Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-06-17 / 25. szám

8 fgüg -------­A CITERAKÉSZÍTÖ FŐKÖNYVELŐ Várhosszúréten (Krásna Hőrka-Dlhá Lúka) az Ifjúsági klubban Petro Éva, az elnök és az éneklő csoport tag­jai, öt fiú, tizenegy lány arról vitatkoztak, hogy leg­közelebb, amikor házról házra járnak dalos köszöntő­jükkel, lesz-e vagy se cíterázás. Ulman Gábor döntötte el a vitát: — Vigyétek magatokkal a citerámat, van még otthon három, de ha kell, készítek még. — Nagy vagy, főkönyvelő elvtársi — mondta az egyik fiú. Tréfás megjegyzésnek véltem ezt, de aztán rájöttem, hogy szóról szóra igaz. Ulman Gábor, a Rozsnyói (RoZnavaJ Házkezelöség főkönyvelője szabad idejében szívesen foglalkozik cite- rakészítéssel Is. — Az elsőt diákként készítettem Tornaiján, a diák­otthonban, mert szobatársaimmal nagy munkába kezd­tünk annak idején: a környék falva» jártuk, gyűjtöttük a népdalokat, szükségünk volt egy jó citerára. Másfél hónapig tartott a készítés. Dallamhúrnak a boltban hetes acélhúrt vásárolt, bőgőhúrnak, mely a citera egyetlen basszushúrja, vastagabb gitárhúrt vett. Úgynevezett kísfejes citerát készített. A húrrögzítő és a hangoló szegek elhelyezését idősebb, falusi emberek mutatták meg neki. Hatan is segítettek, amíg megta­nulta a dúr hármashangzat szerinti hangolást. — Ma már nemcsak a hangoláshoz értek, a citerá- záshoz is — mondta —, mindjárt el is játszok néhány népdalt — és nyúlt is a karmankók után. Beszélgetésünk iránya ezzel rögtön megváltozott. Ké­retlen is vallomásba kezdett. — Tudja, hogy volt régen, nem volt általános a gyer­mekbénulás elleni küzdelem. Bizonyos, hogy szüleim meg az orvosok mindent megtettek, de hát térden alul megmaradt a bénulás nyoma. Fiatalabb testvéreim már idejében kaptak szérumot, nincs is semmi bajuk. Béla zootechnikus, Mária elárusítónő, már férjnél van, Sándor meg esztergályos. Én hatéves korom óta... Ez persze nem ok a búslakodásra, sőt talán éppen ezért kedvelem az átlagosnál is jobban a közösséget, a társaságot. Ta­nulni, olvasni, művelődni mindig szerettem. Érettségi után szakosító tagozaton könyvelői képesítést szerez­tem, mert hiszen a számok világa, a szervezett, terve­zett rend, az okos megoldások keresése mindig érde­kelt. Úszni is megtanultam, szívesen és jól asztalíteni- szezek, sakkozok, furulyázok. Valamiféle belső készte­tésre vagy öröklött adottságból szívesen barkácsolok, már több sakktáblát, díszesdobozt Is faragtam. Citerá- kat is készítettem.«. Különben már mondták az orvo­sok, hogy létezik valamiféle protétikai megoldás, nem kell majd mankóval járnom. Engem nem zavar különö­sebben. Mások pedig, úgy tapasztalom, hogy értékelik a tudásomat. HAJDÚ ANDRÄS Ulman Gábor A szerző felvétele Több mint három évi kihagyás után ismét hallat magáról az egykori Beatles kitűnő gitáros énekese. Az elhallgatáshoz bizonyára köze van a My Sweet Lord című slágere körüli huzavonának. Mint ismeretes, e da­la miatt plágiumperbe fogták, és a bíróság George Harrisont tetemes pénzösszeg kifizetésére kötelezte. Új zenekarával, a Brillíanttal egy londo­ni színházban mutatkozott be. Erről a koncertről hangfelvétel készült, s ezt Brilliant on The Rainbow címen megjelentette az együttes saját lemez­kiadója, a Carbon. Nemrégiben a ze­néről, Beatlesről és a magánéletéről nyilatkozott. Idestova húsz éve foglalkozom ze­nével, de még sohasem éreztem o- lyan idegennek, mint az elmúlt há­rom évben. Számomra elvesztette minden varázsát, nem volt sem erőm, se kedvem beszállni az érvényesülé­si harcba, nyugodt életre vágytam. Sokáig kísértett a My Sweet Lord kudarca, egyszerűen nem voltam Ké­pes komponálni, féltem, hátha vala­melyik régi dalra fog hasonlítani. Új együttesemmel, a Brillíanttal kez­detben csak régebbi számaimat ját­szottuk, az újabb dalok többnyire basszusgitárosunk, Klaus Voormantól származtak. A legrosszabbon már túl­vagyok, de nehéz volt újrakezdeni. A közönség állandóan a beatlesi George Harrisont kívánja hallani, pe­dig az már 'a múlté. Mindenki a Beatles újraegyesüléséről beszél. De hisz az még létezik. Ott vannak a filmjeink, lemezeinkl Én magam úgy gondolom, a legjobbkor hagytuk ab­ba. Kezdett nagyon fárasztóvá válni a dolog. A közönségnek bizonyára tetszett, amit csináltunk, de mi so­hasem éreztük igazán, hogy össze­tartozunk. Alibi voltunk a' fiatalok­nak, hogy kitombolhassák magukat. Úgy éreztük magunkat mint négy teljesen normális ember csupa őrült között. GEORGE HARRISON VALLOMÁSA Nem szeretném, ha visszatérne az a letűnt korszak. Ringőval és Raullal néha ugyan találkozom, de ]ohnnal teljesen megszakadt a kapcsolatom. Paul zenekarát, a Wlngst kitűnő tár­sulatnak tartom. Dalait most Is ked­velem, de ha rázendít a rock and rollos „ordibálásaira“, az az érzé­sem, ez már nem a valamikori Paul McCartney. Nem szeretem a kemény dolgokat, Inkább a lágy, dallamos zene iránt vonzódom. John teljesen elzárkózott a külvilágtól, kizárólag a családjának él, és boldog. Elképzelni sem tudom, hogy vala^- ha is még egyszer koncertturnéra In­dulnék. A legutolsó, az 1974-es egye­sült államokbeli olyannyira fárasztó volt, hogy örökre elriasztott Az *■ gylk Long Beach-1 fellépés után to­vább maradtam a helvszínen, láttam, hogyan takarítják « a ouldozérok a közönség után maradt szemetet Volt ott minden; cipó, kabát, kon­zervdoboz, de legfőképpen rengeteg üres üveg. Alkalomadtán én is iszom szeszes italt, de azok a fiatalok csak ittak, és már egyáltalán nem érde­kelte őket, ml folyik a színpadon. Talán azt sem tudták, éppen ki mu­zsikál. Ezért Inkább otthon maradok, s fát ültetek, vagy ásom a kertemet. Nemrégen, másodszor Is megnősül­tem, fiam született, így hát gyönyö­rűnek látom az életet Minden pH* lanat fantasztikus. És a fiami Néha azon kapom magam, hogy órákig csak azt lesem, figyelem, hogyan nö­vekedik. Volt Idő, hogy a stúdió jelentett számomra mindent, ennek már vé­ge. Nincsenek énekes ambícióim, sót, gitáros ambícióim sincsenek. Egyet­len ambícióm van: boldognak lenni. Szeretném megtalálni a helyemet a világban, s ott lehorgonyozni.“ —gyökér— m kritikusok nagyra ér- tékelik Marcela Lalfe- m ■ rová legfrtsseb albu­mát. Mivel ritkán fordul e- lö, hogy hazai nagylemez ennyi dicséretben részesül, nekiláttam felderíteni a si­ker tttkát. Ami legelőször feltűnik, az a csapatmunka. A külföldi, például a magyar tánczenei életben megszo­kott jelenség, hogy egy al­kotó csoport közös igyeke­zeteként jön létre egy-egy sikeres album. Marcela Lai- ferová nagylemeze esetében az énekesnő testvére, Ladí- slav Briestensk? és zeneka­ra, a Trend együttes műkö­dik közre. A zeneszerzésben DeZo Ursiny, Pavol Hammel és Ivan Horvát segédkezett, a szövegeket Tomáá janovic és Milan Laslca