Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-04-29 / 18. szám

i

—

4

Mi az a KAFEDIK?

Akik Brnóban végezték a főiskolát vagy most diákok a város valamelyik egyetemén, tudják, hogy a KAFEDIK a brnói diákok Kazinczy Ferenc Diákklubia. Tíz évvel ezelőtt alakult, s azóta évről évre megújulva él, dolgozik.

A találós kérdésekre u- gyan megfeleltünk, de a klubról, annak tagjairól mit sem tudtam, míg meg nem látogattam őket.

A tavasz első forró áprilisi napjaiban keresem a klub jelenlegi elnökét, Juhász Ferencet. A Lenin út 88-as szám alatti új főiskolai kollégium 528-as szobájában négy fiút találok: Váradi Viktort, Hernádi Ti- hamért, Fodor Ferencet és a klub elnökét. A fiúk Nagyra egy erről (Calovo), Csalló- közaranyosról (Zlatná na Ostrove) és Oroszkáról (Po- hronsky Ruskov) származnak. Ki melegítőben, ki alsónadrágban görnyed az asztal fölé, vagy az ágyon elnyúlva lapozgatja a könyvét. Az ablakban néhány ü- rés sörösüveg.

f—. A napokban olyan me legek voltak, hogy már alig bírtuk ki. Különösen délután, amikor Idesüt a nap, és a rajzlap is visszaveri a fényét, van mit csinálni, hogy az ember sutba ne dobja a könyvet, a számítást ** mondja Juhász Ferenc.

Előtte vagy tizenöt lap teleírva számokkal, rajzokkal, görbékkel és egy zsebszámoló.

A három fiú közben felöltözik, már Indulna is.

t-n Hová ilyen sürgősen? in próbálom őket visszatartani.

t-i Előadásra <■— mondja Váradi Viktor.

fri Egy kicsit még beszélhetünk i— mondják a többiek, mert közben kiszámították, meddig maradhatnak anélkül, hogy elkésnének az óráról.

Megtudom tőlük, hogy Váradi Viktor édesapja a Csehszlovák Gépkocsifuva- rozásí Vállalatnál dolgozik; hárman vannak testvérek, de a szülők maguk biztatták, hogy tanuljanak, £s ők tanultak is, szinte mindhárman egyszerre látogatták a középiskolát: a két fiú a gépészeti szakközépiskolát, a húguk pedig a gimnáziumot. Viktor a hét végén mindig siet haza, mert odahaza, Megyeren és a környező falvakban érzi magát a legjobban. Eljár szórakozni, s részben mert ő a „fölösleges“ negyedik a kétágyas kollégiumi szobában, így hol itt, hol ott hál meg, attól függően, melyik barátjánál van hely. Ugyanis tavaly nem tette le időben a vizsgáit, így nem kapott kollégiumot. Egy időben megpróbálkozott albérlettel, de inkább feladta a méregdrága és sivár szobát, s azóta itt kuncsorog. Még sohasem volt úgy, hogy ne tudtak volna neki valahol helyet szorítani.

s— A minap ellenőrzés volt, de a kollégium vezetői is belátják e kényszer- megoldás szükségességét, elvégre valahogy át kell hidalni, hogy nincs elég férőhely a diákotthonban. Sok a diák, és egyre többen jelentkeznek. No, de a téli szemeszterben már minden vizsgámat Időben letettem, úgyhogy rövidesen már nem kell rejtőzködnöm — mondja

Valamennyien a Komáromi Gépipari Szakközépiskolában érettségiztek. Kilencen jöttek ide egy osztályból, és eddig csak egy hagyta itt közülük az iskolát, mondják. Ez pedig nagy szó, ha figyelembe vesszük, hogy a gépészmérnökire nehéz bejutni, ám annál nehezebb megmaradni, sok a feladat, állandóan számolnak, rajzolnak.

ök három évvel ezelőtt ezerkétszázan kezdték, s eddig már négyszázan lemorzsolódtak. Mindjárt az első évfolyam után háromszázan elbúcsúztak az iskolától. Hajnalig számolnak, rajzolA brnói vásárközpont közvetlen közelében tavaly egy új szálloda „nőtt ki“ a főidből, a Voronyezs. A budapesti EMEXPORT építői rekordidő, huszonnégy hónap alatt elkészültek a munkával.

Brno. Iparát, lakossága ^szántát tekintve hazánk második legnagyobb, legjelentősebb városa.

A gépek városa, a nehézgépeké, kohó- és bányaipari gépeké, hídszerkezeteké, vagonoké, traktoroké. 4 , / 1 ; y ..

Vásárváros. Százezer négyzetméter területen, gépipari, közszükségleti és élelmiszeripari termékek kerülnek közszemlére — nemzetközi részvétellel.

Diákváros. Egyetemek, főiskolák működnek itt és a négy hagyományokra visszatekintő Leos Janácek Művészeti Akadémia. Országszerte találkozhatunk Brnóban végzett mérnökökkel, orvosokkal, jogászokkal. Riporterünk, Németh István, a város felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából a Brnóban diákoskodó fiatalok között járt. Olyanok között,': akik két-három évvel ezelőtt Komáromban (I>o- márno) Zselízen (Zeliezovce) és Kosicén érettségiztek.

DIAKOK a vásárvárosban

nak, reggel pedig előadásra, szemináriumokra sietnek. Hogy el ne aludjanak, minden szobában ott az ébresztőóra. Még az utolsó pillanatban is hajtani kell.

Hernádi Tihamér a komáromi hajógyár ösztöndíjasa, havonta 900 koronát kap. Ehhez jön a tanulmányi ösztöndíja, * ennyi pénzből pedig már szépen meg lehet élni.

Negyed óra múlva elbúcsúzunk, mert a fiúk rohannak a gyakorlatra, így kettesben beszélgetünk Juhász Ferenccel. Ha nem jöttem volna, tovább számítja a sebességszekrény adatait. Így viszont a klubról faggatom.

A klubnak százötven-száznyolcvan tagja van. Ez a szám mintegy kétszázötven magyar nemzetiségű diákból tevődik össze. Juhász Ferenc tudja, hogy körülbelül kilencvenen vannak a gépészmérnökín, hetvenen- -nyolcvanan az elektromérnökin, mintegy húszán az építészetin, és akadnak né- hányan a bölcsészkaron, az orvosin, az állatorvosin, és egy Jogászhallgató is van közöttük.

í— A klubot nem könnyű

fenntartani. Ha akadnak is közöttünk jól szituált hallgatók, nem kalapozhatunk minden egyes összejövetelen. Brnóban nem rendezhetünk jövedelmező bálokat, színielőadásokat és más vonzó műsorokat.

—o—

A vásárúti (Trhové M?tol Takács Jenő a koáicei gépipariban érettségizett. Elsős. Amikor belépünk hozzá, éppen tornázik, karizmait e- rősíti, kínozza. Tenyere izzadt és forró, meztelen felsőtestét pára lengi körül.

— Miért „gyűröd“ magad? — kérdem tőle.

i— Mindenki tornázik, hát gondoltam, én is megpróbálom.

'—o—

Az idős portásnő hibátlanul írja be Csenger Szerénáé nevét a látogatók könyvébe. Megszokta, hogy a magyar diákok legtöbbje Szerénke után igyekszik, ő a klub pénztárosa. Szerénke másodéves, elektromérnöknek készül számítástechnikai szakon. Ketten laknak a szobában. Szobatársnője, egy hallgatag cseh kislány most számol, ő pedig kedvtelésének hódol.

e-s Jó itt diákoskodnl? í—•

kérdem tőle.

t— Hogynel Várom a kolléganőmet, mert közös feladatunk van, ha megjön, nekilátunk számolni.

Komáromban a gimnáziumban Czókoly Béla tanította matematikára és fizikára, s úgy látszik, kitűnő en, mert Szerénke eddig még minden példával megbirkózott, pedig akadt közöttük sok nehéz is.

A cseh szobatársnő a „tudom“ és „nem tudom“ sza vakat már felismeri, és a- mikor megkérdem Szerénáétól, hogy barátnője érti-e a magyar beszédet, maga mondja, hogy annyit azért már ért. Megszokta, hogy Szerénke és társai mindig magyarul csevegnek, hogy mindig sokan vannak.

A szomszéd szobában lakik Mangultná Tóth Brigitta. Fél éve ment férjhez. Férjével együtt egy osztályba jártak a zselízi gimnáziumba. Amikor felvették ő- ket a brnói elektrotechnikai karra, nemcsak ugyanarra a szakra, ugyanabba a csoportba is kerültek. Itt is állandóan együtt vannak;

A helyzetük nem éppen rózsás, őrájuk is vonatkozik az összes előírás, a házirend minden pontja. Tíz u- tán el kell válniuk, ki-ki a maga szobájába vonul, Péter a szomszéd épületben lakik, de azért megvannak. Együtt főznek. Brigitta most sem tagadja meg magát, háziasszonyhoz méltóan máris pudinggal kínál bennünket, aminek különösen az Ínyenc klubelnök örül. Brigitta férje, Péter egy kicsit halkabb, a fiútársaságban is félrehúzódik.

