Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-09-23 / 39. szám
7 dik oldal - hetedik oldal - hetedik .♦ tudomány — technika •. A Moszkvai Televízió nemrég riportot sugárzott a Fekete-tengerről. Néhány hónapos csecsemők együtt úszkáltak szelídített delfinekkel. A bemutatóra a Mali] Ur- tlsz Biológiai Állomás delflnáriumában került sor. Igen érdekes a delfinek magatartása. Ha együtt vannak a csecsemőkkel, ezek az egyébként oly játékos állatok különösen elővigyázatossá válnak. Es a kicsinyek ?lgor Csarkovszklj, aki már közel húsz éve foglalkozik a csecsemők úszásával, megfigyelte, hogy a gyermekek a delfinek jelenlétében nyugodtab- bak, biztosabban mozognak, s a szokottnál hosszabb Ideig merülnek a víz alá. DELFINEKKEL ÜSZŐ CSECSEMŐK GÁT A KASZPI-TENGER ÉS A KARA-BOGAZ ÖBÖL KÖZT Az utóbbi fél évszázadban a Kasz- pi-tengernek, ,a világ legnagyobb beltengerének a szintje tovább csökkent, s ma mintegy J29 méterrel van a nagy tengereké alatt. , A hajók a csökkenő vízszint ellenére csak azért tudják megközelíteni a kikötőket, mert kotorták a ha- jóutakon a medret, vagy a mólókat a mély vízig meghosszabbították. A vízcsökkenés következtében a víz sótartalma megnőtt, s ez hátrányosan hatott a természetes környezetre, csökkentette a halhozamot is. A vízsüllyedést részben az éghajlat melegedésének tulajdonították, részben annak, hogy csökkent a Kaszpi-tengerbe torkolló folyóknak, főként a Volgának a hozama — vizüknek fokozódó ipari és mezőgazdasági célú felhasználása miatt. Több tervet dolgoztak ki a korábbi vízszint visszaállítására, köztük azoknak a nagy kiterjedésű, de sekély vizű területeknek az elzárását, amelyekben a beltengerből elszivárgó víz á sivatagi éghajlaton gyorsan elpárolog. A legnagyobb ilyen vízszívó a 18 000 négyzetkilométer területű Ka- ra-Bogaz-Gol nevű öböl, amelyet keskeny szoros köt össze a Kaszpi-ten- gerrel. Idén, március elején, fél évi munkával egy 540 m hosszú, 75 m széles és 6 m magas földgáttal elzárták a Kaszpi-tengertől a Kara-Bogaz-öblöt, mely így önálló tóvá vált. A gát elkészítése azonban csupán az első szakasza annak a tervegyüttesnek, melynek célja, hogy zsilipekkel szabályozzák az öbölbe átfolyó víz mennyiségét. A zsiliprendszerre azért van szükségemért ha immár tóvá vált terület egyáltalán nem kapna vízutánpótlást, ^kiszáradna, és emiatt újra- és újraképződés értékes nyersanyagok mennének veszendőbe. Az erősen párolgó öbölben értékes sók (nátrium-szulfát, bróm- és magnéziumsók) rakódnak le, melyeknek hasznosítására az öböl partján, Bekdasban vegyi gyárak épültek. A Magyar Televízió nemrég sugározta a Menekülés az arany földjéről című hétrészes szlovák tévéfilmet, amelynek egyik főszerepét Sofia Valen- tová alakította. u- Látott valamit a magyar változatból? mm Sajnos nem. Milyen volt a szinkron? w kérdez vissza. m Hogyan emlékszik vissza erre a szerepre? mm Tulajdonképpen csak kellemes váltás volt. De a- zért sosem mellékes, milyen eredménye van annak a munkának, amelyben akárcsak egy kis szerep erejéig részt vesz az ember. Kilencven szerep után Egész nyáron dolgozott Most Is csak két napot töltött otthon. m Tegnap jöttem haza a Tátrából, ahol egy szlovák filmet forgatok, holnapután Prágában cseh tévéfilmben szerepelek... Sofia Valentová nem hosszú pályafutása alatt több mint kilencven szerepet játszott el. Televízióban, filmben, színházban. A Szlovák Nemzeti Színház tagja. Itt is sok szép szerepet kapott, játszotta Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének, Corneille Cidjének női főszerepét. Desdemonát, Beatrice Cencit. Akit annyira foglalkoztatnak, mint Sofia Valentovát, annak 'talán már nincs is szerepálma. Vagy mégis? Szeretném valamelyik görög dráma hősnőjét eljátszani. Elektrát vagy Médeát. És olyan szerepet is örömmel eljátszanék, amilyenek Mészáros Márta filmjeiben vannak. Az utóbbi időben egyre több a jó magyar film. Nekem nagyon tetszett Fábri Zoltán Magyarok című filmje. András Ferenc Veri az ördög a feleségét című filmje olyan mai szatíra, amilyent mozijainkban régen nem láttam. Gyermekkoromtól rendszeresen járok Budapestre. Ott él ugyanis a nagynéném, akit ha meglátogatok, mindig vár rám színházjegy, mozijegy. A film sikere ellenére is tetszett a Vígszínházban a Kakukkfészek. Koncz Gábor itt is kitűnő, akárcsak a Magyarokban. r OMEGÁÉKKAL Tapsvihar, a közönség csak nem tágít a helyéről, vár a ráadásra. Pár perccel ezelőtt fejeződött be az Omega koncertje, viszont az én feladatom csak ezután kezdődött. Nem vagyok nehézsúlyú és a törtetés sem tartozik főbb jellemvonásaim közé, így szerényen beálltam azok közé, akik Omega- -autogramért sorakoztak — és sokáig vártunk. Igaz, néha valaki kidugta a fejét az ajtón, de ez inkább csak lehangolt bennünket, mert ez a fejkidugás általában effajta megjegyzésekkel járt: „Gyerekek, fáradtak vagyunk, hagyjatok bennünket hazamenni, legyetek belátással...“ Tudomásul vettük, belátással voltunk és — várakoztunk tovább rendületlenül, miközben azon rágódtunk, hogyan lehet valaki olyan fáradt, hogy még a nevét sem képes leírni. Nem adtuk fel a reményt: O-M-E-G-A, O-M-E-G-A ... >— Nem lesz autogramosztás, a srácok már hazamentek — a hang erélyes volt, valamennyiünket túlharsogott, és egy pillanatra csaknem el is hittük. Talán a tetőn át távoztak? Oristen, mi lesz az én riportommal? összeszedtem minden bátorságomat, sőt kiáltani is megpróbáltam: „Nem autogramot akarok, csak interjút!“ Ma is csodálom magam ezért a bátor küz- beszólásért, azt hiszem, az „ajtónállót“ is meglepte a szemtelenségem, mert segített átfurakodnom a tömegen, g én pillanatokon belül ott álltam szemtől szembe Kóbor jánossal. Sután, hitetlenkedve, szívdobogva. Eszembe jutott, hogy az iskolában hányszor leírtuk: „Imádlak Omega“. Eszembe jutott, hogy micsoda becsben tartottuk lemezeiket, eszembe jutottak azok az esték, amikor a szőnyegen kuporogva a világról és a másnapi leckéről megfeledkezve hallgattuk Omegáékat... Igen, élmény a koncertjük, érték a lemezük, de hogy engem egyszer Kóbor jános hellyel kínál, arról álmodni sem mertem. Amikor pedig szemtől szembe lehettem vele, s ő leste a kérdéseimet, képtelen voltam megszólalni. Mi az* amit még nem tudok róluk? Szerencsére Kóbor beszélt kérdezés nélkül is az együttes indulásáról, sok mindenről,' arról a napról, amikor még mint a műegyetem diákjai csak úgy kedvtelésből kezdték pengetni a gitárt... — Csodálatos napok voltak — ez az első mondat, amit jegyzetfüzetembe írtam. Majd unalmas kérdések, szokványos válaszok következtek, és nagyon haragudtam magamra tehetetlenségemért. De veletek még nem történt meg, hogy a személyes találkozás azzal az emberrel, aki nagyon népszerű, akire felnéztek, és akiről csaknem mindent tudtok, egészen közönséges érzést váltott ki bennetek? En is azt éreztem, hogy Kóbor János u- gyanolyan, mint te vagy én. Széllé Beáta Jasuo Kuwahara és Tacuno Musacl gyermekkoruktól ismerték egymást. Egy osztályba jártak, tizenöt éves korukban ugyanahhoz a kiképzőosztaghoz vonultak be, együtt végezték a pilótaiskolát és végül együtt küldték őket a kamikazeklképzésre. A kiképzés után az Olta légi támaszpontra kerültek mint vadászpilóták. Egyelőre az volt a feladatuk, hogy megvédjék a támaszpont légi terét az egyre sűrűbben berepülő amerikai bombázók elől. A bombázókat kísérő vadászgépekkel való harcban sok kamikaze pilóta vesztette életét. „Kijátszva“ így a felettük hozott ítéletet. Hiszen egy napon nevük megjelent volna azoknak névsorában, akiket a repülőkoporsókban a halálba küldtek. Ez a nap elérkezett Tacuno Musaci számára is. Jasuo Kuwaharának az a feladat jutott, hogy vadászgépével lehetővé tegye Tacuno biztos halálba jutását. Jasua Kuwahara azon kevés kamikaze pilóták közé tartozik, akiknek sikerült az életben maradás és így hiteles tanúbizonyságot adhatott az eseményekről: — Vigyázzban álltunk és hallgattuk az operációs tiszt utasításait. Közben figyeltem Tacunot, aki előttem állt. A kiborotvált feje körül kendőt kötöttek, rajta a felkelő nap emblémájával. A búcsüszertartáson gyermekek is voltak. Hadd lássák a hősöket, akik nemsokára már az égi dicsőség termében őrködnek a japán nép boldogsága felett. A támaszpont parancsnoka szólt: „Távozzatok mosollyal, hős barátaim. Már készen áll számotokra a hely elődeitek oldalán, égi szamurájok.“ U- tána felhangzott a repülősök dala — A pilóták színe a cseresznyevirág színe. Majd egy pohár szakéval koccintottunk, kiáltva: „Tenohejka banzajl (Éljen a császári)“. A kiszemelt kamikazek a szokásos szajonárá- val búcsúztak, majd -beszálltak gépeikbe. Ezek többnyire .öreg, kiselejtezett repülők voltak. Megvártam Tacunot. Arca fehér, mintha az élet már elhagyta volna, és teste csak ösztönösen tette a megszokott mozdulatokat. Valamit szerettem volna mondani neki, de minden otrombának és feleslegesnek látszott. Tacuno nyújtotta a kezét, és én megszorítottam. „Mindig együtt akartunk repülni“ — szólt halkan. Nem tudtam a szemébe nézni, csak annyit mondtam: „Nemsokára én is jövök.“ Tacuno egy összehajtott papirost nyomott a kezembe. Egy darabka köröm volt benne. Ez ilyen szokás volt. A kamikazek az utolsó repülés előtt visszahagytak egy hajtincset vagy egy darabka körmöt. Ezt ké- , sőbb elégették, a hamut meg elküldték hozzátartozójuknak, akik otthon a házi oltárra helyezték. Felzúgtak a motorok. Az égbolt tiszta volt, felhőtlen. Egyórás repülés u- tán leszálltunk Kagosimán, hogy üzemanyagot vegyünk. A kamiikazeknek ez volt az utolsó találkozásuk az a- nyafölddel. Még három óra maradt életükből. Ennyi idő alatt értük el Okinawát <— célunkat. Már messziről láttuk a négy anyahajót, körülvéve cirkálókkal és torpédorombolókkal. A repülőraj parancsnoka, Unó hadnagy a szárnyakkal jelt adott, és a tizenkét kamikaze emelkedni kezdett tízezer méter magasra. Mi a hátukat védtük. A hajók légvédelmi ütegei tüzet nyitottak. Tacuno az utolsó raj vezérgépeként repült. Kinyitotta a pilótafülkét, és kendőt lobogtatva kidugta az e- gyik kezét. Alattunk megnyílt a pokol. A hajók fedélzetéről mint jégesőt zúdították ránk a lövegek és gránátszilánkok tömkelegét. Három kamikaze szinte egyszerre robbant fel a levegőben. A negyediknek sikerült átrepülnie a légvédelem zárótüzén, és oldalról nekiütközött egy torpedórombolónak. Robbanás következett, majd újabb és újabb. A füst ellepte a hajót, és ez néhány perc múlva elsüllyedt. Hihetetlen zaj volt körülöttünk. A második rajból levált egy kamikaze és bukórepüléssel megcélozta az egyik anyahajét Mielőtt azonban elérhette volna a célját, szétlőtték. Másik két gép is megcélozta ugyanazt a hajót, de kigyulladtak, és bombáik a víz alatt robbantak. Az eredeti tizenkét kamikazeből már csak kettő maradt a levegőben. Tacuno még élt. Felette repültem, hogy megvédjem az amerikai vadászgépektől, amelyek közben már startoltak az anyahajókról. Ekkor Tacuno gépének motorjából lángok csaptak ki. „Tacuno vigyázz!“ — kiáltottam, mintha Tacuno hallhatott volna. Az égő Micubisija bal szárnyára feküdt és zuhant lefelé. Egy císzternás hajóra, zuhant. Hatalmas villanást láttam, majd utána még néhányat. A légnyomás feldobta gépemet. Az óceán szintje felemelkedett, mint egy takaró. A ciszternás hajó kettétört, és néhány pillanat múlva csak égy hatalmas olájfólt maradt a helyében. A hajónak vége, de Tacuno sincs már. Felettünk, mint szúnyograj, megjelentek az amerikai vadászgépek. Unó hadnagy kiadta a parancsot a visz- szatérésre. A harcban nem volt semmi kilátásunk az ellenféllel szemben. Minél előbb menekülnünk kellett. Vissza kellett érnünk, hogy jelenthessük, elsüllyedt egy torpedóromboló, egy ciszternáé hajó, és megsérült egy cirkáló. Vissza kellet térnem, hogy megírhassam Tacuno szüleinek, hogyan halt meg legjobb barátom, hogy elküldhessem nekik körmének- hamuját. Ennyi volt az egész, ami maradt belőle., (Folytatjuk) dik oldal - hetedik oldal - hetedik oldal - hét ^ • A
