Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-03-04 / 10. szám
ködjének az horvath jozaef alabbi anyagot az u} vagyok, mosz kvabol. ifjúság szamara ke re m, szive sR ejtélyes Afganisztán? Sokunk számára, innen Európából nézve talán annak tűnik. Évszázados elmaradottságuk, sajátos kultúrájuk, különös szokásaik, legendás i- degengyülöletük, fanatizmusba könnyen átcsapó vallásosságuk az afgánokat holmi nem e világi lényekké avetja az európai ember szemében. Az afgánokat? Már maga ez a megnevezés is eléggé pongyola, mert a név sokféle törzs, nép, etnikai csoport keverékét takarja. Pastunok, perzsák, ílz- bégek, kazahok, tadzsiikok, be- ludzsok, nurisztániak és még ki tudja hányféle kisebb-nagyobb nemzetiség és néptöredék — mindezek együttvéve alkotják Afganisztán népét. Az igazság az, hogy nagyon keveset tudunk róluk, s ezen még az a tény sem sokat változtat, hogy az utóbbi hónapokban a világsajtó sokkal többet foglalkozik velük, mint korábban talár, évtizedek alatt. A Hindukus égbe nyúló hegyei között megbújó ország, úgy tűnik, felébredt évszázados álmából, s megtette az első lépéseket, hogy felzárkózzék a huszadik század nemlétéihez. Tétovák, a buktatókat nem mindig kikerülni tudók voltak ezek a lépések; 1978 áprilisa — a forradalom győzelme óta azonban mégis már egy új, másfajta Afganisztánról beszélhetünk. Mint az Ország-Világ és a Magyar Ifjúság moszkvai tudósítójának két ízben Is alkalmam nyílt arra, hogy ellátogathassak Kabnlba. Az ott szerzett benyomásaim, a leigkü- lönbözöbb emberekkel folytatott beszélgetéseim talán hozzásegítik az olvasót ahhoz, hogy jobban megértse, mi is történik napjainkban ebben a távoli belső-ázsiai országban. Alig három héttel a december huszonhatodikén bekövetkezett fordulat után az Aeroflot meredek spirálban ereszkedő gépének ablakához szorítva arcomat, szüntelenül arra gondolok: milyen kép fogad majd Kabulban. Nem egé- síZBn másfél év telt el azóta-, hogy itt jártam, s emlékeim a városról, az emberektől szerzett benyomásaim még frissen élnek bennem. Ezeket az emlékképeket azonban az utóbbi hetekben ránk zúduló sajtótu- dósltások alaposan megzavarták. A szűkszavú hivatalos közlemények csupán az ország általános politikai! helyzetének változásait érzékeltetik, ha pedig a nyugati sajtó szenzáció vadászó beszámolóit veszem a- lapul, akkor frontvSrosba érkezem, „ahol tankok dübörögnek az utcán, marcona külsejű — természetesen szovjet e- gyenruhás — katonák vizslatnak a megbújó ellenség után, pánik rettegés ül az emberek szemében, s a közelgő apokalipszis rémülete lebeg a város felett.“ Az első benyomás, az utasok hovatartozásától függően: a csalódottság, illetve megköny- nyebbülés sóhaja. A kabuli repülőtér képe jóformán semmiben sem különbözik a korábban látottól: zajos, nyüzsgő, ti- cslt rendetlen, kicsit harsány — egyszóval amolyan tipikus keleti repülőtér. A csomagjainkért éppolyan sokáig kell várni, a vámkezelők éppolyan nagyvonalúak, s a hordárok hada éppolyan hevességgel vív közelharcot bőröndömért, mint annak idején. A repülőtér előtti tágas téren két lapos, gyors- mozgású harckocsi tanyázik, a katonák egykedvűen cigarettázhatnak mellette, másnap, mikor erre járok, már ezek is eltűntek. Már most le kell szögeznem, hogy ennél több tankot nappal és közterületen nem sikerült megpillantanom, leszámítva a kormányépületek , kertjeiben őrködő, az utcáról szín te észrevehetetlen harci járműveket. Ugyanígy nem látni szov jet egyenruhás katonákat az utcákon, bár az is köztudott, hogy éjjelenként az afgán hadsereg egységeivel közösen vigyázzák a város nyugalmát. továbbítani. Ue«g»new\ _A fenti sorokkal kezdődött az a tudósítás, amelyet az Ország-Világ magyarországi hetilap moszkvai munkatársától. Horváth_J. Józseftől kaptunk. A szerzőt, miután hírét vettük, hogy hazatért Afganisztánból, azonnal felhívtuk telefonon, és ő készségesen vállalkozott arra, hogy olvasóinknak beszámol a kábulj események- ről, A szerző az utóbbi néhány évben már kétszer járt ebben a táv;, il országban. világjárók AFGANISZTÁNI MOZAIK A bazár. VíiLamlrevaló keleti város nélküle elképzelhetetlen, pótolja a nagyáruházai, a piacot, a shopping centert, az antik város fórumát. Itt mindenki naponta megfordul, vásárolnak, alkudoznak, teázgatnak, híreket cserélnek. A kereskedők kint ácsorognak aprócska boltjaik ©lőtt. Tél lévén, no meg a körülményeik sem kedveznek túlságosan az Idegen- forgalomnak, kétszeres rábeszélő erővel próbálják becsalogatni az idegent. Az ©gyík kereskedő ékesszőlóbbnak bizonyult a többinél, betérek hát hozzá. Baráti eszmecsere következik (mindhiába, mert végül is nem veszek nále< semmit), s egyszer csak rám pillant: — Maga már volt Kabulban, ugye? Töredelmesen beismerem. — Emlékszem az arcára, benne volt az újságban. Savanyúan mosolygok, ugyanis az azóta levitézlett Hafizul- lah Amin társaságában láthatott, akivel annak idején — akkor még csak külügyminiszter volt — interjút készítettem. Ámde ezzel most nem akarok különösebben eldicsekedni. Mindenesetre megemelem gondolatban a kalapom a kabuli kereskedő memóriája előtt. Az utca képe látszólag semmit sem változott. Az üzletek szinte kivétel nélkül nyitva vannek, a müezzinek változatlanul elharsogjáfc naponta ötször Allah dicséretét. Az óvárosban most IS pokoli a tolongás, a hangzavar, az árusok egymást túlkiabálva próbálják felhívni magukra a figyelmet, s a hangzevart csak fakozza a gyalogosokat, csacsifogatokat hasztalanul kikerülni akaró autók dudakonoertje. Valami a zért feltűnik. A várost korábban elárasztották & jelmondatok, az akkori vezetőik minden szabad falfelületet beborító plakátportrél. Ezeket időközben eltávolították, helyettük a- zonban nem ragasztottak újab- oalkat. Babrak Karmai kormány© ebben sem akarja utánoz-: ni elődei példáját. Demokratikus, a személyi kultusz jegyeit nélkülöző vezetői stílus kialakítására törekszik. A lakosság pedig ezt szemmel láthatóan megelégedéssel veszi tudomár sül. Az utcák békés látványa a - zonban nem fejezi ki a teljés valóságot. Ahogy leszáll az este, az utcák gyorsan kiürülnek, s még jóval a tizenegy ótakor kezdődő kijárási tilalom előtt elnéptelenedik & vá ros. Szállodám kertjéből éktelen csikorgással, lánccsörgéssel kivánszorog az egyébként oly forgalmas térre egy, nap-.’ pal észrevehetetlen harckocsi,. s az éjszaka csendjében el-el- dördül egy-egy figyelmeztető lövés. Afgán barátaink óva Intenek attól, hogy az óváros sikátoraiban túlságosan mélyre merészkedjünk, kisebb-nagyobb elleniornadelmi csoportok még magában a fővárosban ts megbújhatnak, amelyek csak az alkalmat várják, hogy a köny- nyen fanatizálható tömegben az idegenek eilen szítsák a hangulatot. A külföldi tudósítók főhadiszállásán, az Intercontinental- és a Kabul-szállő- ban rémtörténetek keringenek a külföldieket ért atrocitásokról, a hírek azonban — mivel a sztorizók többnyire egymásra hivatkoznak — úgyszólván1 ellenőrizhetet lenek. A minisztériumokban,, kormányhivatalokban korábbi Ismerőseim közül szinte senkit sem találok a' helyén, akik: zó hatalmát tömeges letartóztatásokkal, kivégzésekkel próbálta megerősíteni, vallásellenes intézkedései csak tovább szították az elégedetlenséget A zűrzavart fokozták a pakisztáni határon túl szervezkedő ellenforradalmi bandák sűrűsödő terrorakciót, amelyek következtében egyre nagyobb területeiken csúszott ki a hatalom a kormány kezéből. A forradalom ügye végveszélybe került, ezért döntött úgy a szovjet-kormány, hogy az ismételt kérésnek eleget téve, segítséget nyújt. — Az ország biztonsági helyzete jelenleg kedvezőnek tekinthető, a nép egyetért a kitűzött célnkkal, és támogatja az új kormányt. Az amerikai és kínai agresszió veszélye a- zonban még továbbra is fenyegeti az ország függetlenségét, fegyverrel, kiképzőtisztekkel, felszereléssel támogatják az ellenforradalmárok csoportjait. A Pakisztán újrafelfegyverzé- sét célzó amerikai döntés csak-most fogadnak, Amin uralma idején nem juthattak szóhoz. Nem egy közülük külföldi e- mlgrációból tért haza, s nagyon sokan vannak, akiket a fordulat után a börtön mélyéről szabadítottak ki. Az utóbbiak közé tartozik szultán Ali Kistmand, a forradalmi tanács elnö kh-ely e tte se, mini szt-ere 1 nökhe’.yeltes, tervezési mtnisz-, tor. Tágas, két oldalt ablakokkal ikörül.vett dolgozószobájában fogad. A fordulat óta bekövetkezett változásokról, az új kormány terveiről kérdezgetem. — Amin voluntarista politikája mérhetetlen károkat okozott az országnak — mondja. — Kapkodó intézkedései, az ország hagyományait semmibe vevő elsietett rendeletéi, a forradalmi rendszer ellen fordí- dították meg azok egy részét is, akik korábban a társadalmi változás hívei voltak. Ingadotovább fokozza a térségben u- ralkodó feszültséget. — Afganisztán nagyon szegény, de lehetőségekben gazdag ország. Sok a kiaknázatlan természeti kincsünk, korunk a- ranyát, az olajat és földgázt is beleértve. Bányákat kell nyitnunk, erőműveket, gyárakat é- pítenünk, jelentősen fejlesztenünk kell az élelmiszer- és textilipart. Terveink megvalósításában felbecsülhetetlen segítség a szocialista országok tál, elsősorban a Szovjetuniótól kapott gazdasági támogatás. A negyvenöt éves politikus ez 1978. évi áprilisa forradalom utáni első kabinetben már miniszterként dolgozott. Nem sokáig, mert hamarosan Összeesküvés koholt vádjával letartóztatták. Tizenhat hónapot töltött el Pule Csarkhi hírhedt börtönében, naponta várva e kivégzést, s az elsők között KÖVETKEZŐ SZAMUNKBAN; György helyszíni tudósítását kózoljiik Iránból — IPl 5 volt, akiket december 27-« titán kiszabadítottak. Az embertelen körülmények között tartott mintegy tizenötezer politikai fogoly között nem csekély számban voltak olyanok* akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy az Afganisztáni Né" pi Demokratikus Párt Parcsam (Zászló) csoportjához tartoztak. — Legfontosabb leiadatunk most az — mondja Abdel Shams Ghafar, ez egyik kabuli kerület pártbizottságának titkára —, hogy újjászervezzük és megerősítsük az egységes párt sorait. Sok sérelem érte a Par- csam-csoport tagjait, nem kevesen közülük életükkel fizettek elveikért, most azonban félretéve a megb&ntottságot, sértődöttséget, a közős célok érdekében egyesítenünk kell e- rőinket. Tennivalónk pedig van bőven, ki kell szabadítanunk ai országot az évszázados elmaradottság béklyóiból, nekünk és most kell leraknunk egy korszerű, fejlett Afganisztán alapjait. Elmaradottság. A statisztikák száraz adatai döbbenetes vádirattá állnak össze az elmúlt rendszerek ellem. Az eigy főre jutó nemzeti jövedelem szerint a fejlődő országok táblázatának a legalján találjuk Afganisztánt. Ezer élve született csecsemő közül 226 nem éri meg az első évet. Az analfabetizmus a férfiak között 92, a nők között 98 százalékos. A lakosság több mint 75 százaléka falun él, elképzelhetetlenül nyomorúságos körülmények között. Az ipe<r — leszámítva néhány, a közelmúltban felépült feldolgozó üzemet — megrekedt a kézművesség szintjén; valóban, a forradalmi kormánynak van tennivalója bőven. A forradalom utáni időszak első intézkedései a feudális maradványok felszámolására Irányultak. Eltörölték ez 1975 e- lőttl adósságokat, megszüntették a menyasszony-váltságdíj rendszerét, amely korábban a názasulamdő fiatalembereket uzsora kölcsönök felvételére kényszerítette, s amelyek terhét gyakran életük végéig kénytelenek voltak nyögni. És ami a legfontosabb: emit a forradalom által elsöpört Daud- -féle rendszer csak ígérgetett, a múlt év elején megkezdődött a földreform végrehajtása. Ennek eredményeként közel; félmillió ntnostelen parasztot juttattak földhöz. Az utóbbi — untot a földművelési és földreformügyi minisztérium vezetői elmondták — nem fejeződött be a földosztás tényével. A reform most kezdődő második szakaszában fokozottabb segítséget kell nyújtani a földhöz juttatott parasztoknak, akik szerszámok, Igavonó állatok, vetőmag és megfelelő termelési tapasztalatok híján egyedül képtelenek megbirkózni a rájuk háruló feladatokkal. Megtették ez első lépéseket az analfabetizmus felszámolására is. Iskolák százait építették fel az eltelt két év alatt, tanfolyamokat szerveztek a felnőtt lakosság oktatására. A hagyományok visszahúzó ereje a- zonban itt Is érezteti hatását; különösen a nők körében, akiket évszázadokon keresztül a lakóház négy fala között elzárva tartottak,. s akiknek a család férfitagjai nem csekély, ellenállását kell legyőzniük, ha egyáltalán tanulni . akarnak.. Rejtélyes Afganisztán? Mondjuk inkább így: távolt, egzotikus, kevéssé ismert tája a világnak, ami azonban itt történik, abban . nincs semmi rejtélyes. Egy nép felébredve' évszázados álmából, másokhoz képest talán megkésve, de még mindig nem túl későn, megpróbál átlépni a középkorból a huszadik századba. S ezt a, lépést meg fogj a. tenni még akkor Is, ha belső és külső ellenségei ebben megpróbálják megakadályozni. HORVATH I. JÓZSEF