Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-08-21 / 34. szám
* io iüg Miguel Hernandez: SZEMEM Ivajlo Petrov: Szemem a te szemed híján nem is szem, csak két zsibongó hangyaboly magában, s kezem a tiéd híján nagy nyalábban növő tüskebokor, érintetlen. Pirosságod híján ajkam mezítelen, hisz az telít harangok lágy szavával, nélküled keresztút, hol csak csalán van, gondolatom, rajta árva szál fű sincsen Hangod híján mintha fülem se volna, és csillagod híján hol-merre tengjek, szavam elcsuklik, ha nincs közeledben. A szélben csak illatod hajszolom ma, s elfeledett lábnyomod, mely tebenned indul, de bennem ér véget, szerelmem. Somlyó György fordítása Antun Branko Simic: Elveszett asszonyok 0, hová tűntek az asszonyok kik földi bolyongásukban betértek életembe aztán újra belehulltak életemből a homályba? Micsoda vidéken 'obog most szerelmes lelkűk? Égi csillagok Ok mtndahányan Ma éjjel telkembe mosolyognak a mélységes fekete éjszakából Pór Judit fordítása Szemjon Kirszanov: ESŐ Zajdult a kert, gombakeltő eső ömlött, édenlen üde-tiszta megint a föld. ősz felhőkből kikandikál a napsugár: nő a fenyő? döng a poszméh? gyík mit csinál? .Gombakeltő kristály eső csordulj, Itasd a bokrokat, virágokat, öntsd a vigaszt. Minden cseppen, mint nagyító üvegen át, hass a mélybe, nézz a létbe, h'ű napvilág! Ebéd után találkoztam a folyosón egy asszonnyal, akt a szomszéd szobában lakott. Ügy rémiéit, hogy valahonnan ismerem. Félóra múlva, újra láttam, amikor a szállóból kilépett, s egy történet jutott eszembe, amelynek tanúja voltam. A villa előtt ültem, és a kis kikötőhíd felé néztem, amelyen a nyaraló vendégek gyermekei horgásztak. Egyszer csak a házak felé futottak, kiabálva: — Egy gyerek belefulladt a vízbei A nyaralók, különösen az anyák közül sokan aggódva siettek a kis híd felé. Közöttük tarkállott Bryce kapitány tengerésztrikója ts. Eredeti egyéniség volt, azok közé a botcsinálta halászok közé tartozott, akik színesebbé teszik tengerparti nyaralóink életét, és néhány nö számára a távoli, idegen világok egzotikumát képviselik. Ezek a férfiak, többnyire „kapitányok", ha nem mentek ki télen halászni a tengerre, mulatozással töltötték idejüket, és felidézték fővárosi vagy külföldi unatkozó szépasszonyoknál elért sikereiket. Számukra az élet nyáron kezdődött. Szívélyesen fogadták a nyaraló vendégeket, felajánlották nekik szolgálataikat, különösen a művészeket kedvelték: írókat, festőket, színészeket. Csatlakoztak társaságukhoz, ízes borkorcsolyáról gondoskodtak, sokat ittak, érzelgős görög dalokat énekeltek, egyszóval „rokonlelkekre“ találtak. Bryce kapitány, akit voltaképpen lesko Belovnak hívtak, harminc év körüli, jóképű, férfias jelenség volt. Régóta ismertem, és meg kell mondanom, sokban különbözött a többi botcsinálta halásztól. Amíg a többiek körüludvarolták és -hízelegték az ismertebb vendégeket, és a borravalót is elfogadták, Bryce kapitány nem alázkodott meg. ö ts leült ugyan néha a fővárosi nevezetességekkel egy asztalhoz, de önérzetesen viselkedett. Nem tagadta meg szolgálatait a vendégektől, de nem fogadott el értük jutalmat. Amikor a halászatról visszatért, beállt