívott a korábbi év­századokban a kínai feudalizmus, a francia gyarmato­sítás, a japán fasizmus és az amerikai Imperializmus ellen. Indokínában ma szabad és független országok veszik fel a harcot a nemzeti függetlenségükre törő gyarmá- tosftó politikával szemben, amelynek délkelet-ázsiai ro­hamcsapata a maoista Kína. Korábban az indokínai or­szágok meghódítására törő agresszorok mindig Vietnam leigázásán keresztül próbálták bekebelezni Laoszt és Kambodzsát. De a franciák, az amerikaiak és a kínaiak keserű leckét kaptak a vietnami néptől. Ekkor a maois­ták Kambodzsát használták fel a másik két ország el­len. Ott is súlyos vereséget szenvedtek. Legújabban Laosz függetlenségét és szuverenitását fenyegetik, s a laoszi határ mentén folytatódó kínai csapatfelvonulá­sok kísértetiesen emlékeztetnek a Vietnam-ellenes ag­resszió előzményeire. Ilyen körülmények között Vietnam, Laosz és Kam­bodzsa népének elvitathatatlan joga, hogy egymást se­gítve, támogatva lépjen fel az imperialisták és a maois­ták agresszív akciói ellen, hogy hazája védelmében ki­építse a Kölcsönös szolidaritás erős szálait. „Kambod­zsa, Laosz és Vietnám népei szolidaritásának alapja a marxizmus-leninizmus, a proletár Internacionalizmus egymás függetlenségének és szuverenitásának tisztelet­ben tartása“ — állapították meg Kambodzsa és Laosz vezetői a legutóbbi találkozójukon. Indokína összefog. Erősíti barátságát a testvéri szo­cialista országokkal. Széles körű kapcsolatokra törek­szik, Thaifölddel és Dálkelet-Ázsia más országaival. E- gyüttműködésre kész minden állammal, amely a jó- szomszédság. a béke és a barátság szándékával kőzete dik hozzá. Husák elvtárs a vietnami pártlapnak adott nyilatko­zatában azt is elmondotta, hogy ugyanúgy, mint a viet­nami lemberek, mi is derülátók vagyunk. Bizalommal te­kintünk a jövöbe, hiszünk abban, hogy az amerikai mi- titarizmus nyomása ellenére sem kerül a világ a hideg­háború örvényébe, és az országok kapcsolataiban to­vábbra is érvényesülnek a békés egymás mellett élés és a kölcsönösen előnyös együttműködés eszméi. M. Syruíek felvétele A z érettségin (micsoda piszok mázli, sziszeg­ték az Irigy osztály­társak) Az öreg halász, és a tenger volt a „tételem“. De a könyvvel korábban — nyilván túl korán —, még gyerekkoromban találkoz­tam. Olvasása közben sokáig reménykedtem: hátha San- tlagőnak mégiscsak sikerül megmentenie, hazavinnie a tenger óriását, a nagy ha­lat. Az utolsó oldalakat vé­gigbőgtem. Jóval később ér­tettem csak meg: az öreg halász nem szenvedett ve­reséget .... Most lányom olvassa a re­gényt. Izgul és reményke­dik. Az utolsó lapok után elmondom majd neki, hogy a múlt nyáron Kubában He­mingway szobrát is láttam. 1962-ben a cojimari halászok arra kérték a kormányt: en­gedélyezze, hogy összegyűj­tött pénzecskéjükből szob­rot állíthassanak (ahogy ók hívták, ahogy mindenki hív­ta ) a Papának. A mellvéden messziről ragyognak a bronzba vésett szavak, San­tiago-Hemingway szavai: „Az ember nem arra szüle­tett, hogy legyőzzék ...“ (Kérdezgetik tőlem az em­berek, miért lakom Kubá­ban, és én mindig azt vá­laszolom, hogy azért, mert szeretem Kubá t... De ha lazachalászatről kezdenek beszélni, meg hogy mennyi­be kerül nekik, ha a Resti- gouche-ban akarnak halász­ni, akkor ha előzőleg nem beszéltek túl sokat arról, hogy mpnnyibe kerül, és szépen, szeretettel beszéltek a lazachalászatról, akkor elmondom nekik, hogy a leg­főbb ok, amiért Kubában lakom, az a nagy, mély kék folyam, amely háromnegyed- -egy mérföld mély és hat- vat-nyolcvan mérföld széles, és házam kapujától harminc perc alatt már ott is lehe­tek a partján, és útközben csodálatos a táj, és amely­nél, ha jó az áramlás, nem ismerek jobb halászóhe­lyet... A Pilart, halászha- jónkat, Cnjimarban. egy Ha­vannától két mérföldnyire keletre eső halászfaluban tartjuk..:) Előzőleg már láttuk a Pl- lart, a kis jachtot, amely bakra merevítve mozdulat­lanul nyugszik a Heming­way-ház bejáratánál — o- lyan, mint az öreg halász óriás halának csontváza... Most a hegyoldalban épült Cojimár szűk kis utcáit ró­juk, sietős az utunk, nya­kunkban a forró, szubtrópu­si zápor. Gregorio Fuentest keressük, aki Papa egyik legközelebbi barátja volt,' és sok-sok társával együtt az öreg halász lhletője. Az útbaigazítás — szerencsére — nem várat magára, hisz akad-e valaki Cojimarban, aki ne tudná, hol lakik „He- mingway kapitánya“..Így Is bőrig ázva, csuromvize­sen toppanunk be a veran­dára, majd a kényelmes hin­taszékekkel berendezett nap­paliba. Hagyományos épít­kezési mőd: a tetőt az ol­dalfalakból kinyúló geren­dák tartják, szabadon jár­ja hát a párás, édes-sós ten­geri levegő a házat. Grego­rio Fuentes hellyel kínál, készül már a boszorkányos Ital, a daiquiri. Megérkez­tünk. („Sovány, ösztövér ember volt az öreg halász, mély ráncok barázdálták a tarkó­ját. Ábrázata tele volt a jó­indulatú bőrbetegség barna májfoltjaival, amit a forró égövi tenger vizéről vissza­verődő napsugaraktól lehet kapni... a két kezén pedig mélyen bevágott sebhelyek, hegek látszottak, amiket a nagy, nehéz halaknak és a kötelekkel való bajlódásnak köszönhetett... Minden ö- reg volt rajta, csak a sze­me nem, mert a szeme pár­ja vidám volt és törhetet­len, s olyan kék, akár a ten­ger.“) Hemingway Santiagőról ír­ja ezeket a sorokat, de en­nél találóbban aligha lehet­ne lefesteni Fuentest — ta­lán csak a dús, fehér haj hiányzik a . „palettáról“... Valóban öreg — mondja mo­solyogva —, nyolcvanéves, egyidős lenne az íróval, de szerencsére, még mindig világjárók A világjárók című sorozatunk e heti szerzője Balázs- -Piri Krisztina, a Világ Ifjúsága című lap főszerkesztő helyettese. Sokrétű publicisztikai tevékenységet fejt ki, írásait számos lap közli A cojimari sziget csücskén álló régi vér győzi erővel, még mindig dolgozik, és köszöni szépen, a halakra sem lehet pana­sza. Mellékesen az 6 élete sem szűkölködött kalandok­ban — talán ezért ts került olyan közel Hemingwayhez. A Kanári-szigeteken szüle­tett, négyéves korában szállt először tengerre ... Aztán Spanyolországba költöztek, ahonnan nyolcéves korában szökött meg. Persze, mindenütt elutasí­tották a csöppnyi legénykét, aki aztán szépen elbújt az egyik teherhajó hasában — és így lett belőle egy élet­re szólóan tengerész. 1928- ban találkozott Hemlngway- vel... („Gregorio Fuentes 1938 óta szolgél a Pilaron. Dry Tortugasban ismerkedtem meg vele, mikor egy halász- bárka kapitánya volt, és mindkettőnket partra kerge­tett a nagyon erős, viharos szél. Azért mentünk fel a halászbárkájéra, hogy hagy- mát vegyünk. Fizetni akar­tunk a hagymáért, de ő in­gyen odaadta, és még egy kis rumot is mellé, és em­Gregorio Fuentes Hemingway, a nagy hal és Gregorio Fuentes- 'M 5 lékszem, hogy az ő bárkája volt a legtisztább bárka, a- mit valaha Is láttam. Most már tudom, hogy Inkább nem megy halászni, de a ha­jót tisztán tartja; pingálja, lakkozza. De azt is tudom, hogy inkább nem eszik és nem alszik, de halászni el­megy.“) Fuentes csak annyit mond:. „Papa olyan volt, mint egy, családtag ...“ önkéntesként elkísérte az írót a II. világ- háborúba, vele járta a ten­gert Perutól Mexikóig. És ő fogta azt a nagy, halat, „aki“ (Spencer Tracy mel­lett) a főszerepet „alakítot­ta“ a regény, filmváltozatá­ban. — Emlékszem — emeli fel a hangját — rendkívül vakmerő ember volt. Egy, időben, több napon át csak cápákra vadásztunk. Egy kötélen lógattuk a vízbe az emperador nevű hal fe­jét, az igazi cápacsemegét. Mindig nagyon közel enged­te a cápákat, akkor lőtt rá­juk szigonnyal. „Azt aka­rom megtudni, mit érez az ember, ha harapásnylra van tőle a veszély m' ..(„Ha a tengerre gondolt, mindig csak la marnak ne­vezte magában, mert aki szereti, az mindig így hív­ja, nőnemű szóval és spa­nyolul. Aki szereti a tengert, az ugyan sokszor szidja, el­mondja mindennek, de ezt is csak úgy, mintha egy asszonyrúl beszélne... aki ha néha el is követ rosszasá­gokat vagy zabolátlanságo- kát, nem tehet róla, mert slyan a természete. A hold változásai is úgy hatnak rá, mint az asszonyokra...“) Emlékek, történetek — de ezek a múltban kezdődő e- pizódok a mába nyúlnak át. Mert Fuentes arról Is beszél; hogyan változott meg a co­jimari halászok élete. Hány­szor mondogatták Heming- waynek, nem igazságos az, hogy egy embertől függ a sorsuk. Volt ugyanis egy közvetítőjük, aki a havan­nai kereskedőknek adta el a tőlük vásárolt halat. De az árat mindig ő szabta meg. A forradalom után nem látták többé.., Aligha vé­letlen, hogy 1959 után az országban elsőként Itt ala­kítottak halászati szövetke­zetét, amelynek ma ötven tagja van. Havonta 80—100 tonna halat fognak, ame­lyet a nemrég épült közeli kombinátban dolgoznak fel. És még valami: a bizton­ság tudata. A cojimari ha­lászok keresete 150—180 pe­so havonta. „Régen rendkí­vüli ünnep, Igazi „flesta“ volt, ha ennyi pénz össze­gyűlt ,.No meg a Szov­jetunióból, Japánból, az NDK-ból érkező, legkorsze­rűbb halászati felszerelé­sek, amelyekkel Igazán nem kunszt a halászás... Sőt, minap a szövetkezet vezető­ségi? már arról tárgyalt, hogy elkelne a mólón egy kis daru, mert mind több a „nagy fogás“, a zsákmány. Búcsúzóul még megkér­dem, melyik a kedvenc He- mlngway-könyve. Gregorio Fuentes lehajtott fejjel válaszol: — Nem ol­vastam őket. Nem tudok ol­vasni. Aztán csendesen hoz­záteszi: — De sok-sok részt ismerek belőlük. Gyakran halászgattunk úgy, hogy ott írt a bárkán. Az ts megtör­tént, hogy egy-egy monda­tot felolvasott és megkér­dezte: — Tetszik, hiteles? Fuentesnek négy lánya van, ók rajongva olvassák Hemingway könyveit. Hét unokája között van orvos, tanár, mérnök... És Gre­gorio azt Is tudja: Papa, ha feltámadna és ellátogatna Cojlmarba, ennek nagyon­- nagyon örülne . ,. A végére tartogatta — e- lőveszl hát a féltve őrzött Hemingway-ereklyéket: a kö­zös fényképeket, újságklvá- gásokát és közöttük az utol­só levelet, amelyet az író zaklatott lelkiállapotban, ttz nappal az öngyilkossága e- lőtt írt néki. („Nem tudok elmenni, ne várjon. Beteg vagyok. Nem megy a munka ... Beteg va­gyok...“) BALAZS-PIRI KRISZTINA A szocialista Vietnam segít­ségével Ifibb kambodzsai gyárban ismét megindult a termelés. Ez a kép Phnom Penhben készült.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents