Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-10-28 / 44. szám
E mlékszem, évekkel ezelőtt egy beszélgetésen sok sző esett a csehszlovákiai magyar regényről. Te akkor azt mondtad, meggyőződésed, nincs másra szükség, minthogy ki-ki megírja az életregényét. Fönntartod ma is ezt a véleményedet? S most, hogy pályadíjat nyertél, azt is jelenti, megírtad azt a bizonyos regényt?-*• A csehszlovákiai magyar regényt illetően az a nézetem, hogy ezt a kérdést egy kicsit mitizáltuk. Különben fenntartóin korábbi nézetemet. Ez a szlovákiai magyar regény természetesen nem egy regény lesz, hanem néhány, amelyek ezt a kritériumot kielégítik. Mindenek előtt persze regény legyen *— irodalom —, olyan, amely a csehszlovákiai magyar valóságot viszi be az Irodalomba. Ilyen művek már ma is vannak, gondolok itt Dobos László regényére, Gál Sándor novelláira, Mács József, Ordó- dy Katalin könyveire. Már kérdés, hogy nagyregény legyen. Az élő Irodalomban ilyenek ritkán jelentkeznek, csak irodalom van, regény általában, és csak később válik ez vagy az a mű azzá a bizonyos nagy regénnyé, akkor, amikor az idő hitelesítette nagyságát, összegező erejét, egyediségét, klasz- szicitását... Ami pedig azt a bizonyos é- letrajzot, életrajzi regényt illeti, nyilvánvaló, hogy puszta életrajzból, annak műfaji értelmében még nem lesz regény. A regénynek megvannak a műfaji sajátosságai, törvényszerűségei, ami azt jelenti, hogy élhet egy megtett életút elemeivel, felhasználja őket, de bővíti, átdolgozza, kiegészíti a megélt valóságot, szabadon bánik vele. így például talán feltehető a kérdés, hogy a Szabadesés című regényem életrajzi regény-e, vagy a Vajúdó parasztvilág „csak“ életrajz-e. Olyan értelemben igen, hogy a könyv annak a bizonyos Mor- vay nevű hősnek az életét, é- letrajzát írja meg. De meg keli jegyeznem, hogy rajta kívül még sok hazai magyar ember életrajza lehetne, egy nemzedék, a mára értelmiségivé nőtt csehszlovákiai magyar paraszt- származék, a mai középnemzedék életsorsa, életérzése, világlátása. — Szűkíthetjük a kérdést? Alkalmas a csehszlovákiai magyar fró élete arra, hogy egy regény emberi, társadalmi, gondolati valéságanyagát szolgáltassa? — Föltétlenül. A csehszlovákiai magyar író életrajza, élet- tapasztalata elég jellemzően magában hordja a csehszlovákiai magyarság létkérdéséit, történelmi sorsa alakulását, közösségi különbözőségének tulajdonságait, ennélfogva arra Is alkalmas, hogy egy összegező regény témája legyen. — Ügy érted ezt, hogy a nemzetiségi életnek is van különös jellemző vonása, specifikuma? *— Ezt talán messzebbről kell kezdenem. A nemzetiségi létformának van egy olyan különös vonása, amely nemzet! közösségekre nem jellemző, nem érvényes. Ez pedig az adott társadalomban a nyelvi és történelmi létformából, kultúrájából eredő eltérősége. A nemzetiségi kultúra a többségi kultúrán bélül él, létezik, vele kölcsönhatásban van, ennélfogva gazdagabb, egyetemesebb lehet, és ezt; az, értékelhetőséget kell,.hogy a művészi munka kifejezze. — A valóságban olykor szegényebb is lehet, és az is sokszor. — Nem kell szegényebbnek lennie. Sőt ellenkezőleg. A nemzetiségi írő például két kultúrán nevelkedik, él, adaptálja a másik, a többségi kultúra egyetemes elemeit, míg a nemzetieket is jobban érti, és kell, hogv kialakullon benne a különböző értékek egyfajta egvsége. A két kultúrát magasabb gondolati szinten ötvözi, ötvözheti. A többségi kultúra egyetemes értékeit a nemzetiségi