Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-29 / 5. szám
Daniela Hívesová versei 4 I • Elslratni. Kiúsztatni minden titkot és titkolózást a szavak határa mögé. Tarts meg kezeddel. Egészen megfeledkeztem magamról és most itt vagyok számodra, mint egy újszülött tiszta homlokkal és egy gyermek félelmével is. Milyen hiábavaló is a szó, ha nincs, akinek a szívébe rejtsük. VISSZATÉRÉS Emlékszem — mégis —- nem vittem hozzád semmit, és elárasztani sem akartalak semmivel, hiszen sejteni sem sejtettem, hogy a szádbői virágek nőnek. Most mégis üres kézzel térek meg tőled, és te elnehezült magadnál is súlyosabb kocsit vonszolsz magad ntán. A HALÁLRÓL Ha fognánk is egymás kezét, ha fej fej mellett is haladnánk, úgyis képes lennél távozni? VALÓSZÍNŰSÉG Az ablakon túl ismét pőrére vetkőzött a reggel, a rádióban is sugározza már valamelyik állomás a műsorát. Elégedett vagyok. Valószínű ugyanis, hogy alszol, és így ebben a formában úgy vagy tőlem távol, ahogy legalább valamelyest elviselhető ez az állapot. Ezen kívül pedig az állomáson már kiszórták a vonatból a postát.;; Ha minden a maga» rendjén ment, levelem már a postán vár, és tízkor az asztalodra teszik, te felhívsz és azt mondod: köszönöm. Leteszem a kagylót, S és megírom neked a mai levelet. Délben elviszem a postára — és — ha minden a maga rendjén megy, holnap ismét felhívsz és azt mőndod: köszönöm. Ha minden a maga rendjén megy, holnap is megírom a levelet, ha minden a maga rendjén megy, holnap is mennek a levelek, ha minden úgy megy, mint ahogy ment, egy egész életen át figyelhetem a vonatokat... De, tudod, felötlik bennem, elolvasod-e egyáltalán azokat a leveleket? ’..v» ,V > x :>r ‘ i . y r" : > •V Ä* fí . W'V. ' /KA « “4. Fodor Katalin: Alom (monotípia, 1979) Megértem, felülnázetből akár úgy is tűnhet, hogy csak mi vagyunk itt egyes-egyedül, s tulajdonképpen nagyon is közei egymáshoz — ugyanaz a part, ugyanaz a lejtő ... De a fejem végül is egyedül van és én vagyok itt vele. Es odabenn én ismét megnevezhetetlenül. Németh István fordítása J ' 6 estét, Franciskái Ügyeletes vagyok ma ,, éjjel. Ma, úgy látszik, nyugalom lesz. Már éjfél körül jár, eddig még egyszer sem szólt a telefon. Örülök, hogy szerdán mégis eljöttél. Látom, hogy sok minden zavar. Nem baj. Ne légy annyira bizalmatlan. Mikor találkozunk? Nem Jönnél el szombaton délután Sadnt- -Quenbe? Aludj jól. Fel foglak hívni. J. Bessodes Mikor Franciska másodszor járt az orvos házában, akkor figyelte meg igazán azt a szobát. Akkor látta, hogy a kertre nyíló, több ablakos helyiség nemcsak ebédlő, dolgozószoba is. Talán kiütöttek egy válaszfalét, mert tágas volt és szokatlan, L alakú. Az L kisebbik szára a ház utcai homlokzatára nyílt, a másik pedig a kertre, a kettő között íves pillér tartotta a mennyezetet, A sarokban régi, barna íróasztal. Franciska szórakozottan megnézte az iratrendezőket, a színes laboratóriumi hirdetéseket, a vaskos, bőrbe kötött gyógyszerkönyvet. Szombat volt, kora délután. Bejövét látta, hogy még két gyermekkocsi áll a kapu alatti keskeny folyosón. A másik két ajtó nyilván a rendelőbe és a várószobába nyílt. Távolabbról nyekergő csecsemősirás hallatszott. A lány a fal melletti nyitott tölgyfa polcokon végignézte a könyveket. A fekete hátúde- tekstívregényeket, néhány kék útltfkönyvet, s azt a piros betűs fehér sorozatot, amelyet régóta ismert. A rend és a rendetlenség kellemesen keveredett a szobában. A hamutartót elfelejtet ték kiüríteni. A flőkosszek rényben ott hevert Julién szé les karlmájü, szürke kalapja Később vette észre, hogy le mezjátszó ts áll a szobában Nyitva volt. Néhány lemez elöl hevert, az egyiket fölvette. Miért éppen azt a lemezt? Mi ,ez az okvetlenkedés, mit akarnak már megint tóle? Most már látszik, Itt lábatlankodnak körülötte, előre kikeresték ezt a lemezt, hogy csapdába csalják, csak azt ne higgye, hogy azt tehet, amit akar. A lány sápadtan állt a szobában. Még mindig a polcokat, nézte, az egyiken ügyetlen kis szobrokat látott: kék-vörös- -zöld gyurmából formált emberkék, egy gyerek keze nyoma. rueból a gyász és valami képzelt ígéret. Észre sem veszt, hogy a kezében maradt a gyógyszerismertető füzet. A zene hallgatása közben le nem vette szemét az akvamarlnkék, fénylő betűkről: Algotropyl a la Pro- méthazlne, Amphocyclyne, Rhl- nathlnol. A gyógyszerek adagolását és lenyűgöző nevekből állő vegyi összetételét mindig szívesen olvasta. Ez Is, mint a liturgia félig érett latinja, fölemeli a fejét, fölnéz rá. Julién megfogja az állát, hátra- döntl, régi mozdulat, ahogy ránéz, komolyan. Franciska azt várja, hogy meg fogja nyomkodni az orrát: „Nem hazudtál?“ A férfi ledobja az ingét. Széles vállú, látszik, hogy fiatalabb korában sportolhatott, de a háta enyhén meghajlik. Franciska meg akarja érinteni a vállát, a bordáit, kinyújtja feléje a karját. A férfi vállTÖTH JUDIT: Lehet, hogy este, lehet, hogy délután (Részlet a szerzi! Kifutópálya címfi regényéből) * A szoba kertre nyílé felében kerek, fehér ebédlőasztal, Itt vacsoráztak előző este. Mellette krőmlábú állőlámpa. Ha meghúzza a zsinórt, kigyullad. Erős, narancssárga a fénye. Leoltja. Kint még világos van. Idegen ház, idegen lámpa. Csak besétált az ajtón. A következő autóbusszal még vlsz- szamehetne. A szobát betölti ez eismerő & zúgás. A lemez már nem új, olykor súrlődik a tűhöz. Először oda se figyel, nem akarja észrevenni, hogy elkezdődött. Cigarettára gyújt, magához húzza a félig telt cserép hamutartót. Ez ugyanaz a sötét könyörgés, a rekviem csapkodó, sötét hullámzása, ami e- lőtt ez értelem szűkölni kezd, és a szívverés meglódul, a régi, ]6l Ismert szabványok szerint. Tulajdonképpen megállíthatná a lemezjátszót. De most már nem tud ellenállni. Miért Is állna ellen? Ügy látszik, vannak olyan helyek, ahol 1- lyen alattomos akadályokba útközünk. Vagy nem is akadály. Függőleges tengely, körülötte hevesen forogva haladő szél. Ugyanúgy fojtogatja most is, mint tiz-egynéhány évvel ezelőtt abban a templomban, a hegytetőn. Hiába nőtt meg a- zőta. Nyilvánvaló, hogy ő is ugyanaz, az a fagolyófejű, a kuglilábú. Hiszen hiába igyekezett, semmi sem történt vele azóta, amióta először markolta meg ebből a sötét kéFodor Katalin: Emlék (monotlpla, 1979) áthatolhatatlanul titokzatos volt. A füle valósággal eldugult, quarm ollm Abrahae, mintha víz ment volna bele, promtsistl, s t< szemét kék-vörös ctkázással hunyorogtatták a vegyi formulák, szótagolva olvasta: S-Carboxyméthyl-cys-té-lne. Para-oxy-benzoate de mé-thyle, de mintha már- ez is a sötét, kicsit recsegő kórusszólamokból hangzott volna. Julien belép: — Ne haragudj, hogy megvárattalak. A csók sietősre, ügyetlenre sikerült, mintha mások is lennének a szobában. — Hogy került a kezedbe ez a lemez? Még egyszer megcsókolja a lányt. Belemarkol a hajába. Kiveszi a kezéből a gyógyszer- gyár reklámfüzetét. Hogy fél-e? Értelmetlen szavak. Lehet, hogy válaszol valamit. Alig hallja, hpgy Julien mit mond. Az arcát a férfi széles bordáihoz préseli. Aztán csontjának szélességében egy egész földrész szélességi fokai húzódnak. A lé,ny keze hosz- szú utat jár végig rajta kelettől nyugatig. Hegyek, síkságok, gyalogutak, egy szétszakított kert Európa másik felében, és most ebben az Idegen házban ők kerten. A férfit óriásnak látja a szoba sűrűsödő félhomályában. De már nem idegen. Gyöngéd és kemény mozdulatai meglepik. Fél. Szorosra vonja karját Julién nyaka körül. Hozzátapad. Aztán mégis szabadulni próbál. Még ott maradna a régi kugli baba-élet ben, mást még nem ismer. Julien lehámozza a ruháját, az ingét. Most egész közelről látja a férfi arcát. Szájában érzi a csókjának., keserű dohányízét. De mintha, még mindig üvegen át érezné Julién tenyerét, mellkasát, erőszakos mozdulatait. Ha most kitépné magát, Julién elengedné-e? Ha menekül- ni akarna vissza a kristály mélyébe, ahol minden átlátszó és mozdulatlan, a csorbítatlan éjszakájába, ahol eddig maga volt? De Franciska nem tépi ki maigát a férfi karjából. Most már az örömtől vacog a foga, kapkodja a levegőt, csak egy- -egy váratlan nyers mozdulat ellen próbál védekezni. — Maradj itt — Julien a még mindig forgó lemez felé int a fejével. — Rám bíztak. Ne féljl A lány felnevet, vacogva gyerekesen. — Bánják is ők. Nem félek. ök már eltűnteik. Jól megvannak az örök nyugalomban. Megint esek arra gondol, mint gyermekkorában, hogy valami nincs rendjén ezzel. Talán nincs is örök nyugalom. Ez a zene is ellene mond kavargó sötétségével. Mintha kondérban kevernék, fekete, mint a szil- valekvár. Örök mozgás van a szinkópás : mozdulatokban, folytatódás, kérés, engedés, hívás, elfogadás. Julien teca az arca fölött. Julién keze. Alakja szerint asztalos, pallér vagy szobrász keze Is lehetne. Négyszögletes, erős, magabiztos kéz. A lányról ruhájával együtt sok minden mást is lehámoz. ' Mintha kibontaná egy tojásból, Franciska gyerekkori félelmeinek héja széttörik. A heverőn fekszik, és egy csepp szégyenkezést 9em érez, Julien felkattintfa az íróasztel- lámpát. A lány bőre halványan csillog. Julien lassan simogatja. A csőkja Is szelíd, eleinte majdnem szórakozott, aztán erőszakosabb. Karjával átfogja & derekát. A lány most érzi először egy másik test hűvös és mégis égető érintését. Egy percre úgy érzi, megfullad. Megint szabadulni próbál, de a férfi szorosan tartja, valamit mond Is, aztán a lányt elsodorja a kettőjük, szívveréséből és szakadozott lélegzetéből, s ez ismeretlen és mégis Ismerős mozdulatokból összefutó hullámzás. A fájdalom meglepte, de csak egy pillanatra, alig fl- , gyeit dá. Mindez annyira természetes volt, mint az úszást- annak, aki először fedezi fel, hogy van lába, karja, és nem süllyedhet el. Ez lett volna Erna nap? A harag napja, amelyet az az e- setlen kamaszlány évekkel azelőtt megsejtett? Ez lett volna a gyermekkor vége? Menynyire félt. ; Persze, volt mitől félnie. Mennyi düh, micsoda 'marakodás, amikor két test összecsap, mégis. 'Mégis? ö most már szereti julient, nincs mit tenni. Lehet, hogy Julién is szereti őt? Ezen persze nemigen törheti a fejét. Ez ez új, kegyetlen szelídség a feje búbjától a lába hegyéig elkábította. — Várj, betakarlak — morid- Ja a férfi. — Nem 'kell. — Megfázol, te szamár. Véletlenül vagy szándékosan, Julién később a születési traumákról kezd beszélni. Azt mondja, hogy nem mindenkinek fá] a világra Jönni. Van, akit erőszakkal kell segíteni. Van, aki egyszerűen csak kt- stklik, mint egy hajó. Sok mindent lehet látni ezeken a néhány perces arcokon. Dühöt, rémületet, meglepetést. De mást Is. — Az Indiaiak szerint az ember a hátgerincében hordja az emlékezetét, ök nem vágják el rögtön a köldökzsinórt. Az újszülöttet ráfektetik az anyjára, és nyomkodják, gyömöszölik a hátát. Nálunk Is megpróbálták ... Julien jókedvű. A lány fölé hajol, lehúzza róla a takarót. — Itt vágyóik — gondolja a lány. Vagy talán mondja is. Álmos. Julient hallja, még mindig azokról a csecsemőkről beszél. — Nem szabad bekapcsolni a műhőlámpákat. Semmi erős zaj, csak suttogás. Valamilyen suttogás. A lány már alszik. Tudja, hogy van ott valami föveny. Valamilyen tejút. Vászonfehérség. Egymás mellett fekszenek, mintha süttetnék magukat a nappal. Álmában arra gondol, hogy elmúlt hajnali négy óra. De lehet, Tiogy este vsn, lehet, hogy délután. #
