Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-15 / 3. szám
4 üsng — :j-' vst: v ■&:**&*,.. v. lassan?» ^ i-.?P 1íT ií anda Károly harmincnyolc / éves cigányember, négy éve betegeskedő felesége és három gyermeke a VI. bástya ablak nélküli helyiségeiben lakik. Két «szobáról beszélhetünk, ha ezeket a vermeket szobának lehet nevezni. Banda Károly egy közeli falu cigánytanyájáról jött ide, amikor megnősült.' Jobb híján költözött be a bástyába. Kétkezi munkás, gödröket, árkokat ás naponta és, mint mondja: „még egy napot sem hiányoztam igazolatlanul.“ Érdeklődtem felőle többektől is: megbízható, becsületes embernek mondja őt mindenki. Szereti munkáját, nem issza el a keresetét, gondoskodik a családjáról. A „lakásban“ a lehető legnagyobb rend és tisztaság van, már amilyen rendet ezekben a nedves lakásokban tartani lehet. — Most vásároltam ezt az ülőgarnitúrát, drága pénzért, de nem érdemes ide semmi új portékát hozni, mert a nedvesség tönkreteszi i— mutat rá, majd hellyel kínál, m Tudja folytatja a mondó- káját ■—i az fáj nekem a legjobban, hogy az oláhcigányoknak szép, új lakásokat adnak, azok meg lovat visznek bele, fölszedik a parkettet, hetek alatt tönkreteszik a lakást, Voltam náluk, láttami Az ilyennek pedig, aki megbecsülné a szépet', itt kell laknia, Én is cigány vagyok, de még ezt a semmi lakást is megbecsülöm, szépen tartom, dolgozom tisztességesen. Egy éve adtam be a lakáskérelmemet a városházára, de egyenlőre nem ígérnek lakást. — Miért nem korábban, hiszen már tizenhat éve itt lakik? — Nem is tudom?!.,. Addig csak vártam, hátha történik valami, de tavaly már bementem. A Banda Károlynál tett vizitálás után egy karján gyermeket tartó fiatalasszony, Rácz Ilona invitál lakásnézőbe. Legégetőbb keservei közt említi, hogy a férje három gyermekkel elhagyta őt: most valahol „csehiben“ él egy idős nővel. Nem irigylem őt, elég a maga baja, hiszen férje még gyermektartást sem fizet. A havi ötszáz koronás állami segélyből meg az édesanyjától kapott pénzből él — egy 6x5-ös nagságú helyiségben, ahol szintén rend és tisztaság van. A huszonhárom éves asszony kitárja előttem a hatalmas szekrény mindkét ajtaját és ezt mondja: — Jöjjön, nézze meg a ruháinkat! Ha nincs is vizünk, messziről is kell hordani, azért tiszta itt minden, hetente többször is mosok. Az asztalon vázában virág, az abrosz, a gumipadlózat tiszta, az ágyhuzat patyolatfehér, a három gyermek szépen, tisztán van öltöztetve. Akárhová nézek, akárhová nyúlok, mindenütt mindent tisztának látok. Itt azt, hogy TISZTASÁG — csupa nagybetűvel szabad csak leír-« ni. — Mióta van ben? a lakáskérvénye? — Semmiőta. Egyszer voltam a lakásügyi osztályon és azt mondták, fölösleges kérvényt írnom, úgysem tudnak lakást kiutalni. — Tudja, nekünk is azt kéne tenni — szól közbe Rácz Ilona édesanyja —, mint az unokatestvérem tette. Lefényképezte a szobáját és elküldte a képet egy levél kíséretében a köztársasági elnöknek. Egy héten belül kapott lakást! (Hadd jegyezzem meg, kedves olvasó, hogy a fent elmondottakat nem kell egy az egyben készpénznek venni. Tapasztalatom, hogy itt még a jóhiszemű pletykából is percek alatt tigris és elefánt lesz. A múltkoriban itt jártam egy köze! húsz tagú újságíró csoporttal. Egy órával később egyedül tértem vissza. Ekkor azt mondták nekem az Itt lakók: „most járt itt Prágából, a minisztériumból egy népes küldöttség, fényképezgettek és bizonyára most már mi is kapunk lakást. Egy, kettő az emberek közül nekifogott csomagolni.“ Nem állítom ezekről az emberekről, hogy hazudósak, csakhát, any- nyira tudatlanok — sokan írástudatlanok — sok mindent félreértenek, félremagyaráznak — jóhiszeműségük mellett is.) tó bútorokat is, de „többet nem akarunk erre a lakásra költeni, mert nem érdemes“! A fiatalasszonynál tett látogatás után a harmincöt éves Szendrei Jenő tárja ki előttem sarkig a lenem nősülök meg, míg nem kapok lakást, mert ide nem akarom az anyját meg őt elhozni, — mondja elcsukló hangon, majd magatehe- tetlenül széttárja <. kezét: „Itt nem lehet élni, de mit csináljunk, hová menjünk?!...“ És Így szépen sorban látogattam végig mind a tíz lakást, családot a VI-os számú bástyában. Betértem a bástya egyetlen fecskefészkében élő hetvenéves Lovász Istvánnéhoz is, aki hat gyermeket nevelt föl a két apró szobában, s most — hogy ne legyen egyedül — egyik unokájával él a bástyafalhoz ragasztott kis házban, ö is elmenne már ebből a lakásból — ami a bástyalakásoktól kicsit jobb karban van, lakhatóbbnak tűnik — de egyelőre még lakáskérvényét sem nyújtotta be az illetékeseknek. Azt mondja: „nem is tudtam, hogy ilyet is kell 1 “. Amikor végigjártam minden család otthonát, néhány lakóval leülünk a szabadban beszélgetni. Kínos a kérdés, amit most fölteszek, de megpróbálkozom: „Ha messziről is kell hordanunk a vizet, tisztaság van nálunk“ — mondja Rácz Ilona Szendrei Jenő lakásnézőbe invitál II. kásába vezető kaput. Hat éves korától él itt öreg édesanyjával. Itt is kitárulnak előttünk a szekrények ajtajai. — Tíz öltöny ruhám van ebben a szekrényben — mondja a gazda —, de ha valamelyiket föl akarom venni, az előző napon ki kell akasztanom az udvarra, szellőzte- nl. Annyira dohos a szaga. Itt is rend és tisztaság. *-i Van egy kisfiam, de addig — Arra még sohasem gondoltak, hogy önerőből keressenek, építsenek lakást, önerőből oldják meg lakásgondjaikat? Néhányan lesütik a szemüket, mások hátat fordítanak, van, aki odébb áll, ő nem hallotta, mit kérdeztem. Nagysokára Szendrei Jenő töri meg a kínos csendet: — Én már gondoltam arra, hogy be kéne iratkozni egy lakásszövetkezetbe, de... Ennél többet se belőle, se a töb- biekből nem tudok kihúzni. Igyekeznek másra terelni a szót, folytatják tovább panaszaikat, elterelik a témáról a figyelmet. Gondolom, lesz, ami lesz, én folytatom: — Nem állítom, hogy nem jogos a maguk lakáskérelme, de ... Ilyen alapon az országban bárki azt mondhatná: „nekem pedig lakás kell és adjanak tüstént! Én nem akarok építkezni, nekem építsen lakást az állami“... Ogy tudom, mindegyikük rendszeresen dolgozik, azt mondták, van megtakarított pénzük, lakbért egyiküknek sem kell fizetníl Abban az egy helyiségben bútorra sem kell any- nyi pénz, mint mondjuk egy há- rom-négyszobás lakásban ... Sokan itt születtek, gyermekkoruktól itt élnek, ide hoztak férjet, feleséget és még annyi fáradtságot sem vettek, hogy beadják a lakásügyi osztályra lakáskérelmüketl Vannak itt maguk között fiatal házasok, akik élhetnének az ifjú házasok nagyon kedvezményes, és előnyös lakáskölcsönével, beiratkozhatnának valamelyik lakásszövetkezetbe, építkezhetnének önerőből, hiszen mindannyian iparos emberek ... De csak várnak, várnak, hogy