Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-03-11 / 11. szám
3 A NYAKUNKBA VETT VILÄG AVAGY TURISTAROMANTIKA 0) Ifjúság 1979, 51—32. szám Visszhang Ugyancsak keresem Zolczer János cikkeit az Üj Ifjúság hasábjain, mert legtöbbször ta- lálöak. Az egyik legutóbbi Olaszországról szölt (azóta elolvastam az ausztriait is), jö, hogy „Olaszban“ nemcsak a pulcsikat, a cuccot kell nézni (sőt bécsi holmikban járni). Igaza van, nézzünk szét, vagyis lássnnk Is. Igen, de 2—3 srácnak könnyű együtt lőgnl vagy akár csak egyedül Is az Idegenben, felfedező útra menni, tapasztalatokat, élményeket gyűjteni. £n Is megpróbáltam, de nem sikerült. Lehet, hogy bennem volt vagy van a hiba, lehet, az alkalmi kollégák nem J01 értelmezték a dolgot. Egyszer négyen voltak férfiak és én, nO ötödikként kerültem melléjük. U- gyanazzal a céllal keltünk útra a városban, mint ön Írja. Mikor esti kőrútunkra Indultunk öten, megjegyzések sora kísért: jö kis csaj, nincs pénze mulatni, jöl felszedte őket, hiányzik neki valami, ezek a balekok kötélnek állnak, ha tudná otthon a feleségük, hogy nem szégyellt magát hí 8n csak a cikkben Is említett gondolat nyomán Indultam el a többiekkel!, és állítom, nem a kártyapartik és az Italozás, hanem valúban a kirándulás élményével gazdagodtunk. Sajnos, a rossznyelvek nem kíméltek, pláne mert nőt kellet gyaláznl. Ugye, a férfi az mégis más7 fin mások véleményére nem sokat adok, s ezért különcnek tartanak. Vidéki városban lakom, amely olyan, mint egy falu, ahol mindenki mindenkit Ismer, és mindenki mindent tud a másikről. Különben volt más esetem Is. Üzemi kirándulásra mentünk a román tengerpartra. Esti szórakozás egy zenés mulatóhelyen, tánc, lvászat, másnap rendszeres alvás a sátorban __ („Gyönyörű“ élmény: jókat mulattak és aludtak.) Én, a különc elindultam magam ezt-azt megnézni, higgye el, nem volt könnyű. A többiek véleménye: „Nézd, még mindig nem sikerült neki senkit sem fel'cslpnll“ De nekem nem ez volt a célom (pedig nem Is lett volna nehéz), de láttam és élményekkel gazdagodtam. Hazatérve Itthon a szüleim és az egész rokonságnak tudomása volt róla, hogy „milyen minősíthetetlenül viselkedtem, nem tartottam a kollektívával.“ Mindezt nem panaszképpen, hanem csak megjegyzésként írtam le, hogy nem olyan könnyű még most, a XX. század utolsó évtizedében sem, ha egy nő vállalja ugyanazt, amit egy férfi. Hiába van e- gyenjogúság, azért még sokszor ferde szemmel, nagyon kétkedve néznek egyes dolgokat, ha azt nő csinálja. Sós Márta Télen, tél végen a bodrogközi falvak kora reggeli csendjébe még ma is bele-belehasít a levágott disznó hörgésbe fulladó visítása. Boldogult gyermekkoromban még sötétben szúrták meg a hízót. így legtöbbször már csak arra ébredtem, hogy a jószág hátán lángol a szalma. Magasba csapnak a lángok a disznó hátán. A kép bal szélén Csűrös Bandi bácst. E mlékszem, egyszer a böllér, aki rendszerint tisztes mesterséget űzött, csupán télidöben csapott fel böllérnek, olyan ügyetlenül találta leszúrni a jó két mázsás hízót, hogy az égő szalmával a hátán talpra ugrott, és uzsgyi, 1- rány a disznóól. Mintha mentsvárnak tekintette volna az aklot. Volt mit tennünk, míg kicibáltuk az udvarra a „fáklyát“, és megmentettük a száraz deszkaólat a tűztöl. Most már nem sietnek ennyire a szúrással. A disznóölés azonban ma is valóságos szertartás, íratlan