Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-08-14 / 33. szám
IU Semmi. Nem akarok semmit. En nem akarom. Haza akarok menni... — Ml van veled.? — kérdezte Mártától az anyja, alighogy megjelent az ajtóban. — Mint egy holdkóros, olyan vagy — folytatta szünet nélkül, miközben drapp ruháját magára húzta. — Hol voltatok? — Mi? Hol...? — a kérdés csak lassan jutott el tudatáig. — Hát náluk meg a dombon, ő még soha sem volt ott. — Meddig marad a nagynéniénél? — Péntekig. — Már el is utazik? Látod, még táncolni sem voltatok — álomittasan nézett ki az ablakon. — Bezzeg, én a te korodban tele voltam udvarlókkal... — mondta, maga előtt látva őket masírozni. — Természetesen, anyu. — Te aztán egyáltalán nem ütöttél rám — sóhajtott. — Apu hol van? — Hát nem tudod? — kérdezte meglepetten, és a fejéhez kapott. — Itt álló hétig másról sem folyik a szó, minthogy az apja elutazik, és 0 meg azt kérdi, hol van. Istenem, hol élsz te, lányom?! — kiáltott bele a szekrénybe, ahonnan a kézitáskáját kotorászta elő. — De én már hiába is bosszankodom. Neked úgyis minden mindegyt — Helyes. — Figyelj, a hűtőben a vacsorád, egyél, amit akarsz. El kell ugranom Alenához, mit müvei az utódja. Elutazott Slá- vekkal a nagyihoz, és megkért, hogy nézzek el hozzájuk. — Akkor szia! — Tudod, nem tagadhattam meg tőle. Bekapcsolta a rádiót, a híreket mondták. Márta nagyobb összpontosítás nélkül hallgatta. Valaki valahová elutazott, aztán megjött, majd fogadták... 'A nagy narancsszín korong a tetők fölé csúszott. .figyeld, a nap rácsúszik arra a tornyocskára, látod?“ Bólintott. „A hegye átdöfi, és szétfolyik, mint egy tyúktojás sárgája, és elárasztja az egész várost.“ Elnevette magát. „Ez már a világ vége, érted? Hát csinálj már valamit!" Megfogta a kezét. Figyelte szerelme törékeny nyugalmát fénylő szomorúságát. Alig má sodpercnyi ideig tartottak csak ezek a pillanatok, de sokáig fogva tartották, és ezért gyűlölte őket, jóllehet maga se tudta, miért. Ugyanabba az t- rányba nézett: „Hát látod — mondta halkan — semmi sem történt. A nap lejjebb csúszott.“ Nevetése fesztelenebb kacajba csapott át. Nekieredt, és szaladt a fák mentén. Megállt, a szeme szigorú lett, és teátráIts hangon kiáltott a fák koronájába: „Hajtsátok le a fejete két, takarjátok el, ti, az új vi lág védelmezőn" Elindult utána. „A ti hercegnőtök vagyok, és ’ állandóan csak üldöz." Közeledett. Kiszabadította magát: .félre, sárkány, engem te nem kapsz meg!“ Kergetőztek a fa körül „A gyönyörű herceg levágja a fejedi" Megfordult, $-.arjaiba zuhant. Megszorította: „Nem számít, van egy másik herceg nő is." Hirtelen kiszabadította magát és árkokat átugorva futott. Amikor elérte, már nem próbált kiszabadulni. Erezte, hogy remeg a keze közt: „Hercegnő, ne félj, nem fallhk fel!" Válaszolni akart valamit, de fekete szeme zavarba ejtette. „Engedj, összegyűröd a ruhám... és az apám ...a király levágja a második fejedet is.“, Ránézett. ,f)ehogy, nem vágja lel" — mondta lélek nélkül, aztán egy villanás a fekete szemekben: „Hát legyen, mihez is kezdenék a második fejemmel. Fej nélküli lovaggá válók, és te az én fejetlen her cegnőm leszel, és a mi szerelmünk pedig az élet vize lesz. Es mesebeli nagyapóvá is válók." Már nem nevetett! „Te, de nekem már valóban mennem kell!" i Elhallgattatta a tenyerével: „Igaz, nekem is" — és már az ajkán fejezte be a monda tot. Elöntötte a forróság, lehunyt szemmel érzékelte az álomsze rű valóságot. Karjaiba kapta és óvatosan letette a fűbe: „Elvarázsolt hercegnő, ébredj már végre feli" Forgott fölötte az égbolt, és valahová zuhgnt... Megkapasz kodott széles vállában. „Várj! — könyörgött. — Kérlek, várj!" Nem hallotta. „Szeretlekr Nem értette meg, és 6 már hallgatott. Egyre csak távola dott tőle, és attól az idegen tői pedig már félt. Csak amikor az életről és a kertre néző vakító fehér házról énekeltek, vette észre, hogy már nagyon régen így ül, moz dulatlanul, és bámul a sarokba Ügy maradt. Amíg élt a nagyanyja, vele játszott. Az unoka volt az anyu, és a nagyi pedig hangosan nevetett: „Most aztán mindent el kell mondanod mert én ezt az új világot már egyáltalán nem értem. Azoknak játszottak, akik em lékeznek. ,JHallod, nagyi, újra gyermek akarok lenni!“ Beszélt a rádió fölött függő képhez, a rádióból pedig a következőket mond • ták: „Egy csók még nem a világ, az még nem ártott meg senkinek.