a szájukba repüljön a sültgalamb. Szitkozódnak és nem tesznek jottányit sem, hogy javítsanak helyzetükön. Arról nem is beszélve, hogy albérletet is kereshetnének a városban, míg a helyzet Javul — ez is megoldás lenne egy időre. Hiszen az országban rengetegen húzódnak meg rövidebb, hosszabb időre albérletben, nem költöznek be ilyen bunkerekbe, hanem ott várják ki, míg szövetkezeti vagy családi házuk fölépül. Szinte megállás nélkül hadarom a mondókámat, az érveimet, és közben fürkészem az előttem állókat. Nincs mondanivalója egyiküknek sem, szétszélednek. A fentieket elmondom Bende Istvánnak, a vnb-alelnökének, is. Viszont — mondom — ez az érem egyik oldala. Mert figyelembe kell venni azt is, hogy a bástyákban lakók nagy többsége tudatlan kisember, írástudatlanok. Arról sincs tudomásuk, hogy lakáskérvényt kell benyújtaniuk, de ha még van -is, nincs, aki megírja. Sokan nem tudtak — vagy nem akartak tudni — arról sem, hogy létezik ifjú házasok kölcsöne, hogy léteznek lakásszövetkezetek. — Bende elvtárs, ha többet nem, annyit megtehetne a vnb, hogy ezirányú felvilágosítást végez az ott élők körében!... — Igen, erre már mi is gondoltunk, s ez a közeljövőben meg is fog történni. Továbbá részletes pontossággal számba vesszük azt is, hol hányán élnek, milyen körülmények között. Igaz, ilyen irá nyú felméréseket már korábban is végeztünk, de most még részletesebben szeretnénk megismerni a „terepet“. Ha mindezzel elkészülünk, a tarthatatlan lakáskörülmények között élőket azzonnal kiköltöztetjük. — Viszont ez is tény, amit ön említett — folytatja tovább Bende István. — A bástyákban élők közül nagyon sokan visszaélnek helyzetükkel, sőt, csak azért élnek még ott, vagy költöztek be oda, hogy így szerezzenek lakást. Arról nem is beszélve, hogy ott ingyen lakhatnak. Az is igaz, hogy sokan annyira tudatlanok, hogy nem tudják a hivatalos utat végigjárni. Megígérhetem, nekik ebben minél előbb segítséget nyújtunk. Ezt a mulasztásunkat pótoljuk. I K. Sz.-né húszéves, öt éve lakik férjével a VI-os bástya egyik harminc négyzetméter alapterületű helyiségében. Nála is maximális rend és tisztaság uralkodik. Az éjjeliszekrényen egy nagy könyvre leszek figyelmes. Borítóján ez áll: „A házasság jövője“. Akaratlanul is megkérdezen: — Mondja, van jövője a maguk házasságának? — Nincs, öt éve vagyok férjnél, de azért nincs még gyermekünk sem, mert ilyen lakásba nem is akarunk. Itt nem lehet gyereket nevelni. Ha megkérdezik tőlem, hol lakom, hát meg sem merem mondani. A férje. Is, ő Is a hajógyárban dolgozik, azt mondják szépen keresnek, már van megtakarított pénzük. Abból vették az Itt láthaAnyaggyűjtés előtt és közben nagyon sokan figyelmeztettek: ne bocsájtkozzak jóslatokba! Hiszen időpontot — elfogadhatót — senki sem tud, tudott mondani, mikor változik a helyzet a komáromi (Komárno) erődítményrendszer bástyák körül. Jóslatokba nem bo csájtkoztam, csak az Illetékesek véleményét adtam közre. Gondol va, hogy a vélemények párosításé val, egymás mellé állításával, pon tosabb képet kapunk az égető problémáról és talán e riporttal is hozzájárulunk ahhoz, hogy a két kor mezsgyéjéről végre már tétovázás nélkül lehessen elindulni a jó irányba. ZOLCZER JÁNOS Lovász Istvánná a VI-os bástya „fecskefészkében“ él A szerző felvételei mmmmmmmmmmmmmmmmmrnm KÉT KOR MEZSGYÉJÉN