törvényekkel. Napokig készül rá a család, és rendszerint összegyűl az egész rokonság. A férfinép a böllérrel előző nap kisebb haditervet sző. Ne adj isten, hogy o- lyasmi forduljon elő, amiről az imént szóltam. Egy félresikerült szúrás o- lyan szégyen a böllérnek, mint vénlánynak a . párta. Ügyel is arra, hogy egyetlen döféssel szíven találja a disznót, s ne szenvedjen a szegény pára. Mert a Bodrogközben nem a torkát metszik át a jószágnak, a szívét szokás átszűrni. A gazdasszony általában öblös tálban fogja fel a gőzölgő vért, jó az a hurkába. Bélyben Csűrös Bandi bácsi látja el a böllér feladatát. Pirospozsgás ember, valaki ötvenévesnek sem nézné, pedig már elmúlt hatvan. A vasúton dolgozik Ág- csernyőben (Cierna nad Ti- sou), az étrakodóállomáson, de télen jóformán minden harmadik-negyedik nap fogja a jó éles késeket, hogy valamelyik falubelinek leölje a disznót. A disznóölés furcsa mesterség. Bandi bácsi azt mondja, egyébként csirkének nem vágná el a nyakát. A disznóölés, az más. Valamikor az apjától tanulta, hogy kell a késsel bánni. Már az sem egyszerű, hogy „engedelmességre“ bírja az ember az állatot. Az, mintha vesztét érezné, úgy ficánkol. Legjobb a lábápál fogva a földre teperní. De vigyázni kell, nehogy sérülést szenvedjen a láb, nehogy véraláfutásos legyen az állat legértékesebb része, a sonka. — No, ez jól sikerült — törli meg izzadt homlokát Bandi bácsi, és mosolyog a pillantása. — Nem sokat szenvedett. Büszkeség tölti el, feloldódik a feszültség. A gazd- asszony tömény itókával kínálja a férfiakat. Aztán szalma kerül a röfi hátára, és fellobban a láng. A Bodrogközben még most is szalmával perzselik a disznót, nem forrázzák. — Más ez, mint a forrázás — mondja Bandi bácsi. — Egészen más így a szalonna íze. A perzseléstől különös ízt kap, amit szavakkal nehéz elmondani. A leforrázott disznó szalonnája ízetlen. Bizonyságul egy darabot lekanyarít a közben késsel megtisztított állat füléből. A perzselt disznó füle a falusi gyermekek ínyencfala- tai közé tartozik. Általában az kap belőle, aki segédkezik a disznóölésnél. A tüzet ápolja vagy vizet hord. Az kapja a meleggyűrűket is, a disznó ropogósra sült le- cibált körmeit. Ezt ugyan megenni nem lehet, de a si- hederje az ujjára húzza, és így büszkélkedik vele. Régebben volt még egy szokás, amelyre legalább egyszer életében minden ok- tondi gyerek ráfizetett. Az első vagy a második tűz után, amikor friss szalma került az állat hátára, a böllér rendszerint felszólította az egyik gyanútlan gyereket: — No csak, hasald meg, hogy vastagabb legyen a szalonnája! Aki nem tudta, ml készül, vagy azt hitte, hogy ettől valóban vastagabb lesz a szalonna, mit sem sejtve ráhasalt a disznó hátára, mire a böllér és a többi férfi píszkafával párszor a fenekére vert. Lett ebből nevetés, vidámság, mert a disznóölés nem múlhat el móka nélkül. Bandi bácsi sem fogy ki a szóból. Körülötte feloldódik a fagyos reggel. Csak mikor már ragyogó a- ranysárgára tisztul a fürge kések nyomán a disznó bőre, és megkezdődik a „bontás“, akkor komolyodik el. de csak azért, mert a boncolás nagy figyelmet követel, ilyenkor nincs helye a mókának. Sebészi pontossággal kell kivágni az egyes részeket. Ha félrefut a kés, az asszonyok kinevetik a böllért, a háziasszony esetleg meg is haragszik érte, hogy elcsúfítja a húst. Míg a férfiak kínt szorgoskodnak, bent sem szünetel a munka. A takarék- tűzhely lapján már olvad a zsír, a tepsiben pirul a hurka, kolbász. A levegőben ínycsiklandozó illatok ter- jengenek. Húsleves csigatésztával, káposztás hús — errefelé toros káposztának hívják — kerül az asztalra. Az ember nem győz betelni a sok finomsággal. A hangulat Ismét vidám. Kocintgatás, lakomázás közben folyik a tréfálkozás, ugratás. Az arcokon elégedettség ül akkor is, amikor a háziasszony kóstolót készít a kosárkákba, rokonoknak, ismerősöknek. A Bodrogközben leslnek hívják a kóstolót. A név a lesni szóból, meg onnan ered, hogy régebben, amikor még ritkaságszámba ment a disznótor, és csak a módosabb gazdák vágtak disznót, a szegényebbje gyermekek é- hesen, sővárgó szemmel lesték a számukra különös és elérhetetlen műveletet. Ha a háziasszony megunta a nézelődésüket, vagy megsajnálta őket, egy-egy falatot vetett oda nekik. Erre mondták, hogy kilesték a részüket. Igaz, most már senki sem szorul rá, hogy falatra les- kelődjék, de azért a szokás még fennmaradt. Jóllehet, a disznótor ma valamelyest más, mint régen. Csűrös Bandi bácsi szerint régebben befejezve a munkát, még táncra Is perdültek. A- zért a nőta időnként még ma is felhangzik, míg hangos tréfálkozás közben lassan szétszélednek a disznótor résztvevői, rokonok, ismerősök. PALÄGYI LAJOS A szerző felvétele A mezőgazdasági szövetkezetek a napokban tartják évzáré gyűlésüket. Ezen nemcsak az elmúlt év eredményeit, sikereit, hiányosságait veszik számba, hanem azt is, menynyire készültek fel az előttük álló évre. Van-e elegendő gépük, jó minőségű vetőmagjuk, műtrágyájuk, milyen a szövetkezet műhelyeinek alkatrésztartaléka ■tb. Sok szó esik az emberekről is, hiszen végső soron mégiscsak rajtuk múlnak a mezőgazdasági termelés eredményei. A CSKP KB főtitkára, Gus- táv Husák elvtárs a párt központi bizottságának 13. ülésén hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági termelésnek hazánkban úgyszólván óriákommeuránuuk si tartalékai vannak. A szövetkezetek egyharmada nem ér el olyan eredményeket, mint a hasonló természeti adottságok mellett működő többi szövetkezet. Jelentős tartalékaink vannak például a munkaszervezésben, hiszen ez a legcsekélyebb befektetést sem igényli a szövetkezetektől. A jó gazdálkodás, a nagyobb hektárhozamok, a hús- és a tejhozam ésszerű emelésének titkát elég ellesni a szomszédos, jól gazdálkodó szövetkezettől. Az idei, kissé hosszúra nyúlt tél késlelteti ugyan a tavaszi munkák megkezdését, viszont kedvez az őszi gabonaféléknek. Az idén sem várható, hogy a tavalyinál jobb lesz a helyzet a vetőmagellátásban. Nemcsak a vetőmag mennyisége, a minősége sem Javult, mert a tavalyi kedvezőtlen Időjárás itt is megtette a magáét. Nehezen tudják majd kielégíteni a hüvelyesek, a repce és a zab vetőmag- -igényléseket. A hiányzó kukorica-vetőmagot a kerületi magnemesitő állomások Magyarországról hozzák be. Az évzáró gyűléseken nagyon sok szó esett a már szinte krónikus alkatrész- hiányról. Az idénymunkák sikere a szövetkezet gépjavító műhelyének pótalkatrész-készletén is múlik, fis ez a tartalék nem mindig olyan, mint azt a szövetkezetek vezetői szeretnék. Számos szövetkezetben okultak már az elmúlt évek tapasztalataiból, és lehetőségeikhez mérten saját műhelyeikben próbálják elkészíteni a legszükségesebb alkatrészeket. Ez a kezdeményezés különösem akkor