írta. Az énekesnő technikailag kifogástalan előadása mel­lett a lemez fő erénye a modern hangszerelés. Nagy­szerű a Trend együttes kH MARCELA LAIFEROVÄ MENETRENDJE sérete, s a közreműködő női trió szereplése már-már ve­tekszik a hasonló színes bő­rű csoportok szereplésének színvonalával. A dramatur- giailag kiegyensúlyozott al­bumon találunk népdalfel­dolgozást (Po vysokfch ho- rách) modern szerkezetű dalt (Dívám sa z okna svoj- ho kupé] és a középhullám­ba sorolt dallamos szerze­ményt Is (Rodnjí kraj). Nem hiányzik róla a humor sem, mivel szót kapott a Lasica- -Satinsky kettős a lemez e- gészéből bár kikandikáló, de találóan csipkelődő da­lával (V jednom voznl). Az album összes száma hazai szerző munkája. Nagy erény ez, hiszen általános gyakorlat szólistáknál, hogy a külföldi slágerek füzénél melegszenek. A „Cestovny porladok Marcely Latfero- ve]“ minden dala más-más világ, de a ml világunk epl- lett joggal számíthat a cím­zódjai. Ezért a nagylemez zett, tehát a közönség dicsé­a kritikusok elismerése mel- retére is -ec­mimsy tíú&awj ? ** ■ - m. BL tra a WM mm %iik- i* • mS a ... . Vt*ÍV* Ä >****■> * y. ft V ffgaaMPftasi&w ff 'í * “ iTnjfcí JjiTT t ' : f 1 n* MXlhMl l| Marcela Laiferová albumának bontója Mi lesz a képernyőn?, Szakonyi: Adáshiba Elveszítettük érzékenységünket, fogékonysá­gunkat a másik ember, gyakran legközvetlenebb hozzátartozóink problémái iránt. Hányszor ér bennünket ez a jogos vád, amelyre lelkiisme­ret fürdalással reagálunk, legfeljebb önma­gunknak teszünk bizonytalan Ígéretet, hogy most már valóban meglátogatjuk régen látott barátunkat, anyánkat, testvérünket, vagy meg­írjuk a régóta halogatott levelet. Aztán min­den marad a régiben... De miért? Miért va­gyunk Ilyenek? Szakonyi Károly groteszk komédiájában, az Adáshibában felvillantja a remény lehetősé­gét. A Bódog család egy budapesti peremke­rületi kis házacskában úgy él, mint még na­gyon sok millióan mások. Tisztességesen dol­goztak egész életükben, átélték a világhábo­rút, felneveltek három gyereket. Egyik este, amely éppolyan étlageste, mint a többi, a család rántott halas, puncstortás vacsorára készül, hogy megünnepelje Imrus, a legkisebb fiú 19. születésnapját. Bekapcsolják a televí­ziót, nézik a műsort, közben vacsoráznak és beszélgetnek. Már amennyire beszélgetésnek lehet nevezni. Kl-ki mondja a maga monomá­niás szövegét, lényegében azonban nincs ösz- szefüggés közöttük. A tévénézés elidegeníti őket egymástól, a közbeszúrt megjegyzések miatt a műsort sem tudják követni. Bármi tör­ténik körülöttük, ők csak a saját apró-cseprő gondjaikkal vannak elfoglalva. Észre sem ve­szik, hogy a ház különös albérlője, Ember», vagyis Krlsztosz a „megváltásukra“ készül ... Az Adáshiba 1970. évi májusi budapesti be­mutatója óta 16 ország közönsége — Helsin­kitől Törökországig — ismerte meg a Bódog család életét, szemléletét, világlátását. A meg­értés, a siker bizonyltja, hogy nem csak Bő- dogékról, komikusán groteszk helyzetükről szól a darab, sajnos, rólunk, a XX. század második felének emberéről Is. Ezt a figyelmeztetést fo­galmazza meg a színdarab nyomán készült té­véjáték ts, amelyet Ruszt József rendezett. Az Adáshiba című tévéjátékot a Magyar Tv Június 20-án 20 óra 20 perces kezdettel sugá­rozza az első műsorban. ZAHORA MARIA TABLÓ­VERSENY lo SZELVÉNY / 4

Next

/
Thumbnails
Contents