csónakjával a kikötőbe, s mintha attól félne, megvádolják, hogy valamelyik nőt előnyben részesíti, úgy adta el a halat, hogy rá se nézett a vevőkre. A pénzt is u- gyanígy vette át, és hanyagul dobta a csónak aljába. Feltűnt nekem, hogy Bryce kapitány a többi csélcsap halásztól eltérően, nem törődik a nőkkel, pedig ha akarja, nagyobb sikert ér el, mint bármelyik férfi. Ez sok nőt késztetett arra, hogy kacérkodjék vele. Megkérték, hogy vigye el őket csónakázni, állítsa fel ernyőiket a tengerparton, tanítsa meg őket úszni, vagy halássza ki a véletlenül vízbe esett tárgyakat. Bryce kapitány mindezt az amerikai regények hőseihez hasonlóan, marcona lovagiassággal meg is tette. Mennyire elcsodálkoztam azonban, amikor megtudtam, hogy Bryce kapitány udvarol, de lehet, hogy bele is szeretett a szomszédos villában lakó Maneva asszonyba. (Akivel ma reggel a folyosón találkoztam.) Egy csoport leánnyal, valami sportegylet tagjaival lakott együtt, akik esténként későn jártak haza, s így Maneva asszony kisfiával, Szteffsl e- gyedül töltötte az egész napot a strandon vagy a villában. „Ezért Ilyen közömbös — mondtam magamban —, a ml kapitányunk a többi nő iránt! Szerelmes, és ez érthető isi" Maneva asszony egyidős lehetett vele, de ahogy mondani szokták a szép asszonyokról, nem látszott meg rajta a kora. A szőke asszony alakja és hajviselete Vénuszra emlékeztetett, de erkölcsös asszony lévén, félénken és szégyenlősen viselkedett Idegen férfiak társaságában. 1 Bryce kapitány klasszikus" módszerhez folyamodott — mindenekelőtt a kisfiú barátságát kereste. Elvitte csónakázni, horgászni tanította, a legkülönfélébb játékokat és szórakozásokat találta ki számára. Hamarosan elválaszthatatlan ba- rútság fűzte a ,Jkét kapitányt“. Kezdetben Maneva asszony nem örült ennek a barátságnak. Gyakran hallottam, amint a játékból fáradtan hazaérkező Szteffnek mondogatja: — Többé nem engedlek el azzal a ... halásszáll De Szteff önző volt. Semmiért a világon nem mondott volna le játékairól és szórakozásairól. S mivel meg-megszökött a strandon anyjától, kapitány barátját keresve, Maneva asz- szony arra kényszerült, hogy a halászt is befogadja társaságába. Bryce kapitány nem élt vissza a helyzettel. Szerelmes rabként viselkedett, aki kegyetlenül elnyomja szenvedélyét, bár éreztette, hagy ez a mindent elsöprő érzés hamarosan, talán már holnap vagy holnapután kirobban. Maneva asszony tartott ettől, s rá-rádöbbent, hogy nem lesz ereje ellenállni. A hitvesi hűség és a kísértés véres harcot vívott a szívében. Egyre idegesebb lett. Zsarnoki módon uralkodott Szteffen, de ez nem gátolta meg abban, hogy szinte tíz ével ne fiatalodjon. Naponta háromszor is átöltözött, a szép ruháknak nem volt híján. A mi villánkban azt beszélték az asz- szonyok, hogy férje magas állású tisztviselő, aki idejének nagy részét külföldön tölti. S egy napon én is rádöbbentem, hogy Bryce kapitány igazi művész. Gyakran, amikor a fővárosi nevezetességek asztalánál ült, és elhárította a szép asszonyok bókjait, arcán sokatmondó kifejezés ült: „Uraim, hiába várják, hogy körülugráljam önöket, hölgyeim, önök is hiába remélik, hogy néhány estét velem tölthetnekI Csak azért, hogy elmesélhessék, micsoda kalandjuk volt egy csélcsap halásszalI Amíg önök ezen szórakoznak, állítólagos lovagjuk száraz halat rágcsál valamelyik kocsmában, és savanyú bort iszik rá.“ Egy este együtt ültünk a kapitánnyal a kaszinóban. Tudta, hogy észrevettem Maneva asszony iránti érzéseit (gyakran integetett nekem, a szomszéd villából távozva), s mivel elég sokat ivott, bevallotta nekem mint régi barátjának: — Meg akarom kínozni ezt a fővárosi dámát. Küszködik a lelkiismeretével, de ha csak ránézek, reszket, és mindent rám hagy. De én ennél többet nem ts akarok nála elérni. Vergődése iszonyú élvezet nekem... Bosszút állok, testvér, bosz- szút állok ezért az esztelen sersért. A meghiúsult álmaimért... Művész vagyok, érted te ezt? Művész vagyok, és szemét gébekre horgászom, hogy füzérenként tíz sztotyinkáért eladjam... Bryce kapitány nagyszerűen játszotta a kísértő szerepét, és nem tudom, hogyan ért volna véget ez a játék, ha a gyermeket nem ért szerencsétlenség. A nyaralók, Maneva asszonnyal együtt, a kikötőhídhoz rohantak. Bryce kapitány esetlen rozmár léptekkel ugyancsak oda sietett. Útközben ledobta magáról ruháját, és napbarnítottá teste olyan volt, akár egy bronz szobor. A gyermekek rohanva kiabáltak: — Szteff fuldoklikt Szteff fuldoklik! Maneva asszony felsikoltott, és ájulton esett össze. Mindenki Bryce kapitányt nézte. Tudták róla, hogy már sok embert mentett ki a tengerből. Amikor a kikötőhíd végéhez ért, lendületes ugrással vetette magát a vízbe, és nehezen lélegezve a hídra kapaszkodott: — Beszorult különféle vasrudak és drótok közé, nem bírtam ... — Es ott hagytad! — kiáltott fel az anya. — Kérlek, térden állva könyörgök, mentsd meg a fiamat! — Térdre e- sett a férfi előtt, és szemrehányóan kiáltotta: — Bryce kapitány, te nem szeretsz! Ha szeretnél, megmentenéd a gyermekemet! — Milyen kegyetlen ön, asszonyom! — válaszolta ünnepélyesen Bryce kapitány. — Ezek az emberek legyenek a tanúim!... Bryce kapitány nem gyáva, asszonyom, hanem tengerész és lovag! Bryce kapitány hivatása a hőstett, asszonyom ... Bryce- kapitány művészt alakításának tetőpontjára ért. A nyers férfiasságától elragadtatott asszonyok látták, hogyan emeli fel festői szépségű fejét, és teszi kezét a szívére színpadias taglejtéssel, akár egy lovag. Még sokáig szívesen maradt volna ebben a pózban, de minden pillanat a gyermek életébe kerülhetett. Ojra vízbe vetette magát, és kilőtt nyílként tört a mélybe. Es ott ts maradt. Nézz bele az én mély-sötét szívembe is, bontsd a homályt, űzd ami fájt, taníts, derítsí ... Fut a felhő, erdőben dörög már a vihar, bámul házam csupa-könny ablakatvaí. Illyés Gyula fordítása Philip Larkin: SZOLÁRIA Berendezetlen ég Közepére függesztett Sugárzó oroszlánarc, Dg moccanatlan vagy; S hogy szórod, viszonzatlan, Megannyi elbukó, Szára-sincs virágod. A távolságtól a szem Leegyszerűsítve, Eredetnek lát, Szirmos lángfejed Szüntelen robbanás. Aranyad visszhangja Hő. Magányos vízszintesek közé vert érme: Nyitva létezel. Vágyaink angyalokként Felérnek és visszatérnek. Becsukatlan kéz: Adakozol örökkön. Tandorl Dezső fordítása