kifizetődő, ha a szövetkezet a környező mezőgazdasági üzemekkel keresi és meg is találja az együttműködés lehetőségét. Szlovákiában idén 428 e- zer hektáron vetnek majd tavasszal gabonaféléket. Egy héttel ezelőtt hazánkban elsőként a dunaszerdahelyi (Dunajská Stredaj járásban Dercsikán (Jurová) kezdték meg a tavaszi vetést. Azóta a szeszélyes időjárás ellenére már vetik a tavasziakat a komáromi és az érseké jvári (Nővé Zámky) járás mezőgazdasági üzemeiben is. Még nem tudjuk, mit tartogat az idei mező- gazdasági év, mert sok múlik az időjáráson, de még több az embereken. Az emberek azonban bizakodnak... ZÄCSEK ERZSÉBET Utazás közben Buszban, vonaton, várótermekben sok mindent hall az ember. Nem is készakarva, csak félfüllel elkap mondatfoszlányokat, szötöredéke- két. Hallgat és ámul: mik meg nem történnek! „Maga Ismerte ugye az S. fózsit. Szegény ember, fölakasztotta magát. Rosszul élt már régóta a feleségével, és még karácsony előtt eltűnt. Nem kereste öt sem az asszonya, se senki. Elment a közeli városkába, S.- be, ott fölment egy temető melletti ház padlására, és a szerencsétlen fölkötötte magát. A múlt héten találták meg. Isten nyugosztalja szegényt. Aszongyák róla, zsákot kellett alátartani, abba eresztették őt bele. Az állam temettette el, a felesége nem volt hajlandó.“ „Biztos nem jódolgában tette, amit tett, megvolt neki a maga baja, én ismertem őt, évtizedek óta.“ „Munkaidő ...? Nekem fél- kllenctöl négyig tart. Reggel ts aláírom magam, meg este Is. Napközben senki sem kért tőlem számon, hogy mtért megyek ki a városba, hol vagyok egész nap, csak az a fontos, hogy mindig pontosan aláírjam magam. Vannak kollégáim, akik- rendszeresen azt csinálják, hogy reggel bejönnek a kapuig, beírják a nevüket, s föl sem mennek az irodába, máris sarkon fordulnak. Négy előtt visszatérnek, o- dafirkantják a nevüket, fő a formalitás. Ha nincs név, az bal, akkor már hívat a személyzetis. De egyébként .. ‘ „Ugyan mit tehetek én?l Egy nagy semmit. Megvolt a nagy házam, hazacsalogattam a gyerekemet a családjával, nekik adtam minden pénzemet, most pedig: le ts út, fel is út. Ki vagyok dobva. ]af, istenem, de nem tudja az ember, kit is hoz a világra, amikor szült Pedig már érzem, nincs sok hátra, legalább azt a néhány évet szerettem volna nyugalomban, békességben leélni, hiszen gürcöltem eleget egész életemben. De hát, nem mondhatunk semmit, ez a sors jutott, ezt kell elviselnir „Megmondtam, hogy ne ülj ide mellém: nem megmondtam még az állomásonI? Nem akarlak >többé látni, olyan nehéz ezt megértened? Miért kényszerí- tesz, hogy még cifrábbakat is mondják? Hát jól van: u- tállak, gyűlöllek, látni sem bírlak, vége, érted, vége mindennekl... Engedj, nem bírok még melletted ülni sem.“ „En hülye állat, bedőltem nekiI ígért mindent, jó melót, nagyobb fizetést, mint eddig volt, azt mondta, mellette angyali dolgom lesz, nem bánom meg, csak menjek hozzá dolgozni. Noná,ki ne kapott volna az ilyen alkalmon, ha a legjobb barátja hívja! Es mi lett a vége? Rosszul állt a szénája, Szövetségeseket akart maga mellé gyűjteni, akik majd istenítik, kihúzzák őt a pácból. Végül kirúgták így is, úgy is. Hiába, az ember még a legjobb barátaiban is csalódik. Pedig hát a szülőket, testvéreket nem lehet megválogatni, de a barátokat igen, és én mégis rossz lóra tettem. Ki gondolta volna ...?“ —zolczef— i DISZNÓÖLÉS