Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-02 / 1. szám
T A ZENE SZÁRNYÁN Síovenská Eupca egyik házacskájában gyaEran fel» csendült a zene. — Muzsikáló famíliában születtem — mondja Tibor Andrasovan. — Már a bölcsőben mellém szegődött a zene, és mindvégig hű maradt hozzám, mint ahogyan én is hozzá. Azt olvastam Tibor Andrasovanról, a népszerű szlo= vák zeneszerzőről, érdemes művészről, hogy a népzene szerelmese. Ez egy kis Igazításra szorul: a zene szerelmese. Sokoldalú művész; zeneszerző, karmester, muzsikus. Abból a fajtából, amelyről azt daloltuk: muzsikusnak dalból van a lelke. — Édesanyám nagyon szeretett énekelgetni, apám két ujjal lepötyögtetett néhány melódiát a zongorán, öten voltunk testvérek, négy fiú és egy lány. Legidősebb bátyám húsz évvel volt idősebb nálam. Hegedült, s a fivéreim is követték példáját, így hát én sem maradhattam el mögöttük, a nővérem meg zongorázott. Akadt hát muzsikus elég a famíliában. Népdalt kedvelő környezetben nőttek fel az Andra- äovan csemeték, így szoros lett a kapcsolatuk a népi muzsikával is, amely a legkisebb Andrasovan fiúnál egy» re jobban elmélyült. — Prímás tanította hegedülni a bátyámat, és én is igen korán kezdtem dédelgetni ezt a hangszert Kitüntetésszámba ment nálunk, ha apám valamelyikünket magához intette, hogy ebéd után hegedüljön neki néhány nótát, míg el nem szundított az asztal mellett. Akkoriban még nem volt rádió, televízió, ez volt a szóra» kozásunk. Óvodába már BansKá Bystricában jártam, az egyik tanítónő, az Irma néni felfigyelt arra, hogy azott tanult versikéket vagy ritmusos prózát nemcsak elszavaltam, hanem el is énekeltem. Hazafelé az új versikét dúdolgattam, sőt melódiákat is kitaláltam hozzá. — Otthon az édesanyám mindig elmondatta velem a tanult mondókát, ő is meglepődött, amikor az ismert melódia helyett valami mást énekeltem. Kiegészítettem és megváltoztattam az óvodában tanultakat. Hatéves koromban beírattak zongorára. Darinka Benácová tanított türelmesen, ám foglalkoztak velem a fivéreim is, de főképp a nővérem, aki igen jól' zongorázott, örültem, ha elvittek a besztercebányai vásárba, mert tetszett a nyüzsgés, a zaj, hogy ott mindenféle nyalánkságot meg egyebet lehetett venni, de talán legfőképp az, hogy i- lyenkor összejöttek a környék muzsikusai és zenéltek. Nagyon szerettem hallgatni a zenét, az akkor hallott népi melódiák megmaradtak emlékezetemben, még ma is pontosan emlékszem rájuk. A vásáron apám vett nekem egy sípot vagy kereplőt, tulajdonképpen ezek voltak az első hangszereim, így segítette zenei fejlődésemet a vásár» Ha az anyám vitt el, akkor Is addig könyörögtem, míg kaptam sípot vagy dobot Így kezdődött. Az eredmény pedig bárom opera, öt balett, színpadi zene, kamarazenekaroknak szimfonikus zeneszámok, igen sok filmzene, szerzemények gyermek- és vegyes karoknak. Karmesteri szerepkör, külföldi vendégszereplések, karmesterként és táncegyüttesekkel, elkísérte a SEUK-ot, a Lúőnicát, szoros kapcsolatban volt és ma is van az Ifjú Szívekkel. A Szlovák Nemzeti Színház karmestere és dramaturgja, sőt egy ideig a SEUK igazgatója Is volt — Örülök, hogy vállaltam ezeket a feladatköröket is, hiszen így szinte az egész világot bejártuk, sokat láttam, tapasztaltam. Mindezt a zenének köszönhetem. A zene szárnyán jutottam el a nagyvilágba, a zene révén lettem érdemes művész. — os \ I M. Kiss Pál: mindenkinek Vaskos kötet a Corvina kiadó gondozásában megjelentetett Művészetről mindenkinek című kiadvány, és amilyen vaskos, olyan érdekes is. Az ősidőktől napjainkig taglalja a művészei nagy korszakait, stílusait, technikáit. Sok-sok ismeretet tartalmaz a képző- és iparművészet minden irányzatáról, stílusáról, s ugyanakkor minden korszakról nagyszerű gazdasági-társadalmi keresztmetszetet is ad. Egy-egy képzőművészeti irányzat kialakulása szempontjából pedig nem mellékes a gazdasági-társadalmi helyzet. Az őstársadalom művészetéről szóló rész közöl néhány eddig ismeretlen adatot is. I- gen érdekesek az első használati tárgyak elkészítési módját, megmunkálásukat, jelhasználásukat, díszítésüket részletező mondatok. Valamivel tájékozottabbak vagyunk Egyiptom, Elö-Äzsia, az ókori Görögország, Róma művészetéről, építészetéről, mégsem érdektelen a rabszol- gatartó társadalom és az akkor virágzó államok művészetéről szóló rész. Különösen az akkor először jelentkező szobrászati anyagok, az építészetben használatos oszloprendek, a festészetben először meg- nyllvánuW színárnyalatok, a fény- és árnyékhatás, a vázafestés módja, az ötvösmunkák díszítésének leírása adja e rész értékét. Az iszlám művészetét bemutató rész fejezeteiben a könyvdíszítés, miniatűra festészet, bőrművesség, keleti selymek, szőnyegek, brokátok, ónmázas kerámia készítési technikájával ismerkedhetünk meg. A bútormüvészet kialakulását, bármennyire csodálatos, csupán a 15. századtól számítják. Ekkor kezdik használni a két láda egymásra helyezéséből kialakult szekrényt, a mennyezetes ágyakat, a mély ládás asztalt, s ebből a korból maradt fenn a budapesti Nemzeti Múzeumban látható bánfai könyvszekrény, tetején pártázattál. Magyarországon a reformkor után kapott méltó helyet és megbecsülést a művészet. Ezután épül sok klasszicista stílusú középület, lakóház, s ekkor alkot Markó Károly, Borsos József, Barabás Miklós, Brocky Károly, akiknek művészetét a szerző részletesen mutatja be könyvében. A 19. század, a romantika korszaka különösen kedvezett a művészetek fejlődésének. S bár az egyes stílusirányzatok képviselőinek a bírálatok egész i sorával kellett megküzdeniük, alkotásaik maradandó értékűek, a szobrokon, festményeken megörökített valóság több képzőművészeti alkotásnál: a legnagyszerűbb társadalomábrázolás. Gondoljunk csak Rousseau, Dupré, Corot, Courbet alkotásaira; munkában elnehezedett testű paraszt- és munkásfigurák megörökítése a legteljesebb társadalombírálat. A 20. század az izmusok rengetege, eligazodni közöttük csak a hivatásos művészettörténészek tudnak. A hétköznapi ember számára mégis gyakorlati haszonnál jártak. Ojszerü a- nyagokat és technikát kezdtek alkalmazni az építészetben, az iparművészeiben és a bútorkészítésben. A Művészetről mindenkinek című könyv 84 táblára osztva 1018 illusztrációt tartalmaz a művészet egy-egy korszakáról. Ezeket az illusztrációkat úgy csoportosították, hogy azok teljes képet adjanak mindegyik korszak művészetéről. Ferenczy Béni írta: „A könyv maga mint műtárgy egész öröm legyen, ha szemünket rajta legeltetjük, már a tartalmától függetlenül is gyönyörűséget o- kozzon.“ Igen, ez a könyv kivitelezésében, Kondor Lajos ízléses borítójával valóban műtárgy. Értékéről, mondanivalójának nagyszerűségéről azonban csak úgy győződhetünk meg, ha mind többet lapozgatjuk, olvasgatjuk. Mindenkihez szól ez a könyv, ahhoz is, aki eligazodni kíván a művészetek sokszínű világában, ahhoz ts, aki saját gyönyörűségére szívesen nézegeti az egyetemes művészet leghíresebb, legszebb alkotásainak reprodukcióit, másolatait. Ebben a könyvben mindez megtalálható. Benyák Mária A Magyar Területi Színház és Tháiia Színpadának januári játékterve 3. csütörtök —■ Kassa (Kosice) — Clízia (19.00) 4. péntek: — Abara (Oborin) — Clízia (19.00) 5. szombat: —< Szőgyén (Svodín) — Egy lócslszár virág vasárnap ja (19.00) — Hubő (Hubovo) — Clízia (19.00) 8. vasárnap: — Gyerk (Hrkovce) — Egy lócsi- szár virágvasárnapja (19.00) — Lice (Licince) — Clízia (18.00) 8. kedd: — Nagymegyer (Calovo) — Egy lócsiszár virágvasárnapja (19.00) 9. szerda: — Kassa (KoSice) — Clízia (19.00) 10. csütörtök: — Komárom (Komárno) -— Egy lócsiszár virágvasárnapja (15.0p) — Rimaszécs (Rim. SeC.) — Clízia (17.00) 11. péntek: — Komárom (Komárno) — Egy löcslszár vtrágvasárnapja (19.30) 12. szombat: — Csenke (Cenkovce) — Egy lócslszár virág vasárnap ja (19.00) 13. vasárnap: — Felsőpatony (Horná Potöü) — Egy lócsiszár virágvasárnapja (19.00) 14. hétfő: — Tornaija (Safárlkovo) — Clízia (19.00) 15. kedd: — Udvard (Dvory nad Zltavou) — Revizor (19.00) 17. csütörtök: — Zselíz (Zellezovce) — Revizor (19.00) — Kassa (Kosice) — Clizia (19.00) 18. péntek: — Ekecs (Okoő) — Revizor (19.00) 19. szombat: — Nyárasd (Topolníky) — Revizor (19.00) — Gömörhorka (Gém. Hörka) — Clízia (19.00) 20. vasárnap: — Marcellháza (Marcelová) — Revizor (19.00) ' 22. kedd: — Dunaszerdahely (Dun. Streda) — Egy lócsiszár virágvasárnapja (19.30) 24. csütörtök: — Dunaszerdahely (Dun. Streda) — Egy lócslszár virágvasárnapja (19.30) — Kassa (Koälce) — Warrenné mestersége (19.00) 25. péntek: — Komárom (Komárno) — Egy lócslszár virágvasárnapja (19.30) 16. szombat: — Felsőszélt (Horné Saliby) — Egy lócsiszár virágvasárnapja (19.00) — Harkács (Gém. Vés.) — Warrenné mestersége (19.00) 27. vasárnap: — Cslcsó (Ciőov) — Egy lócsiszár virág vasárnap ja (19.00) ■— Rozsnyó (RoZiíava) — Warrenné mestersége (19.00) 29. kedd: — Alsószeli (Dollié Saliby) — Revizor (19.00) 31. csütörtök: — Lég (Lehnice) — Egy lócsiszár virágvasárnapja (19.00) — Kassa (Koéice) — Warrenné mestersége (19.00) Alex Haley: GYÖKEREK Nem igazán jó mű a könyv, amelyből a film készült, és néhány rést megtekintése után még nem illik ítéletet mondani a sorozatról, mégis megkockáztatom. Inkább remek bestseller. Es már kézenfekvő is a következmény: mint ahogy a könyv, a film ts világsiker lett. Az Egyesült Államokban az ABC televízió tizenkét részes