Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-01-29 / 5. szám

M 5 Sarkvidéki éjszakában világjárók JAN BLAZE] a Svet socializmu képes hetilap külpo­litikai rovaténak a vezetője. Néhány héttel ezelőtt Mur- manszkban járt, szerencsés időpontban, hiszen ott épp most tart a sarki éjszaka. Lapunk olvasóinak az aláb­biakban murmanszki élményeiről és e bosszúra nyúló éjszaka érdekességeiről számol be. H ogy milyen a sarkvidéki éjszaka? Azt válaszolhatom, olyan, mint bár­melyik éjszaka a föld bármelyik pont­ján, csak hosszabb. December 1-től január 13-ig tart, tehát 44 napig sötétség borul az egész Kola-félszigetre. Igaz, délelőtt úgy 11 óra tájban, ha az égboltot nem takarja hófelhő, derengeni kezd, sőt a látóhatá­ron néhány percre mintha a hajnalpír is megjelenne, de két óra előtt ismét söté­tedni kezd, s három órakor már lámpást kell gyújtani. A sarki fényt csak igen hideg napokon és csak felhőtlen égbolton látni. Ott-tartóz- kodásom öt napja alatt hiába kémleltem az eget, a felhők eltakarták a látványt sze­mem elől. Arra a kérdésre, milyen is az északi fény, öt évvel ezelőtti emlékeimben kell kutatnom, hogy válaszolni tudjak. E lenyűgöző természeti jelenséget valahogy így írnám le: a sarki fény olyan, mint szín­házban a látóhatár gyanánt szolgáló, gyé­ren megvilágított kulissza; olykor szürke, máskor meg kékes, rózsaszín vagy éppen fehér, szabálytalan, állandóan változó szé­lekkel, mintha a szél lengetné. A tudósok mindmáig nem tudják, hogyan is keletkez­nek a légkörnek ezek az ionizált felső ré­tegei, mi minden játszik közre alakja, szí­ne létrejöttében. Egyetlenegyszer volt ré­szem e ritka élményben, amely röpke 15 percig tartott. Egy órával később már hiá­ba nyújtogattam a nyakamat, a természet ezzel a csodás élménnyel többé már nem ajándékozott meg. Vendéglátóimtól is „szá- monkértem“, de ők azzal nyugtattak, hogy a sarki fényt olykor álló hétig sem látni. Az idegen talán azt hiszi, az Itteniek már megszokták, pedig őket is lázba hozza ez a szivárvány összes színével játszadozó rit­ka tünemény.- O Mikor útra készültem barátaim, ismerő­seim óva intettek, hogy sok meleg holmit eeomagoljak poggyászomba. Tanácsukat megfogadtam, s ráadásul még egy meleg szvettert gyömöszöltem a bőröndömbe. Mur- manszk felé útba ejtettük Moszkvát, A szovjet fővárosban decemberben senki sem lepődik meg, ha mínusz 20 fokig zuhan a hőmérő hlganyszála, sőt a 25—30 fokos hi­deg sem ritka. Itt valóban hasznát láttam a meleg holminak. Murmanszkban, bár 400 kilométerrel a sarkkörön túl fekszik, a leg­nagyobb hideg akkor volt, amikor késő délután 13 fokot mutatott a hőmérő fagy­pont alatt. Ogyhogy a másnapi hatfokos hi­degben már egészein kellemesen éreztem magamat. Itt csak akkor válik zorddá az Időjárás, ha erős északi szél vagy hóvihar támad. Ilyenkor a hideghez szokott mur- manszklak is zsörtölődnek. Murmansz egyik érdekessége, hogy Itt találni az olyan legészakibb kikötőt, a- melynek vize nem fagy be. Bár jégtörő ha­jók is horgonyoznak az öbölben, jobbára csak azért, hogy „karbantartsák“ az úgy­nevezett északi hajózási utat a Jenyiszej, a Léna, az Ob folyó és az Északi-jeges- -tenger szovjet szigetel felé. A Kolai-öböl- ben és Murmanszk kikötőjében legutoljára 1900-ban akadt dolguk, amikor szokatlanul hideg idők jártak erre felé. Mínusz 40 fo­kot is mértek, és befagyott az öböl. E- gyébként plusz 1—2 foknál nem hidegebb itt a víz. Ennek az egyedülálló természet adta előnynek igen egyszerű a magyaráza­ta: az egyenlítőtől Murmanszk felé tart a Golf-áramlás, amely még ide, a töldteke északi tájaira is magával hoz valamit a trópusi melegből. Éppen ez tette lehetővé, hogy a Kóla-félszigeten fontos kereskedel­mi és halászkikötő, nem utolsósorban hor­gonyzóhely létesüljön azoknak a hajóknak, amelyek a Szovjetunió északi partjait vé­dik az ellenségtől.