tudat részévé, egyéniségének a részévé teszi, teheti. Közelebb kerülhet és kerül Is az e- gyetemes emberihez, és tulajdonképpen az ts a feladata, hogv ezt megtegve, ennek jegyében kifejezze a maga életérzését, felmutassa a* maga helyhez és időhöz kötött létét. — Gondolatban, elméletben látom, mindent tisztáztál, mint irú, felkészültél a legnagyobb feladatokra... — Azért a gyakorlat az más. Gondolatban, fogalmilag nem lehet tnegkötni a valóságot. Maga a regény sem veti magát alá a kötöttségeknek. A regény valósága sokkalta szélesebb mederben váj magának u- tatj minthogy ilyen gondolati kötöttségeket megtűrne. — Ha prózát ír az ember, munkájában a valóság szélesebb körű mozgástörvényei érvényesülnek? — Okvetlenül! A Vajudö parasztvilág esetében például nyilvánvaló, hogy bár egy meghatározott környezetben, meghatározott közösségről szól a ját, hogy dolgozhasson. Tiz é- vlg hetilapnál, a Hétnél dolgoztam, sokat utaztam, riportokat írtam, de akkor is igyekeztem íróként Is dolgozni. Természetesen ez nem sikerül s nem Is sikerülhet minden nap, de az alkotói folyamatosság végett arra kell az embernek törekednie, hogy sikerüljön. — Tudom, azon kevesek közé tartozol, akik még kávéházban dolgoznak, mint a régiek... — Igen, így van. Azt teszem, hogy reggel elmegyek a kávéházba és írok. Két, három, négy oldalt, mikor mennyit. Ha mondjuk egy tizenöt oldalas novellát írok, általában egy hétig, tiz napig írom. Nincs előre kigondolt történetem, napra, 6- rára kiszámított munkatervem, de van egy gyakorlatom: reggel leülök és átolvasom, kijavítom, amit előző nap leírtam magam számára Is megnyugtatóan befejezzem, lezárjam az ötvenes-hatvanas évek történetét. — Meddig dolgoztál rajta? — Másfél évig, pontosabban lassan már két éve lesz, hogy nekifogtam. Előbb megírtam belőle egy részt, ezt benyújtottam az Irodalmi Alapnak, al- kotőszabadságot kértem, s aztán a szabadság alatt folytattam ... — Az olvasó, de jómagam is kiváncsi vagyok, mihez kezdesz most, hogy befejezted ezt a munkát. — Az örvényeken át, amely egyébként még csak munkacím, egy nagylélegzetü, majdnem hatszáz oldalas vagy ennél Is hosszabb regény lesz, e(BESZÉLGETÉS PÚBA GYULÁVAL ELKÉPZELÉSEIRŐL, ÍRÖI MUNKÁSSÁGÁRÓL, P-ÁLYADÍJAT NYERT REGÉNYÉRŐL) könyv, egészében mégsem csak arra az egy közösségre jellemző. A paraszttörténelmet rögzíti. A csehszlovákiai magyarság bármely közösségével megtörténhetett, ezért vallják mások Is magukénak. Az olvasók keleten és nyugaton, mindenütt úgy fogadták, hogy ez velük is így történt. S ez természetes, mert az írő nemcsak saját élményeiből, szűkebb közösségének sorsából, hanem az egész közösség életéből, élményeiből meríti. — Nem véletlen tehát, hogy ilyen rangos elismerést vívtál ki. Hogyan dolgozol? A csehszlovákiai magyar író rendszerint arra panaszkodik, hogy nincs ideje az írásra. — Az a véleményem, hogy az írónak rendszeresen kell dolgoznia, állandóan írónak kell lennie, íróként kell élnie. Ezen azt értem, hogy alkotóként kell nemcsak írnia, hanem olvasnia, gondolkodnia is. Időt kell találni, hogy naponta és rendszeresen írjon. Hangsúlyozom, rendszeresen. Aki nem fr az nem író. Általában mindenki valahol állásban van, így vagy úgy el van foglalva, de aki nem ir, az nem író, s ha ezt elfogadjuk, akkor ebből az következik, hogy minden í- rónak meg kell találni a módés átgépeltem, utána pedig már benne vagyok a történetben, és folytatom, amit délután azután legépelek és így megy ez körbe-kőrbe. — Élvezed az írást? —i Nem mondhatnám. Munka, mint bármely más. Aki azt állítja, élvezi a prézaírást, nekem gyanús. Van benne valami a grafomániásból, legalábbis én úgy érzem. Az írás kényszer, melyet az írö hivatástudatból, felelősségből vállal, de munka közben fárad és gyötrődik, örömet pedig csupán a befejezett munka szerez. — írsz most is? — Igen, az örvényeken át című regényemet fejezem be, mely a szövetkezetesítés kezdetének 30. évfordulója tiszteletére meghirdetett pályázaton második díjat nyert. — Díjat nyert, holott még be sem volt fejezve? — Ez egy kicsit bonyolult kérdés. A pályázatra beküldött munkám lényegében bé volt fejezve, a' három könyvre tagozódó munkából meg volt az első kettő, és a történet akár Itt véget Is érhetne. De számomra, bennem nem volt még befejezve, azért most, utólag hozzáírom a harmadik részt, hogy a zért utána újabb, nagy regénybe nem kezdek. — Miért? — A szerteágazó történet S* rása közben nem tudtam úgy törődni a stílussal, az írói stíluseszközök cizellálásával, mint a rövidebb műfajok esetében. Ezért most elbeszéléseket, novellákat, esetleg kisregényt vagy esszéket akarok írni, és nagyobb gondot fordítani a stílusra, nyelvi eszközeim gazdagítására. Csak akkor fordulok majd ismét a regényhez, ha ú- jabb korszakos tartalmak érnek meg benne, ha esetlég úgy érzem majd, hogy bizonyos dolgok aktualizálódtak, és azokat csak regényben tudom elmondani... — Tehát áj tapasztalatokra van szükség? — Nem, egyáltalán nem.’Az ötvenéves írónak már megvan nak a kelló tapasztalatai, él ményei, írói gyakorlata, és é! méletileg minden ót érdekló kérdésről kell vagy kellene tudnia írni... NfiMETH ISTVÁN (Gyökeres György felvételei! KAROL WLACHOVSKY: MOST ÉPPEN NÉMET LÁSZLÓT FORDÍTOM Vastagkeretes, több dioptriás szemüveg, zömök testalkat és általában sok mosoly: ez Karol Wlachovsky műfordító, a szlovák-magyar Irodalmi kapcsolatok egyik jeles képviselője, a bratislaval Tátrán Kiadó főszerkesztő helyettese. Wlachovsky mindössze harminckilenc éves, de máris másféltucat magyar szerzőt fordított szlovákra. Most éppen min dolgozol? — Németh László egyik történelmi drámáját, a Galileit ültetem át szlovákra. — Valamelyik színház kért fel erre a munkára? — Nem, ä Galilei egy készülő magyar drámaantológia egyik kiszemelt „tagja“. A gyűjtemény tartalmazni fogja még Illyés, Örkény és Dobozy egy-egy művét. — Ezeket a műveket Is te fordítod? — Nem, én csak a Galileit. A modern dráma .sorozatát 10—12 kötetre tervezik, az egyik könyv ezt a négy jeles magyar alkotót mutatja be a szlovák olvasónak és szakembereknek. —i Tudtommal eddig nem fordítottál drámát. — Nem így vanl Jópár drámai művet átültettem már nyelvünkre magyarból, köztük egy sor hangjátékot Is. Magam sem emlékszem pontosan mindegyik szerzőre és címre, hirtelenében Mándy, Kertész neve bukkan elő emlékezetemből. A legnagyobb vállalkozások persze a prózai művek, elbeszélések,' regények voltak, köztük például két romániai magyar szerző. Bálint Tibor és Szilágyi István alkotásai. — Nappal leköt munkád a Tatranban. Mikor fordltsz? — Este és éjszaka. Az anyagot aztán kora reggel tisztázom le, Mit tapasztaltál a műfordítói munka során? — Főleg azt, hogy minél többet fordít az ember, annál Inkább megismeri a reá leselkedő veszélyeket és buktatókat, tudatosítja, mennyi torzítást szenvedhet a szöveg, holott a jő fordítás tükörképe kell legyen az eredetinek. — A múltban is gyakran beszélgettünk a