sorozatát 130 millióan nézték meg. Orson Welles 1936-ban előadott rádiódrámája óta — Támadás a Marsról — nem volt hozzáfogható siker. A hatalmas ország soknációfú lakói egyszerre ősiségük, családfájuk, származásuk után kezdtek kutatni. A kétszáz éves Egyesült Államokban egy csapásra mindenki tudni akarta, honnan származott az őse. Milyen körülmények között érkezett az új hazába. Az ott élő huszonötmillió néger egyöntetűen kimondhatta: őse rabszolgaként került a korlátlan lehetőségek „paradicsomába“, ahol Ok csak levegőt vehettek korlátlanul — vagy talán még azt sem. A túlzsúfolt rabszolgaszállító hajókon pedig végképp nem. Életben maradásukhoz csupán egyetlen lehetőség maradt: az engedelmesség. Az engedelmesség, a korlátlan és teljes kiszolgáltatottság. Szolgaság, a fehérek kiszolgálása. Nem tudom átélni, csak elképzelem: milyen öntudattal bírhat az az etnikai csoport, nemzetiség, amely any nyit tud őseiről, az újhazai ősökről, hogy sorsukba beletörődött rabszolgák voltak. Alacsonyabbrendüségi érzést, tudatot válthat ki belőlük. Es milyen lehetett, lehet a fehér milliók öntudata, akik abban a meggyőződésben nőttek föl, hogy magasabbren- düek, őseiknek jogukban állt rabszolgasorba dönteni a négert, parancsolni, uralkodni fölötte...?! És ennélfogva milyen lehetett, lehet a fehérek és feketék együttélése? Milyen vélt és valós gátak állnak közöttük? Mennyit ért egyik ember szemében a másik? Es akkor jön Alex Haley, a fekete bőrű író, aki korábban a Playboy magazin számára készített világhírességekkel Interjúkat, előáll tizenkét évi megfeszített munka gyümölcsével: Kunta Kinte 1767-es kínkeserves ha- jóútjának történetével, aki az tró nagyapja nagyapjának a nagyapja volt. Szerinte a történet valóság, egykorú okmányokkal tudja mindezt igazolni. De Alex Haley nem a cselekmény valóságát akarja bizonyítani, hanem sokkal inkább azt, hogy az afrikai ősiség, múlt egyáltalán nem szégyell- niváló. Hogy egy embert meggyalázó rabszolgasors miatt nem a négereknek van szégyennivalójuk, hanem a fehéreknek. Azoknak, akik ezreket- milliókat raboltak el ősi földjükről, téptek ki az őshazából, szakították el családjuktól. A négerek áldozatok voltak. Áldozatok, de akadt közöttük hős is, mint Kunta Kinte, akit hiába zártak kalodába, hiába vertek bilincsre, lázadt, nem törődött bele sorsába. Kétszáz év múltán Is — legalábbis az író és rokonsága — ismertek még néhány ősi, mandinka törzsbeli szót, megőriztek legalább néhány hajszál gyökeret. Éltető hajszál gyökeret, amelyen még mindig tud- tak „táplálkozni", létezni, fönnmaradni: megmaradni négernek, és vallani is aztI Mert nagyon sokan még a bőrük színét ts meg akarták változtatni, jellegzetes göndör hajukat fájdalmas orvosi műtéttel kiegyenesítették, nyelvüket, múltjukat, hovatartozásukat megtagadták. Nem merték 1 vállalni gyökereiketI Eltépték minden szálát, s új gyökereket még nem eresztettek Amerikában. Megtagadták magukat. Alex Haley müvének mégis van egy igen fontos értéke: rádöbbentette arra a tömegeket, hogy az életben maradáshoz elengedhetetlenül fontos értékűek a gyökerekI Zolczei János