- O ­A félsziget történelme 1916 óta említés­re méltó, amikor is az utolsó orosz cár parancsára Petrozavodszkból az Onyega-tó mentén elhaladva észak felé egészen a Ko- lai-űbölig megkezdték a vasút építését. A- míg azonban az első gőzös a néhány vas­úti kocsiból álló szerelvénnyel felpöföghe­tett a Kolai-öbölig, pályamunkások, főkép­pen katonaszökevények tízezrei hagyták é- letüket a tundrában. Az egyvágányú vasúti pálya végállomásán a cári család dicsősé­gét örökítendő új várost kezdtek építeni. Ám amikor a szocialista forradalom győ­zedelmeskedett, a Romanov na Murmanyi nevű település nyomorúságos faházikóiban és földkunyhóiban alig 3000 ember tenget­te életét. A második világháború idején a- zonban már 117 ezer lelket számlál Mur­manszk. Ma 380 ezer a lakosság száma, s ahogy a távlati tervekből következtethe­tünk, az ezredfordulón az 550 ezredik mur­manszki polgárt Is üdvözölhetik körükben. Időzzünk el még egy kicsit a számok nál! Míg az októberi forradalom évében az egész félszigeten alig élt tízezer ember, be­leszámítva az idevetődő halászokat és prém­vadászokat is, ma tízezer híján millióan lakják a Szovjetuniónak ezt az északi ré­I A Lenin sugárét a sarki éjszaka kellős kö­zepén naponta 22 árén át van kivilágítva A kiruvszki apatithánya tárnája A murmanszki férfiak kifogják a halat, asszonyaik pedig a kikötőben feldolgozzák szét. Hat évtizeddel ezelőtt mindössze két orvos és néhány felcser gondoskodott a lakosság egészségéről, a kezdetleges kór­házban 20 prices várta a gyógyításra szo­rulókat. Ma minden városban és nagyobb faluban kórház van, 3080 orvos és három­szor ennyi más egészségügyi dolgozó gon­doskodik a lakosságról. Murmanszkban a Szevernaja-szálló étter­mében a vendég ugyanúgy megrendelheti a friss paradicsomból és uborkából készült, tejföllel nyakon öntött Jellegzetes orosz é- telt, mint az ország délibb részén. Ez az ízletes paradicsom és uborka pedig nem valahonnan melegebb vidékről származik, hanem 40 kilométerre Murmanszktól délre, Tulom mellet óriási üvegházakban termesz­tik, ahol a fentieken kívül korai hagymát, virágot, sőt érdekességként még kávécser­jét is nevelnek. Speciális, a nappali fény­hez hasonló összetételű fényt sugárzó lám­páknak köszönhető, hogy a növények a sarki éjszakák beköszönte után is szépen fejlődnek. Mivelhogy ez a zöldség is meg­őrzi vitamintartalmát, Illatát és izét, jófor­mán alig különbözik a mérsékelt égöv a- latt termesztett ugyanilyen növénytől. A szakemberek úgy tervezik, hogy az elkö­vetkező két év alatt bővítik a tuloml üveg­házakat, sőt a melegágy! termesztést ki­terjesztik a félsziget más részeire is. A tejföl is odavaló termék volt, hiszen tej bői és tojásból Murmanszk meg a többi város önellátó. Saját szarvasmarha-telepeik vannak, disznókat hizlalnak, sőt burgonyát is termesztenek. Virágot, igaz, repülőgépen minden nap frisset hoznak, de nyílik Mur­manszkban saját nemesítést!, a zordabb ég­hajlatot jól tűrő tulipán és rózsa is.- o ­A kikötő mólóin állandóan nagy a sür­gés-forgás, ne mis csoda, hiszen naponta érkeznek a Szeverriba halásztröszt zsák­mánnyal teli hajói a Barents-tengerről, az Atlanti-óceán északi vizeiről, sőt némelyek a távoli Kanári-szigetek és az amerikai partok vidékéről is. A murmanszki kereske­delmi kikötő mólóit évente vagy 550 hajó hagyja el, hogy apatitsürítményt, alumíniu­mot, vasércet, nikkelt, szenet és szovjet ipa­ri termékeket vigyen távoli országokba. Miklós-napon befutott a murmanszki ki­kötőbe egy csehszlovák hajó is, amely az­tán apatittal megrakodva távozott Hambur­gon keresztül hazafelé. A hazai vegyipari üzemek az apatitot a mezőgazdaságunk számára oly fontos műtrágyává dolgoz­zák fel. Igaza volt a neves szovjet tudósnak, Mi­hail Lomonoszovnak, amikor azt mondta, hogy a Kola-félsziget óriási mennyiségű ásványi kincset rejt magában. A szovjet geológusok már a 20-as években megkezd­ték e lelőhelyek feltérképezését, majd a műszakiak és a kétkezi munkások hozzá­láttak, hogy feltárják a lelőhelyeket. Ki- rovszk városa 1931-ben keletkezett, utána pedig gombamód a többi város Is: Apatyi- tl, Nyivszkij, Moncsegorszk, Kandalaksa, Poljarnij. A béke első hónapjaiban a nor­vég határon új települések, Nyikel és Pe- csenga kezdtek kibontakozni. 