Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-10-21 / 43. szám
8 Tények események EGYIK MUNKA, MINT A MÁSIK As elmúlt napokban bejárta a hír a világot, hogy Leenyid Popov és Valerij Rjumin a világ eddigi leghosszabb, száznyolcvanöt napos űrrepülés után sikeresen Földet értek. Valerij Rjumin személyes rekordét Is elért: három űrutazás alatt összesen háromszázötvenhét napot töltött a világűrben. Ez egyelőre abszolút világcsúcs. Közöljük Rjumin visszaemlékezéseit második, százhetven napos űrrepülésére. ■ r a A z a nap, amikor 1979. február 25-én Vologya LJa- hovval a világűrbe indultunk, azzal kezdődött, bogy Robert Gyjakonov, az űrszemélyzet orvosa pontosan nyolc órakor ezzel ébresztett: „Fiúk, van valamim számotokra. Körülbelül százhetven napra. Azt mondják, hogy súlytalan állapot van ott, és szenzorlkus depriváció. Végig ketten lesztek. Lehet, hogy érkezik majd látogatótok Is. Még visszamondhatjátok, de az a véleményem, meg kellene kísérelni. Ha benne vagytok, akkor most a kollégák megvizsgálnak, azután reggelizünk és indulunk ...“ Reggeli után felhívtam a feleségemet. Megpróbáltam, amennyire tudtam, megnyugtatni őt. Nem lelkesedett a hosszúnak ígérkező elválásért. Fiamat (két gyermekem van, Vika kislányom és Vagylm kisfiam) kineveztem mint a család egyetlen otthonmaradt férfitagját távollé- tem Idejére családfőnek. Nagyon büszke volt rá. Az egyórás utat az űrrepülőtérre Jól Ismerem. Sokat jártam erre, amikor a földi kísérletek szakembereként ténykedtem. Erre mentem Vologya Kovaljonkoval is első utamra. Akkor két napig tartott csak az űrrepülés. Nem sikerült a kapcsolás az űrállomással, pedig az elején minden rendben volt. Üres kézzel tértünk vissza a Földre. Aki műszaki berendezésekkel dolgozik, tudja, hogy a sokszorosan kipróbált gép Is csütörtököt mondhat, de az is előfordul, hogy az ember, a szokatlan körülmények között néha pontatlan. Aztán Ismét jöttek a trenazsérek. Mivel nem sok, de annál tanulságosabb tapasztalattal rendelkeztünk, két különböző személyzetbe osztottak be. Vologya Koval- jonko sikeresen befejezte a második űrrepülését, amely száznegyven napig tartott. Most én következtem. A második kísérletem volt ez. Tudtam, hogy egy harmadikra már nem kerülhet sor, nem sportról van szó. Parancsnokom Vologya Ljahov volt. Mit tudtam róla? Donbaszban született, egy nappal azelőtt, hogy a fasiszták megtámadták hazámat. Az édesapja, aki bányász volt, egy hónap múlva a frontra ment és elesett. Vologya pllótaiskolát végzett, majd vadászpilótaként Szaha- llnon teljesített szolgálatot. 1967-ben került az űrhajós kiképzőközpontba. Tizenkét évet várt, tanulmányozta az űrtechnikát, számtalan vizsgát tett, mí§ végre kiharcolta a repülés jogát. Ezzel a fiatalemberrel' kellett kettesben töltenem majdnem fél évet. Nemrég még azt hitték az emberek, hogy lehetetlen kettesben lenni Ilyen hosszú ideig. O’Henri egy elbeszélésében ezt írta hetven évvel ezelőtt: „Ha azt akarjátok, hogy gyilkosság történjék, csukjatok be egy hónapra két embert egy tizennyolcszor húsz láb’ nagyságú helyiségbe. Az ember ezt nem bírja ki.“ Az űrhajósok bebizonyították, hogy az emberi természet nem Ilyen rossz, de azért az ilyen hosszú együttlét még a legszimpatikusabb ember számára is nagy próbatétel. A start és a Szojuz-32 pályára állítása simán ment. Számomra ez már a második űrrepülés volt, a repülésnek ezt a fázisát Ismertem. Azután egyszere csak megpillantottuk az űrállomást mint egy távoli pontot, majd egész közelről láttuk az állomás jelzőlámpáját. Szinte szó szerint kúsztunk hozzá, maximálisan harminc centi- méteres másodpercenkénti sebességgel... Hirtelen, néhány másodperc alatt ránk szakadt a kozmikus éjszaka. Nem láttunk semmit, szemünk még nem alkalmazkodott a sötéthez. Ebben a pillanatban kellett volna kapcsolódnunk. Vajon kapcsolódtunk-e? Kellett volna... „Érintkeztünk ... összekapcsolódtunk ...“ — hallom Vologya hangját. Február 26-a 15 óra 29 perc van. Ellenőrzés, mialatt kétszer megkerüljük a Földet. „Beúszunk“ az űrállomásba, amely hosszú időre lesz az otthonunk. Végrel Enged bennünk a feszültség, csak rettenetes fáradtságot érzünk. A súlytalanság kezd megmutatkozni teljes gyönyörűségében. Arcunk egy nap alatt úgy megduzzad, hogy nem Ismerünk magunkra a tükörben. Nem vagyok képes összehangolni mozdulataimat. Állandóan beleütközök valamibe, legtöbbször a fejemmel. Minden kiesik a kezemből és elvész. De a munka nem vár, senki sem végzi itt el helyettünk. Fel kell éleszteni a készülékeket és rendszereket, amelyekre szükségünk van. Látom, hogy Vologya nagyon fáradt és ezért rábeszélem, hogy aludjon. Én magam még valamit dolgozok, hiszen én vagyok a fedélzeti mérnök, és ez a munka főleg rám tartozik. A következő napokban nyolc órakor keltünk és éjszaka (földi éjszaka) kettőkor feküdtünk le. Sok gondunk volt, meg kellett jegyezni mindent, ml hol van. Magunkra is gondolni kellett. Például az alvóhelyem nem felelt meg. Hosszabb vagyok, mint az előttem levő fedélzeti mérnök volt, nem tudtam kinyújtani a lábamat. Egy másik sarokban rendeztem be magamnak a „hálószobát“. Csak nehezen szoktuk meg az itteni viszonyokat, minden furcsának tűnt. Ha a Földön valami leesik, lenyúlsz érte, itt meg ugrálsz, mint egy labda, és biztosan beleakadsz a lábaddal valamilyen készülékbe. A veloergo- méteren nem tudtam lábammal beletalálni a pedálba. A veloergométer a padlón van, de itt a fent és lent nagyon viszonylagos fogalmak. Elhatároztam, mindig a lábamnál lesz a „lent“. Meg kellett szokni ebben a különleges világban egymással élni. Minden csekélységben figyelembe venni a másik véleményét és természetét. A repülés előtt soká készültünk, de mindig más emberek között voltunk. Ha összevesztünk, elmehettünk, de Itt hová menjek? Minden szónak jelentősége van, még a hangsúly is meghatározó. Azután a Földön beköszöntött a tavasz. Ezt szeretem az évszakok közül a legjobban. Ajándékul lehetővé tették az összeköttetést a családunkkal. (Folytatjuk) V agy kétszázan tolongtunk Bratlslavában a Prior áruház első emeletén, az elmúlt hét hétfőjén, hogy pasz- szlv részesei legyünk a Kossuth rádió közkedvelt adásának, a „KI nyer ma?“ című komoly zenei rejtvénymfisornak. Sokan, a közeli Duna utcai magyar tannyelvű gimnáziumból csak úgy kabát nélkül szaladtak át arra a tíz percre, amíg az adás tartott. Amikor Boros Attila műsorvezető megkezdte a kérdések felolvasását, sokan bánták, hogy nem ők ülnek ott a mikrofon előtt, mert a helyes választ főleg a zenei bejátszások után a jelenlevők legnagyobb része tudta, A zenei rejtvénymflsornak többéves, sikerekben gazdag múltja van, de most Jelentkezett először külföldről, örülünk annak, hogy éppen Szlovákia fővárosát választották a szerkesztők az első adás színhelyéül. Itt kell megemlíteni azt is, hogy ez az adás is része volt a Duna-nap műsorának, mely a Kossuth és a Petőfi rádió hullámhosszán reggeltől estig a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig kalauzolta el a „KI NYER MA* SZLOVÁKIA FŐVÁROSIBAN? Aki kérdez: Boros Attila, aki válaszol (képűnk bal oldalán): Szalay György épitéasmérnök hallgatót. Riportok, élő kap» csolások, interjúk, beszámolók hangzottak el abból a nyole országból, amelyeken Európa folyója, a Duna áthalad, Illat-* ve érint. Riporterek kalauzolták a hallgatókat a Dunán, de főleg a folyó mentén elő nem* zetek között KI nyer ma Szlovákia fővárosában? i—i kérdeztük a címben. Nyert a Kossuth rádió hallgatósága, nyert Szalay György építészmérnök és ami a leglényegesebb, hogy az adás helyszínének megválasztásával legtöbbet nyert a népek, nemzetek együttélésének a gondolata. A Duna két partját hidak kötik össze, de a Duna nemzeteket is összeköt. Az Ilyen ösz- szeállítások, melyek az elmúlt héten a rádióban elhangzottak, csakis szilárdítják a Duna menti népek együttélésének eszméjét. Csikmák Imre INTERPÖDIUM Az Interpódium a Bratislava! Művészeti Hetek tartozéka, s a szocialista országok fiatal hangszeres művészei számára olyan fórum, ahol a pálya küszöbén állók kezdősebességet kapnak karrierjükhöz. Az eddi gl tapasztalatok arra ösztönözték a rendezőséget, hogy az l- del évfolyamtól kezdve a színvonal emelése végett csak minden második évben kerüljön sor a bemutatkozásnak erre a lehetőségére, éles határt szabva ezzel is az Interpódium és az UNESCO védnöksége alatt megrendezésre kerülő nemzetközi fórum, a TIJI között. Idén még nem volt egyértelmű minőségjavulás. A kilenc huszonéves művész technikai megoldás szemszögéből kiegyenlített színvonalat képviselt, de a stilus és érettség még különböző minőségi fokon állott. A bemutatkozók közül négyen a hegedűt szólaltatták meg. Ketten közülük Mozart ifjúkorának egy-egy versenymű- vét adták elő. Az NDK-beli Ralf-Carsten Brömsel Mozartnak egy D-dúrban írt művét játszotta el intonációs problémákkal küzdve, iskolás merevséggel, s nélkülözve a műre annyira jellemző táncos köny- nyedséget. Ezzel szemben a pódiumon jól mozgó grúz Nyina jasvili egy G-dúrban írt művét szólaltatta meg természetes fel- szabadultsággal ugyan, de romantikus felfogásban. A művésznő egyéniségéhez közelebb áll Vivaldi barokk pompája, a- kinek élvezetesen adta elő g- -moll versenyét. A lengyel Krzysztof Smíetana abban a külön dicséretben részesül, hogy választása Igor Sztravinszkij D-dúr hegedűversenyére esett, mely teljesen hiányzik koncertmüsoraink dramaturgiájából. A technikai követelményeket a mű szabadon improvizáló tartalmi kifejezésének szolgálatába tudta állítani, és ezzel az Interpódium egyik legjelentősebb produkciója volt az övé. A legzajosabb közönségsikert viszont a még növendéksorban levő román Paul Florin aratta Paganini D-dúr versenyével. Ez az a mű, mellyel az „ördöggel cimboráié“ művész a maga korában forradalmasította a hegedűjáték technikáját. A huszonkét éves Florin rendkívüli tehetség, játszi könnyedséggel kezeli hangszerét. A három zongorista közül kettő szintén Mozart-művel mutatkozott be. A kedvezőbb és egységesebb benyomást a fiatal magyar zongorístanemzedék legzsengébb hajtása, a húszéves Nagy Péter keltette a C-dúr verseny megszólaltatásával. Élvezet volt hallani azt a természetes közvetlenséget, mellyel a fiatal művész ráhangolt a mű megalkotásakor ugyancsak