—o—

Kinn még Szabó Mihály Attilával, Tóth Tiborral a két elekróssal és Németh Jánossal, a leendő fogász- szál beszélgetünk. Fociznak, röplabdáznak, pihennek. Ma volt a tudományos diákkonferencia, Szabó Mihály Attila Is pályázott, és az erős mezőnyben a hatodik lett.

A diákotthon előtt többen napoznak, hiszen ha beköszönt a vizsgaidőszak, kevesebb lesz a szabad idejük. Könyv fölé hajolva tanulnak majd. Meg kell fogni a dolog végét, mert mint említettük is már: nem nehéz bejutni, de annál nehezebb megkapaszkodni, kitartani és befejezni az iskolát.

NÉMETH ISTVÁN

■JJgk

Módszerek

— Anyuka, ml van a néni táskáidban? — kérdezi a négy év körüli kisfiú; amire a mogorva képű szülőiétől azon nyomban megkapja a választ:

— Nyughass már, mit érdekel az téged?!

A villamos tovább fut, a kisfiú percekig hallgat, majd löbálnt kezdi a lábát, hoz- zá-hozzáérve a mellette állá férfihoz.

— Nem tudsz nyugodtan ülni? — és a dorgálást büntetés követi: egy nyakleves, aminek pedig sírás lesz a vége. A felelet úfabb nyaklevesek és pofonok és dorgálás, hogy hallgass már, ,Agyoncsaplak, ha nem hagyod abba\

Az emberek egymásra néznek, fű lenne tudni, ki kinek szurkol. Én a ktsflú- nakl

UTCAI KÉP. Míg a ftatal anyuka vásárol, addig a pici üzlet előtt hagyott óvodás korú csemetéje a víztócsában pancsol. Szó, ami szó, Úszta ruhája, cipője i egykettőre vizes, sáros lesz. De örül, boldog, belefeledkezik a játékba. 'Az üzletből kilépő fiatalasszony meglátva gyermekét szinte ordítva ráförmed. Elkapfa a kezét, nagyot ránt rajta, majd ütl-verl, ahol csak éri. 'A járókelők csak egy pillantást vetnek rájuk: van, aki mosolyog, van, aki szánalmas képet vág, mások meg szinte tudomást sem vesznek róla.

MA DÉLELŐTT látom a villamosban, hogy négy év körüli kislányát az anyuka az ölébe ctbálja a mellette lévő ülőhelyről, hogy átadhassa egy felszálló Idős bácsinak. A kislány nem akar átülnt, sír, bömböl. Pofonok csattannak, s amikor az e- gylk pofontól a kislány feje a villamos ablaküvegéhez csapódik, az anyja kárör- vendöen mondja:

— Ogy kellett! A bácsi belesebb, nem ül le, Inkább azt mondja:

— Hagyja csak, hadd maradjon.

A kislány visszaül, de a fiatal anyukának eszébe se jut, hogy 6 adja át a helyét. Tovább trónol. De az se jutott az eszébe, hogy a pofonok helyett megmagyarázza gyermekének, miért kell az öregebbeknek átadni a helyet. Szerinte a pofon a legcélravezetőbb, legkézenfekvőbb nevelést „alkalmatosság".

SORBAN ÁLLOK egy üzlet előtt. Hátam mögött egy harmincon fölült anyuka ötéves kisfiával. A gyerek e- leven, rakoncátlan, ide-oda mászkálj Megint szitkok, hangos szavak következnek. A pofon elmarad, mert a ktsfiú távolabb van, és az a- nyuka nem veszi a fáradságot, hogy hozzálépjen. Mikor a fiú közelebb jön, egy középkorú férfi megkérdezi tőle:

— Téged még nem veritek meg úgy istenigazában?

— faj, dehogynemI — adja meg a választ az anyja. — Mondd csak el — biztatja —, hogy reggel mennyit kaptál a fözökanállal, tegnap este pedig az apádtól nadrágszíjjal. Azzal ugye nem dicsekszel? De menjünk csak haza, lesz bemutass!

A kisfiú nem veszt komolyan a fenyegetést, tovább rakóncátlankodik. Én megint csak neki drukkolok.

Aztán azt kérdezi:

— Anyuka, sokáig állunk még Itt?

— Talán nem érsz rá?

ilyen válasz után nem is

csoda, hogy igyekszik minél több borsot törnt az anyja orra alá. Ml történne, ha egyszer elmagyaráznák neki, szépen, emberi hangon, türelmesen, hogy miért és meddig kell sorban állni, megmondanák neki, hogy mi lehet a néni táskájában, hogy miért áll meg pirosra a busz, és zöldre miért Indul újra, hogy miért olyan nagy a néni hasa, hogy ...

Vajon mi lenne? r ZOLCZER JÁNOS