szlovák-magyar kapcsolatokról, a különböző, fordításra váró művekről, de még egyszer sem kérdeztem meg tőled: hogyan kezdted? Hogyan jutottál el a magyar irodalom fordításához? — Tulajdonképpen véletlenül lettem műfordító. Annak idején, évekkel ezelőtt a Slovenské pohlady szerkesztőségében dolgoztam. Egy Köfer-tanulmányt kellett volna szlovákra ültetnünk. A főnök megkérdezte: ki tud magyarul? Jelentkeztem, mire rám bízta a munkát. Mostani munkahelyemen, a Tátrán Kiadóban pedig én vagyok az egyedüli hungarista. — Milyen a lefordított magyar müvek visszhangja? — Általában pozitív a kritika mindkét oldalon; elégedettek a téma- meg szerzőválasztássa! is. Én a részemről igyekszem a legjobbakat kiválasztani, ugyanis kevés idom jut a fordításra, nem engedhetem meg magamnak, hogy a silányát ültetgessem át a huszadik század magyár irodalmából. — Milyennek látod most, 1980-ban a két irodalom kápcsolatát? — Az utóbbi félévtizedben a mennyiség mellett (a műfordításban) — lassanként a minőség is előtérbe került. Egyes kulcsműveket is közönségünk elé tártunk már, és ez nagyon lényeges, bár korántsem jelenti azt, hogy csakis a „főműveket“ kell szlovákra fordítanunk- Még mindig hiányzik azonban — például — Vörösmarty vagy Arany korszerű, jó fordítása, nincsenek nyelvünkre átültetve a Nyugatosok stb. A mai magyar prózával jobb a helyzet, ott a fordítók már eleve a legjobb művek felé orientálódnak. A költők közül jelenleg szinte csak Vojtech Kondrőt foglalkozik magyar művek szlovákra való átültetésével A szlovák-magyar kapcsolatoknak Is megvannak a sajátos gondjai. Köztudott, hogy nem mindegyik történelmi időszak kedvezett a közeledésnek. Az idősebbek — Smrek vagy Lukáö — főleg a költőket fordították, a felszabadulás után fordult a figyelem a jelenkor magyar Irodalmára Ma szerencsére sokkal jobb a helyzet. — Mekkora példányszában jelennek meg a lefordított magyar szerzők könyvei? 1- Szerzője válogatja. Néha azonban kevésnek tűnik a 'nyolcszáz. Nincs tulajdonomban pontos statisztika a lefordított műveknek az olvasók körében kiváltott visszhangjáról, azt azonban tárgyilagosan megállapíthatom, hogy egy sor szerzőt és müvet megszeretett és kedvel a szlovák olvasó. BATTA GYÖRGY MEGHALT SZABÓ BÉLA 1980. okt. 18-án hetvennégy éves korában meghalt Szabó Béla csehszlovákiai magyar író. Élete küzdelmekkel, nélkülözésekkel volt teli. Nagymihálvon született, szabósegédből lett íróvá. 1948-tól az Üj Szó munkatársa volt. Írói pályáját versekkel kezdte. Verseit a Felszakadt gondolatok, Pipacs, Éhes vagyok. Érett szegénység című kötetekben adta ki. Első prózai műve, az Ezra elindul életrajzi ihletésű alkotás, az utolsó versoskötettel egy- idűben jelentette meg, és később már-már feledtük Szabó Bálát, a lírikust, mert egyre inkább a próza felé fordult. A háború után egy ideig nem publikált, de később különösen az ötvenes években több elbeszélést és re gényt trt. Ezek közül legnagyobb sikert a Marci, a csn dakapus és a A menyasszony című regényei aratták. Ezt a két regényét szlovákra is lefordították, az utóbbit pedig a Magyar Területi Színház művészei színpadra is vitték. Ugyancsak >- ötvenes években írta A család kedvence című reg' .vét, később a hatvanás években naplót majd ceruzajegyzeteket irt. Hűség címén regény formájá ban megírta a fiatal Steiner Gáhnr életét. Örvényeken át ________............... : .... .......... ............................. ■ _________ _______ : ____ : ___ „ ___________