húszéves Mozart életörömmel teli hangulatvilágára. A bolgár Dímo O.imov már súlyosabb“ feladatra vállalkozott, amikor a legnépszerűbb Mó- zart-versenyt, a d-moll művet Választotta. A mű technikai követelményeit még ]61 győzte, és stílusban is elfogadható közelségébe tudott kerülni a salzburgi mesternek, de a tartalmat, a belső átélés helyett már csak külsőségekkel tudta tolmácsolni. Némileg hasonló helyzet állt elő a hazai Éva Dlanovská-Vlr- síkovával Is, aki viszont Beethoven legpoetikusabb versenyét, az op. 58-as G-dúr zongoraversenyt tűzte műsorára. Formailag és a megszólaltatás mesterségbeli oldalát bírálva szinte alig lehet kivetnivalót találni teljesítményében, de a hangminőség, a színárnyalatok, valamint a mű érzésvilága szempontjából sokat kell még csiszolnia az ifjú művésznőnek’. A csellót a prágai Daniel Veis játékában élvezhettük, 6 Robert Schuhiann op. 129es a- -moll gordonkaversenyét választotta. A gazdag pódiummúlttal rendelkező fiatal csellista a komplex megszólaltatás erényével tűnt ki. Csellóhangja kiegyensúlyozott, telt és szép volt, technikai problémákat nem Ismer, kifejezése ideális összhangban volt a mű hangulatvilágával. A legteljesebb, legegységesebb és a legszínesebb képet a leningrádl karmester, Valerij Gergíjev festette magáról, aki elnyerte az 1977-es Karajari- -karmesterverseny első díját. Három szólistát kellett kísérnie, ami köztudomásúan hálátlan feladat, s így saját produkciójára csak egy nyitány erejéig nyílt lehetősége. Ez a mű Beethoven III. Leonőra-nyitá- nya volt, mellyel bizonyítani tudta, hogy pompás stílusérzékkel rendelkezik, mert természetes könnyedséggel Jutott el Mozart rokokó világától Sztravinszkijon és Schumann- on keresztül Beethoven melyen emberi és drámai világába. Varga József KÖZÖS jfl ISMERŐSÜNK DRAHOTA ANDREA Néhány nappal ezelőtt egy bogaras vénkisasszonyt játszott a televízióban, aki kalap és esernyő nélkül ki sem lépett a házból. Sötét ruhában járt, egyenes testtartással, szeme büszkeségtől fénylett. Aztán hirtelen megcsapta a szerelem szele, arcáról eltűnt a hűvös tekintet, magatartásáról lekopott a ridegség, klőltözött és ragyogott a boldogságtól. Drahota Andrea egyik pőréről a másikra lett vonzó és magával ragadó, úgy változtatott arcvonásain, gesztusain, ahogy csak a legtehetségesebbek képesek. És arra sem volt nehéz rájönni, milyen vérbő humora van. Most mégsem jut eszembe, mikor láttam őt komédiában vagy vígjátékban. Csaknem tizenöt évet töltött már a színészi pályán, havonta harmincszor fellép a Thálla Színházban, tucatnyi játékfilm- szerep, több mint félszáz tévészerep áll már mögötte, többnyire sejtelmes, felékszerezett keleti nőalakok, her- vatag polgárasszonyok; csacsogó játékbabák, befeléfor- dulő, önmagukat marcangoló mai nők. Tehetségének élénkebb színei viszont alig-alig ismertek. Hogy ki tehet erről? ö biztosan nem. Tálalni, ajánlani nem tudja magát. És nem is akarja. Nem önhltt. Azt tartja, a színész megismeréséhez egyetlen kulcs létezik: a munkája. Attól pontosabb kép rajzolődhat ki róla. S ahhoz, hogy egyetlen szerepben mutassuk be Drahota Andrea színészi portréját, Huszárlk Zoltán Csontváryját kell látnunk. Annát alakítja a filmben, a színész pszichológus feleségét, aki ízlg-vérlg mai figura, bánatával, boldogságéval, fájdalmával, humorával karnyújtásnyira áll tőlünk. Még csak keresnünk sem kell... (g. szabó) Markovlcs Ferenc felvétele