“ Németh István fordítása Ludwig Uhland: Úton a kedveshez Le ne törj, palló, úgy remegsz! ( Várj, szörnyű szirti hogy fenyegetsz! Eg s föld, egymásba ne szakadjatok, míg a kedvesnél nem vagyok! Szabó Lőrincz fordítása lanus Pannonius: Ágnesről Életem, Agnes, amint a szemed lángjába tekintek, páros csillagnak vélem a két szemedet. Százszor szebb az, mint az egész tele-csillagos égbolt, szebb, mint Vénusszal fönt ragyogó Jupiter, szebb, mint Szlriusz, állócsillagok éke, ha véle fent van a Sarkcsillag fényes iker-tüze is. Nemes Nagy Agnes fordítása FILEP ISTVÁN: Szomorúság JTusrajz, 1979) 87. perc Ä fiíró mintha a fű alatt sétálna. Észre sem lehet venni. Ha Szandál nem fogja ki a tizenegyest, lehet, hogy nem lett volna elég a rendőr- gyűrű? Mindenki csalhat, de az a legkegyetlenebb csaló, akinek hatalma is van hozzá! Aki tudja, hogy úgy is meg fogják védeni... Bent az öltöző-folyosón meg kellene neki adni, ami jár. És aztán soha többet nem rúgni labdába. Meg fognak enni bennünket! Nemcsak a bíró volt ma Is a pályán. Csak a levonulás utáni első perceket ússzuk meg. Persze, minket is véd az a szakasz rendőrökből összeállt folyosó .., Nagy I. rohan hozzám. „Beadásoknál menj rá a kapusra!“ Lehet, hogy ő is észhez tért? Lehet, hogy ő is megbánt mindent? És most az utolsó pillanatban ő is szeretné jóvá tenni a hülyeségeit? 88. perc Már nem hallom a közönség üvöltését. Mintha csak egyedül lennék' a pályán. Miért nem fújja le a meccset? Lehet, hogy vége van, csak nem me» riink még bemenni az öltözőbe? Lévy feláll a kispadról. A Mester meredten néz maga elé. Int Furkónak, hogy feljebb... Mutatja, hogy még van öt perc. Egy rosseb van itt már, nem öt perc! Hát nem látja az órát? Szütyő bácsi most fordul oda a Nagyfőnökhöz. „Ez kész tragédia!“ Dani bácsi úgy bámul maga elé, mintha nem tudná megmozdítani a szemét. Feláll a Mester is a kispadról. Most nem ordítanak neki semmit. Az Állóhely szétszakad. Egyik fele a 'jobboldali kijárat felé, a másik' a bal kijárathoz indul. „Hátha jövőre több esze lesz a vezetőségnek. A felkerüléstől mégsem 'álltunk messze!“ „Hátha mégis lesz NB I-es csapatunk! Állítólag négy felkerülő lesz az idén!“ „Amilyen szerencséjük van ezeknek!“-Szerencséjük? Nincs tőlük szerencsétlenebb csapat a földön!“ Rekedtre ordítom magam. Minket megcsinál ez a Forg'áts... Farkasszemet néz a hátvédjével. Rávezeti a labdát. A hátvéd lerántja. Forgáts kitépi magát a kezei közűi. Utána rúgnak. Még mindig nála a labda Elmegy vele. Hárman is nyomják kifelé az alapvonalon túlra. Rálép a labdára. Elveszti. A Nagyfőnök majd megvárja a levonuló csapatokat. Megtapsolja az éli net. „.vicám Jövőre ne számítsatok!" Aztán ő lesz az első, aki a következő idényben ha idegenben játszunk, már szombaton szervezi az utat. „Persze hogy megyek! Hát csak nem engedjük el őket magukban? Délelőtt indulok! Majd eszünk valamit az úton... Van még egy hely a kocsiban!“ Már ez a meccs nem az, amit elkezdtünk. Ez már egy új... A következő idényből... 90. perc A gerozán-kenőcs illata az öltözőben. Itt is érezni. Nem félek. Olyan érzéketlen vagyok, hogy talán még azt sem érezném ha agyonvernének. Vinnyognak a rendőrkutyák. Honnan tudják, hogy mindjárt vége lesz a meccsnek? Boldizsár cselez. Megáll. Felnéz. Széttárja a karját. „Kinek adjam?“ „Kinek adjad? Ne add már senkinek!“ Kardosnak ömlik a vér az orrából. Furkó lent fekszik a földön. Medvésnek akkora barna karikák vannak a szeme alatt, mintha valaki ököllel verte volna oda neki. Forgáts szeretne valamit mondani, de csak makog Szandál kint áll a tizenhatoson. Guszti feláll a kispadról, odajön egészen a partvonalig Várja a játék vezetőket, a levonuló csapatokat. „Játék volt ez csak, fiúk!“ Mit is mondhatna egyebet? Ö tudja legjobban, hogy minden volt ez, csak nem játék. Ott az ellenfél kispadjánál nem ugrál senki. Más meccseken ilyenkor már magasra dobálják a melegítőket. Már beletörődött a csapat... Ennek most így kellett lenni. Talán jövőre másképp lesz. Talán... Nem volt még új idény, új remények nélkül... Sípszó. Most már csakugyan vége. A bíró lehajol a labdáért. Kézbe veszi. Megpörgeti az ujja hegyén. A fiuk odalökdösnek a játékvezetőhöz, hogy köszönjem meg neki a meccset..« 89. perc Kardosnak folyik a vér az orrából. Időközönként megtöri! a mezében'. Elől és a karján is már csupa vér a meze. Nem megy le, hogy kérjen egy kis vattát. Ezzel a gyerekkel Is lehetne valamit kezdeni Jövőre. Ha egy kicsit megerősödne! VÉGE
