Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-11-11 / 46. szám

i .frag

K

edd, délután fél három. A SÍovnaftban, ha körülményesen is, de végre befejeződött a rakodás. A sofőrök, Ján Blazkö és Anton Je- lemensky hazaugranak néhány percre, elbúcsúzni a családtól és bepakolni az asszonyok által nagy hirtelenjében megfőzött székelygulyást meg egyebeket. Nagy a kapkodás, hiszen ők a svédországi útról csak reggel, munkába menet értesültek. Vasárnap este érkeztek meg Angliából, hétfőn az útiszámlák elintézésével, a kocsi karbantartásával voltak elfoglalva. Az igazgatóságon csak öt órakor vált bizonyossá, hogy az út megvalósul. A ruZl- novi lakótelepen beszállnak a tizennyolc méter hosszú LIAZ típusú kamion fülkéjébe. Úti- cél a svédországi Timsfors városka, amely a térképen nincs Is feltüntetve. Hogy délen van-e vagy netán a sarkkörön túl, a messzi északon, majd kiderül a déli Ystad kikötőben, az ottani CSAD-kirendeltségen.

— Mikorra érnek haza? — kérdezem még a városban.

— Az még titok. Előre sosem lehet tudni, hány napig tart az út. De ha minden jól megy, hat-hét napon belül szeretnénk újra itthon lenni.

Bratislavából kiérve ráhajtanak a Cesky Teáin felé vezető útra. Alig hagyják el Trnavát, Ján BlaZko azt mondja:

— Állj meg, furcsán zúg ez a mator.

Társa máris lekanyarodik az út szélére. Átnéznek mindent, nem találják a hibát, de felfedeznek egy másik bajt: a kézifék karja beszorult, nem mozdul. Szükséges nagyságú, esa- varhúzó pedig nincs. Próbálnak megállítani néhány mellettük elhaladó autót, de vagy nem fékeznek le, vagy nekik sincs ilyen szerszámuk. A „pilóták“ szidják a raktárost, hogy annak semmije sincs, ezek a szerszámok is a sajátjaik. Nincs más megoldás, valahogy el kell jutni a pőstyéni (Pieáfany) CSAD műhelyébe, ott majd segítenek.

Szó nélkül készségesen segítettek is. Az egy óra kényszer- szünet után mehetnek tovább. A sofőrök beszereznek még egy olyan pótalkatrészt is, amely az otthoni műhelyben állandóan hiánycikk.

— Tudja-, éz'a mi; nagy panaszunk — mondják, — A kamionnak mennie kell, de alkatrész hol van, hol niftcs, a szerelők meg csak tessék-lássák munkát végeznek. A- helyénvaló az ienne, mint ahogy írva is vagyon, hogy hazaérkezés után leadjuk a műhelybe a kocsit, a szerelők kijavítják a hibákat, megnéznek mindent, és indulásra kész állapotban hagyják a kocsit. Dé a szerelő csak alábújik, ha alábújik, beolajoz- za egy kicsit a munkaruháját, és azt mondja, kész. Kész a fészkes1 'fenét! Bütykölhetünk rajta mi, ha nem akarunk az árokba futni.

A „pilóták“ még tovább panaszkodnak. Bár mondják, nem akarnak ők senkinek a levesébe köpni, csak épp elvárnák, hogy mindenki becsülettel végezze a munkáját. Se több, se kevesebb a sofőrök igénye.

— Mi szükséges ahhoz, hogy valaki TIR kocsira kerüljön és járja a világot? —> kérdezem, hogy más témára tereljem a szót.

— Először is a jónál jobb

sofőrnek kell lennie. Másodszor tökéletesen kell ismernie a közlekedési szabályokat, de nemcsak az idehaza érvényeseket, hanem a külföldieket is. Hiszen klsebb-nagyobb eltérések minden országban vannak. Más vezetni Törökországban és más Angliában. Elengedhetetlen követelmény az is, hogy korábban már évekig vezessen teherautót. No meg valamilyen idegen nyelv ismerete is szükséges. És érteni kell a motorhoz is.

— Én tudok nyelveket — mondja Ján Blanko. — Magyarul és németül jól-beszélek, de nem adnak el angolul sem. A nyolc, év alatt, mióta Európa országait járom, minden állam nyelvén megtanultam a legalapvetőbb kifejezéseket. A kollégám pedig kitűnő mestere a motoroknak. Úgyhogy jól megvagyunk.

— Hány kilométer van már mögöttük?

— Közel járunk az egy millió baleset nélkül megtett kilométerhez.

— Most hány kilométer vár önökre?

—- A dél-svédországi Ystad kikötőig, a hajóűttal együtt vagy ezerhatszáz. A többi attól függ, hol van az a Timsfors.

Árvában jól bevacsoráznak, fölhajtanak egy feketét, és indulás tovább. Túlságosan nem kell törniük magukat, mivel a Szczecintől északra fekvő Swinoujscie kikötőből a holnap éjfélkor induló hajón már nincs hely, ezt indulásuk előtt a központ telexen megkérdezte. Visszajelezték „telt ház“ van azonban előjegyzésbe vesznek.

— Én optimista vagyok —

ZOLCZER JÁNOS

világjárók

Igazi, vérbeli világjárúk szerepelnek most ezen az oldalon. Kamionosok. Ján Blanko és Anton Jeiemenskf, akik már évek óta róják Európa útjait. Legutóbb Svédországban jártak. Hazatérve, arra kértem őket, meséljék el útiélményeiket, meséljenek magukról, munkájukról, az utazásról. És elkezdődött az élménybeszámoló, felelevenedtek az emlékek, s én gondolatban velük e- gütt száguldottam az utakon.

KAMIONOSAINK EUROPA UTJAIN

A lengyel Gliwice városkát elhagyva megállnak éjszakára aludni. Csodálkozom, mert azt hittem, egyikük alszik, a másik vezet.

— Főleg a fiatalok közül csinálják így néhányan. De nincs annak semmi értelme, mert az ember egészsége mehet rá. Zúgó, zötyögő kocsiban nem lehet pihenni. Néhány éjszakát még csak kibír az ember, de éveken keresztül már képtelenség. Arról nem ts beszélve, hogy jogunk van a nyolc őrai éjszakai pihenésre, alvásra. Sőt, vannak országok, például az NSZK, ahová csak úgy szabad belépni teherautóval, ha a vezetők- előtte nyolc órát pihentek.

— Hogyan tudják ezt az illetékesek ellenőrizni? — kérdezem értetlenül.

Erre Ján Blanko előhúz egy napló formájú füzetet.

— Ebből! — mondja. — Mindkettőnknek van ilyen. Ebben pontosan vezetnünk kell, hogy a nap hány óráját töltöttük a volán mellett, hányat ültünk csak passzívan a kocsiban és hányat aludtunk. Itt ugyan még lehetne csalni, de minek? A- zonban van egy beépített műszer ts a kocsiban, amelyik egy kör alakú harmonogramra pontosan följegyzl: milyen sebességgel halad a kocsi, a nap melyik órájában és melyik percében állt meg, indult el, hány kilométert tett meg. Ezt minden ország ellenőrző szervének kérésére meg kell mutatnunk. Szóval csalni nem lehet, de bolondok is lennénk becsapni saját magunkat.

Elmúlt már két óra is, mikor megállnak éjszakázni. Az egyik oldalsó ládából valami harapnivalót szednek elő, bekapják és máris szundítanak.

Reggel hatkor ébrednek. Az egyik „bandaszkában“ lévő vízben megmosakszanak és felütik a tábori konyhát. Előkerül a gáztűzhely, Jő angol kávéból feketét főznek, hozzá pástéto- mos kenyér, és hétkor máris indulnak tovább.

Délben Nowa Sol előtt megállnak ebédelni. Arra nincs idő, hogy bemenjenek a városba, étterembe. Újra előkerül a gáztűzhely meg az otthon már előre megfőzött székelygulyás. Most megmelegítik és jó ízűén bekanalazzák. Utána ismét kávé és a sofőrök egy-egy üveg Bitót ts megisznak. Negyvenperces ebédszünet után újra elindulnak.

Este ötkor haladnak el Szczecin mellett.

ják.

Gyönyörű város — mondmondja Ján Blaíko bízom benne, hogy valaki kiesik, és a helyére mehetünk. Jó lenne az éjféli hajóval elindulnunk, mert á következő csak másnap délben megy. Így is, úgy is csak holnap este tíz felé érünk oda. Aztán majd meglátjuk.

Este tizenegykor a Cesk? Te- §ín, Cieszyn csehszlovák-lengyel határátkelőnél vannak. Percek alatt kész az űtlevél- és vámvizsgálat, hajhatnak tovább.

T— Európa melyik részén nem jártak még? — teszem föl a kérdést, mivel bizonyára kevesebb azoknak az országoknak

a száma, ahol még nem kaptak pecsétet az útlevelükbe.

— A Pireneusi-félszigeten, tehát Spanyolországon és Portugálián kívül mindenütt. De voltunk már a Közel-Keleten: Törökországban, Szíriában is, és a Szovjetunió, ázsiai részén a Kaukázusban. Az volt aztán a csodálatos utazás. Háromezer- -ötszáz méteres magasságban jártunk, s olyan kaptatókon kellett mennünk, hogy fél nap alatt kétszáz kilométert sem tettünk meg. Nehéz volt az út, de szép és felejthetetlen. Szívesen elmennénk újra.

— Szóval ez az utazás volt a legnagyobb élmény?

>— Pontosabban a legnagyobb élmény mindig az a pillanat — mondja Ján Blanko —, amikor hazaérünk, és épségben, egészségben találjuk a családot.

— Igen — mondja a kollégája —, annál valóban nincs nagyobb boldogság. És ezúton Is minden kamionosfeleségnek, kollégáink nevében szeretnénk köszönetét mondani, hogy türelemmel várnak ránk, biztató szavakkal indítanak útnak, átveszik a család minden gond- ját-báját, magukra vállalják a férfimunkát is; hogy megértik a munkánkat és türelemmel várnak ránk. Az ő sorsuk az örökös várakozás.

Egy-egy út során marad néha idő városnézésre?

i— Mikor hogy. A nagyvárosokba kamionnal nem lehet bemenni, annyi időnk meg nincs, hogy a város szélén hagyjuk a kocsit, és tömegközlekedési eszközzel bemenjünk. Ami egyébként tilos is, hiszen nem hagyhatjuk az út szélén sorsára bízva a rakományt. Inkább csak akkor marad idő városnézésre, ha elromlik a kocsi és szervizbe kell vinni. Vagy ha késik a ki- és berakodás. Általában minden út kész rohanás. Csak a kocsi ablakából nézhetünk körül. Műutak, út menti fák, házak képe él emlékezetünkben. Azt is csak a fél szemünk látta, mert a másikkal figyelni kell az utat.

Este jóval tíz előtt már Swl- noujsciei kikötőben vannak. A jegypénztárnál fél tizenkettő körül tudnak csak biztos választ adni: mehetnek-e tovább vagy maradnak holnap délig.

Nem marad más hátra, mint várni.

(Folytatjuk)

Az Egyesült Államok új elnökévé Ronald F.eagant választották. A republikánus párti Jelölt győzelme főleg azzal magyarázható, hogy Carter képtelen volt megoldani az ország súlyos gazdasági problémáit, elsősorban a munkanélküliséget és az inflációt. Csak helyeselni lehet a moszkvai Pravda azon megállapítását, hogy mindkét jelölt mögött igen befolyásos erők állottak, a- melyek nemcsak névlegesen irányítják az Egyesült Államokat, hanem valójában is. A szovjet-amerikai kapcsolatok sok területe függ attól, hogy ezek az erők milyen irányvonalat követnek. A második világháborút követően Washington egyszer már átélt egy kényszerű kijózanodást az atommonopólium keltette amerikai körökben az Egyesült Államok technológiai és gazdasági erőforrásai valami hasonló mámort Idéznek elő. Reméljük, hogy ezek a körök idővel józanabb álláspontra helyezkednek a valóban egyre bonyolultabbá váló nemzetközi helyzet megítélésekor sí állapítja meg a Pravda.

Az amerikai elnökválasztást megelőzően újból a nemzetközi élet előterébe került az amerikai túszok sorsa. Az Iráni parlament lényegében megismételte a szabadon bocsátással kapcsolatos régóta ismert álláspontot, amerikai részről viszont ezúttal tárgyalási a- lapnak nevezték Khomeini feltételeit. Az 52 amerikai túsz szabadon bocsátásának a feltételei a következők: az Egyesült Államoknak le kell mondania Iránnal szemben támasztott követeléseiről, ki kell jelentenie, hogy a jövőben tartózkodni fog az Irán ügyeibe való beavatkozástól, vissza kell szolgáltatnia az elhunyt sah vagyonát, és fel kell oldania az amerikai bankokban elhelyezett iráni betéteket, amelyeket egy évvel ezelőtt a teheráni amerikai nagykövetség elfoglalása u- tán rendeltek el. E követelések a jelek szerint meghaladják az elnök jogkörét, mert egyes részleteiről, például a bankbetétek feloldásáról, valamint a sah és családja vagyonáról saját hatáskörében nem dönthet-.

A szovjet parlament székházénak külügyi bizottsága

ratifikálásra ajánlotta a Legfelső Tanács Elnökségének a közelmúltban Moszkvában aláírt szovjet-szíriai barátsági szerződést. Borisz Ponomarjov, az SZKP KB titkára az ülésen méltatta a szerződés jelentőségét Rámutatott arra, hogy a szerződés megkötése az SZKP és a szovjet kormány lenini külpolitikájának újabb megnyilvánulása. Szíria népe hangsúlyozta Ponomarjov í—i az imperializmus és a reakció elleni harcában mindig megértésre, támogatásra talált a Szovjetunió és a többi szocialista ország részéről.

A lengyelországi fejleményeket értékelte a Lengyel Partizánszövetség Főtanácsa.

A szervezet új elnöke, Mie- ciszlaw Móczár megállapította, hogy Lengyelországban csak igen lassan normalizálódik a politikai légkör, és nem állt még helyre a termelés normális ritmusa. A bonyolult helyzetben különösen veszélyesek azok az antiszocialista és kalandor tendenciák, amelyek tovább növelik a társadalmi feszültséget. A fiatal nemzedéknek nyíltan és egyértelműen meg kell mondanunk — jelentette ki —, hogy a nemzet biztonsága és jövendő jóléte csakis a szocialista országokkal, elsősorban a Szovjetunióval való szövetség és barátság rendszerében rejlik.

Ián Blanko megmelegíti az otthonrál hozott székelygulyást... A szerző felvétele