Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-01-22 / 4. szám

WtBBRBMBKKM 7 KÍVÁNCSIAK OLDALA Az orvos tanácsol Tizenhat éves vagyok, negyedik éve vise­lek szemüveget. A szemorvos még tavaly is azzal biztatott, hogy látásom egészen biz­tosan megjavul, olyannyira, hogy nem lesz szükségem szemüvegre. Ez akkor megnyug­tatott, de most már türelmetlen vagyok, mert semmi javulást nem észlelek. Gim­nasztikára járok, tornatanárnő szeretnék lenni, ezért érthető, hogy a szemüveg vise­lése nagyon gátol. Szeretnék valami köze­lebbit megtudni a kontaktlencséről, főleg arra vagyok kíváncsi, hogy mint diák visel­hetem-e? T. Mária, Kráf. Chlmec Szemüveggel nem korrigálhatők a mínusz 10 dioptria alatti, illetve a plusz 6 dioptria feletti fénytörési hibák. Ehhez tarsd magad, A kontaktlencse viseléséről: a kontaktlen­cse tulajdonképpen egy, a szemre helyezett kis kagyló, amely valósággal úszik a nedves szaruhártyán. Űszólencsének is nevezik, nem zárja el az oxigén felvételét, nem ve­szélyezteti a szem épségét. A kontaktlen­csét kedvezményes áron azok kaphatják meg, akiknek a keretes szemüveg viselése hivatásukban nehézséget okoz. Ilyenek pél­dául az előadóművészek, a táncosok, az ar­tisták, a testnevelő tanárok, továbbá a gőz­ben dolgozó munkások, vájárók stb. Ipari tanulók, üzemi balesetek sérültjei díjtalanul kaphatnak kontaktlencsét, a többiek, ha kezelőorvosuk helyénvalónak találja kéré­süket, salát költségükön megvásárolhatják. Mivel te még nagyon fiatal vagy, a kontakt- lencse viseléséről kezelőorvosod dönt. Férjemnek másfél évvel ezelőtt munka­balesete volt, amelynek következményeként a kórházban amputálni kellett a jobb keze hüvelyk- és mutatóujját. Azóta csökkent munkaképességű, gátlásos lett és egészen megváltozott. A múltkor olvasott egy cseh sebészről, aki visszavarrta egyik páciense áramütéstől, megsérült ujját. Lehetséges ez? B. Istvánná, Rim. Sobuta Ilyen jellegű műtéteket hazánk valameny- nyi plasztikai sebészetén végeznek. A test­részek pótlását az úgynevezett mikrovasz- kuláris technika teszi lehetővé. Ezzel egy milliméter átmérőjű ereket és idegeket is biztonságosan egyesíteni lehet. Ma már nem­csak a bőr, hanem a csont- és porcszövet is pótolható. Számos olyan műtétről tudunk, amikor az orvosok mesterségesen alakítot­ták ki a hiányzó áll- vagy orrcsontot, a fül porcos részét stb. A kéz ujjait általában replantációval — tehát a lemetszett ujj visz- szavarrásával — vagy transzplantációval, mondjuk a láb egyik ujjával szokták pótol­ni. Az utóbbi megoldás esztétikailag ugyan nem tökéletes, de a lényeg, hogy az ujj használható, fogni, sőt szorítani is lehet vele. Dr. Cs. J. n ____■ 1 * _ Jr& Mk áph m a r /*>ow m a a 43 /Sfe-it g ;g^j>g|,|| 11 %a .yfiL/ji S3 v* válaszol Hétéves, elsős fiammal eddig nem volt semmi baj. Decemberben tanító nénije be­idézett az iskolába, és azt mondta, hogy á fiam magatartása erősen eltér az osztály­társaiétól, menjek vele pszichológushoz, az döntse el, hogy járhat-e továbbra is abba az iskolába, vagy pedig kisegítő osztályba javasolja-e. A pszichológus az utóbbit ja­vasolta. Elkeseredett vagyok: eddig normá­lis volt a gyerek, most dilizett be? L. Lajosné, 2eliezovce Nem épp a legkifejezőbb szót használta fiával kapcsolatban, nem hiszem, hogy Ilyes­mire sor került volna. Véleményem szerint fia fejlődése csupán több erőfeszítést, igye­kezetei igényel önöktől, a szüleitől, mint kortársai. Ha fejletlensége komolyabb len­ne, ezt már az óvónők is észrevették volna. Az ön magatartása jellegzetesnek Is mond­ható, semmiben sem tér el a többi hasonló sorsú anyáétól. Ugyanis a szülők általában sértődötten veszik tudomásul, ha valaki fi­gyelmezteti őket gyermekeik értelmi fogya­tékosságaira. Vagy pánikba esnek, ha gyer­mekükkel több a baj, mint az átlaggal. Ez érthető, hiszen minden szülő a saját gyer­mekét tartja a legkülönbnek, a legokosabb­nak. Megtörtént már az is, hogy az ilyen szülő hosszabb ideig is arra kényszerítette gyermekét, hogy teljesítményével bizonyítsa be, ő Is van annyi, mint a többi. Így a szel­lemi fogyatékos kisgyermek, aki türelmes, szakszerű vezetéssel egy idő múlva megkö­zelíthette volna az átlagot, a túlzott köve­telményekkel szemben teljesen összezavaro­dott, kudarcot kudarcra halmozott, és szü­leinek egyre több bajuk lett vele. Akad olyan szülő is, aki szégyellt, hát­térbe szorítja, bántalmazza a többitől előny­telenül különböző gyermekét. Pedig minden gyermek nélkülözhetetlen életeleme a szü­lői szeretet. Egyik sem viseli el — az amúgy is sérült a legkevésbé —, hogy a szülei bántsák olyasmiért, amiről a legkevésbé tehet. Az ilyen gyermek még kiszolgálta­tottabb a külvilággal neveletlen társaival szemben, akik sokszor „rászállnak“ a véd­telenre, kigúnyolják, kiközösítik. Az ilyen igazságtalanul űzött gyermek, ha időben nem mentik meg, testileg-lelkileg végképp tönkre megy. Szeretném, ha mindezt tudatosítaná. Nincs kizárva, hogy 3—4 év múlva fia visszatér mostani osztálytársaihoz, de amíg eltelik az a pár év, addig is né a tanítónőre, eset­leg a pszichológusra nehezteljen, hiszen ők csak jót akarnak gyermekének. A jogász válaszol P. M. Nővé Zámky-i olvasónk felmondott munkahelyén azzal az indoklással, hogy otthon kell maradnia gyermeke gondozása végett. Munkaadója ugyan elfogadta a fel­mondását, de megfenyegette, hogyha másutt vállal munkát, feljelenti a bíróságon. Kérde­zi, hogy milyen büntetést szabhatnak ki rá, ha mégis munkába lépne. Munkaadója elfogadta az ön felmondá­sát a Munkatörvénykönyv 51. paragrafusa 1. bekezdése c) pontjának értelmében, e- gyetértett azzal az indoklással, hogy 12 éves fiáról kell gondoskodnia, de egyúttal meg is fenyegette, hogyha másutt: munká­ba lépne, beperelik a bíróságon. Felmondása elfogadásával befejeződött munkaviszonya eddigi .munkaadójánál. És ha ön bizonyos Idő elteltével más módot talál fia gondozására, úgy minden akadály nélkül vállalhat munkát más munkaadónál. „Kíváncsi“, jeligére üzenjük: Ezt írják levelükben: a SZISZ-szervezet mellett működik egy zenekar. A hangsze­rek fele-fele arányban a zenekar tagjainak és a szervezet tulajdonában vannak. A ze­nekar tagjai a SZISZ hangszerek használa­táért nem fizetnek akkor sem, ha idegen­ben játszanak. A kifogás: ők fizetik az a- dót. Azt kérdezik: 1. Van-e a szervezetnek joga arra, hogy pénzt kérjen a hangszerek használatáért? Ha igen, mennyit?: , 2. A zenekar hivatalosan a szervezet mel­lett működik, kötelezhető-e arra, hogy a szervezet számára ingyen játsszon, mivel a szervezet évente öt bált is rendez? 3. Ván-e valamilyen szabály, amelynek ér­telmében kell a szerződést a szervezet és a zenekar között megkötni, vagy a szerző­dés megegyezés alapján történik? Levelükből nem eléggé érthető, hogy a hangszerek miképpen képezik a szervezet és a zenekar közös tulajdonát. Az sem vi­lágos^ hogy rai] yen-, adóról van szó. és az sem, hogy ki fizeti, a szervezet, vagy a zenekar tagjai, és ki kifogásolja ezt az adó­fizetést. Kérdéseikre így tudunk válaszolni: 1. A szervezetnek alapjában véve joga van saját hangszereiért használati díjat kér­ni, ha a zenekar tagjai kereseti célból a szervezet keretén kívül. használják Őket. A használati díj összegét nem tudjuk megír­ni, mert azt sem tudjuk, milyen hangsze­rekről van szó. 2. A másik oldalon a zenekar tagjainak, ha saját hangszereiket is használják, de ettől eltekintve is jár ■ megfelelő díjazás, mégpedig olyan összeg; amelyben előre megegyeznek. 3. A szervezet és a zenekar tagjai kö­zött szükséges volna a kölcsönös viszonyt szerződésben biztosítani, mindkét fél közös megegyezése alapján. De figyelmeztetjük arra, hogy a szervezet kötve van bizonyos belső előírásokkal, amelyek rendezik a-ze­nekarok' működési feltételeit a SZISZ-szer- vezeten belül. Dr. SV. i v. ' ;•*’ A kozmetikus tanácsol lépten-nyomon azt olvasom, hegy az arc- kikészítésben a szemfestésen' kívül minden „esett“. Lehet, hogy ez nem igftz,- de ak­kor is, miért fontos a szemhéj festése? Hi­szen csak akkor látszik; ha lehunyom a szemem. És nem veszélyeztett a látást? Blondie Karácsonyra két doboz szémlíéjfestéket Is kaptam, a világ valamennyi színének skálájával. Most már csak az van hátra, hogy megtanuljam a színek keverését, a festék használatát. Kérem, segítsenek! G. Judit, Komárno A szemünket nem azért festjük, mert di­vat, hanem azért,- hogy szebbek, ápoltab bak legyünk. A szakszerűen kifestett szem nem veszélyezteti a létást..; -Ha '.esténként szemtisztító szerrel letöröljük a ' féátéket, ezzel tulajdonképpen elősdgítjü-k' á Széni bőrének regenerálódását. Mindenkinek szánnia kell egy. kis időt önmagára, még akkor is, ha úgy érzi, a családjától lopja el ezeket a perceket A nő jó közérzetéhez hozzátartozik az is, hogy az utcán, munkahelyén megnézzék, észre­vegyék, és hogy tudatosítsa, ma Jő napom van, csinos vagyok. A szem hangsülyozá1 sa valóban reneszánszát éli. Mindkét ol­vasónknak azt javasolom, hogy szánjon rá egy fél órát, és üljön a tükör elé, rakja ki az összes szemfestékét, szemceruzát, a- lapozót, rúzst. És kísérletezzenek, melyik szín áll a legjobban, melyik színkombiná­ció emeli ki a legjobban a szemüket. El­sősorban az egyéniségüket* vegyék figye­lembe, azután a szemük szóét és csak leg­végül a ruhát, amelyet felvesznek. Bátran használják a színeket, ne csak egyet ken­jenek a szemhéjra. Két-három színt is ősz- szesatírozhatnak, hogy olyan árnyalatot kapjanak, amely megfelel a szemük színé­nek. A zöldszeműek a szem orr felőli ré­szére, tehát a felső szemzugba a türkisz zöld, illetve a kék árnyalatát tegyék. Utá­na a meleg szfnek valamelyikét': mapda: rint vagy terrakottát. A szemhéjra mindig meleg színeket használjunk-.: Á szemhéj kül­ső sarkára festhetünk olyan színt, amilyen a ruhánkhoz Illik. Fontos,: hogy á festékét vékonyan vigyük a szemhéjunkra, dolgoz zuk jól bele, úgy, hogy egy méterről ne ,’is látszódjék, -milyen színek is árnyékolják, a szemünket. A barnaszemflek a szemzug­ba rózsaszínt vagy sárgát, középre terra­kottát és banánszínt használjanak. A fes­tés lényege: a színek finom sEtírozásá, oly­annyira, hogy szinte látszödjék alattuk': á bőr. Nem a festék mennyisége a fontos, hanem a szem. A szemöldök ne légyen’ mesterkélt. Továbbra sem divat ceruzahegy vékonyra kiszedve, de bozontosán sem. Szedjük vagy szedessük -ki, de- csak any- nyira, emennyi a jólápoltsághoz szükséges: Látszódjék a szemöldök,- de ne feketére- le­gyen festve. A haj és a bőr színétől ’ füg­gően használjunk vöröses vágy SZü'rkés szemöldökceruzát. *' - * • - > ­Gyermekeimtől kvarclámpát kaptam aján­dékba. Már kipróbáltam, és úgy érzem,- ja: vult a közérzetem. A szomszédasszonyom viszont azt állítja, hőgy a kvarcolás 'Öre­gít, elősegíti a ráncosodást. Mi az igazság? Zs. Gáborné, Nővé Záníky Ez nem Igaz. A kvarcolás fokozza á'bőr bioelektromosságát; és hasznosán befolyá­solja a szervezet kalciumháztartását. Kvar­codon nyugodtan, akár naponta is. Legjobb a napi kétperces adag. Nem kell ez .időt növelni. Lehet, hogy -, így lassabban baraul le, de a cél nem kizárólag- a barnaság. ÉVA RUZlCKÜI /

Next

/
Thumbnails
Contents