1951-ben Murmanszktól egy kissé északra épülni kezdett Szeveromorszk és további öt tele pülés, mindegyik a legnagyobb ásványi le­lőhelyek környékén. — Naftán és földgázon kívül a többi fon­tos ásványi anyagot mind megtalálni ná­diunk — mondta múzeumi kísérőnk. Lehet, néhány év múlva már nafta és földgáz is előfordul a félszigeten. Hiszen a geológusok még nem mondták ki az u- tolsó szót, mind mélyebbre fúrnak le a föld mélyébe, annál több titkát fedezik föl. A kirovszki Apatyit egyesülés igazgatóhe­lyettesétől megkérdeztem, mennyi kiakná­zatlan apatit van még a félszigeten. Azt válaszolta: — A jelenlegi bánya vagy négy évtized múlva merül ki, de geológusaink már most új lelőhelyeket térképeztek fel, amelyek további 40 évre biztosítják az apatitot. Mi­vel egyre nagyobb mélységekből hozhatjuk fel a nyersanyagot, úgy vélem, Apatyiti és Kirovszk száz év múlva virágozni fognak. Murmanszk, Kirovszk, Apatyiti és a többi kola-félszigeti város semmiben sem külön­bözik a mérsékelt égövi településektől — ej a benyomása a messziről Idelátogató tu­ristának. A fővárosban három hivatásos színház, két hangverseny-zenekar, húsz mo­zi, egy sereg klub várja a szórakozni vá­gyókat. Mégis előtolakodik a kérdés: Akik itt élnek, hogyan szokták meg ezt a vi­déket, a végtelennek tűnő sötét nappalo­kat meg a fehér éjszakákat, amikor két hónapig szinte egy pillanatra sem bukik a látóhatár mögé a nap? Meg lehet-e szok­ni a velőkig ható jeges szelet, a gyorsén változó és érezhető atmoszférikus nyomást? Mindegyik sarkvidéki településre jellem­ző az, hogy lakosságának elsöprő többsé­ge nem „bennszülött“, hanem déltől ke­rült ide, hogy érvényesüljön szakmájában, romantikát keressen a zord északon, vagy próbára tegye erejét, kitartását, Mert, akit csak a pénz , a jó kereseti lehetőség von­zott ide, sokáig nem bírja. A melegebb ég­hajlathoz szokott szervezetnek át kell áll­nia arra, hogy itt az évszakok váltakozásá­val érezhetően megváltozik a napfény meny- nyisége, meg kell tanulni fényes éjszaka aludni, és fennmaradni a sötét nappalokon. Itt az orvosi gondoskodás még alaposabb, mint a Szovjetunió délebbi részén; szem­mel tartják, mennyire képes az ember el­viselni a depressziós, melankóliás állapo­tot, a vérnyomás emelkedését. Akik idejön­nek, többségükben jól tűrik a mostoha ter­mészeti viszonyokat, a kevésbé edzettek a- zonban az orvosok tanácsára visszatérésre kényszerülnek. A munkahelyeken a dolgozók vitamlnpót- 16 címén ingyen korai hagymát kapnak, kötelező kvarckúrákat szerveznek számuk­ra, hiszen a vitaminoknak a szervezetbe való beépüléséhez napfény szükséges. A gyermekekről még körültekintőbben gon­doskodnak. Orvosi felügyelet alatt már böl- csődés koruktól edzik őket a zord időjá­ráshoz, úgyhogy még a 30 fokos hidegben sem fáznak meg; rendszeresen speciális gyakorlatokon, vízkúrán vesznek részt. Ét­lapjukat az orvosok és a diétás nővérek úgy állítják össze, hogy a táplálék renge­teg vitamint tartalmazzon. A szovjet állam gondoskodik arról, hogy a Kola-félsziget lakói ne érezzék a vi­dék kietlenségét, kényelemben éljenek. Mi­vel a sarkvidéken kevesebb napfény jut az embernek, a munkaadó 18 nappal hosszabb szabadsággal pótolja. Ilyenkor a városok elnéptelenednek, mert a családok felkere­kednek, hogy a Fekete-tenger menti üdü­lőkben, szanatóriumokban új erőre kapja­nak. Aki északon ledolgozott másfél évtizedet, öt évvel hamarább nyugdíjba vonulhat, a férfiak már 55, a nők 50 éves korukban. De el kell mondanunk, hogy nagyon sok az olyan nyugdíjjogosult, aki csak legyint, és továbbra is marad. A már kiszemelt dé­len levő ház napsütötte kertecskéjében gyü­mölcsfákkal, virágokkal bíbelődni még van idejük bőven ... JAN BLAZEJ a szerző felvételei

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents