Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-05-06 / 19. szám

K eresi, de nem érti még a szerel­met. A kamasz nem annyira a váltogatott választottaiba, mint inkább a szerelembe szerelmes. ízlel­geti a hancúrozás, sóvárgás, féltékeny­ség, a másik után csatangolás, a szeles összeveszések és kibékülések, a sebbel- -lobbal kötött ismeretségek, találkák, hódítások újfajta élményeit: botladozik, és megint nekibuzdul, új és új érzel­mekbe, kapcsolatokba sodorja őt ellen­állhatatlanul a tetszenivágyás. A kama­szok szerelme a szerelem kamaszkora. Á tizenévest nyomasztja, ha azt mond­juk neki, hogy a szerelem nem szeren­csejáték, de sokkal inkább az érzelmek művészete, hogy legalább annyi inspi­rációt, az értékek létrehozásáért felcsi­gázott szenvedélyt, akaratot, kitartó e- rőfeszítést, sőt lemondást is kíván, mint a gyönyörűséget, erőt adó remekművek megalkotása. S az se nagyon érdekli, ha arról magyarázunk: a nagy szerelem csak úgy tartható fenn, ha a két ösz- szeillő ember éppúgy ismeri önmagát, mint a társát, s ha mindketten folya­matosan, figyelmesen törekszenek el­veik, érzéseik, ösztöneik, szokásaik összehangolására, maguk és egymás legjobb tulajdonságainak, céljainak ki­bontakoztatására. Ez a harmónia: a be­teljesülés — mondjuk. Ez az unalom: a házasság — vágja rá nem egy csitri. Bizony, nehezen tudunk velük ebben a dologban szót érteni., Ä szemléletkülönbségnek a felnőttek és a gyerekek között életkori okai van­nak. Még a középiskolás lány és fiú is éretlen, testileg-lelkileg alkalmatlan a teljes szerelemre. Mit foghat fel, érthet meg belőle? Amennyit bárki egy mesz- sze hangzó zeneműből, néhány taktust, egy-két hangfoszlányt, az Üres csendek közt összefüggéstelenül felrikoltó szó­lamrészleteket. így inkább ijesztő, mint megrendítő és felemelő, akár a Boldog­ság szimfónia is. De azért — kicsik és nagyok világa között állva — változó teste, alakuló személyisége serkentései­től hajtva minden kamaszt érdekel ez a kérdés: mi a szerelem? Szeretné meg­tanulni. Föl kell tehát rá készíteni. De hogyan? Nagyszülő koráig is biflázhatná az e tárgyban folyton sokasodó könyveket, de az is kevés. Kap néhány eligazítást az iskolában, a „családi életre nevelés“ órákon és más tárgyak oktatásakor. Ez sem elég. Kap bőséges szexuális felvilá­gosítást a kortársaitól és a tömegkom­munikációs eszközökből. Annyit, annyi­szor és folyton folyvást, kiszakítva a részt az egészből, hogy sok mai gye­reket éppen ez vezet félre, azt hiszi: egyenlőségjel tehető a szerelem és a szex közé. Némelyik riadtan kérdi meg felnőtt bizalmasától: egészséges-e ő egyáltalán, hisz még sosem kívánt lefe­küdni egy másneművel, se józanul se részegen. Ne tartsa-e magát álszentnek, amiért sérti az ízlését, ha úton-útfélen egymást tapogató, nyaló-faló ifjoncokat lát. Hisz a felnőttek is eltűrik e jelen­séget, vagy egy-két intő sző után ők somfordáinak el a színhelyről, szégyen­kezve, mert rájuk kiáltanak: „Mi az? Irigykedik?“ Nem jól nevelünk a szerelemre. Nem fogadják el a gyerekek a szavunkat a- zért sem, mert ha kritikusan körülnéz­nek, sok rossz példát látnak. Mi szépet mond nekik például magas válási szín­vonalunk?! „Annyi rosszat tanultunk már a felnőttektől — írta nemrég egy kislány —, én nem akarom eltanulni tőlük még a szexkultuszukat is. Azt a testi vágyat, amely nem egy kiválasz­tott személyhez és érzelemhez szövő­dik, azt a vágyat, amely hangulat, sze­szély alkalmi összesodrödás folytán bárkivel kielégíthető, amelyben a part­ner sűrűn cserélgethető, magamra meg­alázónak érzem.“ Van, aki vállalja a megalázást, a nem kívánt nemi kapcsolatot. „Ma a fiúk ha­mar kivágják: Ha nem leszel az enyém, nem látsz többéi Sok a vetélytárs a tinik közt, könnyen odaadják magukat. Hát mit tehettem mást?! Én is járni a- karok valakivel.“ És jönnek a testi-lelki sérülések, szervezetrongáló védekezé­sek vagy terhességek. Vegyük már észre és foglalkozzunk komolyabban azzal a problémával, hogy a mai serdülőknek a szerelemmel való kapcsolata sokkal bonyolultabb és élet­re kihatőbb, mint az előző nemzedéké volt. Nem látnak elég stabil, követhető életmintát, nem ruházzuk föl őket meg­felelő erkölcsi-érzelmi értékrenddel és viselkedési kultúrával, nem edzzük ő- ket a szerelem megtalálásához és meg­tartásához, nélkülözhetetlen önuralom­ra. A hajdani serdülőket úgy védték* hogy mesterségesen elzárták őket egy­más elől. Külön leány- és fiúiskolákba. ‘A1 táncmulatságokat a lányos mamák őrző szeme előtt tartották meg. A fiú zavarba jött, ha megérintette egy lány kezét, vajon nem vár-e tüstént hűség­fogadalmat tőle. A lány tartózkodásá­nak távlati célja volt: a jó parti. A sze­mérmesség azonban ma sem múlta di­vatját. Más kérdés, hogy alig található meg akár a trágárságoktól visszhangzó' tantermekben, akár a csókolózás nyil­vános bemutatóin a villamosokon, presz- szókban, tereken. Szerelemre nevelni nem lehet nőtisztelet nélkül, sőt egy­más megbecsülésének megtanítása nél­kül sem. Nem lehet eléggé hangsúlyoz­ni (és nem hangsúlyozzuk eléggé! )j hogy a szerelem ünnepi érzés. ­És még valamit ä gyerek szemével is kell látnia a világot annak, aki hoz­zá akar az eszéhez, szívéhez férni. Mi mindjárt a végén kezdjük a dolgunkat s— a felnőttszerelemről beszélünk neki. Esetleg lelkiismeretesen felkészülünk a nagykönyvekből, és előadjuk az olva­sottakat. Vegye tudomásul a kölyök', hogy a szerelem egy nő és egy férfi kölcsönös, intellektuális, érzelmi és sze­xuális vonzalma, egyenrangú kapcsola­ta. Beszélünk ennek élettani, lelki és társadalmi vonatkozásairól. „Mit gon­dolsz, mitől függ a szerelmi boldog­ság?“ — kérdezzük. Majd választ sem várva soroljuk a legkülönfélébb ténye­zőket. Függ a partnerek fiziológiai kap­csolatától, szexuális összhangjától, ideg- rendszerük minőségétől, az eszmények­ben, normákban való egyezésüktől, egy­más mély megismerésétől és megbecsü­lésétől, az önbecsülésüktől, önzetlensé­güktől, érzelmi vonzalmuktól, türelmük­től, alkalmazkodó képességüktől, tapin­tatuktól, őszinteségüktől, bizalmuktól, felelősségtudatuktól. Netán a hűségről is ejtünk néhány szép szót. Ä hűséggel nincs gondja, még a gye­reknek. A szigorúan hangzó feltételek helyett arra gondol, hogy ő máris bol­dog, mert a IV. B-ben egy kislány őt tartja a legkedvesebb fiúnak, vele jár a diszkóba. Vagy: azért lett „jó nála“-, mert az övé volt a legjobb matekdolgo­zat. A süldőlány taláh azt latolgatja' magában, hogy a legközelebbi randevú­ján hogyan fogadja egyetemista udvar­lója türelmetlen testi közeledését. Sü­ket beszélgetés ez. Az egyik oldalon a felnőtt, aki általában fejtegeti a kér­dést, a másikon a gyerek, akit feszíte­nek a maga sajátos problémái. Nehéz a szülőknek a „szerelmes“ gyermekével szót érteni. A fiú ilyen­kor különösen mogorva, titkolódzó. Ä lány elejt egy-két szót erről-arról, e- lég sok benne a zűr, szeszély, változás, zagyvaság. Ä helyzet csak elmérgese­dik, ha a mama-papa lebeszélő akciót folytat a választott ellen, ha tiltja a találkozásukat, ha egy hibájáért, vét­ségéért megszégyeníti őt partnere előtt, ha elolvassa a szerelmesleveleit, ha tár­saságban kibeszéli, kigúnyolja gyereke érzelmeit, ha megsértődik, amiért a vér a vérből (ő úgy érzi], most minden szeretetével, érdeklődésével egy más­nemű fiatal, azaz a szerelem varázsa felé fordul. A szülő, ha kell, tűrje el félreállítottságát, s vegye észre — a- mennyire csak lehet most is — a kis­lány, fiú minden rezdülését. Adjon sze­mélyre szóló, konkrét tanácsokat, és szurkolja végig gyermeke érzelmi ta­nulóéveit is. Vigyázza, de ne féltse, ne rontsa el benne a felfedezés, keresés, az életkorával járó egyik varázslat ö- römét. Mert milyen felnőtt lesz, aki még kamasz sem volt?! K1SVÄRADI ÉVA KAMASZSZERELEM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents